Somogyi Néplap, 1984. augusztus (40. évfolyam, 179-204. szám)
1984-08-05 / 183. szám
1984. augusztus 5., vasárnap Somogyi Néplap 3 Hirosima, negyed kilenc Hirosima fölött "■ 1946 augusztus 6-án reggel, pontosan nyolc óra tizenöt perckor oldotta ki halálos terhét az Enola Gay bombázó. A történelem első atomtúmadására Truman amerikai elnök adott parancsot, s a pilóta, Tib- bets ezredes nem habozott végrehajtani. A halálos áldozatok száma ismeretlen, mivel a városban sok volt a még nyilvántartásba sem vett menekült. A becslések szerint 240 és 400 ezer között volt a halottak száma. Amikor azon a reggelen negyed kilenckor Hirosima egén kigyulladt a második nap, új korszak kezdődött o.z egész emberiség számára. A Manhattan-tervben részt vevő tudósok jóelőre figyelmeztették a politikusokat: ne alkalmazzák idejekorán az atombombát a Japán elleni meglepetcs- szerű támadásra. Ha az Egyesült Államok elsőként zúdítja az emberiségre a vak. pusztításnak ezt az eszközét, elveszti a világ közvéleményének támogatását, meggyorsítja a fegyverkezési hajszát, és lehetetlenné teszi a fegyverek feletti ellenőrzés megteremtését szolgáló nemzetközi egyezmény megkötésére irányuló tárgyalásokat. A tudomány embereinek szava nem bizonyult elegendőnek, s sovány vigasz számukra, hogy ma már tudjuk, igazuk volt. A történészek a mai napig is vitatkoznak, vajon szükséges volt-e a hirosi- mai urán-, majd a naga- szaki plutóniumbomba bevetése, a katonai vagy a politikai szempontok voltak-e az erősebbek a Fehér Ház indítékai közül. A válasz valószínűleg is-is, hiszen Japán szárazföldi hadserege még csaknem érintetlen volt, a szigetország lerohanása, megszállása sok százezer katona életét követelte volna mindkét oldalon. Másrészt az imperialista nagyhatalmak vezetői már a háború utáni időkre gondoltak és szövetségesüket, a Szovjetuniót szerették volna megfélemlíteni, hogy a potsdami tárgyalásokon rá- kényszeríthessék akaratukat. Truman és Churchill elképzelései azonban nem váltak valóra. Egyrészt Japán nem kapitulált az atomtámadások hatására és csak a Szovjetunió had- balépése döntötte el végleg a távol-keleti hadszíntéren is a háború sorsát: másrészt a jócskán megerősödött szocialista ország nem engedett elveiből a diplomáciai csatáro zások során sem. Kurcsa- tov akadémikus pedig már javában dolgozott, hogy megtörje az amerikaiak atommonopóliumát ... Hirosima óta sokezer atombombát gyártottak a világon, amelyek fenyegető ereje még békeidőben is hatalmas. Az emberiség — ha meg is tanulta, hogyan lehel — nem akar együftélni ezekkel a fegyverekkel, amelyek sokszorosan nagyobb hatásúak, mint a hirosimai „ős”. A veszély ma nagyobb, mint évtizedek óta bármikor. De a béke erői is jelentősebbek, mint valaha. Augusztus 6-án• Hirosima napján azonban senki sem fordíthatja el a fejét, nem dughatja be a fülét: békedemonstrációk sora bizonyítja, a világ n’Sftei nem akarják, hogy valaha is, bármilyen körülmények között is újra atomfelhő emelkedjen bármelyik város fölött. H. G. NEGYVEN ÉVE TÖRTÉNT Közös frontban „Az ötéves háború és a tizenegy éves náci rémuralom végéhez közeledik! Magyarok! Ne kövessük a fa sizmust a gyalázat és a pusztulás útján!... A németek hanyatt-homlok menekülnek a frontokon és maguk helyett rosszul felszerelt honvédeink százezreit hajtanák a Vörös Hadsereg ellen, a biztos pusztulásba. Ebben a súlyos helyzetben a demokratikus pár tok szövetsége, a Magyar Front cselekvésre szólítja a nemzetet!... A veszély órájában a Magyar Front harcba hív minden magyart, bárhol is állt, bármit is tett eddig.” Ezek a drámai sorok röpcédulákon jelentek meg szerte az országban, 40 esztendeje, ezekben az augusztusi napokban. Az aláíró az a Magyar Front volt, amely ..alig két hónapja. 