Somogyi Néplap, 1984. június (40. évfolyam, 127-152. szám)
1984-06-09 / 134. szám
1984. június 9., szombat / Somogyi Néplap BÉKE, BÉKEMOZGALOM, BÉKEKUTATÁS „Negatív” és „pozitív” A nemzetközi békekutatás iráni szükséglet a nyolcvanas évek elején rendkívül összetett és ellentmondásos módon jelentkezett. - A felhalmozódott politikai, társadalmi és gazdasági válságok, a fegyverkezés dinamikája, a globális és regionális konfliktusok egyaránt megnövelték az igényt a bé- kékutatás terápiája iránt. Ugyanakkor Nyugaton a bé- kiekutatásnak talán sohasem volt ennyire ellentmondásos megítélése, mint éppen manapság. De végül is mi a béke- és konfliktuskutatás? Űj tudományág? A háborúk és konfliktusok okainak komplex vagy nagyon is értékkötött tudományos kutatása a háború elkerülésére és a nemzetközi biztonság megszilárdítására? A válaszadás nem nélkülözheti a tudománytörténeti visszatekintést. A megbékítés tudománya Történelmileg nézve az ötvenes évek végétől kibontakozott (kritikai) békekutatás reakció volt a nemzetközi kapcsolatok úgynevezett realista felfogására, azaz a nemzetközi kapcsolatok tudományának mint amerikai világnézetnek az elterjedésére. Mint ilyen, kísérlet volt arra, hogy az amerika- nizálódott „anyatudomány”-t visszavezesse eredeti, nemzetközi célkitűzéseihez. A hidegháború hagyományos „békekutatása” ugyanis a nyílt konfliktusok elkerülésének a lehetőségeit, illetve a békés konfliktusszabályozás módszereit tanulmányozta az Egyesült Államok nemzeti érdekeinek a szolgálatában. Ezzel szembén a kritikai békekutatás elutasította az amerikai hatalmi fölény fenntartásának dog-májára alapozott konfliiktusszabályo- zást. Azt hangsúlyozta, hogy a béke- és konfliktuskuta- tásnak szükségképpen együtt kell járnia a belső társadalmi folyamatok konkrét bírálatával, az egyéni és kollektív agresszivitás alapját képező társadalmi-politikai éá gazdasági erőviszonyok elemzésével és megváltoztatásával. A kritikai békeku- tatás ily módo-n hangsúlyozta, hogy a békekutatás nem megbékélési tudomány. Az elkötelezettség feltétele A kritikai békekutatás képviselői az erőszak, a háború puszta hiányán alapuló „negatív” bókefconcepció- val az aktív, kooperatív kelet-nyugati politikán alapuló „pozitív” béke fogalmát állították szembe. Mindebből következik, hogy a békeku- tátás nem bármely politikai cél szolgálatába állítható „értékmentes" tudomány. Számos .békekutató leszögezte, hogy a bék-ekutatásnak az általános probléma- területeken nem csupán a száktudományos részterületekre kell bontania, hanem a tudományos részkutatásnak eredményeit a kutatás végén minőségileg új össze- függésibe -kell integrálnia. A hidegháború konzervatívnak minősített békekutatásával szemben a kritikai békekutatás -képviselői hangsúlyozzák. hogy a kutatás csak nemzetközi keretékben érheti el célját', címzettjei a társadalom legszélesebb rétegei. A kutatás nem válhat a fennálló hatalmi apparátus stratégiai játékává, jóllehet a nyugati országokban a béke-kutatás egy részét sikerült a rendszernek integrálnia. A békekutatök egy másik jelentős része azon az állásponton van, hogy a kutatásnak segítséget kell nyújtania saját kormányuk, a konfliktusban részt vevő felek döntéseihez, s nem utolsósorban a fejlődő országoknak saját érdekeik felismeréséhez és 'kifejezéséhez. Ugyanakkor elő kell mozdítani a „kritikai ellennyilvánosság”, s egy alternatív