Somogyi Néplap, 1984. július (40. évfolyam, 153-178. szám)
1984-07-20 / 169. szám
Tisztelt Szerkesztőség ! Akik nevében e pár sor íródott, többnyire a Béke-Füredi lakótelep lakói, iáként fiatal házasok. Közös örömünkre idén lakótelepünkön sorban nyitottak ki a kiskereskedők üzletei. A lakók amíg gyerekük fagyizott, játszott, beülhettek a mellette levő Béke presszó kerthelyiségébe, s szemmel tarthatták csemetéjüket. A 30 fokos melegben jobban esett a tiszta levegőn, mint n fülledt helyiségben elfogyasztott üdítő. A tulajdonos sok pénzt és munkát fektetett be a kerthelyiség — s az ezzel járó járda, parkosítás — létrehozásába. Mégis sok lakó durva kijelentéseket telt, ha csemetéjére rászóltak, hogy ne tapossa le a frissen vetett füvet. örülünk, ha egy kis zöldet gátunk a betontömbben, s szomorú a rosszindulat tapasztalása. Ügy érezzük, köszönettel tartozunk a tulajdonosnak az udvarias, előzékeny és esztétikus, de ugyanakkor olcsó szolgáltatásaiért. A mellékelt papíron csak néhány {név és cím szerepel, akik egyetértenek véleményemmel, de ha szükséges lenne, több százan csatlakoznának hozzá. Sajnos, egy lakó jónéhány lakást végigkopogtatott és a lakók támogatását kérte a kerthelyiség megszüntetéséhez. Néhányon hajlottak rá, de később többen visszavonták támogatásukat. A lakótelepiek igénylik a kerthelyiséget. Reméljük, hogy az illetékesek megnézik a Béke presszó esztétikus környezetét, s méltányolják a tulajdonos fáradozását, melyet azért tett, hogy kulturált körülmények között fogadhassa vendégeit. Megjegyezzük, hogy a városban három helyen üzemel tízemeletes épület alatt kerthelyiséggel presszó (a Bárka, a Rió és a Cyti) — nyugodt körülmények között; Kérjük támogatásukat, hogy újra legyen kerthelyiségünk. Tisztelettel: Márton János Kaposvár, Béke u. 53. IX/4. és 91 aláírás Nyitány Szegeden Somogyi Néplap XL évfolyam, 169. szám _________________1984. július 20., péntek M EZŐGAZDASÁGI TÁJMÚZEUM A Fejér megyei Dég községben a Bozót patak völgyét természetvédelmi területté nyilvánították. A patak egy helyen tóvá szélesedik és annak közepén egy kis szigeten — a Festetich kastélyhoz tartozó épületben — mezőgazdasági tájmúzeumot létesítettek. A nyári idényben a munkaszüneti napokon látogatható. HONISMERETI HÍRADÓ Mi volt a „szólítás” ? Megjelent a Somogyi honismereti híradó idei első száma. A fontos megyei kiadvány ezúttal is figyelemreméltó publikációkat tartalmaz. Dr. Andrássy Antal például Negyven éve történt címmel dokumentumok, visszaemlékezések alapján a német megszállástól a zsidó lakosság elhurcolásáig terjedő időszakot vizsgálja dolgozatában. Rosta Andor és dr. Rosta István a helytörténet szolgálatában azt teszi mérlegre,, milyen következményei voltak az 1384-es ipartörvénynek a somogyi iparoktatásban. zat szerzője Matyikó József Sebestyén Siófokról. A néprajzi dolgozatok sorát ezúttal ár. Koltay Péter sző- iősgyöröki helyszínű — szőlőművelési, szüreti szokásokat felsorakoztató — írása gazdagítja. Az olvasó olyan fogalmak jelentésének birtokába juthat, mint a töti- ke, az egyfülű káforka, a fertálysajtár, vagy a csán- térfák. Érdeklődésre méltán számot tartó része a dolgozatnak az is, melyben a ÚJ TÉVÉFILMEK hegytörvényeket ismerteti a szerző. Szigetvári György a műemlékeink és műemléki jellegű létesítményeink megóvásának, helyreállításának helyzetéről ad képet az új számban, míg Hunyadi László „Berzence községnév történeti etimológiájához” címmel közöl érdekes tanulmányt. Dank- házi Sándor tudósít a föld- rajzinév-tár szerkesztési kísérlet kőröshegyi tapasztalatairól. A Petőfi brigád A Szegedi Szabadtéri Játékok — az ünnepi hetek legrangosabb művészeti eseménye — az