1944 júniusában alakult meg az antifasiszta demokratikus erők összefogása révén. Ideológiai, szellemi vezetője az akkor Békepárt nevet viselő kommunista párt volt, a nemzet egyetlen olyan következetes ereje, amely nemcsak a kibontakozás útját volt képes fölvázolni, hanem cselekvési programot nyújtott a jövőre nézve is. Mindennek alapjául azt a széleskörű nemzeti összefogást tekintette és hirdette, amely mind a mai napig pártunk politikájának — a megváltozott viszony között is — alapvető jel lemzője. A most 40 éve megjelent röpcédulákból,-- a Magyar Front című illegális lap számaiból mindenütt ez az átütő gondolat csendül ki. Augusztus 15-én a Magyar Front a honvédtisztekhez fordult felhívással abból az alkalomból, hogy aznap az angol, amerikai és francia csapatok sikeres partraszállást hajtottak végre Marseille és Nizza között. „Cselekednünk kel!, amíg nem késő! — hívták fel a tisztikart a röpcédulán. — Az előkészítő munkát már ma meg kell kezdeni. Támogassátok a nemzeti ellenállás harcosait. Juttassátok fegyverhez, lőszerhez, robbanóanyaghoz, egyenruhához őket. A búj- dosóknak adjatok szállást, mindennemű segítséget. . . Az országmenlés vár ma a tiszti karra. Teljesítsétek ezt! A szabad, független és demokratikus Magyarországnak szüksége lesz erős honvédségre, jól képzett tisztikarra'. Kádár János, az illegális párt titkáraként Mint tudjuk: később meg is alakult az illegális katonai Felszabadítási Bizottság és működött a Kommunista Párt Katonai Bizottsága is. mártíráldozatokat hozva az ügyért. Am az erős demokratikus honvédség csak később szerveződött. Abban az időben ugyan, amikor hazánk egy része még a hitleristák és a nyilasok elnyomása alatt szenvedett, mégis eléggé megkésve. Ezért is érdekes és időszerű olvasmány az a kötet, amely ,.A Magyar Front címmel' — Kállai Gyula, Pintér István, Sipos Attila átgondolt összeállításában — most jelent meg a Kos suth kiadónál. A 40 év előtti augusztusi, e könnyen sorsfordulóvá válhatott napok valóságát is idézik t* kötet dokumentumai. Igen szerencsésen nyúlnak vissza az előzmények bemutatására. A leghitelesebb okmányok felvonultatásával ismerhetjük meg a Magyar Front létrejöttének politikai és szervezeti faltételeit, amelyek tulajdonképpen a Kommunisták Magyarországi Pártja Központi H1- zottságának 1941. áprilisi határozatában gyökereznek. Ez megbélyegezte az uralkodó osztályok nemzetvesztő politikáját, harcba hívk az egész dolgozó népet e politika, a rablóháború ellen, az ország függetlense- - géért. az átvonuló német katonák eltávolításáért, igazi népi békéért, támaszkodva a béke megőrzőjére, a Szovjetunióra. így került a párt már 1936-tól követelt antifasiszta népfrontpolitikájának középpontjába a nemzeti függetlenség védelme. A háborúba lépés után. 1941 szeptemberében a Központi Bizottság az ország Pálffy György, a kommunista párt katonai bizottságának vezetője összes flitler-ellenes erőit körlevélben igyekezett mozgósítani. Ezzel egyidőben bontakoztak ki az 1941 őszi antifasiszta tüntetések, majd megjelent a Népszava híres karácsonyi száma a népinemzeti összefogás jegyében, 1942 elején létrejött a nemzeti erők első közös szerve, a Magyar Történelmi Emlékbizottság. Újabb és újabb állomások követték e folyamatot, miközben a dolgozók