Somogyi Néplap, 1984. június (40. évfolyam, 127-152. szám)
1984-06-06 / 131. szám
4 Somogyi Néplap 1984. június 6., szerda Szülőföldemért Ibolya felnőttesen ül a mély fotelban, Mariann zavartan pirul. Egyik cserfes. a másik csöndesen komoly. Szőke-vidám Mariann, komolykodó-barna Ibolya. Velük szemben kissé meglepett fiatal nő — az osztály- főnökük. Indokolt a csodálkozása — csak most tudta meg, hogy két tanítványa a gyermeknapon Szülőföldemért emlékérmet kapott az Üttörő Szövetség városi elnökségétől. A kaposvári JCinizsi lakótelepi általános iskola nyolcadik A osztályos tanulói gyerekemberek. Sok minden érdekli és érinti őket. Egyforma kedvvel rohannak labda után, vagy hallgatnak zenét, és tiszta lelkesedéssel fogalmazzák meg gondolataikat. Országos pályázati felhívás érkezett még az év elején minden általános iskolába. Ebben az iskolában a honismereti szakkör diákjai közül hatan írtak dolgozatot „Válassz környezetedből egy embert, és mutasd meg. hogyan illeszkedett be a társadalomba!” — címmel. — Édesanyámról írtam — mondja Halász Mariann — ő a csecsemőotthonban gondozónő. Olyan rettenetes ezeknek a kis elhagyott apróságoknak a sorsa — de édesanyám segít nekik, énekel és mesél... — Mindig vonzott a színház, egyszer majd rendező leszek — komolykodik Puskás Ibolya. — Csákányi Eszter volt a „riportalanyom” — arról faggattam, hogyan jutott el a fővárosból Kaposvárra, és hogyan találta meg azt az alkotó légkört, amelyben dolgozni tud. A két pályamunka az országban mindenhonnan érkezők között megállta a helyét. Üjabb feladat megoldását bízta az Országos Üt törő Szövetség és a Pedagógiai Intézet- a két lelkes kaposvári kislányra. Az ősember munkaeszközeitől napjainkig a fejlődés folyamatát kellett bemutatniuk. — Az első téma szebb volt. Szabadabb — mondja Ibolya. — Sokat kellett könyvekben búvárkodni — fűzi hozzá Mariann —, végül mégsem kerültünk döntőbe. Picit szomorúak voltunk, de aztán inkább örültünk: hiszen így is majdnem sikerült ... — Eléggé visszahúzódó természetű vagyok — folytatja . Ibolya. — Ritkán vágok bele valamibe, mert félek a kudarctól. Pedig — ugye? — nem kellene félni. Ebben a városszéli új iskolában két nyolcadikos kislány nagyon szép elismerést kapott az Úttörő Szövetség városi elnökségétől. Megérdemelten az eddigi munkáért, és elő^ légként a jövőben végzendőért. K. A. Értelmes célok érdekében „Stadion" épült Lengyeltótiban A társadalmi munka jelentősége évről-évre nő a tanácsok szűkös pénzügyi lehetőségei miatt is ... Papszt Lajos, a lengyeltóti tanács elnöke valóságos kis stadionról beszél, mint mondja: némely kisváros is megirigyelhetné... Az elnök nem túlzott: az általános iskola mögött, egy kis völgyben miniatűr „sportparadicsom” képe tárult elém. — Két és fél ezer köbméter földet mozgattunk meg — magyarázza Marián József, az iskola igazgatója. — Nem akármilyen munka volt, de a gyerekek igen lelkesen dolgoztak. Igaz, segítséget kaptunk a katonáktól is. Úttörőcsapatunk évek óta kapcsolatban áll velük. A szülői munkaközösség is sokat tett a sportpályáért. Simon Gyuláné munkaközösségi elnök főleg a szervezésben segített sokat, de a munkahelyi brigádját is sikerült bevonni a munkába. — Saját erőből, pénz hiányában neki sem tudtunk volna fogni a munkának — veszi át a szót ismét az elnök —, mint ahogy a hozzánk tartozó kisközségben, Hácson sem tudtunk volna majd egykilométeres szilárd burkolatú utat építeni. Egyébként Hács a társközségek kategóriájában tavaly 2. helyezést ért el. A társadalmi munka egy főre jutó értéke 2199 forint volt. Másik társközségünkben, Szc- lősgyörökön kétkilométeres járdát építettünk. Itt az egy főre jutó társadalmi munka értéke ezer forint volt. Az öreglaki könyvtár építésére vagyunk különösen büszkék. A község apraja-nagyja bontott anyagból „varázsolt” emeletes