Somogyi Néplap, 1984. szeptember (40. évfolyam, 205-230. szám)

1984-09-15 / 217. szám

1984. szeptember 15., szombat Somogyi Néplap 9 PETŐ SÁNDOR Kis János utókalkulátor egy reggel arra ébredt. .. Verőíényes, kora őszi reg­gel volt, a nagy nyújtózások ideje, szombat, amikor utol­só álmáért még egyszer fal­nak fordul az ember ... ... töredékek egy képből, egy nem evilági tájból, szí­nes karikák egy furcsán fod­rozódó mező fölött, hullám­zó, parttalan vizek, arcok nélküli ködgomolygás, s ot' távolabb e- pusztának tűnj világ legszélén a máshogy is megélhető múlt cserepei. Reggel volt, szombat reg­gel, szabadszombat reggel, a jóleső semmittevések órái. amikor nem riaszt az éb­resztőóra kelepelése. A tel­jes elernyedés stádiuma kö­vetkezik, vissza a takaró alá, ámbár a kora őszi napfény szeptember nemtudom­hányadika, a nyár melegét hordozva lassan fölforrósít­ja a szobát. Kis János utókalkulátor felébredt. Első pillanatban, még észre sem vette, hogy az ágy fölött lebeg. A le­csúszott takaró, mint vala­mi hófödte hegyvonulat gyúródott alatta. Görcsös éjjeli vágyakozásának nyo­mai megkeményedett fol­tokban maszatolták a lepe­dője ráncait. Nem emléke zett rá, mikor is volt utol­só éjjeli magömlése, tal*n még kamasz korában, első félelmei idején, amikor a bizonytalanság útvesztőit taposta, s a kilátástalan jö­vő nyomasztó érzése hatal­masodott el rajta. Azokat << lányokat, akiket mindig ivedvelt... hol vannak már. elérhetetlenül messze kerül­tek már akkor, kamaszkori álmodozásainak idején is Ámbár ha el is feledjük fia­talkori álmainkat, azért 3 sejtek méiye őrzi, s olykor bizony igencsak meglepő­dünk, ha életünk helyzetei­ben újra felszínre kerülnek Kis János utókalkulátor s számok embere lévén rög tön megállapíthatta, mint­egy másfél méternyi magas­ságban az ágy fölött, s hét ven centivel a plafon alatt foglalta el új helyzetét. Ezekből az adatokból arra a következtetésre juthatunk hogy Kis Jánost egy lakó­telepi lakásban érte utói ez a furcí^ véletlennek, vagy eppen földöntúli csodának is betudható dolog. Kis János utókalkulátor életének utolsó tíz évét a biztonság jellemezte, utolsó két évét pedig, ez már az új lakásba költözés idejére esik. a polgári jólét, mely számára a viszonylagos adósságmentességet jelen tette, függőviszonya mind­össze az OTP-vel volt, méh végső soron nem hatott ra nyomasztólag. » Mivel új helyzetét egy idő után megszokta, már arra is érzett bátorságot, hogy ki- - nézzen az ablakon. Az esői bámulta, mely hirtelen jött. ahogyan a nyári záporök. IRODALOM, MŰVÉSZET, KÖZMŰVELŐDÉS Elmúlásunk gyökerei nem is értette, szeptember­ben, hogy történhet ilyen. Nem tudni, mit érzett, mire gondolt, egyszercsak elkezdett aszni a levegőben, a szekrény felé, melynek tetején nagyapja egyetlen emléket, egy öreg szitát őr­zött. Aztán visszaúszott az ablakhoz, kezében már az öreg, porlepte, szitával. Ki­nyitotta az ablakot, egy pil­lanatra még visszanézett, az ágyban szuszogó feleségét nézte. Most már így öre­gedtünk volna meg, ez vök a tekintetében, mikor a nyi­tott ablakon át kiúszott az esőbe. A szomszéd ház kinyíló ablakában egy kíváncsi arc jelent meg, meghökkenve nézte a látomást. — Te..., te — dadogta maga mögé. — Odanézz, egy exhibicionista. — Mi van? — hallatszott egy rekedtes hang. — Mi van, mi van .. „ a kutyának meg azt mondod, tessék ? — Tessék? — Egy exhibicionista ott lenn. — Miért? — nyomult az ablakhoz egy hang tulajdo­nosa. — Azért, mert mez­telen? — Nem látod? — Azt a nudistát? — Nem nudista, exhibi- cipnista. Kis János