Somogyi Néplap, 1984. szeptember (40. évfolyam, 205-230. szám)
1984-09-15 / 217. szám
8 Somogyi Néplap 1984. szeptember 15., szombat IRODALOM, MŰVÉSZET, KÖZMŰVELŐDÉS VI. nemzetközi kisplasztikái kiállítás Hagyományok és hagyományteremtők kisplasztikái kiállítás szervezeti szabályzata kimondja: „A kiállítás célja, hogy minél teljesebb képet adjon a kisplasztika legaktuálisabb eredményeiről, összevesse a különféle eszközök és technikai eljárások kifejező erejét és szerepét a művészeti kommunikációban”. Ez állandó motívum lett és maradt; hozzájárult az új lehetőségek felfedezéséhez és általánossá tételéhez. Annál is inkább, mivel az idén is — az eddigiekhez hasonlóan — négy földrész 26 országából érkezett mintegy 351 mű, 94 szobrász alkotása. Mindez egybeesik a Műcsarnok felújításával; valóban méltó kerestek közé érkezhetnek most a világ új kisplasztikái. Bizonyos váltoAz elmúlt két évtizedben a kultúra, s ezen belüT az irodalmi élet decentralizációját kísérhettük figyelemmel, a nagyobb társadalmi, gazdasági folyamai részeként, amelynek célja az egészségesebb arányok megteremtése — földrajzi értelemben is. Sajnos, hagyományként örököltük a „fővárosi irodalom” — „vidéki irodalom” vélt vagy valóságos megosztottságát. A hatvanas években indult meg az a gondolati tisztázó, a látszat-ellentmondást feloldó folyamat, amelynek gyakorlati eredményei most kezdenek folyamatosan beérni. Megnőtt a vidéki írócsoportok szerepe, s a vidéken megjelenő irodalmi folyóiratok szerves részei bizonyos esetekben és kéf- désekben előőrsei — letlek' folyóiratkultúránknak. A területi megosztottság helyett egyre inkább a munkamegosztás az alapja a folyóiratok tevékenységének. S egyre jobban oda kell figyelni az irodalmi eszmecsere- olyan rendszeres fórumaira, mint a tokaji írótábor vagy a debreceni irodalmi napok. a E sorba illeszkedik bele a Zalaegerszegi Városi Tanács és a Városi Könyvtár kezdeményezése: augusztus végén a Gébárti tó melletti Kézművesek Házába egyhetes táborozásra hívták össze a megyében élő költőket, írókat, s meghívták a tanácskozásra irodalmunk néhány máshol — itton és külföldön — élő képviselőjét is. A kiterjedt irodalmi hagyományokkal nem , rendelkező megye különböző előzmények után (Keszthelyi műhely, Egerszegi füzetek, Visszhang című antológia) e formában kívánja összefogni a zalai írókat, megerősíteni az irodalmi életet. Törekvésük — remélhetőleg — hagyománnyá nemesedik, s országos irodalmi kultúránk része lesz. Látnunk kell: a főváros- centrikusság, a fővárosi—vidéki megosztottság tudata — noha objektív okai is voltak — nem meghatározó és viszonylag újkeletű jelenség irodalmunkban. A modern, mai értelemben vett irodalmi életnek nem a fővárosban ringott a bölcsője: Kazinczy Ferenc egy párszáz fős kis faluból, Bányácská- ról (ma Széphalom) szervezte meg. Az első irodalmi folyóiratunk (Magyar Museum) is Kassán jelent meg L788-ban, Kazinczy, Batsányi és Baróti Szabó szerkesztésében. A példákat sorolhatnánk, de az elsőbbségi jog deklarálása helyett in• • Összegező lírai vallomások Szécsi Margit annak a költőnemzedéknek a tagja, amelyet a fényes szelek indítottak útjára. Az indulás meghatározta pályáját, s egyre gazdagodó világa ma már példaként áll azok előtt, kik csak a versek élményéből élhetik át azt a kort, amelynek Nagy László, Juhász Ferenc, Simon István és még oly sokan a kiválók közül — s nemcsak az irodalomban — alkotó részesei voltak. Szécsi Margit költészetének közel három évtizedét öleli fel a most megjelent, alcímeben összegyűjtött verseknek jelzett kötet, a Költő a Holdban. Szécsi Margit maga rendezte sajtó alá mindazt, amit' ma is vállal, érvényesnek tart, melyből a „mindenség lelke” szól hozzánk. „Jaj, el ne ússzon életem: (ez a szentséges szerelem. / Mert én hazámat fölfedeztem, telkemet hozzá méreteztem.” — e sorok állnak összegyűjtött versei első lapján hitvallásul. Korábbi versesköteteiből is kitűnt elkötelezettsége, a hazához való hűsége, az a látomásoktól kísért kegyetlen valóság, amelynek nem krónikásává, de hű, s egyre utolérhetetlenebb énekesévé szívesen szegődött Szécsi Margit. A? összegyűjtött versek időrendben követik egymást egymásnak is felelgetnek. Vannak, a