Somogyi Néplap, 1984. május (40. évfolyam, 102-126. szám)

1984-05-10 / 108. szám

19§4, május 10., csütörtök

Somogyi NtoiAP

5

Eötvös József szellemében

. Annak a tanárnak tanulói haladnak igaián, aki maga is halad.” (Eötvös Loránd)

Borsot Miklós bronzplakettjén Eötvös Loránd-idé- zet. A kollégium bejárati lépcsőjén egy idős diák fog kezet egy fiatallal. Ezerki- lencszázhetvenöt óta adja ki az Eötvös baráti kör vezetősége az emlékérmet azoknak, akik igyekeznek segíteni a minőségi tanárképzés ügyét. Az idén a kitüntetettek között volt dr. Szíjártó István, a Kaposvári Tanítóképző Főiskola nyelvi-irodalmi tanszékének docense is.

Az ünnepi alkalomból

megkértük, tájékoztassa olvasóinkat a nagyhírű kollégium történetéről.

— Az Eötvös József Kollégium története ezemyolc- százkilencvenöttel kezdődik: apja emlékére alapította Eötvös Loránd a párizsi École Normalle Superior mintájára, hogy segí tse a kitűnő tanárok, tudósok, a SBeülemi elit képzését. Tagjai azok a tehetséges vidéki fiatalok lehettek, akik vállalták, hogy

egyetemi óráikon kívül még plusz órákban tanulnak. Bartoniek Géza, Gombocz Zoltán, Szabó Miklós, Keresztúri Dezső — és az utolsó harminc évben Tóth Gábor igazgató az egyetem tanárainak segítségével — maguk is volt Eötvös-kollégisták — évente tizenöthúsz fiatalt bocsátanak ki, köztük olyan kitűnőségeket, mint Kodály Zoltán, Szabó Dezső, Szekfű Gyula, Zempléni Géza, Novobáczky Károly, Gyergyai Albert, Horváth János, Laczkó Géza, Tálosi István; de a mai tudományos akadémia tagjainak többsége is volt Eötvös- kollégista; s irodalmi, művészeti, politikai életünknek is sok kitűnősége tanult itt.

— Kik azok a volt Eötvös-kollégisták, akik ma is dolgoznak?

— A szűkebb szakmából Király István, Czine Mihály, Köpeczi Béla, Nagy Péter, Klaniczay Tibor, Bodnár György, Németh G. Béla,

Pándi Pál, Sőtér István irodalomtörténészek, egyetemi tanárok nevét említeném. Somogybán ismert régi Eötvös kollégistanevek közül kiemelkedik Fodor András költő, Szász Imre író, de itt tanult Papp Árpád költő, Kelemen Elemér történész, Király Lajos nyelvész is.

— Mikor volt ön a kollégium tagja?

— A hatvanas évek elején voltam kollégista, s hét tanítványom tanult itt az utóbbi évtizedekben. Rendszeresen visszajárok a kollégiumba, ilyenkor több kollégámmal beszélhetek a tanári munkáról, a vidéki életről, az értelmiség híva- fásáról. Két alkalommal mutattuk be a Vaspróba antológiát, megismertetve ezáltal a fiatal somogyi alkotókat az itt tanulókikail.

— Szervezetileg hova tartozik a kollégium?

— Az Eötvös Kollégium egyetemi intézetként működik. Közvetlenül a rektor irányítása alá tartozik, s az itt tanuló százhúsz diák tanulását húsznál több tanár segíti szakkollégiumi és ide- gennyelv-oktatéssal.

— A múlt év óta önt a régi kollégisták baráti körének vezetőségébe is beválasztották. Milyen tevékenységet folytat a baráti kör?

— A régi kollégisták baráti köre (elnöke Szabó Zoltán Gábor akadémikus, kétszeres Kossuth-díjas,

Apáczai-díjas egyetemi tanár, fiziko-kémikus) azzal a céllal szerveződött, hogy őrizze az intézet szellemét, segítse a maiak munkáját. A vezetőség tagja, mint volt diák, Óvári Miklós, az MSZMP KB titkára is, és természetesen megtisztelőnek tartom, hogy tanárként, kutatóként részt vehetek a vezetőségben és gondolkoz- hatom azon, miként segíthetem magam is a Tisztelt Kollégium — ahogy kilencven éve kijár a megszólítás — jelenét és jövőjét.

