Somogyi Néplap, 1984. szeptember (40. évfolyam, 205-230. szám)
1984-09-22 / 223. szám
1984. szeptember 22., szombat dombormű, grafika — első katagolizálását Major Máté végezte 1971-ben megjelent Amerigo Tót-albumában. Szobrai, domborművei Bariban, Rómában, Jugoszláviában és Budapesten láthatók — 1964—65-ben elkészítette a Raffaello luxus óceánjáró plasztikai berendezéseit. Mindig igényelte az új és újszerű feladatokat. Nemrég avatták föl a világ egyik legnagyobb méretű bronz dombormüvéként a Mag apotheózisát a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen; ez az élet diádalát hangoztatja, mintegy formába önti Ady sorát: „az élet szent okokból élni akar" és az „életem millió gyökerű" eszméjét. Amerigo Tot budai műteremházában művei mellett Barcsay Jenő, Szalay Lajos, Varga Imre alkotásai grafikái, művei szerepelnek. Ez is példája tehetségének és kollegalitásának. Ö, Amerigo Tot így — ezzel a magatartással — vált, válhatott képzőművésztünk világhíren alapuló mértékévé. Nemcsak nagy szobrász, hanem önzetlen ember is, aki nemcsak önmagáért, hanem hazájáért, az emberiségért alkot. Losonci Miklós Leitner Sándor kiállítása Nagykanizsán Ars poetica helyett Nagykanizsán a Hevesi Sándor Művelődési Központ előcsarnokában a' kaposvári oktatási igazgatóság épületét díszítő mozaiktervet látja a látogató. Leitner Sándor festőművész második kanizsai bemutatkozásán nemcsak ez a tabló az újdonság, hanem az a válogatás is, amely többek között a Bartók-év- fordulóra készült festményeket muatja be. Leitner Sándor előzőleg 1978-ban a Képcsarnok Vállalat nagykanizsai Egry-ter- mében szerepelt, az azóta eb- telt évek terméséből tulajdonképpen két témát emelt ki a festő 1981 — Bartók Béla születésének századik évfordulója — korszakos jelentőségű Leitner festészetében: ebben az évben fogalmazta meg ars poeticájának lényegét. Művészi hitvallásának az alapját a festő emberiművészi programjának összhangja teremtette meg. Leitner Sándor tudatosan építi festői világát. Tanulta hivatását. Sosem árulja el úgy Eredmények a filmforgalmazásban VÁLTOZOTT AZ ÉRDEKELTSÉG A .magyar mozihálózatban, illetve a filmvetítés rendszeres helyein évente körülbelül száznyolcvan alkotást mutatnak be. Ez a háromezer-ötszáz játszási helyszín természetesen nem azonos minőségű, és abban sincs titok, hogy a kevésbé kedvező színhelyekre érkező tekercsek veszítenek teljességükből. A gondokat és az adott szerkezet sajátosságait figyelembe véve örvendetes, hogy a filmforgalmazásban kedvező változások következtek be. A változások létrejöttében nagy szerepe van az érdekeltség módosításának. A Korábbi értékminősítési rendszeren — amely négy kategóriát határozott meg a kedvezményezett filmeknek —• változtattak: most nyolc csoportba sorolják a preferált filmeket. A kategóriák a forgalmazást segítik és az értékorientációt könnyítik meg. E kedvezményezett alkotások között most már helyet kaphatnak az igényesen szórakoztató munkák Is. Legelső helyen kiemelt filmek — mint nemrég Port Ferenctől, a Művelődési Minisztérium filmfőigazgatójának helyettesétől hallottuk — azok, amelyek úgy tesznek eleget a legszélesebb közönségigénynek, hogy a legmagasabb rendű művészi minőség van jelen bennük. Hogy példával is éljünk: az idén három ilyen kiemelkedő