idén 26. évadjába lép, s ha ideszámítjuk a két háború közötti nyarak előadásait, akkor már túllépett a fél évszázad mezsgyéjén. Az ez évi nyitóelőadás ma este lesz: Erkel Ferenc Hunyadi Lászlójának dallamai töltik majd be Szeged csillagos színházát. Az opera lesz műsoron 22-én, vasárnap is. A tavalyról átmentett produkció Varga Mátyás látványos díszleteiben, Mikó András rendezői instrukcióival, Kelen Péter, Kalmár Magda, Misura Zsuzsa főszereplésével és Pál Tamás vezénylésével kerül a Dóm téri deszkákra. Szombaton a rendkívüli érdeklődésre számot tartó rockopera, az István, a király kerül a dóm elé. A tavalyi budapesti királydombi előadás, a lemez megjelenése és a filmbemutató után most új közegben, de jórészt azonos szereplőgárdával kerül színre a mű. Szörényi és Bródy Boldizsár Miklós Ezredforduló című drámája alapján készítette el e nálunk még újdonságszámba menő műfajú művet, melyet csakúgy, mint a filmet és a budapesti előadást Koltay Gábor rendez. Segítőtársai a díszlettervező Banovich Tamás, a látvány- tervező Andor Tamás, a koreográfus Novák Ferenc, a jelmeztervező Csengery Emőke, s a szereplők: Pel- sőczy László, Berek Katalin, Sára Bernadett Victor Máté, Körtvélyessy Zsolt, Hal- mágyi Sándor, Vikidál Gyula, Deák „Bili” Gyula, Nagy „Feró”, Pap Vera, Hűvösvölgyi Ildikó, Tóth Enikő. Nyertes Zsuzsa, Szakácsi Sándor, Balázs Péter és természetesen Illés Lajos, Szörényi Levente, Bródy János és Szörényi Szabolcs. Hogy mit várnak a bemutatótól? Boldizsár Miklós: „Tudjuk, hogy hónapokkal előbb elkeltek a jegyek, sokat várnak tőlünk, s mi szeretnénk megfelelni ennek a fölifokozott várakozásnak.” Bródy János: „Bízunk abban, hogy Szegeden már higgadtabban és körültekintőbben értékelik a művet, talán kiderül, valójában mit is alkottunk.” Koltay Gábor: „A bizalom nemcsak bátorítást ad mindany- nyiunknak, hanem maximális erőkifejtésre is kötelez. Nagyon óhajtjuk a sikert, nagyon szeretnénk bizonyítani.” Mi volt a „szólítás” a somogyi cselédség életében? — erre válaszol dr. Marek János. Azt a lélekszorongató napot idézi fel, amikor a cselédnek meg kellett jelennie az uradalom vezetői előtt, s kérdés volt, hogy meghosszabbítják-e a szerződését még egy évvel, vagy felmondanak neki, kezébe nyomva a bérlevelet. A szerző több helyszínt is leír, mi volt a formája ennek a cselédéletben olyan kegyetlenül kiszolgáltatottá tévő eseménynek. Könyvtártörténeti dolgoVándortábor a (Tudósítónktól.) Felső tagozatos debrece- ni diákok kapaszkodtak felfelé a Zselicségben, a báTöbb érdeklődésre méltán számot tartó tévés produkció forgatását kezdték meg a napokban. Szűcs László például a jugoszláviai népfelszabad i tó hadsereg Petőfi dandárjáról készít dokumentumfilmet. Mint ismeretes, Kiss Ferenc parancsnok vezetésével Bácskában többségükben magyarokból alakult meg az az egység, amely a magyarországi felZselicségben nyai dombokon Kadarkút felé. Ugyanezt az utat megtette már több általános iskolás csoport Budapestről, Miskolcról, Pusztaszabolcs- ról, Hódmezővásárhelyről és a megyeiek közül is ott meneteltek a balatonmáriaí- ak. Kaposvárról indultak, az útvonal Töröcske, Szenna, Bánya, Kadarkút. Onnan busszal tovább Szulok- ra, majd Barcsra. Bányán a csoportok egy napig tartózkodnak. Az áfész itteni boltvezetője, Czanka Sándorné egyben a vándortábor vezetője is. A tábor hangulatos, jól felszerelt, konyha, két .Taépület öt négyágyas sátor betonalapon, villany, rádió, televízió, magnó, megfelelő bútorzat fogadja a diákokat. szabadító hadműveletekben is részt vett, főként a határ környékén. A film tiszteket, harcosokat szólaltat meg, a harcok színhelyeit is bemutatva. Két portréfilm is készül