V L

Radnóti-emlékek Pécsről

Radnóti Miklós születésének 75. évfordulója ad külön időszerűséget azoknak az érdekes emlékeknek, amelyeket Tóth István pécsi irodalomtörténész gyűjtött össze a költő egyetemi éveiről. Radnóti 1930-ban iratkozott be a Szegedi Tudományegyetemre magyar— francia szakra. Idősebb volt a többi hallgatónál, s évfolyamtársai — köztük Szántó Károly, a Pécsi Tanárképző Főiskola nyugalmazott tanára — tudták róla, hogy költő. Am tudta ezt Karger An tál nyelvészprofesszor is

(aki József Attilát eltanácsolta) s azóta is ferde szemmel nézett minden vensfanagát. 1334 májusában, mikor Radnóti kijött Horger szobájából, haragosan odaszólt Szántóhoz; „Vigyázz erre az őrültre, mert úgy jársz, mint én... Tudtam, de minden mondatomba belekötött. Arra utazott, hogy megbu kbassan. ”

Radnóti a sikertelen vizsga miatt évfolyamisimétlésre kényszerült. 1935 májusában újra vizsgáznia kellett Horger Anitáinál. Ennék a második vizsigánaik tanúja volt

esetkéné Lippenszky Erzsébet, a pécsi Janus Pannonius gimnázium nyug-almaaoitit tanára is. A költő nagyon félt, hogy Horger ismét megbuktatja, ez derékba t örte volna egyetemi tanulmányait. Tudta ezt Sík Sándor professzor is, mindkettőjük jóbarártja, ezért arra kérte Lippensáky Erzsébetet hogy készüljenek együtt a vizsgára.. Május 7. és 24. között minden reggel találkoztak a szemklinika kertjében és tanulták, pihenésiként Radnóti felolvasta egy-egy új verséi.

Fák, libapásztorok

Ez a rétdarab megmaradt Levente térnek. Szegény leventék, kiket itt nyagga- lott egykor a jutási szeüem, de gyűlölhették ezt a teret! Gondolom, még a gyepet szegélyező nyárfákra sem tudtak jó szemmel nézn . mert azok is tanúi voltak a sok „feküdj”-nek, „jobbra ót”-nak békaügetésnek. Nekünk helyesebben nekem és gyerek társaimnak már egy cseppet sem volt ellenszenves a Levente tér. Sőt, nagyon szerettük, mert a háború utáni években rongylabdáink itt gurultak a sapkákkal jelzett kapuk felé. Itt pattogott gyönyörködtetően az első gumilabda is, amit csak mezítláb szabadott rúgni, végül a csodák-csodája. a faggyúfényü igazi bőrlabda. amely úgy ragyogott álmainkban, mint a hold. Szóval: mi sz-erettük a Levente teret, s nem csoda, ha a minap szivén ütött a gyepet •segélyező nyárfák halála.

Az egyik gerendán József a nyolcvanéves kőműves üldögélt, nem messze tőle a vele körülbelül egyidős örzse néni topogott, imboly- gott a zsenge füvön. Fekete kendőben, meleg napsütésben. Az öregek közelében sárga kislibák legelésztek, s bádogdoboaból itták a vizet. József bácsi elmélázva nézett maga elé, bütykös ujjai meg-megrándultak a halott nyárfa testén.

— Ezek a fák az öcséi m voltak — mondta —; akár az a szedres, néhány méterre innét, aminek már a nyomát se látni. De én ha arra a puszta földre nézek, mindig ott látom a szedrest. A szemem nem bírja meg- szotai azt a semmit. Amikor napszámban ültettük, még gyerek voltam. Megástuk a gödröt, fogtuk a csemetét, azután beleállítot- tuk...

