Somogyi Néplap, 1984. augusztus (40. évfolyam, 179-204. szám)
1984-08-11 / 188. szám
8 Somogyi Néplap 1984. augusztus 11., szombat IRODALOM, MŰVÉSZET, KÖZMŰVELŐDÉS László Zsolt Dicséret Áll hallgatagon a tölgyes S állnak némán a sziklák Az elmúlásnak őrizve jövőknek rejtett aranyát Remetén vagyok türelmes Mint ehagyott kápolnák — Leszek maga az imádás Halálnak messzi tengere Elér a lángolás ha keres Örülni hív a száguldás Nyílik a behatolhatatlan — A fák koronái között lesz a nap tüzes golyóvá Vörös Ferenc: Balatoni fala. 1984. Az Opera — nyitás előtt Alig néhány hét van már csak hátra az újjáépített, korszerűsített, a pincétől a padlásig kívül-belül újjávarázsolt budapesti Operaház szeptember 27-i megnyitásáig. Ám laikus szemmel szinte hihetetlennek tűnik, hogy ilyen rövid idő alatt minden elkészüljön, a helyén legyen és hibátlanul működjön. Szerencsére a szakértőnek, Balogh Éva építésvezetőnek más a véleménye. Optimizmusát pontos adatokkal támasztja alá. — Jelenleg több mint hat- százan dolgoznak az épületben és a külső munkálatokon — mondja. — Nincs le maradás, sőt néhány munkafolyamat a tervezettnél előrehaladottabb állapotban van. Befejezéshez közeledik a páholysorok kárpitozása és aranyozása. Ez utóbbihoz összesen 7 és fél kiló 23 karátos aranyla pocskát használunk fel. Szerelik az előfüggönyt, a világítás és a szellőztetés már készen van, hibátlanul műmég kisebbfajta csatatérhez hasonlítanak az utcai frontok, a belső lépcsőházak és a meilékfolyosók. A friss aranyozást máris vékony porré£ö borítja. — Augusztus 15-én takarítóbrigádok „szállják meg" az épületet és környékét hogy minden ragyogjon csillogjon, a legkényesebb háziasszony se találjon tisztaság dolgában kivetnivalót — válaszolja az építés- vezető. — És még egy dá tűm: szeptember 1-én megnyílik az Operaház Dalszínház utcai pénztárcsarnoka kezdődhet a sorbanállás az első előadások jegyeiért. Néhány kedyes meglepetéssel is szeretnénk megörvendeztetni az újjáépült Operaház látogatóit. Kóstolóként most csak annyit: egykori fényképek alapján ugyanolyan formájú és elrendezésű betűk, feliratok kerültek ismét a bejáratok és a_páholyajtók fölé, mint amilyenek a száz évvel ezelőttiek voltak. Hasonlókép pen az egykori eredetikké'. megegyezők az egyéb jelzések, útbaigazító táblák is. Már csak néhány hét és elbúcsúzunk attól a munkahelytől, amely éveken ál, több volt mindnyájunk számára, mint más hasonló felújítás, építkezés. Már javában készülünk az ünnepi megnyitó előtti házi díszbemutatói a, amelyet az Operaház az építők számát a rendez, szép figyelemmel: azok üljenek elsőkként a széksorokban és a páholyokban, akik keze munkájával mindez megvalósult. G. T. Az utolsó simítások a páholysorok aranydíszein A Szfinx is „megfiatalodott”’ Még néhány hét és lekerülnek az állványok ködik. A színpadon az utolsó simításokat végzik a bonyolult berendezéseken Augusztus 31-én már az üzempróbák is véget érnek. Ezt követően az Operaház műszaki gárdája veszi át a terepet, hogy elvégezze az úgynevezett finom-szabá- iyozást. Augusztus első felében már csak a díszletraktárban akad némi tennivalónk és a homlokzatról bontjuk le fokozatosan az állványokat. Mindezek után az útépítők vonulnak fel a Dalszínház utcában és a Hajós utcában, hogy új aszfaltburkolatot helyezzenek îl az úttesten és kijavítsák a kisebb-nagyobb járdahibákat. Remélhetőleg nem- ;okára befejeződik az Ope- .