persze mit sem hallott ebből a beszélgetés­ből. Arcán a boldogság biz­tos tudatával állta az eső megújuló rohamait, s fá­radhatatlanul rázta nagyap­ja szitáját, amelyen pergett az eső. Kis Jánosné számviteli előadó első pillantása a le­pedőre esett Nézte a meg­keményedett. sárga lóitokat, de, nem értett meg "belőle semmit. Óvatosan megtapo­gatta, mintha valami rejt­vényt akart volna megfej­teni. Aztán felkelt, a tükör­höz lépett arcát vizsgálta!., testének vonatait, melyet az idő egyre inkább elmosott. Lerogyott a székbe, s az ágyat bámulta. Érezte, remegni kezd, sí­rás fojtogatta. De a sírás miértjére sem kapott választ belülről. Arra eszmélt, hogy fázik. Ekkor vette észre, hogy nyitva az ablak, s a szél be- sodorja az esőszálakat, me­lyek apró ütésekkel verték a padlót. — Vajon miért, vajon miért? — motyogta maga elé. Szemének fókuszába gyűjtötte a szobát, a fala­kat, a bútorokat, melyek még ki sincsenek fizetve, a vázákat, a térítőkét, melyek egy részét őmaga horgolta, a képeket a falról, az egyik éppen az esküvőn' készült, családi körben. — Én lennék az? — vetí­tette maga elé a szobát. — Ezek a tárgyak? Ezek a for­mák, ez az egész, valóban én vagyok ? Az ablakhoz ment, hogy becsukja, de valami megál­lította ebben, s az éppen az a látvány volt, melyet az imént a szomszéd házban is észleltek, A férjét látta odakijit meztelenül állni az esőben, kezében nagyapja szitájá­val. Magára kapta pongyolá­ját, férje hátóköntösét hóna alá gyűrte, s egy esernyő­vel kiszaladt az ajtón. — János! — állt meg a férje előtt. — János! —sír­ta el magát. — Miért, mondd meg, hogy miért? A férfi ránézett, és saj- nálni kezdte. Húsz éve é1 tek együtt, a múló napok örvényében Sziklay Károly illusztrációja — Nézd, Irén, ezt nem le­het csak úgy megmagyaráz­ni. Ezt nem lehet, mert » nincs rá okos magyarázat. Csak az eső van, ez a szita és a csillagok. Én kimosom nekünk az aranyat, a csilla­gok aranyat, mely odafent- ről- jön. Mást nem tudok mondani. Nem vagyunk már fiatalok, de még nem ve­szett el minden. Még segít­hetünk magunkon. — Vedd fel a köntösöd — tuszkolta rá az asszony, de a férfi nem engedte. — Nem, inkább vetkőzz le te is. ' — Mindenki minket néz — mutatott körbe az asz- szony. Az ablakok tele vol­tak kíváncsi arcokkal, dü - hős, kárörvendő, sajnálkozó tekintetekkel. — Nem baj, ne is figyelj oda. — Dehát János, mi olyan szépen éltünk, nemsokára a bútor részlete is lejár — mondta. — Add a kezed, Irén! — hagyta abba a szitálást a férfi. — És ne gondolj töb­bé ilyenekre! — De mindenki azt hiszi, hogy megbolondultál. A férfi nem szólt, csak nézte a haját, a szemét, a száját. — Mi lesz velünk. János? — motyogta az asszony, de már nem félt annyira. Amikor a rendőrkocsi be­fordult a sarkon, a benne- ülők egy meztelen férfit lát­tak, aki egy csuromvizes, pongyolás nő kezét fogta, másik kezében pedig egy szitát tartott. A bejelentés pontos volt, állapította meg az őrmester, s már fogalmazni is kezdte magában a jegyzőkönyv szö­vegét. Az ... lakótelepen egy meztelen férfi magamutoga- lás céljából, mely a közbof- rányokozás esetét meríti ki . . . De aztán abbahagyta, hisz hogyan is tudná felettesei­nek megmagyarázni, hogy az a két ember, akit részeg­nek, magamutatónak hitt. egyszer csak felemelkedik, s elkezd fölfelé szállni az esővel szemben, míg a sze­mük elől el nem tűnik. A házkutatás nem állapí­tott meg semmit. A szom­szédok kikérdezése sem. Ki­egyensúlyozott, anyagi prob- . lémáktól mentes házaspár­nak ismerték őket, akik ha­vonta egyszer színházba, kéthetente