Somogyi Néplap, 1984. május (40. évfolyam, 102-126. szám)
1984-05-15 / 112. szám
/ Somogyi Néfiap 1984. mójus 15., kedd Legyen info néldn (Folytatás az 1. oldalról) Dr. Ferencz József, az. Unitárius Egyház püspöké a magyar zsidóság gyász-?.1:an osztozva a mártírok .soha nérn múló emlékéről' besaé’t. majd Dr. Arthur Schrieier, New Yock-i főrabbi tolmácsolta részvétét, rámutatva. a/.- embertelen eszmék elleni 1.1! onség veszélyeire. Dé-’utárí .az izraelita hitközség Síp utcai székházának Go-l-dmark-termében emlékező gytószülést tartottak. A gyászülést Hében Imre; a MIOK és\ a BIH elnöke nyitotta me& majd dr. Salgó László ffeabbl, az Országos- Rabbitaraárts elnökhelyettese mondott kxaszédet. Hangoztatta: a fasizmus időszakában a zsidókérdés aljas, olcsó iés átlátszó, manipulációs lehetőség volt arra. hogy a sovinizmus az antis zemáiti’zmus mérgével mételyezze a kis emmi zeit nép tömegeiket Akkor a rémuralom tetőpontján is sokan voltak, akik: felemelték szavukat. s tettekkel is küzdöttek a zsid&itdözés ellen. Mint példán'. Bartók Béla, Kodály Zo’‘á.nr Som'ay Artur. Apor trj.'mos. Bereczky Albert, Reviczky Imre. Ba-- csy-Zsilinszky Brsdre. Hatóval és tisztelettel «Pa.- zett’, többek között Raoul WaJlevvbarg • svéd dip’omatá- na. aki azon < fáradozott, hogy mentse az üldözötté- . két A múlt tragédiája a maga szörnyűségével és fájdalmával arra kötelez minden becsületes embert, hogy őrködjön az emberi béke, a tisztesség felet* és útját á-üia az emberek, a népek, a villások. a fajok megkülönböztetésének. megbélyegzésének — mondotta Salgó László. A főrabbit követően Kállai G\yula, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöke emelkedett szólásra. Emlékeztetett arra, hogy 1944. másrcius 19-én, a magyar reakció több évtizedes politikáját folytatva, szabaddá tette az utat a német fasizmus számára — Magyar- ország megszállására. A megszállás egyik tragikus következménye a magyar zsidóság deportálása volt. A Horthy-rendszer, a magyar reakció részese volt az antiszemitizmus szításának, a vérvádak költésének, az ostoba faji előítéletek terjesztésének. Ugyanakkor, a íéMem, s a féktelen terror időszakában is voltak erők: különböző osztályokhoz AZ ÚJ SALVADORUÁLLAMFÓ: Kinek az embere? Hívei ügyes, kiváló taktikai érzékkel rendelkező politikusnak, ellenfelei pedig köpönyegíorgató gazembernek tartják Jósé Napoleon Du altét, Salvador új áMam- íőjét, Abban azonban mindenki egyetért, hogv nagyon nehéz, talán lehetetlen feladat vár a Kereszténydemokrata Párt elnökére. A most 59 éves Jósé Napoleon Duart e I960-ban, a Kereszténydemokrata Párt megalakításával kezdte politikai pályafutását. 1972 óta harcol az elnök' posztért. Kudarcait és sikereit alapvetően az Egyesült Államok mindenkori sal-vadori. érdekei határozták meg. 1972-ben az ellenzéki országos szövetség (UNO,) nevű választási koalíció elnök- jelöltjeként megnyerte a választásokat. (Az UNO soraiba tartoztak a baloldali pártok és mozgalmak is.) Az Egyesült Államok viszont az egyik tábornokot akarta az elnöki székben látni. A szavazás eredményét durván meghamisították és Duettét száműzték az országból. 1930-ban már bejutott az elnöki palotába. A néhány hónappal korábban á.'amcsiny- nyel hatalomra jutott fiatal, reformpárti katonatisztek felajánlották neki az államfői széket. Washington most nem ellenezte Du áriét. de nem is támogatta. Ennyi elegendő volt ahhoz. hogy két évvel később bukott politikusként távozzion. Nem kellett sokat várni újabb felemelkedésére. 