Somogyi Néplap, 1984. június (40. évfolyam, 127-152. szám)
1984-06-16 / 140. szám
8 Somogyi Néplap 1984. június 16., szombat IRODALOM, MŰVÉSZET, KÖZMŰVELŐDÉS Az IGE íróhetei Ötven éve volt az első ötven évvel ezelőtt, 1932 júniusaiban rendezte meg az IGE a margitszigeti írőhetet, első íráhetét, amelyet még jó néhány követett. Az IGE — az Írók Gazdasági Egyesülete — a magyar irodalmi élet szervezésében, az írók anyagi és alkotói érdekeinek védelmében 1932-től jelentős szerepet töltött be. Mindez részleteiben még feltárásra vár, amiben nagy segítségét fog jelenteni a mostanában előkerült IGE-jegyzö- könyvek megismerése. Az IGE belső életéről eddig ugyanis csupán Móricz Zsig- mond naplófeljegyzéseib 31 és leveleiből nyerhettünk ismeretet. Az IGE a nagy nyilvánosság előtt rendszeresen fellépett az úgynevezett íróhete- ken. Irodalompolitikái törekvései közül elsőnek az írói-irodalmi egység megteremtéséért folytatott küzdelmét kell említenünk. A vidéki írók és irodalmi műhelyek részvételére és szerepeltetésére szintén nagy gondot fordítottak. A dunántúliak közül Suhrányi Miklós Keszthelyen, Bárdos! Németh János pedig Miskolcon beszélt a vidéki ' irodaiam helyzetéről. A debreceni Ady-társaság vezetői közül Juhász Géza volt a legafctí- .vabb, de Gulyás Pál és Kardos László is résztvevője volt az egyes íróhetek eseményeinek. A Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumának tevékenységéről és kiadványairól Buday György a Margitszigeten tájékoztatta írótársait és a közvéleményt. Az észak-keleti országrész, Miskolc és környéke írói a lillafüredi és a miskolci íróheteken jutottak szóhoz. Az IGE-íróhetek a demokratikus szabadságjogok követelésének és a fasizmus elleni tiltakozásnak a fóru mai voltak. Kárpáti Aurél Siófoktól kezdve Miskolcig mindenütt a demokratikus szabadságjogokért, az alkotói szabadságért emelt szót Pakots József az országgyűlés képviselőházában a né metországi könyvégetés első napján — a magyar írók nevében — emelte fel szavát a barbarizmus ellen. A munkásság és parasztság gazdasági és társadalmi- kulturális - felemelésének szükségességét hangsúlyozták az IGE-íróhetek előadói. Móricz Zsigmond a lillafüredi kongresszus nyitó előadásában beszélt erről. A Margitszigeten a, szociáldemokrata kultúinpolitikus, Bresztovszky Ede és a népi írói mozgalom képviselője. Féja Géza fejtette ki, hogy „az író csak a legteljesebb szabadság híve lehet, így csak ,a feltörekvő osztályokra támasizkodhatiik”. Miskolcon Veres Péter — a munkásosztály társadalmi elnyomásáról szólva — fejtette ki, hogy „ennek a nemzetnek a szellemi és anyagi felemelkedését egy . vigasztalan társadalmi berendezkedés akadályozza”. A magyar írók „boldog heté”-t is jelentette egy-egy IGE-íróhét. Nagy Lajos a balatoni írókét végén így ösz- szegezte élményét: „A balatoni hét minden szépsége, néhány jó előadás, siker, néhány fontos irodalompolitika! álláspont leszögezése, utazás, természeti panoráma, strandolás, csónakázás, piheA miskolci Nemzeti Színház (» kép jobb oldalán). nés, kitűnő evés-ivás.. Lillafürediről Bálint György jelentette olvasóinaic: „Luxusban élnek tehát egy hétig a magyar írók. Élvezik a gyönyörű környezetet üldögélnek a hatalmas parkban, kirándulnak a zöld Hámori tó árnyas, part menti útjain. Jókedfvűek... A magyar Parnasszus tagjai valóban parnasszusi derűben töltik itt az írók hetét”. Az egymás megismerésének emberi és alkotói jelentőségéről Bárdosa Németh János írt szép sorokat: „Nékem az Lrókongiresszus felejthetetlen emléket hozott. Mert felejthetem-e Móricz Zsigmond Arany János-i sörényét, Baj- csy-Zsiiiinszky Endre kuru- cos kiállását és másokat, akik azóta a magyar pantheon ' halottai, de emberi alakjuk van, szavuk a Margitsziget szelíd fái alól szól vissza hozzánk.” Az IGE az íróhetek erkölcsi tőkéjével felvértezve^vé- gezte munkáját 1944. március 19-ig, majd 1945-ben újjászerveződve egészen 1948— 49-ig. Nem merül feledésbe az IGE és irodalompolitikái tevékenysége: már csak azért sem, mert a mai irodalompolitikái vitákban felhasználható tanulságokkal szolgálhat. M. Pásztor József A margitszigeti IGE-tanácskozások színhelye. SZERGEJ TRAJKOV — A következőt! — mondta fáradt hangon