Somogyi Néplap, 1984. szeptember (40. évfolyam, 205-230. szám)
1984-09-22 / 223. szám
! [ Somogyi Néplap 1984. szeptember 22., szombat IRODALOM, MŰVÉSZET, KÖZMŰVELŐDÉS Makrisz Zizi Tavasz című mozaikja Makrisz Zizi és Louis Gerard a Karancs-szátló mozaikjait rakja össze. Az idén részesült „Érdemes művész” kitüntetésben egy Magyarországon otthonra lelt, nehézsorsú görög művésznő, Makrisz Zizi. 1951- ben jött Franciaországból Budapestre, férjével, Makrisz Agamemnonnal együtt. Eredetileg festőnek készült. Tanulmányait Párizsban, a Képzőművészeti Akadémián végezte. Grafikai hajlandósága hamar kiderült. Ma is vérbeli grafikus, bár az elmúlt évtizedek során érdeklődése a faliszőnyeg (gobelin), később a mozaik felé fordult. Munkáin mindig a rajzból indul ki, akár grafikát, akár mozaikot, vagy faliszőnyeget készít. A nálunk töltött évtizedek végleg hozzánk kötötték. Itt érett művésszé, itt formálódott jellegzetes, a modern francia ízlésvilágtól megérintett stílusa. A konstruktivista kompozíciós módszereket ötvözi össze művein az elvonatkoztatott természeti élményekkel mind dekoratívabb megoldásokban. Élményeit elsősorban grafikáin rögzíti, ezek állnak legközelebb a valósághoz. Itt elevenedik meg élete, visz- s zaemlék e zése i a küzdelmekkel teli évekre. Nagysikerű sorozatban örökítette meg görögországi börtönökben töltött hosszú rabságát. Naplószerűen hiteles képet rajzolt a függetlenségéért, a demokrácia kivívásáért hátran küzdő kis ország népéről, neves és névtelen hőseiről. Sok rajza született utazásai során, Kínában, Kubában, a Szovjetunióban (Oroszország, a déli köztár- saságök, Szibéria, Távolke- ilet). A gobelinművészet felé a francia falikárpitművészet új fellendülése vezette, de csak hazánkban kezdett góbéimnál foglalkozni. Formanyelvére leginkább a dekoratív, lírai absztrakció jellemző, a színek patikamérlegen mért egyensúlyával. Műveivel nagy sikert aratott, nemcsak Budapesten, hanem Párizsban, Athénban és a távoli Pekingben, Havannában. Mexikóban is. Felfelé ívelő életpályáján egy sor nagy nemzetközi seregszemlén is részt vett, az Intergraphique- on, a velencei és ljubjanai Biennálékon. Sikerét elsősorban egyéni formavilágának, művei mély líraiságá- nak köszönheti, mellyel megigézi a korszerű művészi kifejezésformákban járatlan látogatót is. Nagyméretű faliszőnyegei az Iparművészeti Múzeumban, és több állami intézményben, így a Televízió reprezentációs helyiségeiben ás láthatók. Görögországi utazásai vezették el új kifejezési eszközéhez, a mozaikhoz. Az apró, színes muranói üveg- töredékek, dunai és bulgáriai kavicsok, ásványszemcsék a természet sokarcúié- gát, megváltozhatatlanságát jelentik számára. 1964-ben kezdett el mozaikkal foglalkozni. Az új anyaggal folytatott kísérletezések során stílusa átformálódott. A kiindulási pont a kollázs, a különféle anyagokból összeállított, konstruktív kompozíció és színséma, amely a mozaikkép nagy alapformáinak és színfoltja inak sommázatát, mintegy képletét mutatja. A végleges megoldást maga a mozaik „diktálja”. A mozaik szigorú, kegyetlen anyag — mint mondja —, előírja a maga stílusát, s korrigálni nem lehet, 24 óra alatt megköt”. A mozaikrakás nagyon fárasztó, egész embert, teljes figyelmet kívánó munka. Sok időbe, energiába kerül mire a művész úrrá lesz a holt anyagon. Makrisz Zizi azonban rövid idő iatt megtalálta sajátos kifejezésmódját, amelyben nem köti meg sem a kezét, sem a fantáziáját. A Karancs-szállóban készített mozaikján a salgótarjáni ipari tájat, a baiaton- széplaki Acélmű üdülőjében pedig a nyári Balaton képét ábrázolta a színek költészetéből fakadó líraisággal. Üj találmányai kisméretű, festményjetlegű mozaikképek, melyekkel művészi indulásához kanyarodik visz- sza, széles skálán rögzítve élményei mellett természet- és életszeretekét. Brestyánszky Ilona Grafika, mozaik, szőnyeg HAKRISZ Z\Z\ MŰHELYÉBŐL Radi Ilarionov A legtisztább ember A múlt héten összevont szervezetünk vezetője gyűlést hívott egybe a lakótelep tisztaságával kapcsolatban. A gyűlést a tisztiorvos riasztó szavai nyitották meg, aki beszéde végén dörgedelmes felhívást intézett hozzánk, melyben fokozottabb éberségre és kompromisszumokat nem ismerő cselekvésre biztatott