Somogyi Néplap, 1984. május (40. évfolyam, 102-126. szám)
1984-05-19 / 116. szám
1984. május 19., szombat Somogyi Néplap 3 Ünnepség volt Csurgón Kiváló OTP-brigád Azt mondják, hogy a környékien sehol sem látni olyan szép brigádnaplót, mint a csurgói takarékpénztáriban, a Csokonai brigádnál. No, de könnyű nekik, hiszen olyan mesterembert mondhatnak tiszteletbeli brigádítaigjulkniák, minit Váci György könyvkötőt Váoról. Persze a csinos küllem mit sem érne tartalom nélkül. Bognár Károlynénak, a fiókvezetőnek azonban nincs miért szégyenkeznie, kollektívájuk bebizonyította, hotgy kiváló közösség az övék. A fiiók mind a tizenkét tagját, mozgósító brigádjuk 1964-ben alakult meg. Tizennyolcszor kapták meg a szocailista brigád címet, kétszer bronz, háromszor ezüst és egyszer arany fokozatot érdemelték ki a ver- senymozgatamban. Tavaly az Országos Takarékpénztár kiváló» fiókja címmel járó elismerésit vehették át. E héten csütörtökön pedig az OTP kiváló brigádja kiitün- tétés átvételére jöttek össze. A fiókban kilencvenmillió forintnál' is nagyobb összegű betétet tartanaik nyilván. Az elmúlt években sikerült növelniük a betétállományt. Kozári József, az OTP vezérigazgató-helyettese a kitüntetés átadásakor elismerően szólt erről és hozzátette, hogy ez az év sem hoz könnyebbséget. Dr. Költési Endre, az OTP megyei igazgatóságának vezetője elmondta, hogy az év első négy hónapjában a brigád- tagok teljesítették a rájuk bízött feladatokat. Pintér Jánosnéval, a brigád vezetőjével arról, beszélgettünk, hogy a napi munka mellett meglehetősen, kevés idejük marad másra, ám a tizenkét tagú brigád mégsem véletlenül lett kiváló. A brigádveaető szerényen csak annyit mondott, hogy próbálnak segíteni mindenből. De a beszélgetés során kiderüli, hogy naigyon is sokat vállaltak magukra. Pártfogolják a szentai óvodásokat, a csurgói kisegítő iskolásokat, gondozzák a máirtírhálóít halt Farkas János sírját; Csurgón alig történhet valami nélkülük. Minden kiállításon ott vannak, s a diákszínjátszó napok rendezvényeit is megnézték — nem véletlen, hogy Csokonai Vitéz Mihály nevét választották. N. J. Jövőre mezőgazdasági kiállítás Tegnap a MÉM-iben Pa- pócsi László miniszterhelyettes elnökletével ülést tartottak az 1985. ■ augusztusában megrendezésre kerülő 70. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár (OMÉK) szakbizottságainak vezetői. Meghatározták azolkat a feladatokat, amelyek megoldásával a hazai élelmiszergazdaság jövőre ismételten eredményesen mutatkozhat be a hazai és a külföldi szakemberek és a vásárlátogatók előtt. Hová kerültek a pályakezdők? Nem enyhült a munkaerőéhség Száznégyezer pályakezdő fiatal végzett a múlt év nyarán az ország alsó- és középfokú iskoláiban és to-' táhbi 14 ezer a felsőfokú oktatási intézményekben. Az Állami Bér- és Munkaügyi Hivatal az elmúlt esztendők hagyományaihoz híven ezúttal is figyelemmel kísérte elhelyezkedésük fejleményeit. Felelősségteljes. munkaerő- gazdálkodásról csak akkor lehet szó, ha választ tudunk adni aiz olyan alapvető kérdésekre, van-e elég fiatal munkavállaló, összhangban van-e a vállalatok konkrét munkaerő igénye a pályakezdők elhelyezkedési szándékával? Ez