a profész- szor. — Jó napot! — Egy főiskolai hallgató jött be a szobába. — Ha nem tévedek, ez az építészeti kar. — Igen — erősítette meg a professzor. — Ha megengedi, levetem a zakómat, és leülök. — Tessék! — Szerintem, mielőtt elkezdene kikérdezni, fel kell írnia a nevem a vizsgalapra. Nemde? — Igen. — Manói Pencsev-Delcsev- nek hívnak. — Pencsev-Delcsev. Igen... — Most pedig ki kell piHIPNÓZIS pálnia engem a vizsgázók jegyzékében. Igaz? — Igen — bólintott a professzor, kipipálva a névsorban. —1 No, és most rajtam a sor. Egy tételt kell húznom ugye? — Igen. — És ha húáok, akkor jogomban áll üldögélni egy kicsit és gondolkodni a válaszon? — leien. — És ha gondolkodtam, akkor felelnem kell. Ugye? — Igen. — És ha kimerítő választ adok, ön elkéri az indexemet. Igaz? — E szavak kíséretében a hallgató átnyújtja az indexét a professzornak. — Igén — hagyta helyben a professzor, és elvette'-a könyvecskét. — És beírja nekem a jeles osztályzatot. Ugye? — Igen ... — ismételte gépiesen a professzor, és lendületes mozdulattal beírta a jelest. — És aztán nekem már nincs más teendőm, minthogy megköszönjem önnek és távozzam.^emde? — Igen. — Minden jót! — hajolt meg a hallgató. — Viszontlátásra! — felelte a professzor, és- néhány percig elképedve bámult a becsukott ajtóra. Aztán a fe- jéhe4 kapott és kikiáltott: — A következőt! Juhász László fordítása L.*. 4s J .. f t <**A*A.**t '/**y~* , /"• . / Illyés Gyula lillafüredi emléksorai. Szarvas József Gyerekkori nyár Kiégett pipacsok nemesfém-színű búzamezőben összefolyt lábnyomom a Dunai—Tisza-lközi homokon cséplőgép dohogása igazságélű kasizák suhogása por, izzadságnedves kezek szorítása — szélmaiomiharc — pergő szemek — — pergő élet. Színházi helyzetkép A találkozó után A vidéki színházak évad végi seregszemléje a IIL országos színházi találkozó cinét viseli — jelezve, hogy ilyen szervezetten már harmadszor jelennek meg Budapesten. A május 10-ej június 5-e közötti bemutatkozás kevésbé volt Jhagyszabá- sú, mint a tavalyi. Elmaradtak az előadásokat kivető viták és a találkozót értékelő össztanácskozás. Mindösz- sze a díjak ünnepélyes1 átadására került sor június. 13-án a Fészek Klubban. A találkozón tizenhárom vidéki színház vett részt. A régiek közé felzárkózott a két új: a nyíregyházi és a zalaegerszegi Hevési Sándor Színház, valamint az idén először a székesfehérvári Vörösmarty 'Színház, amely befogadó jelleggel működik. Minden színház csak egy produkcióval lehetett jelen a fesztiválon. A műsorválasztékban két Az ember tragédiája — a Madách-év- forduló jegyében —, egy jNémeth László- és egy |Háy Gyula-mű képviselte a jma- gyar drámát. Mint a névsorból is látható, épp a koijtárs magyar irodalom hiányzott a találkozóról. Mint ahogyan általában ez hiányzik a színházak műsortervéből is A kortárs világirodalom már inkább jelen volt Sartre, Dürrenmatt, Williams, Ra- dicskov műveivel. A huszadik századi klasszikusokat Gorkij, Bulgakov és Wpde- kind képviselte, a régmúltat pedig egy Erzsébet-kori angol dráma: John Ford Kár, hogy kurva című darabja, amelyet az idén a budapesti Katona József Színház is bemutatott. A nagyon közepes színvonalú előadások közül kitűnt a kaposváriak Mester és Margaritája — az évad egyik legsikeresebb produkciója —, valamint a két Tragédia-előadás, a miskolciaké és a zalaegerszegieké. A vidéki színházak legjobbjai tehát — ahogy a hetvenes években is: a kaposvári, a szolnoki, a miskolci, s hozzájuk zárkózott föl az új zalaegerszegi társulat. Ami a leginkább hiányzott a találkozó előadásaiból, az a markáns rendezőegyéniségek ujjlenyomata. A nagy átlagból kitűnt Ascher Tamás, Csiszár Imre, Ruszt József munkája, vagy Acs Jánosé, aki vendégként rendezte a békéscsabai együttest. Általában tisztes rendezői próbálkozásokat láttunk, közepes színvonalon. (Nyíregyháza, Debrecen, Veszprém.) Olyan bántó mű- vészieskedés; amilyen a pécsiek Radicskov-elqadását jellemezte, kevés akadt. Az idén kevesebb volt a kiemelkedő színészi alakítás is — Gábor Miklós Luciferé, Garas Dezső Wolandja —, pedig színészi tehetségben jobban bővelkedik hazai színházi életünk, mint rendezőiben. Az országos színházi találkozó azért volt érdekes és hiteles, mert