bennünket. — Mindent megteszünk, amit kell, de semmi sem segít, kedves doktor úr — szólalt meg a nyugdíjasok nevében Delev. — ön is láthatja, hiába zárják be sorra az intézményeket, hiába bírságolják meg a lakóbizottságokat és magukat a lakókat, az emberek továbbra is szemetelnek, ahogy csak tudnak! Gonosz világban élünk!... — Nekem van egy ötletem — vette át a szót szervezetünk vezetője. — Lehet, hogy naivnak tűnik az Önök szemében, de úgy vélem, változtatni kell a taktikánkon. Bírságolás helyett jutalmazzunk! Az egybegyűltek összenéztek. — Rögtön megmagyarázom — folytatta vezetőnk, miután észrevette az általános hitetlenkedést. — Valamennyien tudjuk, milyen csodákat művel az anyagi ösztönzés, ezért azt javaslom: mindenkit, aki betartja a közegészségügyi előírásokat, részesítsünk pénzjutalomban, és adományozzuk neki „A legtisztább ember” kitüntető oklevelet! — Kolosszális! Korszakalkotó! — kiáltott fel Szume- rova, szervezetünk aktivistája. — Jól van, próbáljuk hát meg — mondta a tisztiorvos is, és mivel közeledett a vacsoraidő, mindnyájan igennel szavaztunk, és a gyűlést bezártuk. Mindez pénteken történt. A következő hét keddjén az útkereszteződések minden sarkára egy-egy világossárga szemetesládát helyeztek el, Pesev, az elnök, Szumerova és Delev, az erre a célra kijelölt bizottság tagjai pedig egy vén akác mögé bújtak, és figyelni kezdték a járókelők magatartását. A pénzjutalom és „A legtisztább ember” kitüntető oklevél Pesev táskájában lapult, türelmetlenül várva, hogy megjelenjen az ismeretlen honpolgár. Eltelt egy óra, eltelt kettő, hiába. Az emberek siettek, mindegyikük majszolt valamit, különböző papírokat és dobozokat dobáltak a járdára, tülekedtek a villamosok és a trolibuszok előtt, „A legtisztább ember” azonban, akit a bizottság már oly türelmetlenül várt, még mindig nem tűnt fel. De éppen akkor, amikor már indulni akartak, az egyik szemetes- láda előtt megállt egy jól megtermett férfi, kivett a zsebéből egy papírlapot, ösz- szegyűrte, és a ládába dobta. Még vissza sem húzta a kezét, a bizottság tagjai máris körülvették. A férfi ki akarta venni a papírt, de amikor látta, hogy nem sikerülhet, elkezdett rohanni az egyik mellékutcában. A bizottság tagjai azonban rögtön utána vetették magukat: Pecsev jobbról került elé, Szumerova úgy futott, mint a gyík, és szemből tartóztatta fel, Delev pedig balról állta útját. Néhány perc múlva már meg is állították a férfit. — Micsoda viselkedés ez, uram? Annyit vártunk magára, maga meg elszalad előlünk? Mi oka van rá? — fogta meg a vállát Delev, az elnök pedig kinyitotta a táskáját, és elővette a jutalmat az oklevéllel együtt. — Most pedig — elő amit megérdemel! ön az első becsületes állampolgár, aki teljesen megérdemelten... — kezdett rá ünnepélyes hangon Pesev, a férfi azonban, miközben zsebre dugta a borítékot és az oklevelet, félbeszakította: — Nézzék csak! Nem tudom, mi ez a koholmány, amit a kezembe nyomtak, de most már értem, hogy csakis a maguk embere lehetett, bár az, amit a ládába dobtam, csak piszkozat volt, melyben alaposan beolvastam neki. A piszkozat alapján írt levélben viszont úgy befűtöttem neki, hogy egész életében emlékezni fog rám! Fordította: Adamecz Kálmán Az orosz népiskola megteremtője F. I. Jankovics A cári Oroszországban II. Katalin (1796—<1862) trónra- lépése után előbb I. I. Bec- koj gróf, majd az 1767. évi ún. törvénykönyvszerkesztő bizottság tett szerény javaslatokat az iskolaügy megreformálására. A francia felvilágosodással kacérkodó uralkodónő azonban szívesen látta volna, ha az elemi népiskolai oktatás megszervezését az európai közvélemény szerint is neves gondolkodók, filozófusok egyike hajlandó lett volna elvállalni. Amikor ezek az elképzelések nem jártak sikerrel, 1782 tavaszán II. Kataljn levélben kérte az osztrák uralkodót, II. Józsefet, hogy az tehetséges szakembere- lcet, főleg ortodox vallású szerb néptanítókat — küldjön az iskolareform megvalósítása céljából. Így esett II. József és a bécsi iskolaügyi bizottság választása a Pozsonyban és Bécsben tanult — németül, latinul, románul és magyarul is kitűnően beszélő — Teodor Jankovicsra, aki a Habsburg-birodalom egyik legjobb oktatási szakemberének számított, s