körében országosan,'a baloldali pártök és szervezetek tevékenységében konkrét megnyilvánulásokban is, nőtt a németek lenesség és a háborúellenesség. Különösen nagy jelentőségű ,vt>U a Békepártnak 1944 januárjában a közéleli személyiségekhez eljuttatott nagy lélegzetű memoranduma, melyet ezúttal teljes terjedelemben olvashatunk a "kötetben. Hasonlóképp pen a Magyar Front memorandumát, amelyben felszólította Horthy Miklóst a fasiszta Németországgal való szembefordulásra és a fegyverszünet megkötésére a szövetséges hatalmakkal. A dokumentumok ily módon 1941 nyarától 1944 karácsonyáig — 32 fényképpel és fotókópiával illusztrálva is — tükrözik hazánk történelmének e tragikus korszakát, amelynek utolsó harmadában, az ország fölszabadulásának folyamatával és az új demokratikus rend kialakulásával már fölfény lett a magyar nép új jövője is. A 40. évforduló alkalmával megjelenő kötetek között kétségtelenül ez at egyik legjelentősebb tematikus gyűjtemény. Értékét az is adja, hogy a közölt anyagok jó része ma már nehezen vagy alig hozzáférhető, a többségük csak közgyűjteményekben található Emellett a dokumentumok. határozatok, illegális lapok, röpcédulák, sajátos nyelvét és egymásrautaltságát megértve mélyebbről ismerheti meg az olvasó s korszakot és vonhatja le következtetéseit. Lőkös Zoltán Országos program a kis települések ellátásának javításáért A kötődés szálai Nyolcvanmillió forint felújításra Az elmúlt évek. intézkedéseinek nyomán a városok kereskedelmi hálózatának fejlesztése mellett egyre íon- tosabb szerepet kapnak a kis községek megtartó erejéhez szorosan kapcsolódó az életkörülményeket javító létesítmények. Somogy' fogyasztási szövetkezetei — amelyekhez legerősebben kötődnek a kis településeken élők — már eddig is sokat segítettek az egyes kisközségek lakóinak, megkönnyítve a mindennapi árubeszerzést. Mivel e törekvések és a velük járó gondok nemcsak Somogy megyei sajátosságok s az eredményes munkához sokszor kevésnek bizonyulnak a helyi források, ez év elején a Szövosz elnöksége országos programot hirdetett a kis települések kiskereskedelmi hálózatának, felvásárló. és tüzelőanyag-telepéinek rekonstrukciójára. A vásárlási- és munkakörülmények javítását cél/.í felújításokat — a tervek A HÉT SOMOGYI KRÓNIKÁJA Végre igazi nyári hetet tudhatunk magunk mögött. Kánikulában az emberek a víz mellé húzódnak. A Balatonon teljes a nagyüzem. A munkahelyeken, hiivata- ! okiban egyre gyakrabban kapjuk azt a választ, hogy a keresett személy szabadságon van. A mezőgazdaság viszont az a terület, ahol nincs pihenés s a múlt heti eső olkozta'átmeneti megtorpanás után a hérten újult erőivel folyt az aratás. Nem egyszer napi ti- zenhárom-tizennégy órát dolgoztaik az emberek. Örömmel adhattunk hírt arról, hagy a gabonaátvétel a hét végén is folyamatos; a GMV kaposvári telepére állandóan érkeznek a szemet szállító tehergépkocsik. Sajnos, meg kellett említenünk azt is, hogy — a múlt évekhez hasonlóan — az idén is visszatérő gond a vagonhiány. Főként a kapolyi térségben volt ez számottevő. Nem mehettünk el szó nélkül — és ezt is évek óta tesszük — amellett sem, hogy az utak mentén sok helyütt található elszórt gabona. Tegnapi telefonálónk például a megyeszékhelyen, a Mező utcáiba hívott bennünket, ha nagyobb mennyiségű búzára akarunk szert tenni. Nagyeb figyelemmel ezen biztosan lehet változtatni. A kukorica fejlődésének légik ni tiikusaibb szakaszához érkezett: megkezdődött a csőképződés. A szakemberek szerint nehézséget okoz, hogy