magyar irodalomban legendássá vált költői antológiák. Nem kell a nagyváradi Holnap összeállítást idéznünk, közelebbit is találunk: a Tűztánc például elindítója volt egy költői nemzedéknek az ötvenes- évek végén. Ilyen volt 1969-ben az Elérhetetlen föld c. antológia is. Megjelenése óta sokat vitatkoztunk rajta: nemzedéki szerveződés, új költői látásmód, az új őszinteség hullámcsapása vagy mindez és sok más együtt? A lényeg ma már csupán csak annyi, az akkori fiatal harmincasok beértek, jószerivel a mai magyar líra derékhadának tekinthetők. Ennek a köLő- nemzedéknek tagja, s kiemelkedő egyénisége Utassy József, aki a Tüzem. lobogóm!, Csillagok árvája majd a Pokolból jövet c. köteteivel bizonyította tehetségét. Most Judás idő címmel ösz- szegyűftött verseit adta közre a Szépirodalmi Könyvkiadó. Alig negyvenévesen összegyűjtött versek? Máris összegzés, számadás félúton? Utassy mélyen átélt, megszenvedett, művészi erővel, elragadó hittel s kirobbanó szenvedéllyel építi világát: „Szavam csillagfegyelmű ének. / Engem a szabadság igazgat. / így vagyok éh a legszegényebb, / gazdagnak is így vagyok gazdag.”. E költői nemzedék másik tagja is összegzi eddig megtett útját s válogatott verseit adja közre, közel húsz év termését, kétségtelen jeléül a beérkezettségnek. s a múlandóság igézetének. Bella István költészete katalitikus mélységű, költői formáiban is pontos, erőteljes, nyelvi leleményekben gazdag. Az ég falára költői -kibontakozásának dokumentuma, amelyet most így. egybegyűjtve jobban érzékelünk. mint egyes köteteiben. Költészetét egyéni sorsának motívumai és a magyar történelem örökségének átélései ötvözik egységes egésszé. Egy fogalmazás története Szergej Csernov 6. bés tanuló kinyitotta új, még tiszta'dolgozatfüzetét, s napbarnította kezével szépen formálta a betűket: Fogalmazás. Aztán lemásolta a tábláról a témát: „Hogy telt a nyaram?". Lendületesen belevágott: „A nyaram jól telt”. Itt megállt, s hosszasan elgondolkodott. Az egész nyarat úttörőtáborban töltötte, s ez nem volt különösen jó. A korai kelések, sorakozók, a szülők látogatására való, végnélkülinek ható várakozások, a szúnyogok — Szergej minderre tökéletesen emlékezett. Fogta a tollat, határozott mozdulattal áthúzta az első mondatot s helyette ezt írta: „Rosszul telt a nyaram.”. Ekkor fölbukkantak emlékezetéből a végigküzdött focimeccsek. az izgalmas, titokzatos Njátékok, az uszodai fürdés, az erdei kirándulások, az Ügyes kezek szakkör, a mozielőadás, a szülők ajándékai... Mindezt rossznak nevezni becstelenség lett volna. Át kellett hát húzni a második mondatot is. Szergej mélyet sóhajtott, majd leírta: „A nyarat úttörőtáborban töltöttem.”. Több írni- valója nem volt. Miközben beadta az egymondatos fogalmazást, gratulált magának idei első egyeséhez. A tanárnő, Larissza Va- sziljevna este a dolgozatokat javítva elakadt Szergej fogalmazásánál. — Hát ez meg micsoda dolog?! — háborgott. — Egy ekkora gyerek, gki egész nyáron táborban volt, nem tud mit. írni? Egyszerűen nem hiszem el! S ekkor eszébe jutott a s<»- ját nyara: szintén táborban, rajvezetőként. Hangulata ettől végképp elromlott. Eszébe ötlöttek az értelmetlen látogatási napok, az idegőrlő kínlódás Kuzjákinnal. aki betörte az ebédlőablakot, az embert agyongyötrő szúnyogok, a korai kelések... És már-már bevéste Szer- gejnek az elégtelent. Ám ekkor szemei elölt megjelent a derűs harmoni- kás, Oleg Petrovics képe, visszagondolt a gyönyörű túrákra, mikor éjszakára sem tértek vissza a táborba; a mulatságos káposztahernyókra; a tűlevéltől illatos levegőre; barátnőit elbűvölő bronzszínére ... Larissza Vasziljevna elmosolyodott, és Szerjózsa mondata alá, hogy: „A nyarai úttörőtáborban töltöttem nem osztályzatot irt, hanem rövid választ: „Én is!...” Fordította: Grabócz Gábor Rudolf Svoboda (csehszlovák): Lépő Pierrot zást is megvalósított a rendezés, mely eddig Baranyi Judit nevéhez, most Frank János munkájához kapcsolódik. Eddig a szobrok nemzeti keretben jelentek meg. most hasonló tendenciák, stílusok, elvek szerint csoportosították az érkező anyagot, hogy a számbavétel, a kiállítás mérleg jellege erősödjön, a szakma és a közönség számára használhatóbb legyen. A magyar