biztonságpolitika kialakulását a hivatalos kormánypolitikával szemben. Ez utóbbi folyamat az új nyugati bé- kemozgal-om és békekutatás kölcsönhatásában jól megfigyelhető. Politikai szükséglet is A nemzetközi konfliktusok és válságok okaival s nem kevésbé a háborúk megelőzésének tudományos vizsgálatával a szocialista országokban is kezdettől fogva foglalkoznak, anélkül, hogy a sokirányú kutatásokat a „békekutatás” címszó alatt foglalták vol-na össze. Elég •utalni olyan tudományos kutatásokra, mint a világgazdaság és a fegyverkezési verseny összefüggésének keresése, vagy a hatása, s nem utolsósorban a békekutatás mint kelet-nyugati enyhülés — illetve biztonságkutatás. A békekütatás, mint a politikatudomány egyik ága végső soron azért nyert lét- jogosultságot, mert a korábbi elképzelésekkel ellentétben a .különböző természetű és egyre növekvő számú konfliktus kutatása az előző keretek között nem tűnt elégségesnek. A békekutatás intézményi, kutatásszervezeti kereteinek a kialakítása — a Szovjetunióban az 1979-,ben -megalakult Békekutatási és Leszerelési Tudományos Tanács, vagy 1982-ben a Magyar Tudományos Akadémia Intézetközi Békekutató Központjának a létrejötte — a megnövekedett belső és külső politikai és tudományos szükségletekről egyaránt ta- núsíkodik. A hazai békekutatók és tudományos kutatások elismerésének tekinthető, -hogy 1983 augusztusában Győrött rendezték meg az IPRA (Nemzetközi Békekutató Társaság) világkonferenciáját. Kiss J. László (Folytatjuk.) Bende Ibolya Kettős hurok Egyelőre — szóval bármikor közbeléphet Kálmán, beavatkozhat, elveheti tőle az ügyet. Ilyesmi ugyan ritkán fordul elő, de mindig fennáll a veszélye, rágondolni se jó, milyen szégyen.-Gyilkosság szállodában — hazai praxisban ritka eset. Ámbár most ott van Máté páncélszekrényében egy megoldatlan ügy, egy idegesítő dosszié — az is szállodai gyilkosság a város másik végén. Máté megáll a szálloda bejárata előtt, s egy pillanatra azt a feszültséget érzi, mint színész közvetlenül színpadra lépés előtt. Jólesik ez a kis szívdobogás, gyomorszorítás, hozzátartozik az élethez. Felnéz az épületre, az ablakokra. Valahol tehát ott fekszik egy halott, s talán a gyilkos is ott rejtőzik még az ablak mögött. Forgóajtó, neohbetűk. Az előcsarnok nem túlságosan elegáns. Alacsony asztalok a hallban, kényelmetlen székek, portáspult a szokásos kulcstartóval. Idős férfi álla pult mögött, majdnem alázatosan köszön, bár arcán, tekintetén látszik, hogy bizonyos helyzetekben tud fölényes és lekezelő is lenni azokkal, akikkel teheti. Idős férfi ritka manapság a szakmában, ezért az állásért fiatalok tolonganak, és főiskolát végeznék el érte. Ez az ember ügyesen tartja magát, s lám most is (készségesen áll, várja az utasításokat, a meghallgatást. Az ügyeletes rendőr is ott ácsorog az egyik fotel mellett. Bajuszos termetes, kissé riadt. Talán ez az első hulla, amit életében látott. Az első halott nagy élmény. Máté annak idején él-szédült, hányt is titokban. Ma is szégyell! a gyengeségét. Az őrmester röviden, akadozva jelent. Hajnalban, öt óra harmincöt perckor kapott utasítást, hogy jöjjön ide a Pókenba, ahol egy halottat talált a liftesfiú. Beszélt a portással, a liftesgyerekkel, megnézte a halott nőt a harisnya vagy mifélével a nyakán. Amikor mindezt telefonon jelentette a központi ügyeletnek, parancsot kapott, hogy maradjon a helyszínen, amíg