különösen fontos napjainkban, amikor az alacsonyabb növekedési ütem a foglalkoztatás-pofliiti- kára is kihalt. A pályakezdők mintegy 40 százaléka az iparban, 16 százaléka a kereskedelemben és szolgáltatásban, valamivel több mint 11 százaléka a mezőgazdaságban, 10 százaléka az építőiparban, a hátralevő 23 százalék pedig a többi népgazdasági ágban helyezkedett éL. Ez meglehetősen hasonlít a 'további évek arányaihoz. A mező- gazdaság inkább a viszonylag idősebb korosztályból gyarapítja a dolgozói létszámát. A fiatalok mintegy 85—90 százaléka abban a szakmában helyezkedett él, amelyet tanult. Ez előnyös a pályakezdőknek annyiban, hogy számíthat a kiszemelt foglalkozási ágra. Azokban az országokban, viszont, ahol gyorsabb ütemben megy végbe a termékszerkezet korszerűsítése, töhb pályakezdőt ér meglepetés, mint nálunk, hiszen a célba vett szakma időközben elavul, mert az élet új igényeket támaszt. Az liskolai oktatás ugyanis csak több- kevesebb késéssel tudja követni a változásokat. A nem a szakmájában dolgozó 10—15 százalék elgondolkodtató: sem az ország, sem pedig az egyén számára nem lehet közömbös ez. E 12—20 ezer fiatal esetében az elhelyezkedési szándékok meg a konkrét munkaerőigények között nem volt meg az összhang. Még ma sem kap például elegendő középfokú végzettségű szakembert a külkereskedelem, az építőipar, viszont hat megye jelezte, hogy több boliti-áruházi eladót, áruforgalmi előadót képzőnk a szükségesnél. Tizenegy megye tette szóvá, , hogy vállalati könyvelőkből, terv-statisztikusokból sincs annyira jszülkség, mint amennyit a középfokú oktatási iintézményök kibocsátanak. Ami a munkát kezdők fizetését illeti, meglehetősen érvényre jut a bérezési gyakorlatunkban tapasztalható egyeniősdi. A múlt év október végéig beérkezett adatok szerint ugyanis a szakképzetlen pályakezdőik átlagbére 2270, az alap- és középfotoúaké 2594 forint volf, vagyis mindössze 14 százalékkal magasabb . az előbbieknél. Az egyetamet- főiskolát végzettek 3354 forint átlagfizetéssel kezdtek, ami csupán 48 százalékkal volt 'több a mindenféle szakma nélkül munkába állók átlagos fizetésénél. Ez pedig nem mondható előnyösnek. Az alacsony kezdő- fizetésnek sok .köze van ahhoz, hogy a gazdálkodó szervezetek munkaerőéhsége továbbra sem .enyhült- Sokatmondó és jellemző, hogy az egyetemet-főiskolát végzett 10 400 pályázónak 23 300 állást hirdettek meg a munkáltatók október végéig. A vállalatok nem használják ki jói a fiatal diplomások idejét, munlkalkészségét és tehetségét — továbbra is pazarolják a munkaerőt. Kormányzatunk arra kötelezte a gazdálkodó szervezeteket, hogy 1984 január elsejétől kezdve fizessenek magasabb biztosítási járulékot minden egyes foglalkoztatott uitán, magyarán: drágította a munkaerőt. Hogy ezzel az intézkedéssel, elértük-e a kívánt hatást, az csak később válik mérhetővé. Az ifjú munkavállalók 60 százaléka a saját lakhelyén, a .többi más településen kezdett el dolgozni, vagyis meglehetősen magas az ‘-n- gázók aránya. Továbbra is gondot Okoz a főváros, a nagyvárosok aránytalanul nagy vonzereje. A fiaital agrárszakemberek valamivel több mlint egynegyede Budapesten, illetve Pest megyében helyezkedett