Somogyi Néplap, 1984. május (40. évfolyam, 102-126. szám)
1984-05-12 / 110. szám
Műtét a sarkkörön túl Nászút a Spitzbergákon A virágcsokor már a tavasat idézi. A zöld levelű növények nélkül rideg lenne ez a nagyatádi otthon Hüde forró kávéval kínál, hiszen hideg és rideg dolgokról lesz szó: egy nem mindennapi műtétről, egy neon mindennapi nászúiról, amelynek helyszíne valahol tűi van a sarkkörön, ahol nemigen járt még honfitársunk. Pontosabban, a hitelesség 'kedvéért; 1931-ben Vörös Márton, a pécsi egyetem egykori rektora egy expedíció során már eljutotta Svalbard szigetcsoportra a monarchia egyik hajóján. Am az a túra, amely Futó Endre javaslatára jött össze, mégis más. Szárazon még egyetlen magyar sem Járta végig a Spitzbergákat — és nászutasok sem gondoltak arra, bogy ezen a vidéken töltsék napjaikat. Dr. Andok Csaba, «6d negyedik éve a nagyatádi kórház sebésze és felesége, Rózsavölgyi Ili Ida, néhány nappal a boldogító igen kimondása után mégis élt a lehetőséggel. Elindultak, hogy valami egészen különösnek legyenek a részesei. A műit nyáron tizenöt magyar hegymászó indult a Spitzbergáfcra, hogy 2 hónap alatt tapasztalatokat szerezzenek, éljenek a hobbijuknak. Köztük volt a pécsi orvosak hegymászócsoportjának tagja, dr. Andok Csaba és a Vörös Meteor pesti leányzója, Rózsavölgyi Hilda is. Csaba a csapa* orvosaként működött közre. — A kórháziak segítségének köszönhetem, hogy így sikerűit összehozni a programot. Hiszen a távollétem alatt a kollégáimnak kellet* helyettesíteni, rájuk hárulta többlcimunka. S ugyancsak ők láttak el megfelelő felszeretéssel. amire ugyancsak szükségünk volt, hiszen lakatlan vidéken jártunk, ahol sem élelmiszerre, sem segítségre nem számíthattunk. Valamikor értékes prémekre vadászó trapiperek járták ezt a vidéket, és 5k építettek néhány kunyhót Is a tenger által kisodort fákból, ám ezenkívül semmik sem találni. Csupán egy-kaét centire nőnek meg a növények is a jég birodalmában. Felelőtlenül nem szabad nekivágni ennek az útnak. A Soiízber- gákon nem vízumot kémek az érkező utastól, hanem arra kiváncsiak, hogy hozott-e magával elegersöő élelmiszert? Magyar alpinistáink ugyancsak főiszeretkeztek, a tafai kempingcikk- vállalat jóvoltából egy különleges sátrat is vittek magukkal, afféle nyúzópróbára, hogy harminc négyzetméteren megfelelő körülmények között élhessenek. Hilda meséld: — Én még fürödtem is a táblák sátrában ... . — Mibe került ez az út? — Nem volt egészen 40 000 forint; a túra költségeiért megdolgoztunk. Elvállaltunk mindenféle munkát, hogy útra kenhessünk. Én magam a Sport-ezáHó homlokzatának festésében vettem részt, társaink megannyi toronyház javításában jeleskedtek. Így aztán a sportkörök is segíthettek bennünket... Bejártak több minit 4000 kilométer utat, több mint húsz hegyet másztak meg — némelyiket elsőként —, közben a jegesmedvékért lesték, hiszen nem is oly régen egyik svájci társukat az ette meg. Mondják, nem veszélytelen feladatra vállalkoztak. Erről Csaba hídja a legtöbbet. — Egyik társam mászás köziben megcsúszott, s a jég Kimetszette az orrát és a száját. Azonnal műteni kellett. Bemosakodtam, és megcsináltam. A legnagyobb természertea seggei meséli, és még csak meg sem említi, hagy ez volt a sarkkörön túli első magyar műtét Olyan rendkívüli körülmények között milyenek a Spitzbergákon uralkodnak, hiszen a 100 kilométeres erősségű szél mindennapos vendég azon a tájon. Az asztalon színes tévé, az egyetlen kézzelfogható emlék a hosszú útról. Szovjet gyártmány. Emlékeztető arra, hogy szovjet barátaik segítették őket az út során. Nemcsak friss kenyeret, de helikoptert is kaptak tőlük, hogy legyőzhessék a távolságokat A hó boritotlta vidéken mindenki barát Amikor elhagytak egy-egy táborhelyet, ők is hagytak némi éiekniszert az őket kővetőknek. Hiszen a Spitz- bergák megjárása minden alpinista