Somogyi Néplap, 1984. augusztus (40. évfolyam, 179-204. szám)
1984-08-25 / 199. szám
8 Somogyi Néplap 1984. augusztus 25., szombat rr r rr r IRODALOM, MŰVÉSZÉT, KOZMUVELODES III 11 ÜHfiW M ....■«* A CZÉL GÁBOR Nyári vasárnap Reprezentatív kultúrtörténeti kiállítás -nyílt az Ipar- művészeti Múzeumiban az időmérés történetéről — az Országos Műszaki Múzeum és az Iparművészeti Múzeum anyagából, valamint több közgyűjtemény, egyházi gyűjtemény, állami vállalat és intézmény és magánszemély által kölcsönzött műtárgyak sokaságából. „Mii ihát az idő? Ha senki nem kérdi, tudom, ha kérdezik tőlem, s meg akarom magyarázni, már nem tudom" — írta Szent Ágoston,* az ókor végének jeles filozófusa, minden természettudósa kutatta az idő filozófiai, illetve fizikái létét. Az ember már a történelem előtti korban is megkísérelte mérni, jelezni az időt. A görög mitológiában az idő megszemélyesítője Kronosz. aki a reneszánsz művészetétől napjainkig homokórával a kezében az idő múlásának jelképévé vált. Az idő természetes egysége a nap. Mérése különféle időmérő eszközökkel történik. A nap többszörösét naptárral, kalendáriummal, hányadosát, részeit pedig különféle rendszerű és rendeltetésű órákkal mérjük. A napot kezdettől fogva két részre, nappalira és éjszakára osztották. A kétszer tizenkét órás napfelosztás nyomai az időszámítás előtti XVI. századiba vezetnék vissza. A történelem során számos időmérő eszközt ismert, szerkesztett az ember. Napórát, homokórát, gépórát. konzolos lábas, asztronómiai órát, kis- és nagymérétű időmérőket, toronyórákat, tengerészeti. elektronikai -rendszerű és atomórákat. Az órákon kívül naptárakkal, kalendáriumokkal is megismertet a kiállítás, amely gazdagságával, sokféle igényt, érdeklődést elégít ki. k — A Toldy gimnázium műszere a pontos dél meghatározására 1855-ben készült. Nem a számmisztika — a tapasztalat -mondatja velem : többnyire a harmadik verskötet -bizonyít. Az önmagát mindenáron megmutatni, merészen hódítani akaró költői indulás -után a -második könyv a szemlélődve körültekintés, a külső-belső lehetőségek józan számbavétele, a lehetséges utak próbálgatása szokott lenni. A harmadik könyvben dől el minden: költő írta-e, vagy csupán versíró. Győri László 1968-ban elsőként jelentkezett nemzedék és sorstársai -közül könyvvel, amely bátor világszemléletet, költői elhivatottságot sugárzott - helyke önbiza-1 ómmal. De ez az önbizalom sérülékenynek bizonyult. Második -könyve keserves gyötrelem, a világgal és önmagával való viaskodás után, tizenkét évvel követte az elsőt, szerencsére a harmadukra nem kellett ilyen sokáig vámi. Laposkúszás címmel a Magvető Kiadó gondozásában -megjelent könyvével bizonyítja: -most, negyvenévesen, eljutott önmagához., a korábbi ígéret beteljesedett. Nem minden költőnél meghatározó a származás, az indulás szociális helyzete. Győri Lászlónál az. Harmadik könyvében is egyik meghatározó élménynek bizonyul a gyerékfővel átélt ötvenes évek valósága, a tragédiáktól w ■■■ Miksa, német-római császár 1565-ben készült csillagászati órája. Nagy vertikális kör. A Keleti pályaudvar kupolájának főműszere volt. Kandalló óra 1790-ből. sem mentes paraszti sors belülről látása. Nem nosztalgikus emlékidézés-ről vagy múlto-n-kesengésről van szó, hanem az önépítő embernek és a 'tudatosan építkező költőnek a világot -megérteni akarásáról. A gyéreikkor