moziba mentek, s esetenként egymás mellett feküdve nézték a televíziót Az esetre logikus magya­rázat nem volt. A lakást be­zárták. s Kis János utókal­kulátor és Kis Jánosné számviteli előadó kartonjá­ra rányomták a pecsétet: engedély nélkül külföldre távoztak. FALUSI JÓZSEF Esti meditáció Ékkő a csillag az akácfák lombhajában itt: gyémántkő és zefir-gyöngy, topáz és ezüstcsat, szikráznak, néha, majd elbújnak, ahogy mozdul a tengernyi fa ide-oda. Virágillatba mártott ujjú csöndben bujkáló kis szelecske turkál minden akácfa-lombbá, a szívemen meg összevonja takaróját a szomorúság, de egy-egy ág fejemnél hirtelen megremeg: madár mozdul éjszakára. Erdőszélen szénaszag lebeg. Valahol messze rákezdenek „ a békák kórusai bátran. (A világban, mondd, hol a helyünk és szerepünk!) Hangtalanul denevér csapong. Lent, a völgyben az eget kezdi már szép csöndesen szürkíteni az éj. — Sa reggeli fényben még ott vagyok én. Pódium az ország Eszenyi Irma portréja A vidéki zenei élet kü­lönböző programjában gyak­ran találkozunk Eszenyi Ir­ma nevével. Nemrég Szom­bathelyen, Körmenden Wag- ner-est szólistája volt, a rit­kán hallható Wesendonk dalokkal. Dr. Vasad i-Balogh Lajos vezényletével a fővá­rosban, a Zeneakadémián énekelte Wagner szerzemé­nyét, amely a zeneirodalom legregényesebb dalcsokra. — Kitágult előttem a ho­rizont — mondja a művész­nő. — Szívesen énekelek vidéki színpadokon Is. Sok­helyütt régi ismerősként fo­gadnak. és jólesik a tudat, hogy a közönség végigkísér a pályámon. Észenyi Irma a háború utáni magyar operajátszás egyik legkiemelkedőbb kor­szakának főszereplője volt. Neve nagysikerű előadások­kal forrott össze, egy új operastílus kivirágzásával. — Rendkívüli szerencse szegődött mellém. Már aka- démista koromban Vaszy. Viktor szerződtetett Szeged­re. a következő szezont pe­dig Tóth Aladár, a budapes­ti Operaház igazgatója aján­latára a fővárosban töltöt­tem, huszonöt évig tartott ez a „meghívás”. Nagy tudá­sú művészektől tanulhattam színpadra lépni, igényesen, pontosan énekelni. Három éven át epizódszerepeket kaptam, de előfordult az is, hogy Otto Klemperer rá­kérdezett, tudom-e Magdalé­na szerepét? Három nap alatt megtanultam, és a próba- éneklés után nekem adta A nürnbergi mesterdalnokok kedves, játékos dajkájának szerepét. — Ezután fedeztek fel a főszerepek számára: Amne- ris, Gertrudis, Eboli, Azu- cena. Ulrike, Carmen — cso­dálatos időszak volt! Nagyon sokat énekeltem. 1952-ben pedig A Walkür Brünhildé- jét. A nagy feltűnést keltett, sikeres debütálásról így irt a Magyar Nemzet kritikusa: „Az új Brünhilde nagy várakozással töltött el, hi­szen ez a szerep hatalmas igényeket támaszt megszó­A „Boldog Jövő’ óvoda apró ne­veltjei hosszú sor­ban álltak a takarék­pénztár bejárata előtt. — Mi történt, ti mind pénzt akartok felvenni? — kérdeztem. — Ige'-e-en! — har­said a gyermekkórus többszólamú válasza, és a húsz arcocska úgy ra­gyogott, mint megannyi újdonat-új tízpfenniges pénzérme. Különös — tűnődtem. Kivettem a takarék- könyvemből 50 márkát, és a rádiójavító mű­helybe indultam. Itt cso­dálkozva vettem észre ugyanazt a vidám, lár­más gyermekhadat. — Mi történt, ti mind rádiót akartok javíttat­ni? — lge-e-en! — siví- tották ütemesen a kis lurkók, sőt még a tak­tust is verték hozzá a lábukkal. A rádió fo­Ralph Wiener Hasznos séta g alma nálunk nyilván nem a legújabb hírek­kel társult. További utam a pos­tára vezetett, innen táv­iratot küldtem a drága nejemnek, s közöltem hogy . :. nos, ez nem tartozik ide. Alighogy megkaptam a nyugtát, az