szobrászatot az ország minden részében dolgozó művészek alkotásaiból válogatták, tényleges értékeket és életképes kísérleteket mutatunk be. Külön kollekcióval — mintegy a példa, a mér.tékadás, a tisztelgés jegyében — a nemrég elhunyt Vilt Tibor munkásságát is megtekinthetjük. Tanulni akar és tanulni tud egymástól a világ a kötelező tárgyilagosság jegyében. Losonci Miklós Bakos Ildikó (magyar): Zsidó menyasszony (Kiállítás-díjas) Jan Norman (dán): Emberek és lófejek (Kiállítás-díjas) Az eszme 1971-ben vált valóra: a világ szobrászai seregszemlén mutatkoztak be Budapesten abból a célból, hogy közös mérlegen tisztázzák művek segítségével a plasztika távlatait. Izgalmas kísérletek érkeztek a világ minden részéből, s a magyar szobrászat fejlődése fel is használt az elmúlt év-- tizedben bizonyos tanulságokat. Nemcsak mi. magyarok, hanem mindenki a világon, aki részt vett, Vesz e bemutatkozáson, mely ma már fontos és nélkülözhe- tetlen nemzetközi műhely lett. Először két, most három- évenként, triennálé formájában hívják az alkotókat a hagyományok alapján. A Művelődési Minisztérium, a Fővárosi Tanács és a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége által közösen rendezett nemzetközi Bertrand Lavier (francia) : Festmény (Kiállítás-díjas) Irodalom és decentralizáció kább utaljunk csak példaként Mikszáthra, aki Szegeden, a függetlenségi párti, haladó szellemű Szegedi Naplónál talált önmagára, érett igazán íróvá. S tudjuk, hogy mit jelentett Ady költői-politikai fejlődésében Nagyvárad pezsgő szellem' élete, a Nagyváradi Naplónál újságíróként eltöltött évek. S látnunk kell az érem másik oldalát is: a magyar kultúrában történelmi jelentőségű volt Pest—Buda szellemi központtá válása. Pod- maniczky Frigyes nemrég megjelent emlékiratában a szemtanú és a résztvevő hitelességével, szemléletesen leírja a reformkori haladó erők elkeseredett kísérletét az erők összefogására, centralizálására, amelyhez elengedhetetlen, hogy az országnak igazi fővárosa, politikai-szellemi központja legyen. Könyvéből ugyancsak végigkövetkeztethetjük saját maga és politikusaink, gondolkodóink legjobbjainak áldozatos küzdelmét a kiegyezés után, amelynek eredményeként fővárosunk világvárossá vált — urbanisztikai és kulturális szempontból is. Persze Budapest gyors kapitalista fejlődésének voltak árnyoldalai is. A fejlődés eufóriája, a gazdagodás lehetősége aránytalanságokat szült a gazdasági struktúrában, s .átrendezte a szellemi életet is. S ehhez járult, hogy az első világháború után hazánk politikaiföldrajzi határainak megváltozásával beszűkült- á szellemi horizont: sok jelentős regionális kulturális központunk, nagy hagyomá • nyű szellemi műhelyünk kisebbségi, nemzetiségi helyzetbe került, s ezzel a fő- városeentrikusság — akarva, nem akarva — fokozódott. A helyzetet bonyolította, hogy a főváros—vidék ellentét mögött gyakran nem területi, hanem társadalmi ellentétek nyilvánultak meg vagy rejtőztek, gyakran csak megjelenési formája volt más feszültségeknek. Anélkül, hogy ennek részletes taglalásába belemennénk, megállapíthatjuk, hogy irodalmunk legjobbjai ezt a hamis alternatívát nem fogadták el. A két világháború között azonban gyakorlatilag létezett e megosztottság. A vi.déken élő íróknak meg kellett küzdeni a helyzetükből adódó hátrányokká^ ennek ellenére jelentős szellemi központok alakultak ki például Debrecenben,. Pécsett, Szegeden vagy Szombathelyen. Emlékezzünk csak az Ady Társaságra, a Janus Pannonius Társaságra, a debreceni Válasz című folyóiratra (Gulyás Pál és Németh László szerkesztette), a pécsi Sorsunkra, s ide sorol hatjuk — többek között — a szombathelyi írott Kő című folyóiratot is. A társadalmi demokrácia fejlődése során mára eljutottunk odáig, a rossz hagyományokat legyőzve — a jókra építve, hogy a korábbi megosztottság már a múlté. Az állami és a társadalmi szervek sok helyen feladatuknak tekintik a helyi irodalmi hagyományok ápolását. Igen, az irodalmat, az irodalmi életet lehet — és kell is — decentralizálni, az értékrendet azonban nem. Az értékrendben nem lehet alternatíva, csak azonos mércével mérve válhat, válik a „vidéki” irodalom az egyetemes magyar irodalom szer vés részévé. Angyal János