kultúrközpontot. — Nem lehet mindent a tanácstól várni — kapcsolódik a beszélgetésbe Horváth Istvánná, az úttörőcsapat vezetője. — Értelmes célokért a gyerekek is szívesen munkálkodnak, s nevelési szempontból is fontos a társadalmi munka. Miközben járjuk a lengyeltóti utcákat, az elnök az utóbbi évek fejlődéséről beszél. — A nagyközségben kisüzemek vannak, pénzügyi kereteik hasonlóak a tanácséhoz, anyagi támogatásukra aligha számíthatunk. Mi „csak” a saját szorgalmunkra támaszkodhatunk... S. G. Volt egyszer egy... szakérettségi! Egy 1948. szeptember 17- én kiadott rendelet hívta életre a szakérettségis tan- folyamoiklat. Az alapvető cél az volt, hogy a tehetséges munkás- és parasztszármazású fiatalok számára a középiskolai tananyag gyorsított ütemű elsajátítását, az érettségi bizonyítvány megszerzését, majd a felsőfokú továbbtanulás lehetőségét biztosítsák. A népi demokrácia történelmi-társadaim' igazságtavéssel teremtette meg a tanulás lehetőségét azoknak a tehetséges fiataloknak, akiik önhibájukon kívül nem tanulhattak a maguk idejében. Akiket felvettek, azokra nagyon kemény munka várt, A kiválasztott fiatalok hiába voltak az átlagosnál jobb értelmi képességűek, szorgalmasaik, öntudatosak, a sze1- lemi megterhelés és a fizikai kötöttség óriási volt. Tengernyi tanulni való, s kollégiumon kívüli egyéni szabad programot csak szombaton és vasárnap délután engedélyezték. Nemegyszer még az is elmaradt, gyakran kellett újra programozni a kevéske szabadidőt :s. Mintegy 17 ezer fiatalt iskoláztak be a hét év alatt, őket kellene újra összehozni, segítségükkel összegyűjteni, féldolgozni a szakérettségi történetét. A Népszava szerkesztőségének segítségével megkezdődött az anyag- gyűjtés. A szerkesztők egy könyv kiadását tervezik, amely a tudományos elemzésen és a tanulságok levonásán kívül emléket állíthatna a küzdelmesen nehéz éveik egyéni győzteseinek, megörökíthetné a lassanként feledésbe merülő tényeket, bemutatná a szakérettségisek szürke hétköznapjait. Naplóval, fénykép,pel és minden egyéb dokumentummal, személyes önvallomásokkal illusztrálni a tanfolyamok életét, képet adni a hazánkban végbemenő kulturális forradalomnak a szakérettségis kolűég'iumoklban zajlló szán- teréről. A Népszava szerkesztőségének kulturális rovata gyűjti a beérkező anyagokat és jelentkezéseket. Kémek minden volt szakérettségist, diákot és mindenkit, aki kapcsolatba került ezzel az iskolatípussal, hogy a lehetőségeikhez képest segítsék az anyaggyűjtést. Diószegi-Csipetits György SZEGEDI NÁNDOR Menekülő hold Végigtapogatta minden porciikáját, mert alig hitte,- hogy ekkora zuhanás Után még mindene együtt van. A nyílba akadt a keze. Kereste á nyíllvessízőt is, de nem találta. Hasra fordult, hogy négykézláb próbálkozzon. Ekkor közeli neszt hallott. Megmerevedétt. Aztán csak a kezét mozgatta kutatva a vessző után. Végre megakadt benne az ujja. Lassan közelebb piszkálta, s csendben rátétté a kífeszített húrra, majd szorosan a vízmosás oldalához lapulva mászni kezdett felfelé. Óvatosan kidugta a fejét. Mielőtt bármiről képet kaphatott volna, eldürdülít egy lövés, és a partoidatant feizizzentek a száraz Levélek. Megvárta a másodikat is. Ez pontosabb volt, mint az előző. Bizonyára a holdnak is része volt ebben, mely újra előbukkant a felhőpaplanok közül, és sejtelmessé varázsolta a fákat. Aztán félig elbújt megint, mert egy árnyalattal sötótóbb lett, mire szeme végigpásztázta a halott erdőt Három másodpercig tarthatott az ellentámadás. A nyíl zúgva elindult egy sötétebb fölt felé, amely mintha megmozdult volna. Nyögés hallatszott, olyanforma, mint amikor a szarvasbika utolsót fújtat. Aztán csend lett Várt, mozdulatlanul1. De semmi se történt azon kívül, hogy a hold kiúszott az égi tisztásra, és annyira megvilágította a tájat, hogy nem ’kellett tapogatózni. Kidugott