irányjelző pont maradt számára a kétkezi sorból értelmiségivé válás folyamatának etikai megéléséhez, -gondolati feldolgozásához. Az élet tényei, a mégélt élmények és a létre eszmélés gondolati küzdelmei egyformán alapvető és egymásra vonatkoztató motívumai verselnék. Személyes -költészet hát Győrié, de nem élmény-líra. Megélt tapasztalatait és olvasmányélményeit gyakran többszörös költői áttétellel, távoli asszociációkkal, sajátos szókapcsolatokkal építi versbe. Hol színéről, -hol fonákjáról mutatja a világot. Mer szokatlan, meghökkentő lenni — éppen ez bizonyítja, hogy ura az anyagnak, éá ura -a költői eszközöknek, amelyekkel megformálja azt. Sokat cikkeznek mostanában a líra hanyatlásáról, szerepének csökkenéséről az utóbbi másfél évtizedben. Öröm látni, hogy a költő nem törődik ezzel; építi önmagát.-A szerkesztőt, aki lelkiismeretesen , gondozza mások verseit, most mint költőt köszöntjük új kötetéből vett versével. Angyal János A férfi virágot szedett. Ahogy a szárak tövét kereste, nagy keze el-elmerült a zöldben. Válogatott. — Gyere, bekenem a hátad! Nem válaszolt. Melegen sütött a nap, és — maga sem tudta, miért — az asz- szony felszólítása idegessé tette. — Jössz? Lement a partra. Az asz- szony behunyt szemmel feküdt, mintha aludt volna. Eléállt, hogy árnyéka ráve- tőd-jön. — Na! — mondta azasz- szony — elveszed a napot. A virágot nem vette észre. — Ezt neked hoztam — mutatta a csokrot a férfi. Az asszony felült, elvette a csokrot, rámosolygott a férfira, aztán azt mondta: — Hasálj már ide! Egészen leégsz. A férfi hagyta, hogy bekenjék a hátát olajjal. Aztán felkönyökölt. — Valámi bajod van? — kérdezte. — Nekem? A férfi úgy nézett körül, mintha keresne valakit. — Igen — mondta éllel —, tőled kérdeztem. Az asszony nejlonba csomagolta a napolajat. — Mi bajom lehetne? — mondta, és sóhajtott. — Az istenit! Te akartál kirándulni, nem? — Tudod, milyen nap volt tegnap? —... Várj csak ... — A házassági évfordulónk. Az ötödik. — Ne haragudj ! — Miért -haragudnék? — Az asszony kipakolt a táskából. Elővette a vajat, kenyeret szelt, felbontott egy konzervet. —Együnk! Ettek. "V Szemben — vagy száz méterre tőlük — a kis szigeten srácok fejeltek. A férfi szívesen nézte volna őket, de nem ákairta megbántani a feleségét. Érezte, hogy most beszélgetni kellene, de nem tudott -miit mondani. — Légy szíves, a sót! — Tessék. Mire gondolsz? — -Mi? Semmire. Ettek tovább. — Szalonnát nem hoztál? Hallgatták. Szokolay Zoltán Vitézek, mi lehet? Reggelente széthasított, estelente összeforró alapfogalom: hova vágtat ennyi torzó szakszerűen idomított ha-mar-lovakon ? Fehér holló béna szárnya, -vakíts el, te fölajánlott örök alkalom: örvendjetek, diplomások, lakható a vakvágányra kilökött vagon! Kiskarácsony, nagykarácsony, ikrétapöttyös országtábla, morzsák a pádon. Csúfos véget ér a vágta, s márvány a-rcom, térdkalácsom kire hagyhatom? Ratkó József Habzó mezőben-Habzó mezőben lábalok; taviaszod ik, tavaszod i-k. Bujkálja bársonyszájú széL a virágok buborékai-t. Izeg a íwilág, mag fülel, kő ugrik, fű -tolong. Fa -belsejében, még csak a háncs -alatt, de már leng a lomb. Esztargákés a napsugár. yÜzemi hőmérsékletű ^ a föld — s finom forgácsaként pendülive, zengve dől a fű. A srácok, odaát-nagy fröcs- köléssel belerohanták a vízbe. — Gyere — mondta rövid hallgatás után a férfi —, átúszunk