Somogyi Néplap, 1984. június (40. évfolyam, 127-152. szám)
1984-06-19 / 142. szám
1984. június 19., kedd Somogyi Néplap 3 Országgyűlés előtt Hosszú éveken át megszoktuk. hogy mindert“ év- júniusában összehívják az országgyűlést, ahol a pénzügyminiszter a képviselőknek beszámol a múlt évi költségvetés végrehajtásáról... Talán nem sértünk meg senkit, ha bevalljuk, hogy korábban sokan csak félszemmel, félfüllel figyeltük, hallgattuk az ilyenkor elmaradhatatlan helyszíni televíziós tudósítást, mert rendben volt az ország szénája, különösebb aggodalomra nem volt okunk. S ha egy-egy fontos részlet- kérdésre mégis igen kíváncsiak voltunk (kap-e a megye különpénzt egy útszakaszra vagy másra?), akkor is bizakodva vártuk az interpellációk időpontját... Ismert tények Az utóbbi esztendőkben egészen mások a költségvetési beszámolót értékelő országgyűlések. Amióta megtudtuk, hogy tetemes adósságteher nyugszik az ország vállán, amióta megtanultuk, fizikailag is érzékeljük, mit jelentenek az olyan közgazdasági fogalmak, mint a recesszió, külgazdasági egyensúly, értékarányos árrendszer, meg hasonlók; szóval amióta kénytelen-kelletlen kezdünk hozzászokni a növekvő árakhoz, azóta némi szorongással várjuk a júniust: mit is mond a pénzügyminiszter? Hogy mit mond, természetesen ma még nem tudhatjuk. Azért annyit már ma is tudunk, hogy nem kell riadalmat keltő bejelentésekre számítanunk, nincs okunk álmatlan éjszakákra. Végtére is újságolvasó emberek vagyunk, a kezünkbe került már egy-két dokumentum az ország gazdasági helyzetéről. Hagyomány ugyanis már nálunk, hogy a párt, illetve a kormány az év vége táján áttekinti a fejlődés fő vonásait, s megtárgyalja a követ- íkező év népgazdasági tervét. Most, az országgyűlés költségvetési vitája előtt hasznos elővenni a régi újságlapokat, hiszen legalább nagy vonalakban megtudhatjuk belőlük, mire számíthatunk. Megtudhatjuk például, hogy 1983-ban is talpon maradtunk, vagyis kifizettük esedékes adósságainkat. Sőt, néhány neves külföldi bankszakember időközben elhangzott tévé-nyilatkozatából még azt is megtudtuk, hogy bár még mindig tekintélyes a tartozásunk — a legnehezebb időszakon már túl vagyunk: az ország hitelképessége a tőkés pénzügyi körökben is erősödött. Már ez is ok — méghozzá nem is akármilyen ok — arra, hogy fellélegezzünk, hiszen tisztában vagyunk azzal, hány ország örülne annak, ha ott tartana, ahová mi elértünk. Szerényen, takarékosan Megtudtuk azt is — ezt egyébként űéplen-nyomon látjuk és tapasztaljuk —, hogy a népgazdaság fejlődése — ha szerényebb mértékben is — folytatódik. Nincs ugyan annyi pénzünk a beruházásokra, a gyárak, a mezőgazdasági üzgmek korszerűsítésére, mint szeretnénk, de a legfontosabbakra még van. Folytatódik a paksi atomerőmű, a budapesti metró építése, 70- 74 ezer új lakással gyarapodunk, tetemesen bővítik négy város telefonközpontját, megújul az Operaház stb. Vagyis azért nem kellett az elviselhetetlenség határáig összehúzni azt a bizonyos nadrágszíjat, amit ma oly gyakran emlegetünk. Mindez egyébként az élet- színvonal szférájára is kiterjeszthető. Igaz ugyan, hogy szerényebben, takarékosabban kell élnünk, mint korábban, mint ahogy az is tény, hogy sok háziasszonynak, különösen a nyugdíjasok meg a pályakezdők tekintélyes részének nagyon meg kell gondolnia minden kiadást. Ám létgondjaink azért ma sincsenek. A lakosság fogyasztása alig emelkedik, vagy stagnál ugyan, de tartjuk magunkat. Megismételjük: nem tudhatjuk, mit mond a Parlamentben a pénzügyminiszterünk. Ilyen előzmények után, ilyen ismeretek birtokában mégis bizonyosak