évekig mint temesvári tankerületi igazgató dolgozott. A kiváló néptanító 1782. márciut 10-én kapta kézhez II. József levelét, júliusban indult útnak. Szeptember 4-én jelentette róla Cobenzl gróf (osztrák követ a cári udvar ban), hogy megérkezett, majd kihallgatást kért a cárnőtől, amelyre szeptember 6-án került sor. Egy nappal később II. Katalin dekrétumot tett közzé, bejelentve az elemi népoktatás megszervezésének szükségességét. A megszervezést Jankovicsra bízta. Az 1782. szeptember 7-én létrehozott „népiskolai bizottság” feladatait Jan- kovics a következőkben határozta meg: 1. világi tartalmú osztrák tankönyvek fordítása és átdolgozása; 2. osztrák valláskönyvek felülvizsgálata a novgorodi püspök vezetésével; 3. az iskolai reformtervezet alapos áttanulmányozása; 4. új iskolai intézmények alakítása. Jankovics tervezetét a bizottság szeptember 17-én fogadta el, s annak szellemében hamarosan megindult a háromlépcsős, új elemi népiskolák szervezése. Így születettek meg az úgynevezett „alsó iskolák” (kétosztályo- sak), a „középső iskolák" (háromosztályosak) és a felső iskolák” (négyosztályosak, de ötéves tanulmányi idővel). Fjodor I. Jankovicsnak (az orosz pedagógustörténetbe e néven vált ismertté) kimagasló szerepe volt az 1783. december 13-án felállított pétervári tanítóképző intézet megszervezésében is, amely a századfordulóig több, mint 400 tanítót nevelt az orosz oktatásügy számára. Néhá- nyan közülük neves tudósok, pedagógusok lettek, így I. F. Jakovkin, T. F. Oszipovszkij, G. P. Uszpenszkij és J. P. Zjablovszkij. Jankovics jelentős szerepet vállalt az 1786. augusztus 5-én kibocsátott népiskolai szabályzat kidolgozásában is, amely az elemi népoktatás alapjainak lerakását jelentette Oroszországban. A szabályzat ugyanis pontosan meghatározta, hogy a birodalom 50 kormányzóságában milyen típusú iskolákat kell létrehozni és előírta az ezekben oktatott kötelező tárgyakat. Jankovics vliágosan látta, hogy a legjobb módszertani elképzelések és rendelkezések is kudarcra lesznék'ítél- ve, ha nem sikerült kellő számú és színvonalú tankönyvet, segédanyagot, útmutatókat az oktató—nevelő munka szolgálatába állítani. Ezen a területen is jelentős érdemeket szerzett; a Péter- várra ékezése utáni első öt év alatt 20 tankönyvet írt, s ezek száma a századfordulón meghaladta a harmincat ... Amikor mérlegre kívánjuk tenni F. I. Jankovics orosz- országi iskolaszervező tevékenységét, felmerül a kérdés : milyen eredménnyel járt a „népiskolai szabályzat” bevezetése. Kétségtelen, hogy az 1780-as évek végétől tucatjával jöttek létre a központi kormányzóságok városaiban népiskolák, ám ha ezek mintegy 20 ezres tanulólétszámát összevetjük pl. a korabeli osztrák oktatásügy eredményeivel — ahol 1780- ban 4000 népiskolában több mint 200 000 tanuló oktatását végezték —, akkor világosan kitűnik, hogy a II. Katalin korabeli cári Oroszország csak szerény eredményeket mondhatott magáénak a népiskolai reform területén. F. I. Jankovics iskolaszervező tevékenysége mégis rendkívül pozitívnak értékelhető, hiszen munkásságának eredményei majdnem két évtized alatt lassan beértek, s gyakorlatilag az 1800-as évek elejére sikerült lerakni az állami elemi népoktatás alapjait Orosország- ban. Jankovcis az oktatásügy terén végzett kimagasló munkájáért az uralkodótól a Szent Vlagyimir-rend IV. fokozatát kapta, s 1814-ben bekövetkezett haláláig — a csábító osztrák ajánlatok ellenére — Oroszországban maradt, amely számára az elismerést és a hírnevet adta. V. Molnár László Keresztury Dezső HAGYJÁTOK! Jön már a kutyaidő: fukaron fogamhoz verném minden percemet, hogy leckém bevégezzem, míg lehet; igy illenék, különben romhalom marad csak; talentumom elveszett. De új útra kísért a vadon, s bár lelkifurdalásban reszketek, test, lélek árja minit a förgeteg sodor, leszíjjazván se nyughatom, elcsábítanak apró s nagy istenek. „Kerítsd be végre kerted!”: hallgatom a biztató pörlekedéseket, zavar is a keserű élvezet tudni, hogy mindig nyitott házamon tolvajként forognak kalóz szelek. Érzem: itt az utolsó nagy alkalom, de átnézek tolvaj kezek felett: fakad forrás a kimerült helyett. Hagyjátok hát szétszórnom szabadon, amitől mindig gazdagabb leszek.