a gyilkossági csoport megérkezik. Bezárta a szobaajtót, szólt a portásnak, hogy senki ne hagyja el a szállodát. A portás vigyázott a főbejáratra, a liftesfiút meg elküldte a hátsó kijárathoz. — Ha a portásnak vagy a liftesnek köz-e van a gyilkossághoz, akkor ez rossz húzás volt — villant át Máté agyán a gondolat, de azonnal védelmébe vette az őrmestert, aki -nem tehetett mást. Megköszönte a jelentést, a karórájára nézett. Hat óra huszonhét perc. Hetvenöt perc telt el a holttest felfedezése óta. Nagy időveszteség. Egyelőre fel kell mennie a 21?-es szobába. Megnézi a hullát, s rögtön utána beszél a férfival, aki idegesen és türelmetlenül -üldögél az egyilk fotelban. Az őrmester alig bírta visszatartani, mindenáron el akart menni azzal, hogy indul a vonata. Lehet, hogy igazat mond, lehet, hogy nem. Most minden kétséges és kérdéses, és így lesz egészen addig, amíg a 214-es- ben felevő nő gyilkosát el nem fogják. iMáté agyában megjelent a láthatatlan forgatókönyv. Tennivalók egymásután, kötelességek és feladatok. Körülnézett az előcsarnokban, ahol már dolgozni kezdtek a gyilkossági csoport tagjai. A pult mögött és körülötte ci- vilruhás rendőrtisztek ácso- rogtaik. Tormás hadnagy a bejelentőiket egyeztette a vendégkönyv adataival. Vigh Gyula a portás helyét foglalta el, Balogh főtörzs, a csoport legfiatalabb tagja elindult, hogy felváltsa a hátsó kijáratnál őrködő liftesfiút. A vendégkönyv szerint százketten laktak a szállóAz 1942. június 10-én kiadott hivatalos jelentésből: „ ... mivel Lidice község lakossága segítsék get nyújtott Heydrich SS-Ober- gruppenführer gyilkosainak, s ezzel a legdurvább módon megsértette érvényes törvényeinket, a felnőtt férfiakat agyonlőttük, a nőket koncentrációs táborba szállítottuk, s a gyerekeket megfelelő nevelésbe adtuk ... a község házait földdel egyenlővé tettük, s nevét kitöröltük a térképből!" Lidice község felégetése Csehszlovákia fasiszta -megszállóinak egyik legször- nyűhb rémtette volt. E tragikus esemény 1942. június 10-én játszódott :le, s követte több más cseh és szlovák falu elpusztítása. Ez is a fasiszta Németországnak ahhoz a tervéhez tartozott, amely- -lyel a cseh kérdést falvainak kiirtásával, a cseh nép deportálásával vagy elnémete- sítésével akarták megoldani. Az ürügyet hozzá egyrészt a kommunisták, a hazafiak ellenállási tevékenysége szolban, majdnem telt ház. Máté biztos volt, hogy többen tartózkodnak odafenn, lehet vagy tíz-tizenöt bejelentetlen hálovendég, nők természetesem, akik valuta reményében surrantak fel a lépcsőn. Az áldozat egyediül laikott a 214-esben. Halas Violának hívták, huszonhárom éves, adminisztrátor. Vübrányból érkezett a fővárosba előző nap délután, s ennek a piciny Balaton menti városnak szomszédságában, Tóhalmon született. Máté most örült, hogy alaposan ismeri a Balaton vidéket, hogy legalább annyit tud, milyen az a hely, ahol eddig Halas Viola élt. Az egyik legpró- zaibb települések egyike, ámbár van néhány eszpresz- szó, irodalmi klub, színház is vendégszerepel olykor a művelődési házban. A noteszába írta az adatokat, még egyszer -megnézte a szállodai bejelentőt. Szép, szálkás, nyugodt betűi voltak Halas Violának. Lassú (léptekkel ment fel a második emletre. A portás Ikészségesen ugrott a lifthez, de nem fogadta el a kiszolgálást. Ez a pár perc is jó a töprengéshez. Amíg felfelé megy a lépcsőn, a kissé íkopott hordó szőnyegen, megpróbálja latolgatni az indítékokat. Szerelem? Pénz? Bosszú? Miért jött Halas Viola Budapestre, s főként miért jött szállodába? Valaki meghívta, de rejtegetni akarta? Egy mős ember talán ilymödon intézte el a számára kínos ügyet. (Folytatjuk.) gáltatta, másrészt a cseh nép esküdt ellensége, Reinhard Heydrich birodalmi helytartó ellen 1942. mjájus 27-én végrehajtott merénylet.