a szigetre! — És ki vigyáz a cuccra? Az órád is itt van a táskában. A férfi legyintett egyet. Föltápászkodott, majd lassú léptekkel a vízbe gázolt. Ahogy a mélybe ért, elhagyta magát, a víz átcsapott a feje fölött. Az asszony utánakiabált valamit, de nem hallotta. Vitette magát az árral, élvezte a sodrást. Később, amikor a parton visszafelé baktatott,- kátrányba lépett, és káromkodott. Szemben a srácok -iszappal kenték be egymást. A férfi leült egy kőre. Nézte a fiúkat, aztán kipróbálta, hogy ezen a parton milyen mélyre süpped a lába. Köribepillantott, a felesége nem látta őt a bozóttól, más meg nem volt a közeliben. Hirtelen lehajolt, belema-rlkolt az iszapba és magára -kente. Aztán -még. Bekente a mellét, a lábát, a karját, még a fürdőnadrágját is. Vastagon. Iszapot kent az arcára, és besározta a haját. Megkerülte a bozóto-t. FöL- ment a dombra, hogy hátulról lepje meg az asszonyt. Az asszony ugyanolyan mozdulatlanul feküdt, mint egész délelőtt. Behunyt szemmel, mintha aludt, volna. A férfi mögéje lapódzott, hogy megijessze. Hirtelen megáLlt. Az asz- szony sírt. Hangtalanul, de sírt. A férfi részvétet érzett, és magát okolta a könnyekért. Leült a felesége mellé, s nyugtatóan súgta: — Ked vesem... Az asszony felült. Nem lepődött meg, de a szeme villámlott. — Te teljesen megőrültél... Nézd. milyen lett a takaró! A férfi felugrott és belerohant a vízbe. -Ü-szott. teljes erőből. Érezte ahogy az iszap lemállk a testéről. Űszott cél nélkül, de ösztönöse ßk kis sziget felé. Szinte belefúrta magát a /hullámokiba ... Tandori Dezső „Egyszerű, nehéz munkára haza..." Debora Vaarandi Nem kell ahhoz idegen város. még annyi se. Elég ugyanaz a város eggyel többször: valami helye, ahova fölöslegesen jársz. — Van ez a nehézkedés, vannak az emlékek, van, hogy azt hiszed, épp ma fognak megtörténni és épp veled a csodálatos dolgok. — De még időben észbe kapsz, és kapkodás nélkül — még arra is van időd. hogy egy hídon gyalog menj át, nézd a hegyeket a város északi részén, a magad oldalán — hazatérsz. Egyszerű, nehéz munkára. iPersze, bonyolult, könnyű dolgok várnak: apró elintézendők’sora. Elmegy mindegyikkel egy-egy hágod. És nem vagy sehol! Ezért fogod magad, átmégy megint a visszavágyódóhelyre. Győri László Á néma versek diadala Győri László verseskönyvéről A síkos síneken előre, a tüdő, a gége, a nyelvcsap, a fogsor sínjein röpülve mámorral furakodva zenghet, — nemcsak az ínyek, az ajkak zengik a verset. Gázsijáért a ripacshad beszélhet, sírhat, zokoghat, akkor se. Íme, a nemcsak fölemeli ujját a sötétben. Hosszú uszályban állhat elénk a nagy, ünnepelt színésznő, és elkezdheti az ünnepélyt.' a nagy versmondást, amely most következik. Û, a műgond! Ahogy beszél, ahogy elmond! És taglal és tárgyilagos! A sötétben minden néző ért, ujjong és emelkedik. Ahogy a kukorica vastag ízei a .száron egymást kergetik egyetlen rendben dalolva, akár a nyaklánc ugrik a női nyakaknak, kóróra fűzni társai sorsát, a sok sor is úgy araszolgat. Ujjai bögyével odatapinthat a nagy, ünnepelt hallgató hosszú uszályban. Oda, de nemcsak a nyaklánc, az üveghang zengif a verset (a szavatolt siker gyanúra ok), a szín meg a művész nem maga dönt, a színrevitel, a nagy szavalat, olykor a némaság az, ami szól, ami még, ami már, de ami nérha a színfal előtt. Kiállítás az időmérés történetéről ILsUp A A VAA V Av/A A