a reális helyzetképet mutatta. A vidéki színházak évek óta egyre rosszabbodó gazdasági körülmények között, sok helyütt állandó színházépület hiányában, heroikus erőfeszítésekkel dolgoznak. Ilyen feltételek közepette még a napi üzemmenet biztosítása is komoly feladat. Hogyan lehetne hát művészi igényességet számon kérni rajtuk? Holott e nélkül nincs igazi színházi műhely, ahol a színészek jól érzik magukat, és tehetségük legjavát tudják nyújtani. Az idei találkozó tanulságai ismét felhívták a figyelmet a vidéki színházak tarthatatlan élet- és munka- körülményeire, amelyek sürgős orvoslást kívánnak. A gondok elodázásának az egész magyar színházi élet látja kárát. Ézsiás Erzsébet „A hivatalnak packázásai KÖRMÖNFONT NYAKATEKERTSÉG Jókai Mór élclapja, az Üstökös szerint egy izski polgár parlamenti felszólalásában így — sőt imigyen — szólt hozzá a vadászati törvényhez: „Az lelki vádalomnak óhajtása irányában, azon igényibe kell. belepillantanom,, hogy az nagy tisztelendő nemes vitézlő minis- teriumnak esztancziába való meghatározása lényegbe íinatik, melyből majd kihaj- nalliik, hogy az mezőn levő vádikacsák letartóztatásában a porcziónak ekzeku- tioját lejijébpezni gondolván: tehát szerződésünknek summája első húzassék a világba. (Rövid értelme ez lenne: a vadászat adassék ki áremdába, az árendaösszeg terjesztessék fel a minisztériumihoz; az adóiból a minisztérium annyit el fog engedni, amennyit a vadászatiból beadtunk.)” Mikszáth Kálmán is ebből az időből idézett egy abo- nyl sereim i föliratot, ahol a türelméből kifogyott törvényihatóság a „kormány önkénye egyensúlyának vasbotja” ellen, panaszkodott. Méltán írta azt is nagy stílusművészünk: „Tagadhatatlan, hogy minden nemzet hivatalos nyelvének vannak sajátságai, Angliában csakúgy, mint a legmíveltebfo Franciaországban elütő az ofciná- nyók irálya az irodalmi termékekétől, de ezen dlütő sajátságok leginkább a terminus technikusokra szorítkozván, sehol sem kulminálnak annyira az érthetetlen- ség szándékos hajhászatá|ban s sehol sem ellenkiezjnek úgy az élő nyelvvel, mint nálunk, hói pedig errej a legkevesebb szükség van, jenivel maga az irodalmi nyelv sem tér el a népétől, hanem abból meríti nemcsak erejét, de színét, üdeségét is.” S hogy azért a fejlődés útját is lássuk, s mérni tudjuk, íme, egy törvény (kereskedő Imii törvény) száz év előtti s új (1959-ből szárjma- zó) megfogálimazásbain: 1875: XXXVII. tv. 359. §: A vétel megtekintésre vagy próbára "a vevő akaratától függő azon feltételek alatt köttetik, hogy ez az árut megtekintés, vagy megpró- bálás után elfogadja. Kétség esetében e feltétel felfüggesztő hatállyal bír. 1959: IV. tv. 374. §: Ha a dolgot megtekintésre vagy próbára Vették, a szerződés hatálya a vevő nyilatkozatától függ. Persze azért manapság is vannak szép számban kicir- kaimazött renideletelk, körlevelek. S a legfőbb veszély sem hárult el még teljesen, az ugyanis, hogy a hivatalos, körülményes stílus jbe- haltol a köznyelvbe, a njűn- dennapi nyelvibe, s papíros- zöngésű rettenetes bürokratikus tolvajnyelvet „eredményez”. A Magyar Nemzet névtelen glosszaírója szedett ösz- sze egy csokorra valót a rádióban, televízióban elhangzott nyilatkozatokból. Valóságos kórlapja a fontoskodó körülményeskedő, hivata- losikodó stílusnak: S aztán a köznyilatkozat! „A főzés és varrás területén is komolyak ismereteink hézagai.” Másodlagosan kezeljük az elfekvő területeket." „Vállalatunk nagyon jól értékelte hetvenkettő évben ezt a kérdésesen sikertelen akciót.” „Téli viszonylatban hallgatjuk a rádiót.” „Azokat a családokat a távlati majorokba telepítjük le.” „Megkezdjük a tudományos életnek egyik vonalát hetvenöt esztendőben." Sokan — úgy látszik — még mindig úgy vélik, hogy a kürülményeskedés, agyon- cifrázás az igazi stíluserény. Nem árt hivatalos szövegek fogalmazásakor >s mindig szemünk előtt tartani azt, amit nem kisebb stí- lúsművész, mint Petőfi mondott a • dagályos stílusról szólva: „Föl nem érem észszel, hogy vannak a nem mindennapi emberek közt is olyanok, kik nem tudják vagy nem hiszik, hogy az egyszerűség az első és mindenek fölötti szabály; hogy akiben egyszerűség nincs, abban semmi nincs.” . Szilágyi Ferenc