alkotást támogatnak leg- hathatósabban : Vittorio de Sica Biciklitolvajok, Mészáros Márta Napló gyermekeimnek című filmjét, illetve az őszi szovjet filmújdonságot, a Harctéri regényt. De magas művészi színvonaláért csaknem ilyen mértékben kedvezményezett például a Földi paradicsom, ifi. Schiffer Pál dokumentumfilmje. Az úgynevezett jó „iparosmunkák” vagy a „csak" jó filmek is élvezhetnek kedvezményeket a forgalmazásban, csakúgy, mint a tisztes eszközökkel szórakoztató mozik; kategóriába sorolásuk eligazítja a megyei forgalmazókat, az üzemek vezetőit stb. Az új rendszerben a támogtott filmek száma tizenöt—húszról nyolcvanra—százra nőtt. Ezekben érdekeltek a forgalmazók anyagilag is, és ennek alapján dolgozhatják ki taktikájukat: hol, mikor és hány előadásban vetítenek egy- egy alkotást. Az a műsorpolitikai bizottság, amely az értékeket minősíti és kategorizálja a filmeket, jelenleg tizenkilenc tagú, többségük filmszakmán kívüli szakember. Nyolc hónapja lépett életbe ez az új kategória és érdekeltségi rendszer. Nem várt eredmények születtek a hazai filmforgalmazásban. Nőtt a nézőszáma a magasabb kategóriájú alkotásoknak. Az átrendeződés egyik legfontosabb ténye, hogy a magyar filmek nézőszáma 1,8 millióval emelkedett. A szocialista országok filmgyártását reprezentáló alkotások látogatottsága hétszázezerrel nőtt, így a szovjet munkák nézőszáma negyvenezerrel. Viszont a nem szocialista országokból vásárolt filmek nézettsége erősen csökkent. (Itt nem a nagy kasz- szasikerekről van szó, mint a King Kong vagy a Kelly hősei, A piszkos tizenkettő stb.) Az eredményeket a vállalatok változatlan előadásszámmal érték el. Az emelkedett nézőszámmal negyvenmilliós többletbevételhez jutottak a forgalmazók. A tudatos műsorpolitika így is érezteti hatását. Az is bizonyos — s erre nemrég Gombár József, a Mokép igazgatója hívta föl a figyelmet egy ankéton —, hogy a magyar filmgyártásnak is segítenie kell, hogy a forgalmazásnak kevesebb gondja legyen, hiszen ez közös érdek. Mert valóság az. hogy a Mefisztó, az Angi Vera, a Megáll az idő itthon is. külflödön is művészi-anyagi siker. De sok a nézőben visszhangot nem keltő alkotás, amely a művészi értékben sem jeleskedik. Az igényesen szórakoztató magyar film is hiánycikk. A forgalmazás nem határozhat meg stratégiát, ha a stúdiókban egyszerre azonos műfajú filmek készülnek el. A beharangozott koprodukciók — Hosszú vágta, Boszorkány- szombat — sem értek célba a nézőnél, mert művészi megalkuvások jellemzik őket. Előtérbe kerülték a dokumentumfilmek, s bár nem moziforma az elsőrangú forgalmazási helyük — ez számszerűleg is bizonyítható —, arányuk a magyar filmek között egyre nő. Hatásuk viszont inkább tévéműsorba kerülésükkor mutatkozik. Még az idén olyan műveket látunk majd, amelyek joggal tarthatnak igényt a kiemelésre. így a már említett szovjet Harctéri regény vagy Nyikita Mihalkov Pe- reputty, illetve Tanúk nélkül című alkotása, Wim Wenders A dolgok állása, Carol Saura Carmen-változata, a Taviani fivérek Szent-Lőrinc éjszakája című filmje. Jövőre pedig 187 bemutatót tervez a Mokép; negyvenhét ország filmtermésének javát látjuk majd, köztük körülbelül negyven „márkás” nevű alkotóét. Leskó László A vatikáni magyar kápolna domborműve Utolsó vacsora, a Falusi