•aház körüli lakóházak ta- arozása is, így az egész íörnyék új köntösben vár- >atja majd a megnyitó díszelőadás ünnepi közönségét.. — Mindez nagyon bizta- óan hangzik. Ám jelenleg rövidítések Kedvenc b öngésznivaló- im a rövidítések. Mindig tudnak újat adni nekem, ha ez az új nem is mindig jó la jó meg nem új), ahogy a régi anekdota mondja. Régebbről cseng a fülembe a Barnevál és a Sernevál, e két karneváli hangulatú szó, amely nem mást rövidített, mint a baromfi- és sertés- feldolgozó vállalatok nevét Még egy elrettentő példa a múltból: egy csokoládé, amelyet a budapesti csokoládéipari vállalat nevéről Bacsóknak neveztek el. (Még jó, hogy nem a mosonmagyaróvári vállalat gyártotta az ominózus édesipari terméket!) Kártyázó nemzet vagyunk, ászokkal. A Dédászt, a Titászt, sőt az Émászt már úgy emlegetjük, mint a tök ászt és a makk ászt, pedig igen fontos vállalatok. Áramszolgáltatók ezek, amelyeknek első tagjai a tájegységre utalnak. Jelen példánkban a dél-dunántúli, illetve a tiszántúli és az cszak-magyarországi táj egységre. Nagyon érdekes a vízügyi igazgatóságok neve is, különösen a tiszántúliaké, a Ttvizig. Amikor először hal toltam a rádióban, avazl hivittevem, hovogy ivigy szávámovoltavak tivizivig. De aztán rájöttem, hogy baki volt: egy szótaggal rövi- debb a rövidítés. Vannak újabbak is. Hogyne volnának! Nem tudom mosolygás nélkül szemlélni a kőbányai porcelángyár rövidítését, a KÖPORC-ol. Első hallásra éppenséggel azt hittem, valami ízületi elfajulásról van szó, amelynek a jellemzője, hogy az izületi porc — elmeszesed- vón — kemény lesz, mint a kő, s törékennyé, fájdalmassá válik. Aztán kiderült, miről van szó, s hogy az álláshirdetés „Kőporc” jeligére nem az ott fellépő foglalkozási ártalommal reklámozza a vállalatot. A Vasvill még majdnem fedi is a lényeget, hiszen előtagja a vas, fémből készült árukra utal (utótagje pedig villamossági cikkekre), s ha a rövidítés mellé odaképzelek — s állítom, mindenki odaképzel — egy „a” betűt, máris értelmes a szó. S nem lehetetlen, hogy épp ebből az árucikkből is tart némi készletet. Gőz József A történelem illata Irodalmi lapnál dolgozom, verset olvasni nem passzióm, hanem hivatali kötelességem. Mint minden hivatali kötelesség, ez is az el- fásulás veszélyével fenyeget. Nemrégen mégis szíven ütött egy vers, szeretném elmondani, higy miért. A verset a Gyulán élő Si- monyi Imre írta, fiatalon még 1941-ben, de csak most adta ki a kezéből. A harmadik strófa így szól: A falun immár alkonyulnak a petró s földszagú szobák — Olvasót s tengerit morzsolnak s az esték egykedvű sorát. Semmi különös, csak tényszerű 1941-es közlés arról, hogy a falusi szobák petróleumszagúak és föld- szagúak, engem mégis ez a tényközlés ütött meg, majd ejtett gondolkodóba. Mert csakugyan: a falusi szobák petróleum- és földszagúalc voltak ; olyan meghatározó gyerekkori emlékem ez, mint az utca poráé és saráé, az udvari kútágasé, a kerti szilvafáe. Ez azonban nem látvány-, hanem illatemlék. Volt, tehát hozzátartozott egy korszakhoz, és nincs, tehát a történelemhez tartozik most már. Idáig jutván a morfondírozásban, erre kellett gondolnom, hogy lám: a történelemnek nemcsak eseményei, nem csak botrányai és hőstettei, politikai formációi, építészeti-művészeti stílusai, jogszú- kàsîiî A» ími tiuuns íéisórol- ni miféle kézzel fogható, szemmel látható, füllel hallható, nyelvvel ízlelhető jellegzetességei vannak, a történelemnek van valamije az ötödik érzékszerv számára — a történelemnek is illata van. A régi Athént vagy Rómát például hamuillatúnak képzelem, mert a pisla fényt olajmécsesek adták. És napközben is, meg este is szennyvízillatúnak, mert a csatornázást nem ismerték, a szennyvíz az utcák kövezett vályúiban csordogált. Az athéni vagy különösen a római polgár gyakran fürdött és olajjal kene- getőzött tehát jóillatú volt. De milyen illata lehetett a rabszolgának? A középkori várlakóból alighanem dohszag áradt, a jobbágyból pedig füstös