hiányos volt a téli csapadék, ezért a kukoricának most jól jönne az eső. Nem várják viszont a csapadékot a balatoni üdülők. A táborok, kempingek mindenütt megteltek. Balatoni hír az is, hogy elsejétől köz terű letvigyázók ügyelnek Siófokon és Zamárdiban a rendre, tisztaságra, valamint a tó vízminőségével kapcsolatos előírások betartására. Jelentős esemény színhelye volt a héten a Kaposvári Cukorgyár: negyvenkét brigád tett munkafelajánlásokat a pártkongresszus és fel- szabadulásunk 40. évfordulója tiszteletére. A Somogy- ker November 7. szocialista brigádja felhívta a vállalat valamennyi brigádját, hogy idei áruforgalmi tervüket három, nyereségtervüket pedig négy százalékkal teljesítsék túl. Kongresszusi felajánlást tett a nagyatádi Konzervgyár is, vállalta valamennyi brigád, hogy harminc vagonnal több uborkát tartósítanak tőkésexportra, és terven felül is készítenek sűrítményt. A gyár 1,5 százalékkal növeli a belföldi árualapot. Nagy gondot okoz a magánházépítőknek az anyaghiány; ezen kíván segíteni a kaposvári áfész és az Éptek vállalat, amely új bolt megnyitását tervezi még ebben a hónapban. A nehéz munka mellett a nyári melegben néhány habkönnyű program részesei lehettünk. A megye- székhelyen ritka az ilyen hét. hegy két együttes is föllépjen. Barcson megkezdődött a Dráva menti nyár programsorozata. Nagyszabású rendezvényekkel igyekeznek elejét venni az uborka- szezonnak Berzencén is. A Los Angeles-i olimpia mögött szerényen húzódott meg az eredmény, nekünk, somogyiaknak mégis örömet szerzett Németh Kornél bravúrja. A kaposvári sportember a magyar motocross eddigi legnagyobb sikerét aratta: Bulgáriában megnyerte a béke és barátság kupát. Varga Isván szerint — három év alatt kívánják megoldani. Ehhez a Szövosz előreláthatólag 29, a megyei szövetség majdnem 5 millió forint támogatást ad, a fogyasztási szövetkezetek pedig mintegy 40 millipt. Az illetékes tanácsok csaknem 3 millió forinttal segítik majd e program megvalósítását. Az összefogás eredményeken! így mintegy 80 millió forintot fordíthat a megye a kis települések alapellátását segítő hálósat korszerűsítésére. A munka méreteit jellemzi, hogy az akció idejen 203 kisközségben 135 üzletben — 20 ezer négyzetméter alapterületen — végeznék kisebb-nagyobb átalakításokat, külső és belső felújítást, illetve kicserélik az elavult gépeket, berendezéseket. A Szövosz kezdeményeze- sére és támogatásával indult program annál is inkább üdvözölhető, mivel Somogy áfész-hálózata, ugyan folyamatosan korszerűsödött az elmúlt években — a fenntartási költségek például meghaladták az országos átlagot —, de fejlesztések elsősorban a nagyobb településeken voltak és így a kívántnál kevesebb jutott a kis községek üzleteinek fejlesztésére. A program meghirdetése óta eltelt fél évben már több helyen megkezdték a munkát. A közelmúltban fejezték be például a ma- gyaratádi vegyesüzlet és falatozó, illetve a gigei vegyesüzlet felújítását, Bony- nyapuszlán. Szabáson, So- mogyvámoson is dolgoznak már az építők. Az idén ösz- szesen 43 egység — 22 napi cikket árusító üzlet, 8 vendéglátóhely és 13 felvásárlótelep — átalakítását végzik el részben társadalmi segítséggel a helyi áfészok saját kivitelezésében. A megkezdett munka sikeres befejezéséhez természetesen a fogyasztási szövetkezetek tagságának és a lakosságnak, valamint a területileg illetékes tanácsoknak a segítségére is szükség lesz. A kis településeken élők színvonalasabb ellátását ugyanis sok minden befolyásolja. Nagy Zsóka