Somogyi Néplap, 1984. augusztus (40. évfolyam, 179-204. szám)
1984-08-25 / 199. szám
1984. augusztus 25., szombat Somogyi Néplap 9 IRODALOM, MŰVÉSZET, KÖZMŰVELŐDÉS-miikor befütyült a vonat, Juli ünnepélyesen felállt, megiigazgatta a szoknyáját, és kinézett az ablakon. A falu Ismerős illata lepte el az Üres kupét. Sokszor álmodta ezt az illatot. Üjra itthon. Most nem sátoros ünnepre jött -haza, mint máskor, egyedül érkezett. Menekült a városból, menekült Tibor emléke elöl, Végigbailagott a -főtéren. Néha odaköszönt egy-egy ismerősnek, de nem állít le beszélgetni. A patikánál ‘balra fordult. A Boldog Lányok háza sárgállott a temető bejáratához közel. Magában elmosolyodott. Igen, a -Boldog Lányok. Néhány évvel ezelőtt még élt az anyjuk is. A faluiban az a hír járta, hogy a „Tekintetest” verték, sőt! éheztették a lányai. Valamikor százholdas -gazdaságuk volt. Rátarti népségnek hitte őket a falu. Addig csipegettek, válogattak a módosabb gazdafiúk között, hogy vénségükre magukra marad tak. Már derék- szöbe görbült a hátuk, keser- ves-alázlaítos pózban járták a templomot, a vegyesboltot. Megiverte őket az isten, mert csúful bántak az anyjukkal! — suttogták a templomos asszonyok, aztán meg az útmenti -gömbakácok is. Juli a porta előtt benézett az elhanyagolt udvarba. Boldog Lányok, motyogta újra, de észrevette anyja fe- ketekendős alakját, amint az utca végén feltűnt. Lépteit felgyorsította, bár szíve szerint rohant volna! De még;s, mint mindig, ha hazajött, az évszázados aggodalom kerítette hatalmába; mit szól a falu? Mit szólnak, ha itt vé- gigíkaszál, liheg az úton, mint egy kamaszkölök? összeszonította fogait, és erőltetett menetben haladt tovább. — Megjöttem — borult anyjára a föLösleges szó után, és érezte, ahogy a töpörödött test átveszi az ő re megését. — Már vártalak — bontakozott ki Julii öleléséből ai öregasszony, és fürgén igazgatta félrecsúszott fej-kendőjét. Az árnyékok lassan kii- nyújtózkodtalk, az akácok egykedvűen biccentették a falu szélén settenkedő est felé. Vacsoraidő volt. Juli a kiskonyhában pakolt le. Anyja sürgölődött, tányért rakott az .asztalra, közben semmi-ségéklről beszélgettek. Kimérte a levest, utána pedig a konyha szögletében leült a ládára. Csöndesen figyelte, ahogy a lánya a levest kanalazza. Juli az aranyló zsírcsep- pekben anyját látta, ahogy fáradt kezét erőtlenül beleejti az ölébe. A földtől meggyötört, ráncos sóhajtást látta, a gyökér-formára ösz- szekullcsolt drága kezet. — Megkapta a levelemet? — koppant Juli hangja a konyha kövén. Az asszony bólintott, de nem szólalt meg. Ismerte a lányát. Ha baj volt, mindie hozzá menekült. Tud la, hogy az ő köpenye nagy, mint az égbolt, m’ndent -eltakar. De ki kell várnia, míg magától kezdii el, erőltetni nem szabad, mert akkor bezárul, mint a fázós virág. — Én öltem meg — szólalt meg újra Juli. — Hozzak föl gy kis bort? — mozdult az öregasszony, és eszébe jutott a lánya kusza levele. Akár ne is kapott ilyen betegségben szenved. És az a -legborzasztóbb, hogy ezt ő is tudja, de nem képes ellene tenni. — Az öreg asszony tág ra- nyílt szemékékel- nézett a lányára. — Ezt meg hogy’ érted ? — Voltak józan pillanatai. Ezt ismerték maguk itthon. A másik énjéről sose beszéltem, mert próbáltam titkolni magam elől is, de maguk elől is. — Hát ez sikerült. — Ha beteg volt, elkezdett sírni, miint egy kisgyerek, vagy dühöngött, öt tönkreSZŰCS MARIANN teszi k, üldözik, nem becsűvolna semmit. Egy szót sem értett belőle, csak annyit, hagy ma megérkezik. — Figyel, anyám? — Igen. Hozok föl egy kis bort. Még nem is kóstoltad az idei termést. Gyuri bátyád segített, de a végén tönkreitta magát ' az a bolond! Hiába, már őt is el- nyútte az idő! Juli a táskájában kezdett kotorászni. Közben a csapóajtót nézte, ahogy tétován lengedezett az öregasszony után. Reszketve gyújtott rá. Az anyja csoszogva tért vissza, az asztalra tette a pince -kulcsát, és a lámpa felé emelte a borosikancsót. — Ugye milyen tiszta? Választ sem várva két k'spoharat .vett elő, és ünnepélyes arccal töltött. — Egészségedre! — Egészségére anyám! Szótlanul ültek. Juli úgy érezte, hogy a máskor oly édes bor, ecetté válik a szájában. — Én öltem meg Tibort — kezdte újból. — A szíve vitte el. hogy nyugodjon békében! — mondta lassan az öregasz- szony, s jobb keze kereszt- vétésre billent, de aztán csak a szoknya ráncát rendezgette. — Csak hiszi, anyám — sóhajtotta Julii. — Tibor súlyos beteg volt, de nem a szívével. Amikor azt írtam, hogy szanatóriumba kell mennie, az idegszanatórium volt. Tudja, de hát ne nézzen így rám, igen, diliház. Skizofrénia. Ez volt a baja. — Skizofrénia? — mor- zsol-gatta a szót egy darabig az öregasszony. — Igen. Ez azt jelenti, hogy két énje van annak, aki lük semmire, hogy őt csak becsapják, még én is. Meg- hasonlott ember lett belőle. — Otthagytad volna? — Mit gondol, meddig lohet kibírni ezt a gyötrelmet? Meddig lehet lélekben elviselni a zsarol... — Az u-rad volt — rezzent össze az öregasszony, rrfájd felállt, és újra töltött magának. — A szíve vitte el. Legalábbis ezt írtad. Juíli. hisztérikusan felnevetett, majd akadozva mondta. — Azon a reggelen csúnyán összevesztünk. Késsel támadt rám. Azt mondta, hogy ha elhagyom őt, megöl. Ügy tartotta a kést a kezében, mint egy fogpiszkálót. Most. hogy visszagondolok rá, igazán nevetséges, de akkor ... akikor úgy éreztem, hogy soha többé nem megyek haza. Képzelheti, hogy megrémültem! — Ott merted hagyni az uradat, olyan állapotban? — Erzsiékhez mentem. Vidám társaság volt náluk, marasztaltak, hogy maradjak náluk, ne menjek haza, mert még tényleg megöl. De rossz elvérzetem volt. És nemcsak ezért. Szerettem. Mindezek elenére én Tibort szerettem. Éjfél körül hazabotorkáltam ... A gázcsapokat alig tudtam elzárni. Máj dinem ott maradtam akkor én is. — Miért írtad azt, hogy a szíve? Juli meg se hallotta a kérdést, úgy fol-ytata keserű mo- noilógját. — Aztán telefon a rendőrséginek, a mentőknek. Pillanatok alatt ellepte a lakást mindenféle ember. A rendőrség napokig n y aggatok Mindenáron rám akarták kenni Tibor halálát. Egyedül a filepnije volt a b zo- nyíték, hogy nem én tettem. A csend úgy szakadt közéjük, mi-n-t a hirtelen jött nyári zápor. — Nem szabadott volna akikor úgy magára hagynod. — Tudom — fújta ki az orrát Jul-i. — Ezért mondtam, hogy talán az én hibám. hogy így alákult. Akárhogy, de én öltem meg. Az öregasszony dermed,ten nézett a kemence padkájára, mintha onnan olvashatna ki bármiféle magyarázatot a lánya szavaira. — Én úgy gondoltam, hogy sokkal tisztességesebb kereti- perec megmondani, hogy váljunk el, mint sajnálatból együtt maradni. Ez a kapcsolat már így is, úgy is egyre nyomorultabbá vált, h‘- szen a sajnálat férkőzött közénk — tűnődött Juli, és várta, hogy szóljon valamit az anyja. Várta, hogy érdes tenyerével megsimogassa, mint máskor, ha bánata volt, hogy esetleg felborzolja a haját, és azt mondja, fel a fejjel, majd lesz valahogy. Nem. Az öregasszony csak ült, szürke szemeivel hunyorított, száját hajszálvékonyra szorította, és nem nézett a lányára. Nagysokára szólalt meg. — Most mit akarsz tőlem? — kérdezte kútból jövő hangon. — Segítsen rajtáim! Mondja azt, hogy semmi közöm Tibor halálához! Mondja azt, hogy beteg ember volt! Mondjon valamit! Mondja! — Én? — csodálkozott az öregasszony, és pillantása szomorúan csúszott le a kövezetre. — Nem tudok én segíteni rajtad. Ez nem olyan dolog, mint egy pön- döly. hogy ha koszos, majd kimosom, és újra tiszta lesz. Nem tudok én a te lelkíis- mereteden segíteni. Ha nekem tudtál hazudni, hát hazudj magadnak is. Vagy menj el a plébános úrhoz! üli döbbenten nézeti az anyjára. A plébános úrhoz?! Ezt az ő anyja mondja, aki el-eljároga- tott a templomba feltámadásra, éjféli misére, meg hálaadásra, csakhogy ne szólják meg a faluiban. És akkor most ő mondja neki a plébánost? — Mit akar a plébánossal? — Talán ő feloldozhat. — Három vagy négy mi- atyánlkikal ? Ezt komolyan mondja, anyám?! — Igen — legyintett az öregasszony, majd magának folytatta félhangosan. — Ha már önmagában se tudja az ember elrendezni a világot, ha saját magában nem lel annyi erőre, hogy számot vessen az életével. .. Láncfűrész. Prutky Péter grafikája. Keresztury Dezső Széljegyzetek Egy „legfőbb szintű" dilettánsnak Bogáncstüskés kudarcoktól merő seb lelked: mindent elírtak már előled, a „legfőbb szinV'-nél mert alább nem adtad, költő leszel, ,bár „legfőbb” csak magadnak. Egy törvényszabónak- Hány forró életet tép szét sok Istent játszó mágus! Honnan veszi a mércét? Segít a paragráfus. Tanával pusztít ő, az akasztófáravaló! Szirmay Endre TALÁLKOZÓ Negyvenöt év után úgy,érkeztünk meg egymáshoz, hogy mindegyikünk megőrizte szemében a remény gyermeki tisztaságát, és várjuk, hogy megkérdezzenek minket. Mögöttünk minden árnyék elmosódott, előttünk suhogva kavarog a szél; de a tört fenyegetések közén felfénylik ifjúságunk örök bizakodása legyőzhetetlenül! Révész Antal grafikája Petre Bocor — Mór megbocsáss, fiacskám, hogy beleavatkozom a dolgaidba, de nyugtalanít az ábrázatod. Ha mérnök is vagy és külön is élsz tőlünk, azért számomra megmaradtál gyereknek ... Mi történt veled, szerelmes vagy? — Szörnyen, apa. Egyetlen nőt nem szerettek a földön annyira, ahogyan én szeretem öt. Elég meghallanom a nevét, és mindjárt sírva fakadok ... — Szegény fiam ... No, de mi baj? Mi az oka annak, hogy csupa csont, és bőr vagy? — Tudomást se akar venni rólam. — Honnan veszed? — Hogyhogy honnan? Huszonhárom cserép azáleát küldtem neki a imjszolgáíat- tal... — Miért pont huszonhármat? Annyi volt az üzletben? — Mire ő? ■ftjp Semmi, jóformán semmi. — Lehet, hogy szentimentális. írj hozzá verseket! — Verseket! Hah!... Elbeszélő költeményt írtam neki... Négyezer sort. Tudod te, mit jelent saját kezűleg leírni légy ezer sort, és közben még arra is ügyelni, hogy rímeljenek? — Szegénykém! No és az ertdmény? — Nulla. — Nem válaszolt? ; -- Eszébe sem jutott. — Figyelj ide, ha nem szereti az irodalmat, talán a zenét kedveli! Megpróbálhatnál szerenádot adni neki. — Megtörtént. Este kilenctől hajnali négyig. Elektromos gitárral és akkumulátorral a vállamon, ötven estén énekeltem, esőben, szélben, hóban, fagyban.... szombaton és vasárnap is ... — És megint semmi? — Megint. Igaz, egyik este az ablakában kigyulladt a gyertya. — Megdobbant a szívem, de később kiderült, hogy rövidzárlat keletkezett a lakásban ... Nem tudok nélküle élni! — Hallgass ide, fiam, mi lenne, ha ... Van telefonja? — Van. — Akkor azonnal hívd föl. Mondd meg, hogy este nyolcra várod, új magnetofonfelvételeid ,vannak, meg egy üveg whiskyd. Mondd meg azt is. hogy hozza magával a pizsamáját és a fogkeféjét. — Te megőrültél, apa! — Próbáld csak meg, fiam! * * « — Te vagy az, fiacskám? Miért telefonálsz ilyen korán? — Nincs is olyan korán, apa. Inkább késő ... — Csak nem történt vala-> mi baj? — Nem akar elmenni! Zahemszky László fordítása