lehetünk abban; hogy drámai, az ország közvéleményét megrázó bejelentésektől nem kell tartanunk. S persze abban is, hogy a neogótikus stílusú ülésteremben elhangzik majd jónéhány keresetlen mondat is a mai gazdasági helyzetünkről. Például arról, hogy ipari termelésünk növekedésének üteme minimális, vagy arról, hogy mindez alapvetően meghatározza a nemzeti jövedelem összegét is. Meg arról, hogy ilyen körülmények között valóban nincs elég pénz technológiai korszerűsítésekre (márpedig a fejlett országokban valóságos technológiai forradalom bontakozik ki), mint ahogy arra sem jut, hogy a lakosság fogyasztását, az élet- színvonalat növeljük, emeljük. Márpedig, ha ez stagnál, úgy érezzük, mintha visszafejlődnénk. Új növekedési pálya Mindezek gondok, méghozzá szorító gondok, amiket a pénztárcánkon, a magánéletünkben is érzékelünk. Ismeretes, hogy ezeket a gondokat csak akkor lehet megszüntetni, ha új növekedési pályára állítjuk a népgazdaságot, s ennek lesz eszköze a gazdaságirányítási reform, amelynek a korábbi koncepciókra, intézkedés-sorozatra épülő új szakasza 1985. január elsején kezdődik. Az országgyűlés, a költségvetési vita, a számok kérlelhetetlen realitása jó alkalom lesz arra, hogy dolgainkról és teendőinkről eltűnődjünk. Ki-ki a magáéról, mert ebben a helyzetben csak a nemzeti méretű összefogás segít. Magyar László Ismét a A véletleneik úgy hozták, hogy néhány hónappal ezelőtt ott lehettem Péntek Vincének, a somogyszobi bolt nyugdíjba vonuló vezetőjének búcsúztatásán. A munkatársai megkönnyezték, mert úgy votlt, Ihogy segesdi otthonából többet nem jön el a pulit mögé. Esztendőkön, évtizedeken keresztül utazgatott a két falu között, elég lett .belőle a nyugdíjas napokra, aztán ímeg ott a szőlő, a málna, az unoka ... — Lesz unit tenni — mondogatta, önmaga megnyugtatására, mert titkon tán már akkor sejtette, hogy nem tud. elszakadni az üzlettől. — Hiányaik a bolt, a munka — mondja. — Megszoktam, s amit megszokott az ember, arról nem tud lemondani. Pedig hát nem is kereskedőnek ikésaültem, napszámos családba születtem, így aztán tizenkét évesen én is aratni jártam, mert így kellett történnie. Emlékszem, harminckilenc nyarán Belcsán dolgoztunk, akkor jött oda hozzám a háromKAPOSVÁR GÁZELLÁTÁSÁÉRT Kaposvár biztonságosabb gázellátását szolgálja az a vezeték amelyet most építenek a megyeszékhely és a füredi városrész között. A kivitelező, a siófoki Kőolajvezeték Építő Vállalat várhatóan október közepére készül el a munkákkal Megalakul a méhészek országos egyesülete Küldötteket választottak Nagyatádon Számítógépes alkatrészellátás Harminc évi csend után, június 23-án szombaton megalakul a Magyar Méhészek Országos Szövetsége — hallottuk a bejelentést vasarnap délelőtt Nagyatádon, a somogyi méhészek tanácskozásán, ahol egyben megválasztották a megyei tisztségviselőket és az alakuló értekezlet megyei képviselőit. Az elmúlt években rekord termésekről adhattak számot a méhészek, mégsem voltak elégedettek, mert a költségeik igen, a felvásárlási árak pedig nem nőttek. Egyre több méhész lett kedve szegett, árulta méheit, kaptárait és más felszereléseit. A méhészetre pedig szükség van, nemcsak mert a külföldön értékesített jó minőségű hazai méz jelentős valutaforrásunk, hanem azlért is, mert a méhek nélkülözhetetlenek a mezőgazdaság számára. A Pest környéki üzemek például fizetnek a méhészeknek azért, hogy a gyümölcsöseikben vándoroltassák a családokat. A Nyírségben még arra is hajlandók a nagyüzemek, hogy száz kilométeres távolságokról ingyen szállítsák a kaptárakat almáskertjeikbe. Ezeknek az