álma. No, • de mi haszna mindennek? A laikus szemében jóformán semmi. Ök mesélik: filmet forgattak, orvosi kísérleteket végeztek, amelyet itthon is hasznosíthatnak. Nem luxus- útón vettek részt. — Nyughe/táSanságukíca] most hová készülnek? — Az Alpokba — hangzik P válasz. Mert van még néhány csúcs, amit nem írhattak be statisztikájukba. Bár, azt hiszem, az idén Csabának egyedül kell fognia a kötelet, Hilda ugyanis gyermeket vár. — Hogy mire szeretnénk nevetal a „trónörököst**? Teamésaetesan alpinistának De mindenképpen természete* szerető embernek. Ök mondták: nem keltenek hegyek ahhoz, hogy valaki ktmoBduUJoci otthonról, sétáljon a lankákon, élvezze a természet szépségét Nagy Jeni Barangolások az NSZK-ban Magyarország — az izgalmas „fehér folt"- b i ronda kspitalte- wrmn Jellegzetes példája — matat egy csinos kis épületre a hamburgi egyetem területén Wolfgang Bachofer, a német nyelv- és irodalomtudomány professzora, (akinek egyik-másik munkáját magam is élvezettel olvastam diákkoromban), s a vagy nr germanisták, köztük Mddl Antal és Halász Előd barátja. — Ezt a házacskát hamarosan lebontják. Eladták a telket egy konszernnek, hogy szállodát építsen rajta. Pedig Hamburgban van elég szállodai hely ... Nincs időm elmondani, hogy ilyen anomáliák az én hazámban is előfordulnak, mert vár bennünket Holger Fischer, a finnugor szeminárium tanára. Bachofer professzor jelenlétében németül folytatjuk az Interjút, este azonban, a pedagóguskórus és a Somogy Tánc- együttes glindei vendégszereplésekor kiderül: Fischer úr tökéletesen beszél magyarul. S az is kiviláglik, hogy hibátlanul olvas és ír anyanyelvűnkön. — Történészhallgatóként huszonöt esztendeje egy szemesztert tanultam Budapesten, és ez késztetett az önök nyelvének tanulmányozására Életsorsom is az önök szép hazájában rendeltetett el Debrecenben beleszerettem egy szlovák kislányba; ma a feleségem. Tudományos pá. lyámat is Magyarország határozta meg: doktori értekezésemet Károlyi Mihály é Jászt Oszkár nemzetiségi po litikájáról írtam, azóta tőbl tanulmányom jelent meg németül a huszadik századi magyar históriáról, a politika és a történettudomány összefüggéseiről. Gyakran találkozom olyan kiváló budapesti tudósokkal, mint Hanák Péter és Mészáros Károly. A finnugor-szeminárium hallgatóival sokszor látogat hazánkba Holger Fischer, nem ér hát váratlanul, hogy egy pillanat alatt csupa szív emberré válik a neves kutató, amint magyarországi élményeiről kérdezem. Elragadtatással szól Debrecen agrárkultúrájáról, Szeged elegáns európaiságáról, Pécs mediterrán és Eger „törö- kös” hangulatáról. Szóba kerül Kaposvár is — „kedves barátom van ott a tanítóképzőben, Molnár László, remek kutató és nagyszerű ember” —, hervadni kezd azonban a mosoly a kérdésre: milyen a magyar nyelv- és irodalomkutatás helyzete a hamburgi egyetemen. — A kutatás és az oktatás meglehetősen szétforgácsoló- dott nálunk. Több szakember foglalkozik az ön hazájával a történelmi, a közgazdasági, a jogi, a Jjolitológiai tanszéken, de hiányzik az sszehangoltság Választható' magyar nyelv és irodaion málló fő- vagy mellékszak ként is a finnugor-szemináriumban; ennek ma mintegy huszonöt-huszonhat hallgatója van, többségük a magyarságkutetást tekinti életcéljának. Más szakokról szintén jönnek vendéghallgatók. Nemrégiben, egy Magyarországról tartott interdiszciplináris előadássorozaton huszonnyolcán vettek részt a nem filológiai tanszékekről. Egyszóval: az utóbbi öt-hat év során nagyon megnőtt az érdeklődés Magyarország Iránt. De térjünk vissza a magyar nyelv- és Irodalomkutatáshoz! Bár kevés a tankönyv, a szöveggyűjtemény, a szeminárium három, magyarul kitűnően beszélő, olvasó, író tanára értékes tantervet állított össze. Fischer úr az úgynevezett országismeret tanáraként négy szemeszteren át találkozik a hallgatókkal. Az első félévben a