él, az ország legnagyobb területű — és mezőgazdasági szempontból is kiemelkedő súlyú — térségében, Bács-Kiskun megyében viszont estate a végzettek nem egészen nyolc százaléka keresett állást. Nem nyugtathat meg senkit a tudat, hogy a konkrét, a szakmákra lebontott munkaerő kereslet meg kínálat az országos statisztikában nagyjából összecseng,, hiszen az egyes megyéket saját gondjai szorítják. Nyilvánvaló viszont, hogy ezekre ott helyben kell kidolgozni a megoldás útját-módját. Az ÁBMH a jövőben is figyelemmel 'kísért a pályakezdők helyzetét, hiszen fokozott felelősséget érez ama több mint százezer fiatal iránt, aki először válik termelő, dolgozó emberré. . Dr. Rózsa József, az ÁBMH főosztályvezetője Fórum a mezó'gazdaság feladatairól Fiatalok találkozója Fenyvesen A vártnál jóval több résztvevővel nyithatták meg csütörtökön a mezőgazdaságban dolgozó fiatalok megyei találkozóját Balaton- fenyves-alsón. A megyei KISZ-bizottság . kísérletképpen szervezte meg ezt a rendezvényt, mely jó lehetőséget adott az ismerkedésre és a, tapasztalatcserére. Pénteken délelőtt a mezőgazdaság előtt álló idei feladatokról hallgattak meg előadást a fiatalok, majd egy érdekes, sok-sok kérdést megtárgyaló fórumon vettek részt. A vendégek és a válaszadók: dr. Exner Zoltán, a megyei pártbizottság gazdaságpolitikai osztályának vezetője, Tóth Károly, a megyei tanács elnökhelyettese, Bogó László. a Teszöv titkára és dr. Ga- labár Emil, a Medosz megyei titkára voltak. A találkozó résztvevői kihasználták a lehetőséget, bőven volt kérdeznivalójuk. Érdeklődtek a vadgazdálkodás helyzetéről, a szemeseliá- tásról, a termelőszövetkezetek gépi-műszaki hátteréről, a mezőgazdasági munkák jelenlegi állásáról. A fiatalokat izgatja Somogy gazdaságának fejlődése, nem ragadtak meg a napi gondoknál, hanem átfogó képet akartak kapni. A válaszok közül érdemes egyet felidézni, mert ez mindenkit foglalkoztat. Hallhattuk, hogy a gabona meglehetősen rosszul telelt, mintegy 75 százaléka közepes és gyenge minőségű. A mostani eső azonban már a bizakodást is meghozta, a tavaszi vetéssel pedig nincs gond. Délután a táborozok egy része üzemlátogatásra indult a kéthelyi tsz-be és a nagybereki állami gazdaságba, míg a szőlészek-borá"Edzőtáborban a palánták — Jól jött az eső — hajtogatják a Somogy déli részén lévő gazdaságok vezetői. Finto József, a ségesdi Üj Élet Termelőszövetkezet elnökhelyettese arról tájékoztatott bennünket, hogy náluk az elmúlt napokban huszonkét milliméter csapadék esett, s ez kedvezően hatott a sárj adásra. Most már csak meleg és napfény kellene ahhoz, hogy betakarításkor is szép eredményekről szólhassanak. Ber- zencén Kozma Géza tsz-el- nöktől hallottunk arról, hogy a tavaszi munkákat időben sikerülj: elvégezni. 