ellentmondásoknak is része volt abban, hogy a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter, valamint azl illetékes szervek fai inas. Kérdi tőlem, nem akarnék-e kereskedő lenni. Már miért ne akartam volna? így lettem én kérem szaitócsinas özvegy Radák Frenché háromfai vegyeskereskedésében. A háborút a levente korú fiúcska sem kerülhette el, ám szerencsésen átvészelte. Negyvenhétben már Seges- den találni, aztán 1963-tól Soimogyszolbon dolgozott. Pontosan húsz évig reggel fél ötkor indult Segesdről hol busszal, hol kerékpárra!, hogy nyitá| előtt a munkahelyen legyen. S egyetlen egyszer seim késett el. Pedig ivóit úgy, hogy a nagy hófúvás miatt nem ment semmiféle jármű. Gyalog vágott neki a vasútvonal mentén, s azon a napion is időben kinyitott a boltja ... Néhány éve ellenőrökkel jártam az üzletében, büszkén mutatta, milyen gazdag a választéka. — Régen más volt a kereskedők dolga. Kenyeret, lisztet nem vett sentki sem, engedélyezték a magyar méhészegyesület megalakulását. Nikovitz IAntal, a Méhészet című folyóirat felelős szerkesztője, neves szakember, s egyben a mozgalom elindítója elmondta, hogy egyesületük nem konkurrálni akar a felvásárlókkal, hanem érdek- képviseleti szerv lesz. Céljuk, hogy segítsék a méhészeket, hatékony módszereket terjesszenek el, javaslatokkal és állásfoglalásokkal támogassák az illetékes intézmények munkáját. Nem folytatnak semmiféle gazdasági tevékenységet, viszont ösztönözni fogják a vállalatokat korszerű berendezések, mézes termékek gyártására, s ezért az érintettekkel együttműködési szerződéseket köthetnek. Az országos egyesületbe máris háromszáz somogyi méhész jelentkezett, ők jöttek el Nagyatádra, hogy megválasszák megyei tisztségviselőiket. Elnök lett a nagyatádi Varga István, titkárnak választották az ugyancsak nagyatádi Horváth Józsefet, míg a pénztárosi teendőket a Bomogytarnócai Varga Vince fogja ellátni. Rajtuk 'kívül ott lesz szombaton a mezőgazdasági szövetkezet házában, az alakuló értekezleten még hat somogyi méhész, akik a megye egy-egy területét képviselik. mert az Lett volna a szégyen, Iha a gazdának nem maradt volna 'lisztje az új aratásig, s a gazdaasszony nem tudott volna kenyeret sütni. Ma meg hirdetjük a félkész terméket, a legváltozatosabb portékákat. S egy jó 'boltos próbál ebből, abból is rendelni... Tudom én, hogy nehéz erre a pályára jelentkezőt találni, s be kell érni azzal, aki van. A rátermettséget, ha hiányzik, nem lehet pótolni, de az udvariasságot meg lehet tanítani. Én mindig azt mondtam a tanulóimnak, Ihogy első a vevő, aztán jöhet a többi. Azt hiszem, ezért is jöttek szívesen a somogyszo- biak, s ezért is hiányzik az üzlet nyüzsgése. Nem a p>énz imiatt megyek vissza. Megépült a házunk, egyik fiam tanárember, a másik gépészmérnök, róluk nem kelti imár gondoskodni, a málna meghoz annyit, ami kiegészíti a nyugdíjat... Ugye ér.t engem? Nagy Jenő Mintegy 400 termelőszövetkezet mezőgazdasági gépalkatrész-ellátását teszi gyorsabbá, pontosabbá az a számítógépes rendszer, amit a Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) szakemberei nemrég állítottak üzembe a KITE (Kukorica és Iparinövény Termelési Együttműködés) nádudvari központjában. A rendszerközpont egyes feladatai mellett a folyamatos alkatrészellátásra is vállalkozott. Számos raktár- épület és csaknem 100 — Bálványos, Kerek» és Pusztaszemes lakói között ma már teljes az egyetértés, bár csipkelődő megjegyzéseik most is elhangzanak, ha falvaik képviseletében összetalálkoznak az emberek. Tizenegy éve, imilkor a pusztaszemes i Üj Kalász Termelőszövetkezetben