nyelvcsaláddal, az őshazával, a honfoglalással kapcsolatos elméletek ismertetése szerepel, a másodikban a magyar közép- és újkor 1918-ig, a harmadikban — valószínűleg Holger Fischer személyes érdeklődésének következtében — históriánk 1919-től a felszabadulásig, a negyedik szemész, •erben pedig a szocialista Magyarország * fejlődéséről sajátíthatnak el Ismereteket a vakmerő diákok. Vakme- rőek, mert mint itt, az egyetemen megtudom, magyar filológiai diplomával állást találni nem könnyű az NSZK-ban; nagyobb az esélyük azoknak a közgazdászoknak, politika kutatóknak, akik „mellékesen” választották a magyart. De hallgassunk meg néhányat azok közűi a diákok közül, akik elsődlegesen foglalkoznak Magyarországgal, kockáztatva, hogy munka nélkül maradnak! Kathrin Rodrian a képzőművészet megszállottja, Csontváry életművének elfogult híve, ezért választotta a művészettörténet mellett a magyart. Amikor a XVI— XVII. századi magyar művészet szépségeiről beszél, kisebbrendűségi érzés fog el. Legföljebb az okoz némi kételyt, hogy — bár a szakirodalmat magyarul olvasta — megszólalni sem tud anyanyelvűnkön. Peter Strehmelnek a származása determinálta finnugor érdeklődését: apja német, anyja azonban a hetvenezer tó országában született és nőtt fel. — A gimnáziumi tankönyvekben csak mellékesen esett sző az önök hazájáról, s ezt én borzalmas igazságtalanságnak tartom. Többször is végigutaztam Magyarországon, s meggyőződésem: érdemes foglalkozni vele. Magam, ha végzek, kiadói szakemberként szeretnék hoStzájgMilul ennek a gyönyörű és gazdag országnak a megismertetéséhez. A harmadik diák igazi meglepetés. Lee Sang Hyup. Dél-Koreából jött. Hazájában nem volt lehetősége arra, hogy Kelet-Európával foglalkozzék: hazánk és Csőn Tu Hvan diktatúrája között nincs diplomáciai kapcsolat, ezért a hamburgi egyetemet választotta. 1400 márkás havi ösztöndíjából finanszírozza — a megélhetésen, a könyvvásárláson túl — magyarországi utazásait is. — Tudom, hogy hazardíroztam, de megéri: a debreceni nyári egyetemen s magyarországi barangolásaim során annyi élményt gyűjtöttem, hogy örökre eljegyeztem magam az ön hazájával, Ha visszamegyek Szöulba, szeretnék az idegennyelvi egyetemen elhelyezkedni és magyar nyelvészetet tanítani. Lee most éppen Az ember tragédiájának szövegével birkózik. Peter legfrissebb élménye Weöres Sándor költészete. Kathrin meghökkent: ő Rejtő Jenőt olvasta legutóbb, a Piszkos Fred a kapitány cimű ponyvát. A két fiú mégis indulatosan kiáll a leány mellett, arra kér: — Írja meg bitutht4. g«K sok értétess szépirodalmi munkát kapunk Budapestről, de a német nyelvű szakkönyvellátás egyszerűen katasztrófái is. Borzalmas drágák itt a könyvek, az ősztünetijunCcból pedig nem telik rá. Nem írhatná meg, hogy szükségünk volna jó és olcsó jegyzetekre? A „magyarság-kunSnuttéa** a hamburgi üzletek nézegetése közben sem szakad meg. Itt tokaji aszú, ott kadarka, amott Herz szalámi (húszdekás csomagolásban 14 márka az ára) igazolja a közgazdasági tényt: hazánk külkereskedelmében az NSZK áll a második helyen, a Szovjetunió után. A hatalmas Sonnenberg hanglemezboltban lép ten-nyomon szemembe ötlik a Hungaroton emblémája. — Népszerű, kelendő cikkek a lemezeik — mondja az eladó. Másnap ismét egy ismerős: Sass Sylvia a hamburgi Staatsoper színpadán, Az álarcosbál Amélla-szerepó- ben. A nagy bariton, Piere Cappucilli mellett ugyan könnyűsúlyúnak tetszik zenei értelemben — hangja sokat veszített erejéből, puhaságából —, a vértelen- spanyol tenorocska, Juan Uoveras mellett azonban szupemehézsúlyúnak. Sikere ily módon erősen viszonylagos. Nem így Marton Éváé, akit ugyan személyesen ezúttal nem láthatok-hallhatok, de büszkén tapasztalom: lemezeit és a róla készített könyveket, fotóalbumokat úgy kapkodják a Staatsopor előcsarnokában, mintha százmárkásokat osztogatnának. Lengyel András