1984 májusában az Egyesült Államok nyílt támogatásával, a szavazati eredmények kisebb — de feltétlenül szükséges — kozmetikázásával Jósé Napoleon Duarte Salvador választott államfője lett. Az utóbbi négy évben Salvadorban majdnem 4« ezer embert gyilkoltak meg a katonák és a halálbrigádok, de a gerillamozgalmat nem sikerült kiirtani. Sőt, a Farabundo Marti Nemzeti Feiszabadítási Front olyan erőssé vált, hogy a salva- dóri' hadsereg ma már önmagában nem képes feltartóztatására. Így aztán egyre kevésbé népszerű dolog egy ilyen rendszer támogatása. * A washingtoni kongresszus ezért köti az emberi jogok kérdéséhez a katonai segély nyújtását Salvadornak. Jősé Napöleott Dua rténak kellene megnyugtatnia ft halálbrigádok ténykedése miatt feszengő washingtoni töryényhozóíkait. A törvényhozásban a kereszténydemokraták továbbra is ellenzői ben vannak. A hadsereg tisztikara — bár az amerikai segélyekre gondolva semlegességet hirdetett— ki nem állhatja Du- artét. A választási győzelem is csak minimálisra sikeredett: a Í4 salvadori tartományból 9-ben az Arena jelöltje győzött. Abban az országban, ahol több mint félévszázada hivatalos „államvallásként” hirdetik az. antik'ommunizmust, hatékonynak bizonyult az a jelszó. hogy ,,Duarte egyet jelent a kommunizmussal”. A szélsőjobboldal már figyelmeztetett is: az esetleges együttműködésért azt követeli cserébe, hogy minden maradjon a régiben Az Egyesült Államok szamára pedig a legfontosabb az, hogy a közép-amerikai ország új kormánya erős legyen. Akkor a „demokratikus rendszer” védelmében folytathatja a háborút a salvadori hazafiak ellen. G. I ..utazók, különböző pártái- iásű, nemzetiségű es felekezetű hazafiak, akik a halá la; is dacolva felvették a harcot a barbarizmussal, s bíztatást nyújtották á meg- b á’.yegzet tel ónéit, bá t ön tá st adtaik a harcra készülőkneK. A magyar antifasiszta ellenállási mozgalom, a Magyar Frontba tömörült baloldali erek, a keresztény egyházakon bébi!' tisztességes és jó- szándékú emberek együtt- éreztek a megalázott, meggyötört zsidó embertársaikkal. és amennyiben módjuk volt ' seg/itettek Is nekik. A máról szólva rámutatott: állmunk nemcsak elismeri, hanem garantálja a lel kis im- mereti és vallásszabadságot, biztosítja, védi a zavartalan irietkezeti életét. Kállai Gyula után dr. Lé- kai László bíboros, a Magyar Római Katolikus Püspöki kar elnöke szólt a gyászülés résztvevőihez. A Szörnyűséges napok eseményeit idézve beszámolt egyháza lépésélről, amelyeket a kegyetlenkedések megszüntetése, a zsidóság megkímélése érdekében tett. Hangoztatta, hogy az igazságosság gyakorlata megóvhatja az embereket a 40 évvel ezelőttihez hasonló csapásoktól. Dr. Lékai László bíboros beszédét követ-vén a külföldi vendégeik közül dr. Israel Singer," a Zsidó Világkongresz- szus Központi igazgatója, Borisz Gramm, a Moszkvai Izraelita Hitközség elnöke, Fritz Holländer, az Európai Zsidó Hitközség Szövetsége Tanácsának elnöke és Gáti Kormun, a Magyar Zsidók Világszövetsége amerikai tagozatának elnöke mondott beszédet. A deportálások áldozatául esett mártírokra emlékező ülésen jelen voltak az állami és társadalmi szervezetek, valamint a magyarországi egyházak képviselő; is. Ott volt Sárkadí Nagy Barna, az Állami Egyházügyi Hivatal elnökhelyettese. ♦ * * Sarlós István, a Minisztertanács elnökhelyettese tegnap a Parlamentben fogadta a Zsidó Világkongresszus küldöttségét; prof. Israel Singer központi igazgatót, dr. Gerhard Riegner kormányzó testületi társelnököt, Serge Cwajgenbau- mot, az európai tagozat igazgatóját és dr. Arthur Schneiet New York-i főrabbit, akik a rftagyar zsidóság deportálása megkezdésének 40. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezésekre érkeztek hazánkba. A fogadáson jelen volt Miklós Imre államtitkár, az Állami Egyházügyi Hivatal elnöke és Héber Imre, a Magyar Izraeliták Országos képviselíténdk elnöke. A szoviei honvédelmi minisztérium közleménye A TASZSZ hírügynökség hétfőn közzétette a Szovjetunió Honvédelmi Minisztériumának alábbi 'közleményét: Nyugat-Európában folytatódik az amerikai közepes hatótávolságú rakéták telepítése. Ezért a Szovjetunió és más szocialista országok kénytelenek válasz’ntézke- déseket térni saját biztonságuk garantálása érdekében. A Szovjetunió és a Német Demokratikus Köztársaság kormánya közötti megállapodás értelmében — vála szül az amerikai rakéták nyugat-európai országok területén történő telepítésére — az NDK területén további megnövelt hatótávolság') harcászati-had műveleti rakéták komplexumainak telepítésére kerül sor. A Varsói Szerződés tagállamainak válaszlépései a jövőben is szigorúan olyan határokon belül maradnak, amglyek elengedhetetlenül szükségesek az erőegyensúly fenntartásához, a Szovjetuniót es szövetségeseit fenyegető konkrét veszély semlegest léséhez. Földrengés lugoszláviában Hétfőre virradóra számos kisebb és négy erősebb földrengés volt Bosznia— Hercegovina délnyugati tél - ségében, a szarajevói rádió híradása szerint azonban ezek egyike sem közelítette meg intenzitásban a vasárnap délutánit, amely a 12 beosztású Mercalli-skálán elérte a 7,5 fokot. Az érintett körzet lakossága villanyfény mellett, felöltözve töltötte az éjszakát, segélykérő telefonhívások azonban, nem futottak be sem a mentőkhöz, sem a tűzoltókhoz. A vasárnap délután 14 óra 46 perckor bekövetkezett löldrengés epicertruma Szarajevótól mintegy száz kilométerrel délnyugatra, a tengerpart közelében helyezkedett el; a földmozgás egy halálos áldozatot követelt, és elsősorban öregebb házakban okozott károkat. Több községnek megszakadt a villanyáramellátása, s a földcsuszamlások fennakadásokat okoztak az Adriai - tenger partja mentép, húzódó autóút néhány szakaszán, elsősorban Neum és Opuzen között. A földrengést megérezték Splitben és környékén, vagyis az epicentrumtól északra éppúgy, mint delre, Dubrovnik térségében. A megrémült em- 1 erek sokhelyütt a házakból az utcákra rohantak. Nyugat-Hercegovina Jugoszlávia szeizmikusán aktív körzetei közé tartozik, ahol nagyjából húsz évenként következnek be erősebb földrengések. Robbanásveszély Libanonban A két hete kinevezett libanoni nemzeti egységkormány sorsát is megpecsételheti a hadsereg újjászervezése körül kirobbant vita. amely a tűzszünet durva megsértésével, a polgári lakónegyedek barbár ágyúzá sával párosuk Szombat éjjel húsz halottja és hetven sebesiiltje volt a Bejrut valamennyi ’ érzetére kiterjedő tüzérségi tűznek; az áldozatok túlnyomó többségit ismét Nyugat-Bejrútban jegyezték fel. A Rasid Karami miniszterelnök vezetésével