— Hány óra József? —

szólt át örzse néni a libák mellől. Az öregember maga mögé tekintett.

— Fél négy lés* most már.

— Nem kellene behajtanunk?

— Behajfchatunik.

örzse néni elindult a tét másik vége felé, ahol dédunokája bajlódott egy háromkerekű biciklivel. A gyepen sehogy sem akartak forogni a kerekek.

— Rózsikám, gyere ide! — erőltette a hangját az öregasszony. — Megyünk haza a kislibákkal. — A kislány csak a harmadik kiáltásra figyelt oda. Fogta a biciklit, s tolni kezdte a dédanyja felé.

József bácsi cigarettára

gyújtott.

— Ha ültetnének helyettük — intett arrafelé, ahol az ő szemei a régi szedrest látták —, hát azt mondanám, rendben. Csak tennék már. Mert nyugtalan az ember, ha a régit egyszer csak nem látja a helyén, az új meg késlekedik. Én már mondtam a fiataloknak: ..Hozzátok a csemetéket, hadd nőjenek nagyra, vastagra azok is.”.

Napló gyermekeimnek

Nem hiszem, hogy akadna abban tamás: Mészáros Márta legjobb, legérettebb filmjét látta. A megelőzőek fogadtatása más volt itthon, mint külföldön: a hazai kritika és közvélemény rész- igazságokat látott abban, amit a kinti az igazság egészének értékelt, azt hiszem, ebben fogalmazható meg a nézetkülönbség lényege.

A Napló gyermeke' nmek szigorúan puritán — a vállalt stílusnak megfelelő formában fekete-fehér filmre fényképezett — mű. Bizonyítja, hogy van olyan szemszög, melyből még a kamera nem pásztázott végig a vizsgált történelmi korszakon. Pedig olyan jelentős rendezőagyéniségek is, mint Fébri, Bacsó, Gábor Pál, olykor már csak a felszínt súrolták egy-egy alkotásukkal e tématerületen: kliséhőseik József A ítila-idézetek- kel nemessé tett közhelyeket mondtak, s ugyanaz történt velük, mint Herskó János húsz év előtti Párbeszéd című filmjében.

Mészáros Márta egy bak- fis belső elváltozásának tükrében láttatja a 'korszakot; a negyvenes évek második felét, az ötvenes évek elejét Bevallottan és vallo- másosam önéletrajzi ez a tiszta alkotás, amelyben a korabeli dokumentumfilm- részletek éppen a vállalt

stílus kemény egj’szerűsége miatt tökéletesen illeszkednek. Hőseinket valóban ott érezzük azon a gyűlésen, ahol Révai elítéli Rajk „árulását”.

Ez a kislány a Szovjetunióból érkezik nem ismert hazájába, Magyarországra. Apja — Mészáros László neves szobrász volt a modell

— „eltűnt” odakint, édesanyja meghalt. Egy gyönyörű öregember — Zolnay Pál filmrendező alakítja Kun Vilmos hangjával —, és a felesége vállalja el a lánykát. Családtagként osztják meg vele a hazatérés boldogságát. Megkapják valamelyik deklasszált elem szép budai lakását, és élni kezdik egy ocsúdó ország mindennapjait. Magda, aki a repatriálást intézte, a ridegségig puritán, okos nő: hidegfényű szeretete ellenérzést okoz a serdülőben, aki apát keres és talál János mérnökben. (Jan Novicki ezúttal hiteles, jő alakítást nyújt.) Csak a Magdát játszó Anna Polony gesztusait éreztem időnként nem egészen a szavaihoz illeszkedőnek, noha egyébként kitűnően hozza azt a személyt, aki ott akar hiánytalanul megfelelni a feladatnak, ahová éppen állítják.