egyesült a három falu, bizony zúgolódtak az emberek. iÉs ma? Az erdők szegélyezte út kanyargósán vezet Karácsonypusztára, ahol a termelőszövetkezet szarvas- manhatelepe van. Az állatok birodalmát öten igazgatják: Szalai Jenő telepvezető, a két „régi”, Kiss József és Farkas István, a ,forgó” ember, Balassa Károly, no meg egy éjjeliőr. Lakhelyül szolgál még a telep a Szellőnek és a Deresnek, a két szürke lónak, s két kis mérges, korcs 'kutyának, amelyek dühös csaholással kergetik meg a méltóságteljes bikákat. Kiss József és Farkas István báiványosi. Nagy csizmásán, tarkóra tolt svájci- sapkában szilázst viliáznak a szekérre. — Szilázst — mondja nyomatékosan Kiss József — és nem silót. A szilázs kukoricalevél, a legjfrqamabb eledel a marhák számára. Az emberek mindig összekeverik a dolgokat — legyint aztán lemondóan. — Most jó idő van — kapcsolódik a beszélgetésbe Farkas István —, de nemegyszer előfordul, hogy egész nap csorog az eső a nyakunkba. Fél emberöltőt töltöttünk már el itt, csoda, ha unjuk? — Vigyázzon — figyelmeztet Kiss" József —^ nagy „vakító” a Pista! Asszony, ember nem bírja, ha elkezdi a beszédet. Mi már ió pár éve együtt dolgozunk, akár á jó testvérék, még rossz szót nem szóltunk a másiknak. Igaz, nem is lehetne, mert kétfelé húzná a szekeret a ló. Dolgoztam én nagyobb közösségben, a mezőgazdaságban is. szerettek az emberek, de így jobban érzem magam. részben raktárul is szolgáló — szerelőkocsi áll a szervezet rendelkezésére. Az utóbbi évgjvben a meg* növekedett Taktárkészle^ kezelése, ' áttekintése egyre nehezebb volt — több mint 30 ezer féle alkatrészt tárolnak —, ezért a központ megbízásából a SZTAICI szakemberei olyan — központi gépből és több terminálból álló — számítógép- rendszert hoztak létre, amely napra készen szá- montartja az alkatrész-készletet, és jelzi, ha újabb beszerzésre van szükség. — Persze, hogy jobban — replilkázik ismét Farkas István. — Lóetetés, pucolás, aztán a takarmány felhordása. Az abrakot a gép adagolja, a vizet a kút. Semmi dolog az, ráérsz álmodozni. Aztán a karácsonyra, hús- vétra sincs gondod, se vasárnapra, se szombatra. — Ne ibomolj már, Pista! Mindig viccel — fordul felém —; de így a jó. Szeretjük az állatokat, és jó együtt dolgozni. Otthon is van mindkettőnknek egy kis háztáji, szarvasmarha, apró ibaromfi. Van éppen dolog, s kell is, ha jutni akarunk valamire. De azért szórakozunk is — a hét végén nagy ibál lesz a faluban, megyünk mind a ketten. — A szállodába — mondja Farkas István —, merthogy Bálványoson az is van. Nem úgy, mint Szemesen — tör felszínre vidáman a régi vetélkedés. — No lássuk, miből élünk. Ne te ne! — noszogatja a két szürkét, s fordul az istállók felé. Az állatok, meghallván a kocsizörgést, furcsa kórusba kezdenek. Két fiatal bika, „akik” eddig meggyőződés nélkül támasztották egymásnak busa fejüket, abbahagyják az indokolatlan vetélkedést, figyelik, várják az embert, aki enni ad. Egy másik a kerítés felé trappot. — Nyughass már, te! — figyelmezteti Farkas István. — Megesett, hogy elszabadult egy négymázsás üsző, alig maradtam lábon. A svájcisapkámat öímétemyrre találtam meg, az állatot másnap. Pedig estig futkároz- tunk utána. Rudazó *kötélied fogtuk el, így is nekiment az ostdbd állat a traktornak. Három ember komótos, nyugodt mozdulatokkal adja a szilázst az állatoknak. Búcsúzunk. Farkas István még utoljára hátraszól: — Na, csak látná a munkavédeü- mis, hányán állunk a szekéren, lenne nemulass! Klie Ágnes pult mögött ............... ............. 1 ■■ 11 ■ ■ ■*..... .................. ...... G YORSFÉNYKÉP