földszag, hiszen veremlakás ban élt. Fürdés pedig ritkán eshetett várbeli lova- géknál is, verembéli jobbágyéknál is. Gyakrabban csak a városi polgár füröd- hetett,, férfia-nője közös fe redőben, talán spórolni kellett a vízzel, talán mert a közös fürdés örömeit sem vetették meg. A város utcái? Még a régi Róma utcáinál is jobban bűzlöttek. Aztán a felvilágosult tizennyolcadik század. A fürdési kultúra még a középkorinál is alacsonyabb szintre zuhan: a szegényembér nyáron fürdik, tóban, folyóban — a gazdagember semmikor és semmiben. Ö illatszereket használ, melyeken átüt a mosdatlanság nehéz testszaga. A feltornyozott parókák alatt tetük a hajban, a rokokó dámák kecses hajtűkkel vakargatják viszkető fejbőrüket, gáláns udvarlóik szemeláttára. A házakban es palotákban templomi faggyúillat: gyertyák lobognak az esti félhomályban. A szegény hajlékokban továbbra is az olajmécsesek kormos füstszaga. Gondoljuk meg, hogj a természet milyen nagy Ú£ volt még a tizenkilencedül század közepén is: minden illat természeti illat még. Föld, virág, avar, égő fa vagy faszén, olaj, faggyú, az élő testek jó és rossz illatai. És csak nappal van világos, este a sötétség az űr. Az utcák kivilágítana nők, a házakban pisla félhomály. Ha egy képzelt.íde gén bolygóbéli űrutas éjszaka repül a földközelben, azt hihetné, hogy lakatlan világot lát. És ez a látszat tart az em- berréválás évmilliói óta, egészen az elmúlt század derekáig, amikor megjelenik a gázvilágítás, majd az izzólámpa. És megjelennek a mesterséges illatok. A kőszénfüsté, a vegyi gyáraké, a robbanómotorok égéstermékeié. Korunk a magunk keltette vegyi bűzök korszaka. Elmúlik persze ez is, ha hagyon akarjuk, akkor hamar elmúlik; ha nem akarjuk, akkor is elmúlik, legfeljebb nem hamar. Mert elmúlik a szén és az olaj. Ha elég idős az ember, máris illattörténeti váltás- korszak átélőjének tudhatja magát. Eltűnt vagy eltűnőben van gyerekkorának ezernyi illata. A há^i ke. nyérsüteseké. A lakodalmi bográcsok füstjéé-pörköltA fa ,Uí,i vegyesboltok íllatkevereke, amt., ^ csikenőcs, a petróleum, °' raffia, a szijostor, a savanyúcukor és az élesztő szagából állt össze szételemez- hetetlenné és immár visz- szahozhatatlanná. Az iskolai tantermek krétaporos, vaskályhás, olajpadlós, vizes kiscsizmás illata. A nyári gabonahordások és csépié- sek szúrós-poros szalmaillata. A tehén- és lóistállók ammóniaszaga, mely valósággal orrbaverte a belépőt, s néhány perc múlva mégis otthonosan lélegzett benne, hiszen munkahelye volt az istálló, sőt béresként vagy házbeli kislegényként hálóhelye is. Az emberi testek savanykás verejtékszaga, amelytől nehezebben tudtak vagy akartak még szabadulni akkor. A téli templom didergetős, leheletpárás, sztearinos-tömjénes illata, vagy a nyári templomé, amelybe fullasztó-álmosító virágillat is keveredett. A kocsmáké, amelyek a tárgyakba is beivódó szeszsavanyúságtól, bagófüsttől és olajpádló-kigőzölgéstől voltak súlyosak. A meleg kemence agyagillata. A csutkatüzelésű sparherteké. A téli lakó- és hálószobák súlyos emberszaga és száradó kapcaszaga, amely csak tavasszal távozhatott, hiszen téli szellőztetésnél vele együtt a meleg is eltávozott volna. Nemrég • lakodalomban voltam Űjkígyóson. A lakodalmas háznak spray- és fürdőhab-illata volt. a nagyvendéglői pörkölt nem bográcsban, a tyúkleves nem üstben főtt, éjfélkor pezsgődugók pukkantak — a lakodalomnak „úri” illata volt, így mondták volna régen: ma nem mondják, ma ilyen illata van egy átlagos falusi lakodalomnak. A násznépet busz vitte az esketőhelyre, a busznak benzinszaga volt. Hol van már a pántlikás szekerek poroscsípős lószaga? Spray és benzin. Korunk két törté nelmi illata. Faragó Vilmos