Ami új — és eddig filmekben sem volt ábrázolva

— Mészáros Márta filmjében, az a tragikus kettőzőFILMJEGYZET

dés: a kislány — Juli 1— nevelőszülei ugyanazt élik át még egyszer ezekben az években, amelyen egyszer idegenben már átmentek. Ez a történelmi déjá vu-értet inti óvatosságra a nagyapát; félre is áll. Nem volt, aki erre a csapdára figyelmeztesse a fiatal, szocialista útra lépett ország vezetőit. A személyi kultusz évei még ott is zajlottak, ahonnan a keserű tapasztalatról híradás érkezhetett volna.

Juli a megpróbáló evek alatt érik felnőtté. Cinkóeti Zsúzsa alakítja ezt a szerepet. és nem telik tőlem más, mint az, hogy még egyszer elmondjam itt, amit már egyszer, az Árvácska távé- beli sugárzása után megtettem: kár, hogy nem vig;,-áztak rá azok, akik kiérne', ék a fényre. Jeles színésznő válhatott volna — válhatok? — belőle, ezt a mostani a'a- kítása is tudatosítja ,a nézőben. Ifjabb Jancsó Miklós volt a film operatőre, s a film stílusáról elmondottak jellemzik az ő munkáj: t is. A film a budapesti filmszemle társadalmi zsűri.' Irtok fődíját kapta, s reméljük, érdemes lesz elismerésre a cannes-i filmforz'i --álon is.

Leskó László

Kolostor az Aranyhomokon

Várna megye egyitk legérdekesebb történelmi nevezetessége az Aladzsa kolostor. Az „a!adzs-a” -török szó, azt jelenti, hogy tarka. Valószí- nfiieg a szín-pompás falfestményekre céloz, amelyekből napjainkig, sajnos, igen kevés maradt mag. A kolostor a XII—XIII. században létesült, amiikor a feudális Bulgária súlyos gazdasági helyzete következtéiben megszületett az ,. isihazam’*

(hallgatásba merülés és elvonulás) vallási áramlat, amelynek: sok-sók követője

itt tailált hajlékra.

Az első emeletem van a tem plomoesk a az oltárral és egy-két szerzetesceflla, a másodikon pedig a kápolna, ahol a szerzetesek éjjel-nappal ájtatosain imádkoztak. A templom és a kápolna freskói vallási tárgyúnk.

Már 1927-ben műemlékinek nyilvánították az Aladzsa kolostort. Napjainkban ez az értékes történelmi emlék az Aranyhomok tengerparti üdülőtelep edválaszthatiait- lam része. A szép parkikai körülvett épületeket rengeteg hazai és külföldi turista

Fölemelkedett ültéből, nyögve egyengette a derekát.

— Aztán az sem mindegy

— szólt tűnődve —, hogy miképpen ültetünk el egy fát. Lehet azt lélek -nélkül, harnari munkával, de lehet úgy is, hogy már ültetéskor tudja róla az ember: ebből bizony szép, vastag törzsű, terebélyes lombú fa lesz valamikor. Ez a fontos. Látja, én iparos ember vagyok, ha nem reszketne olyan bolondul a kezem, még most ts vállalnék egy-et-mást a szakmában. Mert — nem dicsekvésből mondom •— amit én megcsináltam, azt mindig meg lehetett nézni.

Elindultak hazpfelé. Jórsef bácsi sem lépett gyorsabban Örzse néninél, aki pedig olyan lassan totyogott, mint a kislibák. Szép komótosan végighaladtak a Levente téren, fölkanyarodtak a domb- | ra, majd az országút mentén a temető irányába fordultak. Mindvégig szemmel kísérhettem őket, mert se- holsem volt már fa, ami mögéjük állhatott volna.

Ssa-pudi András

keresd föl; a kolostor melletti múzeumban őrzáik a Várnában föltárt rézkorszaiki település (i. e. IV. évezred) ásatásad során előkerült aranyleletet, s itt látható a

középkori vallási tárgyú nyomtatott szent-képek és grafikáik 1;-'gazdagabb bolgár gyűjteménye is.

Csudomir Csernev (Soliapress — KS)

Aranykincsek az időszámításunk előtti IV. évezredből

A kolostort rengeteg hazai és külföldi turista keresi fái