ajtóban megjelent az- ismerős' vidám gyermek­társaság. — Mi történt, ti mind táviratozni akartok? Vagy bélyeget vásárol­ni? — Ige-e-en! — felel­ték kórusban szenvedé­lyes ifjú levelezők, s megnyalták a nem léte­ző bélyeget, és ráragasz­tották a képzeletbeli borítékra. Fél óra múlva, haza­felé igyekezve, az anya­könyvi hivatal előtt mentem el — és nem hittem a szememnek: megint ugyanazok a lur­kók topogtak ott, s igye­keztek befurakodni az ajtón. — Mi történt, ti mind házasodni akartok? — Ige-e-en! — simí­tották vidáman a kislá­nyok. A kisfiúk egyetér­tésüket nyilvánították — bár nem annyira he­vesen. Kíváncsiság fogott el­végül a gyerekek kitó­dultak az utcára. Nyo­mukban pedig megje­lent az óvónő, Christine, az a szomszédom volt. — Hát maga is szé­pen sétál ezekkel a gye­rekekkel — jegyeztem meg, s hangomból visz- szafojtott szemrehányás csendült ki. — Bocsásson meg, ké­rem — mondta bűnbá­nóan az óvónő. — De pénzt kellett fölvennem a takarékpénztárban, be kellett adnom javításra a lemezjátszómat, azu­tán bejelentkeztem a házasságkötőteremben, és sürgönyöztem a vőle­gényemnek .. . Most pe­dig még daueroltatnom kell, azután felpróbálom a" méretesszalonban ren­delt ruhámat, elmegyek a fogorvoshoz, és végül élelmiszert veszek. De amikor befejezem a munkámat, addigra minden bezár. Hát mit tegyek? Christine mélyet só­hajtott, majd szemügyre vette apró neveltjeit. — Nosza, gyerekek, állja­tok párba, és folytatjuk a sétát! Fordította: Gellert Györay Eszenyi Irma a Kékszakállú koncertelőadásán Szalma Fe­renccel laltatójávai szemben. Esze­nyi Irma — ezúttal, mint drámai hősnő — a legne­hezebb feladatok egyikével mutatkozott be. Bebizonyí­totta, hogy felkészültségével, kultúrájával, művészi képes­ségeivel a fölöttébb igényes feladat megoldására is ké­pes.” * Két ^évtizeden át énekelte Wotan engedetlen vágyleá­nyának szerepét. — Legkedvesebb szerepem volt. Az istenek alkonya zá­rójelenetét ma is reper­toáromon tartom, amelyben Brünhilde hatalmas mono­lógjával igazságot tesz, és lángra lobbantja a Walhal- lát. Nagyszerű partnerek •társaságában, mint Wolfgang Windgassen. Ticho Parly, a karmesterek között Hans Knappertsbusch, énekelhet­tem külföldi vendégjátékok során is. Eszenyi Irma különös adottsága, hogy hangterje­delme két és fél oktáv, ily- módon az alt szólamoktól a mezzón át a szopránig gaz­dag repertoárral rendelke­zik. Szenvedélyesen szárnya­ló hangú Vénus a Tannhau- serben, szuggesztív erejű Or- tud a Lohengrinben, lenyű­göző Kundry a Parsifal koncertszerű előadásén. És mindennek a csúcsa: Izol­dái — Halálosan nehéz sze­rep, tökéletes biztonságot, azonosulást, teljes emberi és művészi odaadást követel. Ügy mentem a Trisztán és Izolda előadásaira, mintha az esküvőmre várnának. Csodálatos várakozásteli ér­zéssel, olyan belső feszült­séggel, amely szinte földön­túli lebegést váltott ki be­lőlem. Nem féltem a szerep­től. nem volt lámpalázam, a dallama a torkomban, lel­kemben volt. Partneremmel Joviczky Józseffel együtt úgy éreztük, mintha min­den élet kiszállt volna be­lőlünk az előadás végére. A legsikeresebb szerepek egész pályáján végigkísér­ték Eszenyi Irmát, a Kék­szakállú herceg várát Judit megszemélyesítésével, az európai színpadokon kíván­ták tőle hallani, de Brünhil­de és a többiek mellé Gershwin, a klasszikusok da­lai, a népdalok és a néger spirituálék is felsorakoztak. Repertoárjából bőséggel ör­vendezteti meg közönségét az igazi művészetből fakadó dallamokkal. Erdősi Mária

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom