Somogyi Néplap, 1984. augusztus (40. évfolyam, 179-204. szám)
1984-08-19 / 195. szám
4 Somogyi Néplap 4 1984. augusztus, 19. vasárnap ÚJ TANMŰHELY Üj tanműhelyt létesítettek a Csepel Müvek Egyedi Gépgyárának kaposvári nehézgépgyárában. A szakmunkásképzési alapból ötmillió-kilencszázezer forintért tizenegy marógépet s egy maró- és fúrógépet vásároltak; ezeket a napokban szerelték be. A korszerű gépekkel szeptemberben már dolgozhatnak a gyár szakmunkástanulói, magasabb szinten sajátítva el a szakma fortélyait Gyertyás László felvételei A béke szónoka volt 75 éve született Holczinger István Még most is köztünk lehetne, s már csaknem negyven éve halott Holczinger István, aki a harmincas évek derekán az ifjúmunkások elismert alakja volt. A születésének és halálának helye: Kaposvár, illetve Dachau sűrítve tartalmazza mártíromságát. Holczinger István 1909. augusztus 20-án született Kaposváron. Apja cukorgyári munkásként vonult be az első világháború idején, és sok-sok társával együtt Szerbiában esett el. özvegye takarítást vállalt, s úgy tartotta el három gyermekét. Holczinger István volt a középső gyerek. Amikor elvégezte a hat elemit, édesanyja inasnak adta Pein- hoffer Lajos szabóműhelyébe. A mester mint régi munkásmozgalmi harcos, aki börtönben is ült, amiért a Tanácsköztársaság idején tagja volt a háromtagú direktóriumnak. nemcsak a szakma csínjára-binjára tanította meg az érdeklődő fiatalt, hanem bevezette a munkásmozgalomba is. Ez természetesnek számítóit, hiszen az ő műhelyében találkoztak Kaposvár munkásmozgalmának kiemelkedő alakjai. A fiatalember hamarosan összeütközésbe került a hatósággal: először a gyűlölt, leventézés, majd a kötelező miselátogatás miatt. így a kaposvári rendőrség hamarosan érdeklődni kezdett iránta. Holczinger István szorgalmasan tátogatta a munkás- otthon könyvtárát, az olvasott műveket továbbadta a fiatalok körében. Esténként egy-egy baloldali érzelmű iparosmester műhelyében gyűltek össze azok, akiket kommunistaként ismertek a városban. Baráté.', elvtársai között volt Hoffer Lajos. Vigh Pál, Kanyar Ferenc és Papp János. A harmincas évek végén csoportjuk kapcsolatot tartott azzal az ifjú kommunistákból álló csoporttal, amelynek tagjai a szociáldemokrata ifik között tevékenykedtek, és vezetőjük Spitz Rezső nyomdászmunkás volt. akit a háború idején később kivégeztek. A baráti összejövetelnek álcázott szemináriumok után mindenfelé népszerűsítették a kommunista párt népfrontpolitikáját a háborús készülődés idején, majd a háború kitörése után. Holczinger Istvánt 1941 júniusának végén följelentették „valótlan hírterjesztés és a katonaság elleni izgatás” miatt, s ezért hat hónapra ítélték Pécsen. Ki- szabadulása után egy különleges katonai büntető- századdal a szovjet frontra küldték. Onnan sebesülien, lábfagyással került a hátországba. 1943 nyarán pedig haza. Ismét bekapcsolódott a munkásmozgalomba. eljárt a munkásotthonba. Nem volt könnyű akkor a baloldaliak helyzete; kevesen maradtak, minden lépésüket figyelték. A német megszállás után internálták. Akkor még kiszabadult. A nyilasok hatalomra kerülése után azonban újból letartóztatták több más kommunistával együtt. Akkor már nem vették figyelembe a frontszolgálatát. A dachau—flos- senburgi táborba vitték; ott halt meg 1945. április 17-én. Holczinger István olyan kommunista volt. ak* a legnagyobb megpróbáltatások idején is ember maradt. Élete példát ad a mai fiataloknak arra. hogy mindig vállalják a harcot, a kiállást az elveikért. L. G. NYUGDÍJASOK A VOLÁNNÁL 14. — Kannibálok?! — Nevezd, ahogy akarod, de semmi kedvem a vajda vacsorája lenni! Inkább ami pénzed van, add oda nekik. Ézsiás majdnem elnevefte magát. — Akkor nem esznek meg? — Talán nem; azon vehetnek élelmet — suttogta Nárcisz. — Mégiscsak jobb egy sült malac, mint egy sült barát... Az erdő mind sűrűbbé vált, kanyargós ösvény vezetett fölfelé a hegyre.-Alattuk mély szakadék bontakozott ki; alján ezüst szalagként futott a kis hegyi patak. Szökésre gondolni sem lehetett. Előttük és mögöttük cigányok, oldal# meredek hegyoldal, illetve szakadék. Az út egyszercsak elfogyott, és befordult egy barlang száján. Tágas helyre jutottak. Mészkőcsapok lógtak a magasból, fenyegetően. A levegő nyirkos volt, és füst szaga terjengett. A lépések tompán dobbantak. A falaik mind szőkébbek lették, egy nyílás előtt teljesen folyosószerűre fogyott a hatalmas tér. Elöl fáklya lobbant; a többiek követték. Ézsiásék már szinte vakon botorkáltak a sötétben. Denevér reppent, verdesett szárnyaival. Vízcseppek hullották arcukra, hideg áradt minden felől. Hallani lehetett, hogy a lovak vízben lábalnak. Aztán egyszerre csak fény tört elő. Kijutottak a keskeny folyosóból a szabad ég alá. Ézsiás hunyorogva nézett körül. Előttük nem messze hatalmas tűz égett. Körötte félmezítelen lányok forgo- lóditák. Éjfékete hajúik leb- bent a táncban, kezükben csör.rent a dob. A távolból hegedűszó hallatszott, édes- bús melódia. Mezítelen gyerekek szaladták eléjük. Bogárfekete szemüket kíváncsian meresztették a jövevények felé. A tűz mellett díszesen öltözött férfiak hevertek, kezükben kupa, és gyönyörködtek a lányok táncában. Épphogy csak pillantásra méltatták a jövevényeket, s nem törőditek tovább velük. Ugyanúgy nem, mint a távolban lovaik és szekerek között tevékenykedő asszony- népség. A kocsik körül alacsony félkör alakú sátrak és kunyhók álltak. A hegedű hangja a táncoló lányok mögötti barlangból szűrődött ki, ami előtt törökülésben egy cigány ült és tökmagot rágott. A héjakat messze köpte, ölében keresztben egy szuronyos puska feküdt. Megálltak előtte. A csapat vezetője mondott valamit neki. Ézsiás nem értette a nyélveit. Föl sem nézett, csak bólintott az őr. Zsíros haja fénylett, háta közepéig ért. — Szánjaitok le, és kövessetek! — mondta a vezetőjük. A barlangnyíláson belépve tágas, boltozatos helyre jutottak. Cseppkövek szikrázták a mennyezeten a falakHavonta találkoznak „Régi dolgozóinkért, mai nyugdíjasainkért felelősséggel tartozunk. Az általuk megkezdett munkát mi fóly- tatjuk és kamatoztatjuk a jelenben, s csak annyi megbecsülést és figyelmet kaphatunk a jövőben, amennyit mi adunk.” — Nyugdíjasaink, habár sokuk aktív munkát már nem végez, részesei az életünknek — mondja Győré Vilmos, a 13-as Volán szak- szervezeti titkára. A vállalatnak 2500 dolgozója van és — beleértve a marcali, siófoki és nagyatádi üzemegységeinket is — háromszázötven nyugdíjasa. A munka jellegiéből adódóan túlnyomórészt férfiak, de vannak olyan, a vállalathoz még mindig rendszeresen visszajáró nők is, akik valaha például kalauzként teljesítettek szolgálatot a személyforgalomban . A nyugdíjba vonuló dolgozók búcsúztatását minden évben ősszel rendezik meg a Volánnál. E meghitt összejövetelen a gazdasági és politikai vezetőkön kívül Hoffman Sándor és Suri Sándor, a Volán két régi igazgatója is jelen van. — A Volán vállalatoknál sok esetben előfordul, hogy apáról fiúra száll a mesterség, nem egy családból nálunk is többen dolgoznak. A régi dolgozók szívesen látogatnak hozzánk, ma is érra erősített vastartókban égő fáklyák fényében. Ézsiás elámulit. A barlang pompázatosán volt berendezve, mint akármelyik nagyúri szalon. A földön csodás perzsaszőnyegek hevertek, medve- és tigrisbőrökkel váltakozva, akárcsak a falakon. A terem közepén nyolckarú, ezüst, álló gyertyatartóban vastag gyertyák égtek egy kottaállvány melleit# Előtte egy középkorú férfi állt és léhúnyt szemmel hegedült. Őszülő, göndör fürtjeibe gyöngyök voltak fűzve. Fülében aranykarikák villogtak, ujjain gyűrűk szikráztak. Fekete posztónadrágja és csizmája fölött honvéd huszártiszt! zsinóros mente volt kigombolva, látni engedve mezítelen, domborodó őszülő szőrzettel borított mellkasát. Közelében baldachinos franciaágyon bársonyok és csipkék között egy gyönyörű, szőke nő feküdt, állát kezére támasztva hallgatta a zenét. Testén áttetsző, törö- kös vörös sfelyem, női öltözet volt. Karjain, fülében aranyékszerek, míg homlokát egy fekete kővel díszített ezüsitpánt fogta át. Lábán fehér, gyöngyökkel ki- varrott, kunkori orrú papucs volt. O Átellenben, szemben a fal mellett, egy zebra ropogtatta békésen az illatos szénát. Piros szíj kötőfékje szabadon lógott. Néha dobbantott a lábával, s farkával legyezte a képzeletbeli bogarakat. Fejét fölemelte, a belépőkre nézett, majd újra lehajolt és harsogva harapott újabb adagot az előtte levő szénacsomóból. Ézsiásék vezetője meghajolt, és úgy is maradit, mind a két kezét mellén keresztbe fonva. Tán percek is elteltek, míg a férfi abbahagyta a hegedülést. Fejét a jövevények felé fordította. Tekinteite réveteg volt, mint aki fmély álomból ébred. A hegedűt lassú, puha mozdulattal az intarziás mahagóni asztalkára tette. Rövid, pattogó hangokait hallatva beszélni kezdett. A másik ugyanúgy válaszolt. Ézsiás most sem tudta eldönteni, hogy milyen nyelven beszélnek. A férfi egy mozdulattal kiküldte foglyul ejtőjüket. Kezét hátra téve eléjük sétált, majd hibátlan magyarsággal megszólalt. — Tehát nincs pénzetek? Nárcisz elsápadt. Térdre vetette magát, és könyörgő- re fogta a dolgot — Uram! Krisztus szent sebeire kérlek, ne bánts bennünket ... Vedd el, amit nálunk találsz, de hagyd meg életünket! A férfi feje megrezzent, homlokát összeráncolta, megcsillantak fülében az arany- karikák. Ézsiás most vette észre, hogy mennyi ősz hajszál vegyül rövid, nyírt szakállába is. (Folytatjuk) dekli őket életünk. Bors István igazgató évenként egyszer tájékoztatja meghívott nyugdíjasokat az eredményekről, de a gondjainkról is. Nem egyszer olyan hasznos javaslatokat kaptunk tőlük, amelyeket később sikerrel alkalmaztunk szakmánkban. A figyelem kölcsönös, hiszen valamennyi nyugdíjas dolgozójukról személyi lapot vezetnek, s azon minden változtatást feltüntettek. Ezek ismeretében kérés nélkül folyósítják a szociális segélyeket például azoknak, akik régebben mentek nyugdíjba s ezért kevesebb a járandóságuk. Ilyen célra a vállalat évente 250 ezer forintot fordít. — Évek óta eredményesen dolgozik nyugdíjasbizottságunk, amelynek vezetője Száler Ernőné, Kati néni. Most éppen Harkányfürdőre szerveznek kirándulást. A javasólt programokat egyeztetjük, mivel szociális, kulturális és sporttevékenységre évente 12 ezer kilométert „fordíthatunk”, így ezeken a kirándulásokon ingyen vehetik igénybe az autóbuszokat. Havonta egyszer a Volán művelődési központjában találkoznak a nyugdíjasklub tagjai. Vezetőjük, Lakics Istvánná szintén régi dolgozója a vállalatnak. Többek között neki is köszönhető, hogy rendezvényeiket általában csaknem száz nyugdíjas látogatja rendszeresen. N. Zs. Óceánba csúszó yáros Az Unesco geológus, talaj- mechanikus és más szakértői tervet dolgoztak ki, hogy miiként lehetne megmenteni a brazíliai Olindát attól, hogy az Atlanti-óceán elnyelje. Olindát nem ár fenyegeti, hanem a talaj mozgása. Ugyanis az a partszakasz, amelyen épült, lassan az óceánba csúszik. A Pernambuco állam északkeleti részén, az óceánra tekintő hegyfokon emelkedő várost nem utolsósorban azért szeretnék megmenteni a pusztulástól, mert építészetileg nagyon értékes: a portugál gyarmati barokk kiemelkedő együttese.