üd- vözlégy, a fehérvárcsurgói Madonna. Amerigo Totot világszerte ismerik és elismerik, többször kiállított a velencei bi- ennálén, szobrait bemutatták kontinensek fővárosaiban. Nagyméretű murális munkája a római Termini-pálya- udvar fríze, amely cikázó mértani vonalakkal a vasút feszültségét ábrázolja. Híres Tiltakozás sorozata a háború és az erőszak ellen emel szót: szobrászattal. Szüntelen szellemi feszültsége építi művészetének új elemeit, változatait — a Kavicsasszonyokat, jellemző portréit és a kozmikus témákat, az űrrepülés korszakát... Kifogyhatatlan ötletekből, mélységekből. Ez együtt jelentkezik szobraiban a plasztikus erőteljesség, olykor a humor jeleivel. A föld füle egyszerre groteszk és monumentális, Komarov emlékében drámaira vált a fogalmazás, Ady nyomán szerkeszti meg a Fekete zongora az űrhajón című művét úgy, hogy a vers eredeti szellemét megőrizve biztosítja a mű szürreális fokozatait. Életműve több száz szobor. Amerigo Tot A Fehérvárcsurgón 1909- ben született Tóth Imre a világ Amerigo Tot-ja lett művészetének ereje révén. Szeptember 27-én lesz hetvenöt éves. Rómába érkezett, s onnan vissza Budapestre. Czóbel Párizs és Szentendre között ingázott. Amerigo Tot Róma és Budapest között. Olyan magyar szobrász, aki már életében az egész világé. Ez a nemzetköziség nem oldotta fel magyarságát, sőt így lett igazán a miénk! Értékei és hűsége elkötelezettségével. Főiskolai tanulmányati Budapesten, az Iparművészeti Iskolában kezdte 1927- ben, a dessaui Bauhausban folytatta, a 30-as évek elején járt Párizsban, s Maillol szobrai hatottak rá igazán. Drezdából Rómába gyalogolt 1933 júniusában a „kis szobrász”, ahogy akkor Szerb Antal nevezte Tóth Imrét. Részt vett az ellenállási mozgalomban a fasizmus ellen — ez a tette határozta meg életét, és a művészete. Termékeny, gyors, organikusan fejlődő pályája, amely minden művében egyforma energiával valósítja meg a látvány realitását és a gondolat belső elvonatkoztatásait, hiánytalan szakmai felkészültsége és szabad képzelete alapján. Eseménye az antikvitás, a reneszánsz és az új — általa teremtett új — szobrászi formák összetartozó, egységes hálózata. Egyaránt jelentős mű a Judit, az Aki civilben is cár volt Markáns basszushangok zúgtak ég mormoltak fülünkbe a múlt hétnek szinte valamennyi napján, mintha csak a helyenként borúsra forduló időtől kapott volna kedvet az operaszerkesztő, a férfihangok e legkomorabbi- kának gyakori megidézésére. Vasárnap a feledhetetlen Paul Robeson húsz esztendővel ezelőtt készített felvételeit csodáltuk, szerdán Nikola Gjuzelev koromfekete orgánumában gyönyörködtünk, csütörtökön Alekszandr Ognyivcev győzött meg bennünket ismét arról, hogy az orosz basszus mélyebb a Volga vizénél, kedden este pedig egy figyelemre méltó sorozat hatodik — szerencsére korántsem utolsó — részét élvezhették akik, nem érezték át a „nősülni vagy facérnak maradni” sziklazátonyai között hányódó James Onedin keserveit, s a „hangdoboz” mellett kötöttek ki. A sorozat hőse nem más, mint minden idők talán legkiemelkedőbb basszistája, Fjodor Saljapin. Hálásabb témát ahhoz, hogy a laikus hallgatósággal megkedveltesse az operaműfajt, aligha találhatott volna Ruitner Sándor, a sorozat szerzője és Kertész Iván szerkesztő a szuperénekes