egy dorongot a vízmosásból és zörgetni kezdte az ágakat. A várt dörrenések azonban elmaradtak. Kikémlelt. A sötét folt már nem volt sehol. Visszahúzódott a vízmosásba. Hátát a partöl dalnak támasztotta, s várt. Tekintete elidőzött a szemiküzti fán, amely kecsesen ívelt felfelé, s a gyenge szél hatására méltósátel'jesen meg-msg- imgott. Negyedóra is eltelhetett, amikor kikászálódott a zegzugos mélyedésből. A sátor felé indult. Lassan haladt; figyelt minden neszre, s a szemét is csúcsteljesítményre késztette. Hamar elérte erdei otthonát. Tisztes távolban megállt mögötte, s most már minden lépés után alapos terepszemlét tartott. De semmi gyanús jelet se észlelt. Úgy látszik, a támadás befejeződött — gondolta, és elhatározta, bemegy a sátorba. Biztos volt benne, feldúlták, s az aranynak már csak hűlt helye van. Óvatosan elhúzta a bejárati függönyt, kivárt kicsit aztán, hogy semmi se történt belépett. Meggyújtotta a pípicset, s ahogy oszlott a sötét, úgy nőtt a csodálkozása. A sátorban minden úgy volt, ahogyan hagyta, s az arany is érintetlen- maradt. Úgy látszik, sikerült idő- beín megzavarni a támadást — állapította meg és elégedett volt teljesítményével. Lefekvéshez készülődött’. Csak úgy ruhástól végigdőlt a gumimatracon, hogy egy kis előleget adjon fáradt tagjainak a rájuk váró édes kényelemből. A cigaretta után nyúlt, amikor kívülről csoszogásit hallott. A dobozt visszaejtette és gyorsan felült. Mielőtt bármi után nyúlhatott volna, valaki félrehúzta a bejáraton függő vásznat. Egy negyven körüli, rövidre nyírt hajú férfi állt ott. Borostás, verejtékező arcából kék szemek világítottak ki. Garam tekintete a kétcsövűre esett, amelyet látogatója a földön húzott. Csak áUt a bejáratnál, s melle egyre jobban zihált. Gariam csak most vette észre, hogy jobb kulcs- csontja alól nyílvessző mered elő, s minden lélegzet- vételnél megremeg. — Megtámadtak... — nyögte, és szájából vér buggyant ki. Szeme hirtelen a sarokra merdt, szólni akart, de nem tudott. Garam a sarokra pillantott, hogy megfejtse, mi vonzotta magára a szerencsétlen ember figyelmét. És megborzadt. Nyila ott feküdt a ka-catokon, ahogy az imént odadobta. — Hát.., hát maga volt? — kérdezte a férfi, s megingott. Elkapta a sátorvasat,. de az csak az arcravágódás- tól mentette meg. Keze el- ernyedve • csúszott egyre le- jehb a könnyű fémvázon, míg csak térdei el nem élték a földet. Aztán csendben eldőlt. Garam csak most ocsúdott a meglepetésből. Két másod-- perc múlva már ott térdelt a sebesült mellett, és egész energiája, amelyet eddig a védekezés kötött le, átcsapott segíteni akarásba. Megfogta a nyílvesszőt, amelyen szinte még ott érezte a keze nyomán, és óvatosan megpróbálta kihúzni. Az eszméletét vesztett férfi felordított ... — Hívom az orvost, s a rendőrséget — mondta Garam. — Ne, ne! A rendőrséget ne. Én nem vadászhatok. Nincs en ... engedélyem — nyögte. ÉG ÉS FÖLD KÖZÖTT Rádiós liftesek A tizedik emeleten megáll a lift, innen egy szintet gyalog teszünk meg: itt tanyáznak a kaposvári lifteseik, a Ganz-MÁVAG nagykanizsai kirendeltsége helyi csoportjának hat tagja. Műhelyük inkább hasonlít egy rádiós szobához, ahol folyton sistereg az egyik bekapcsolt készülék; a hívó szóra Bíró László jelentkezik. Itt a HA—3—KGU ... Üzleti ügyekről tárgyalnak az egyik szerelőkocsiban ölő munkatársukkal. Az egyik dunántúli városban sikerült megszereznie a szükséges alkatrészeket. Több szakmában otthonosak is tevékenykedem. Munkatársaim: Heinrich Miklós, a kirendeltség kaposvári csoportjának a vezetője, Dék- már István, Bohár Attila, Papp Sándor és Várvölgyi József liftszerelők szintén vizsgázott amatőr rádiósok. Nem kell sokáig várakozni Néhány száz angol kifejezéssel messzi országok rádiósaival teremtenek kapcsolatot. A hordozható készülék mindig a vállukon, a