júliusban. Bertha Bulcsút Babiczky László rendező az írásai segítségével is jellemzi majd. Megszólalnak a filmben a pályatársak is. Ugyancsak Babiczky a rendezője a Gáti Józsefről forgatandó portrénak: a neves színész, versmondó, pedagógus vall életéről, s közben egy-egy verset is elmond. Klasszikus népmesék elemeiből szőtte Babits Mihály a Barackvirág című lírai történetét, melyet Vadkerti Tibor rendez képernyőre. A mese hősei: Barackvirág, a gyönyörű királylány, a gonoszlelkű tündér, a bizonytalankodó királyfi és szerelmét a csúnyaság álarca alatt is felismerő herceg. Gyémántpiramis címmel tudományos-fantasztikus filmet forgat Rajnai András magyar—kanadai koprodukcióban a Televíziónak. Alexander Berta története távoli bolygón játszódik, ahol az űrhajót ismeretlen támadók várják... Trokán Péter, Balogh Erika, Tordai Teri, Szoboszlai Sándor is ott lesz a szereplői között. Tájkép csata után Betongödrök, azbesztcementcső-darabok és szemét mindenütt. A zöld pázsit 'kiégett, a homokozó betonülőkéi szanaszét hevernek, a hinták rozsdásan nyikorognak. Tájkép „csata” után. A Kinizsi laktótelepen még az őszszel csöveket fektetett le ’az IKV, emiatt föl kellett bontania a játszóteret is. Mostohán, magárahagyottan maradt az 1—3. számú házak előtti terület. A hó jótékony takarója már a múlté. Pedig lenne mit takargatni most is. A vakációzó gyerekek néha ott botladoznak a valamikori játszótéren, míg a szülők a balesetveszély miatt föl nem rendelik őket a lakásokba ... K. L. Tarka sorok Élethű Legújabb filmjének bemutatása után a producer gratulál a rendezőnek: — Bravó! Azok a jelenetek, ahol a parasztok fellázadnak uruk elten, kitűnően sikerültek, hogyan - tudta elemi, hogy a játék ennyire élethű legyen? — öné az érdem. Ezt a jelenetet azon a napon forgattam, amikor ön felére csökkentette a statiszták fizetését! Nyakkendő A kirabolt lakásba kihívott rendőr csodálkozva jegyzi meg az asz- szonynalk: — Nem értem, asszonyom —minden a földön hevert, a fiókok kihúzva, a szekrényék tárva-nyliit- wa, és ön mégis csak hat órával azután fordult a rendőrséghez, hogy mindezt felfedezte! — Eleinte azt gondoltam, hogy csak a férjem kereste a nyakkendőjét! — feleti az 'asszony. Furcsaságok iAjz asszonyok furcsaságairól esik szó. Egy híres nőlismerős megjegyzi: — Ha egy férj azt mondja, az országúton egy cethaLlal találkozott,, némi kétkedés után elhiszi. De sohasem sikerűi a férjnek megmagyarázni, hogy honnan került a ruhájára egy női hajszál. Tüske Az embernek öt érzékszerve van időnként mégis érzéketlen. * * * A házasság két ideg- rendszer hol békés, hol foékétlen egymás mellett élése. ♦ * * A szónokot munkabaleset érte — el harapta a nyelvét. * * * Amelyik kutya harap, képtelen ugyanakkor ugatni is. * * * A f őnöknek akkor is igaza van, ha téved. * * * Szerelmes férfi virágot, a férj zöldséget visz a szíve választottjának. * » * Ha valakit címeres ökörnek neveznek, az rendszerint nem kitüntetés. Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő : JÁVORI BÉLA Főszerkesztő-h. : dr. Kercza Imre Szerkesztőség: Kaposvár, Latinca Sándor u. 2. Postacím: Kaposvár Pf. 31. 7401. Telefon: 11-510. 11-511, 11-512 Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinca S. u. 2. Telefon: 11-516 Postacím: Kaposvár, Pf. 31. 7401 Felelős kiadó: Balajcza János* Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a hiriapkézbesitő postahivataloknál és kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 34 Ft, negyedévre 102 Ft, fél évre 204 Ft, egy évre 408 FI Index: 25 967 ISSN 0133—0608 Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemében, Kaposvót, Május 1. u. 101. Felelős vezető: Mike Ferenc igazgató