-A feljegyzések világosan beszélnek. A merényletet követő hatodik napon már .megkezdődött a Lidice elleni rémtett. A kivégző század lövései 173 lidicei férfi (életét oltották ki, 195 nőt a gyerekekkel együtt a közeli Kladno gimnázium épületébe hurcolták. Két nap múlva a gyerekeket a fasiszták elszakították anyjuktól, s valamennyi nőt a ra- venshrücki koncentrációsj táborba szállították. Legszomorúbb sorsuk a lidicei gyerekeknek volt. Elhurcolták őket Lodztoa és Ohelmibe, ahol több mint ezer gyermeket, férfit és nőt pusztítottak el a gázkamrában naponta. Csíjpán kilenc lidicei gyereket tartott a lodzi fajvédő és áttelepítési hivatal az úgynevezett faji jelek alapján el- németesftésre megfelelőnek. Német család óiknak adták vagy adták el őket. A háboFölelevenítik A nyomdászszakszervezet elnöksége a nyomdászfiatalok képzéséről, illetve [ továbbképzéséről tárgyalt. Az elnökség kedvezőtlen jelenségnek tartja, hogy a szakmunkásképzés egyre inkább általános ismereteket ad, a fiatal szakmunkások egy része nem ismeri a speciális . nyomdatechnikai eljárásokat, kevés alkalmuk [van az új gépek, teebnollágiák beható megismerésére. A szakmunkásképzés hiányosságainak felszámolására egyebek között rövidesen felelevenítik az úgynevezett vakolást, vagyis1 a -nyomdász vándorlást. (A magyar nyomdászok e barangolása a felszabadulás előtt közismert és kedvelt módja volt a szakmai továbbképzésnek, tapasztalatszerzésnek. A mozgalom rú után a csehszlovák hivatalos közegeknek sikerült mind a kilenc lidicei gyereket megtalálniuk és visszahozniuk L id icébe. E szerencsések között van Marié Dolezalová-Supiková is, aki .ma a lidicei Városi Nemzeti Bizottság (Tanács) titkára. Tevékenysége, munkája élő tanútétele annak, hogy Lidice él és éini fog. Ma már 495 lakosa van, s köztük 71 nő még mindig emlékszik az egykori tragikus eseményekre. Találkozhatunk velük a községiben bárhol. Végzik a dolgukat, bevásárolni, szórakozni járnak. S a fiatal anyák a gyermekkocsi fölé hajolva arról ábrándoznak, milyen is lesz jövőjük. Lidice községben 150 családi ház áll, ezeket az egész országból, sőt, külföldről érkezett brigádmunkásak építették fel a háború utáni első években. A községben aszfaltútok vezetnek a zöld- növények és virágok között, van kultúrotthona és több korszerű üzlete. Mónika Kemmlerová a vakolást felújítása a mai követelményekét s lehetőségeket figyelembe véve történik. A szakmai tudás gyarapítása mellett a résztvevő fiaitalok egyben szélesebb látókörre tehetnek szert, nyomdász barátságot köthetnek, hiszen a valcolást a tervek szerint országszerte bevezetik, s később kiterjesztik több országra is, elsősorban az NDK és Ausztria nyomdáira. A nyelvi nehézségek leküzdésére német nyelvtanfolyamot indítanak a Gutenberg Művelődési Házban. A szakmai tapasztalatszerzéssel egybekötött országjárásba egyelőre 11 hazai nyomda kapcsolódik be. Az érdeklődő fiatalemberek kétéves szakmai gyakorlat után jelentkezhetnek a hat hónapon át tartó „vándorlásra”.