kocsijukban; a rádió segíti a munkájukat is. Sok fölöslegesen megtett úttól mentesültek a gyors rádióirányítással. Reggel nyolckor rövid megbeszélést tartanak a szerelők. Elosztják a munkát, aztán startolnak a hibaelhárítók, az új lift szerelői. Napközben az téer hullámain keresztül tartják egymással a kapcsolatot. A Ganz- MÁVAG nagykanizsai kirendeltsége kaposvári csoportjának tagjai több szakmában is otthonosak. A műszerész néha rákényszerül arra is, hogy falat bontson, lakatos- munkát végezzen — megélték. Ám nemcsak mesterei a szakmájuknak, hanem közösséggé kovácsolta a hat embert az amatőr rádiózás is. A tizenegyedik emeleti rhű- helyben találjuk a HA—3— HY hívójelű amatőr rádióállomásukat, melynek vezetője Bíró László. — 1975. január 1. óta rádiózom. Megkedvelte az egész család, a feleségem, fiam is vizsgázott rádliós. Az MHSZ klubjának a vezetőségében Hátára fordította a vérző orvvadászt. Aztán magára kapta a dzsekijét, s kiiramodott a- sátorból, hogyi a legközelebbi faluból segítséget hozzon. De megfordult, mert benrtről sagélytkiáltást hallott. Sohase tudta meg, mit akart mondani az ismeretlen. Arcából kiszökött a vér. Mozdulatlanul feküdt. Hiábavaló volt Garam njiin- den igyekezete, hogy csjuk- lóján kitapintsa az élet lüktetését. Már nem volt pulzusa. Kilépett a sátorból. Hátát a iközeli fának támasztotta, s hihetetlenül gyengének érezte magát. Lassan csúszni kezdett lefelé, de nem törődött vele. Amikor kissé visszajött az ereje, azon tűnődött, hogyan lehetett volna másképp. Lehetett volna egyáltalán másképp? A banktisztviiselő szavai jutottak eszébe: „Ha aranykeresésre adja a fejét, Garam úr, gondoskodjon a védelméről. Tudja, ehhez a fémhez sok vér tapad...” összeszedte magát, s j elindult a faluba. Már | jó messze járt, amikor visszanézett. A holdvilágnál sejteni lehetett, hol kanyarog a patak. Most jutott eszébe: az aranyat megint a sátorban felejtette. De • nőm fordult vissza. Emberi szóra vágyott] s ahogy a homályból kibontakozó házak egyre nagyobbak lettelk, úgy érezte azt mind közelebbinek. — A lakosság is hasznát látja a rádióval felszerelt lifteseknek. A hibaelhárításra nem kell sokáig várakozni. Hogyan értesülnek itt a műhelyben a meghibásodott liftekről? — Van egy postaládánk a földszinten, ha keresnek bennünket, ott találjuk a bejelentéseket. \ — A * korszerű rádió mellett ez a módszer nem különös egy kicsit? — Dehogynem. A telefonrögzítőt már megvásárolta nekünk a Ganz-MÁVAG, de a telefonállomásra hiába várunk. Szombaton és vasárnap délelőtt ügyeletet is tartunk. Igyekszünk gyors és pontos munkát végezni. — Kaposváron mintegy száz lift működik. Melyik a legrégebbi? — Nem is gondolná: az úgynevezett Anker-házban már a húszas években liften utaztak a lakók a második emeletre ... Ma is működőképes. Érdemes lenne ipari műemléknek nyilvánítani. Szolgáltatás, szórakozás A brigádnaplóban az egyik elbeszélés igazán meglepett, mert egy horgászkalandról szól. Bíró László vetette papírra. — Tehát nemcsak rádióznak, horgásznak is? — Hogy milyen jól megfér egymás mellett a rádiózás és a horgászat, arra hadd mondjak egy példát. A minap a Desedán horgásztam, jól ment a fogás. Rádión nyomban értesítettem a barátaimat, hogy jöjjenek, mert most érdemes kiülni a partra. Használjuk a rádiót a társadalmi horgászellenőrzés során is, hárman ilyen megbízatást vállaltunk. Szolgáltatás, szórakozás, művelődés — e három fogalom jól kifejezi, miért tartottuk fontosnak, hogy bemutassuk a kaposvári liftesfiúkat. A megyeszékhelyen egyre több a lift, szerelésük, karbantartásuk nem kis feladatot jelent a hat szakembernek. S hogy emellett kitágult a világuk, az sem közömbös. Nemcsak egyéni boldogulásukban látják hasznát, közösségi életük is gazdagodott, meg a lakosság is elégedettebb az ügyes szakemberek munkájával. Horányi Barna