regényes életénél. Ki is használták a lehetőségeket: a művész önéletírásából, valamint Mojszej Oszipovics Jankovszkij emlékezéseiből és a korabeli kritikákból vett részlete nyomán remekül reprodukálhattuk a korábbi adások hallgatásakor nemcsak Saljapin kazányi gyermekkorát, a tbiliszi iskolaéveket, a pétervári és moszkvai bemutatkozás körülményeit és a világsikereket, hanem kis keresztmetszetet is kaptunk a század- forduló Oroszországának szellemi életéről, ízelítőt Riimszkij-Korszakov, Dar- gomizsszkij, Anton Rubinstein nálunk sajnos alig ismert alkotásaiból. A gondos összeállítás, a lebilincselő stílus és mindenekelőtt az archív felvételekről sugárzó utolérhetetlen zenei szépség magával ragadta azokat is, akiknek eddig nem sok ha- jaszála görbült meg a zene- tudományért. Kiváltképpen elragadó volt a legutóbbi adás, amelyben régi Borisz Godunov-előadá- sok felvételeit hallottuk, természetesen Saljapinnal a főszerepben. A gyermekgyilkosság miatt lelkiismeret- furdalástól vergődő cár alakjában az orosz énekművészet abszolút egyeduralkodója maga cáfolta azt az állítólag II. Miklós cárnak tett gúnyos megjegyzést, mely szerint a közönség imádja a tenoristákat, mert ők szakadatlanul ifjú hősszerelmese- ket, félelem és gáncs nélküli lovagokat alakítanak, utálja viszont a basszistákat. Miért? — kérdezte megrökönyödve az utolsó Romanov. — Mert a basszistáknak rendre olyan sötét figurák jutnak színpadi osztályrészül, mint zord atyák, megszállott papok. és kegyetlen cárok — hangzott az énekes válasza. De félre a tréfával! Saljapin — a műsorban hallott, természetesen kissé kopott, mégis páratlan értékű felvételekből is kitetszett — a legszikkadtabb lelkű hallgatóval is képes megjáratni a gyötrelmek dantei-muszorg- szkiji poklát, s hogy ezt épp egy kifogástalan ízléssel és körültekintéssel szerkesztett sorozatban teheti, az Ruitner Sándor érdeme. Még visszhangzott a fülemben a Vaszilij Blazson- nij-székesegyház .harangjainak Borisz Godunov megkoronázását jelz: zúgása, mikor — ugyancsak az éterből — felvilágosítottak arról, hogy a legoroszabb énekes negyvenhat esztendeje Párizsban örök nyugalomra helyezett teste — egy francia— szovjet megállapodás nyomán — hamarosan ismét orosz földbe kerül. Borisz cárnak nem kell többé tartania sem a valódi, sem az ál Dmitrij cárevicstől. Lengyel András Az én társulatom harlekinje című festmény alapkészségét, tehetségét, hogy a rutinnak a nyomára bukkanhatnánk. A Nagykanizsán kiállított müvek egyik csoportjába azok a festmények tartoznak, amelyek a festői éntudat megerősödését fejezi ki. A tanítvány és a mesterek viszonya gyakori téma ebben az időszakban. Leitner a példaképeit nem misztifikálja, hanem szinte fényképszerűén mutatja be. Bartók esetében a szellemi örökségre helyi a hangsúlyt. Leitner kanizsai kiállításának másik csoportját azok a képek alkotják, amelyek a fonyódi iskolához való kötődését fejezik ki. A tavaly budapesten szerepelt Midia- túra című kiállításon látott műveit nagy érdeklődéssel fogadta a nagykanizsai közönség. A kisméretű tájihletésű képek az ember és a természet új kapcsolatát fejezik ki a megújhodott művészet nyelvén. Grafikái — a rajzok a naplómból című tizenhárom lapja — a tudatosan épülő festői pálya gondolati töltését hordozzák. IL B.