megalakult különbizottság hétfőn hozzáfogott ugyan a kormány programnyilatkozatának előkészítéséhez, de a hadsereg átszervezését, a nemzeti megbékélést ellenző erők katonai úton megakadályozhatják a parlament összehívását, a kabinet beiktatásához szükséges bizalmi szavazást. Szelim el-Hossz miniszter a magát törvényes erőnek feltüntető jobboldali vezetésű kormányhadsereget vádolta a harcok kezdeményezésével, és követelte, hogy állítsák bíróság elé a tömegmészárlás felelőseit. A politikai és a katonai helyzetet egyaránt bonyolítja, hogy az egyik legerősebb magánhadsereg, a Libanoni Erők elnevezésű jobboldali milíciák csupán közvetve, Pierre Dzsemajcl és Camille Samun révén képviseltetik magukat a nemzeti. egységkormányban, amelyből Szliman Fran- zsije volt köztársasági elnök maronita csoportja is hiányzik. A kormány drúz tagja, Valid Dz$umbldtt, a Haladó Szocialista Párt elnöke hétfői . interjújában szorgaP* mazta, hogy használják kí a fegyvernyugvás előnyét; mert ha nem cselekednek gyorsan, akkor súlyos következmények háramlaná!: Libanonra. A Libanoni Nemzeti Ellenállási Front vasárnap hét ellenállási akciót hajtott végre. változások Páncélautókkal a szurkolók ellen Hétfőn délelőtt összecsapások voltak Rómában a rendőrség, csendőrség kivezényelt alakulatai és az Olimpiai stadion előtt tolongó, jegyre váró fiatalok között. Á »tadion bejáratánál hétfőn reggel kezdték meg a május 30-i BEK-döntő, a Róma—Liverpool mérkőzés jegyeinek árusítását. Már korábban elterjedt, hogy a belépők nagy részét eladták, ezért vasárnap este a szurkolók megszállták a stadion bejáratát, több százan a szabad ég alatt, gépkocsikban éjszakáztak abban a reményben, hogy sikerül jegyhez jutniok. A pénztárnyitás után, a közel tízezres tömeg megrohamozta az épületet, verekedés kezdődött, melyet a jelenlevő rendőri erő nem tudott megfékezni. Ezután többszáz rendőrt és csendőrt vezényeltek a helyszínre,- akik páncélautókkal érkeztek. könnygázgránátokat'' lőttek a tömeg kuaa. A Horváth Kommunisták Szövetsége Elnökségének Központi Bizottsága hétfői ülésén az elnökség elnökéve választotta Mika Spilja- kot, akinek kedden — a kollektív államfői testület többi tagjához hasonlóan — lejár megbízatási ideje a jugoszláv államelnökségben. A szövetségi képviselő- házban kedden iktatják be az új összetételű államel- nökség nyolc tagját, akiket már megválasztottak ötéves megbízatási időszakra az egyes tagköztársaságok és tartományok képvisaelőhá- zai. (Az elnökség kilencedik tagia hivatalból aJKS7- KB elnökségnek mindenkori elnöke.) Horvátországot a testületben 'Spiljak után Joszip Vrhovec, a Hor .'at KSZ KB elnökségének eddigi elnöke képviseli. Az államelnökség megválasztott tagjai között van. Sztane Dolanc és Lazar Mojszov, a kétéves munkájáról hétfőn számot adott Planinc-k ormány belügyi és külügyi titkára (minisztere), akik iJymódon kiválnak a szövetségi végrehajtó, tanácsból (kormányból). A kormányban ezen kívül még további személycserék is várhatók. 26 Ft db 40 Ft db 12 Ft fm 15 Ft db 156 Ft db Most érkezett! Farostlemez 168x64 cm Laminált farostlemez 168x64 Fenyő tetőléc Ajtó diópánt, 9 cm-es Biztonsági zárak PVC padlók klf. 130—200 cm szélességben. Tapéták nagy választéka (hazai és külföldi). VÁrvJUK KEDVES VÁSÁRLÓINKAT! EZERMESTER BOLT, KAPOSVÁR, Rákóczi tér 2, (A színházzal szemben.) (204021)