1750 hektáron vetettek tavaszi gabonát és burgonyát. Harmincháromezer lakos pénzintézete Kiváló a barcsi takarékszövetkezet Dr. Imre István, a Szö- vo$z elnökhelyettese adta át tegnap Barcson 'a 'takarékszövetkezeit elnökének, Bakonyi Vendelnek a Kiváló Szövetkezet címről szóló oklevelet. Az ünnepségen megjelentek a szövetkezet dolgozóin kívül a városi párt- bizottság, a Mészöv és a pénzügyminisztérium képviselői. Barcs városán kívül 128 község 33 ezer lakójának pénzintézete a takarékszövetkezet; 7 kirendeltség és három betétgyűjtő pénztár segítette a céljai elérését. Nyereségük 1 millió 819 ezer forint lett, amely 438 ezer forinttal több, mint az előző évi. Elbban döntő szerepe volt annak, hogy szolgáltatásaikat széleskörűen végezték. A ■ biztosítások, azáram- és vízdíjaik beszedése, továbbá, hogy Barcson a tanács- cslal1 kötött megállapodás alapján a szövetkezet szedi be a szemétszállítás és a lakásbérletek díját — mindez azt is jelenti, hogy körzetük szinte valamennyi családjával van kapcsolatuk. Szolgáltatásaik értéke 1983-ban 60 millió forinttal növekedett. Tag jaik száma 10 300 fő, tavaly 354-en léptek soraikba., Somogybán a legtöbb betétet a barcsi takarékszövetkezetben helyezték el. Sokat, tettek a takarékos életmód népszerűsítéséért: a takaréklevél-állomány 2,5 millió forinttal nőtt, az ifjúsági takarékbetétek megháromszorozódtak. Tagjaiknak 39 millió 'kölcsönt folyósítottak. A mezőgazdasági termelési kölcsönnél 900 ezer forint a növekedés, az építési kölcsönöknél pedig 400 ezer forint. A kölcsönkeretet teljes egészében kihasználták. Törődtek hálózatuk korszerűsítésévéi, fejlesztésével: Vízváron betétgyűjtő pénz-tárat, Babócsán modern kirendeltségi szakházat adtak át. Bérhatékonyságúk 121 forint, a bérszínvonal nevelkedése 6 százalék. Az ünnepségen a kiváló munkát végző dolgozóknak kitüntetéseket nyújtottak át. Jelenleg a paradicsompalánták ültetése és a bab vetése a feladatuk, de növényvédelmi gépeik is dolgoznak. A gazdaság szerencséje, hogy elegendő istállótrágyájuk van, amit sikerült időben kihordaniuk. Lassan a legnagyobb kötelességük az ’aratásra való készülődés lesz: már gépműhelyben vannak azok az eszközök, melyekkel a betakarításkor kell serénykedniük. Gépjavítóban vannak a háromfai termelőszövetkezet munkagépei is. Náluk meglehetősen nyugodt napokról beszélnek. Már elvetettek 300 hektár zabot, hatszázötven hektár napraforgót és 450 hektár kukoricát. Mint említették: kukoricából és búzából a kormányprogram szellőmében ezúttal ők is nagyobb területen vetettek, így nagyobb terméshozamra is számítanak. Valamikor ezt a gazdaságot a kertészete miatt emlegették a szakemberek. Sajnos, ma már csak tizenkét hektáron termesztenek paprikát, mert egyre kevesebb munkásra számíthatnak, ugyanakkor a zöldségfélék gazdaságossága csökkent, így új utakat kell keresniük. Készülnek a széna betakarítására is. Idén késik a kaszálás, de emiatt nem morgolódnak, hiszen az eső jót tett a vetemé- nyeiknek. A paprikapalánták egyébként a héten már „edzőtáborban” voltak. Az üveghá- zak tetejét ugyanis lebontották, hogy az apró növények a kiültetés előtt akkli- matizálódjanak. Az ültetés a jövő héten kezdődik, remél-, hetőleg három nap alatt végeznek vele. szók és a gépi fejők szakmai versenyen vettek részt a bogiári mezőgazdasági kombinátban. Ma szakmai délelőtt lesz, öt csoportban folytatnak beszélgetést a számítástechnikáról, a környezetvédelemről, a FAT-szervezetek- ről, az újító munkáról és a KISZ-szervezetekről. Utána már a kikapcsolódásé, sportolásé a nap, fociban, asztaliteniszben és sakkban mérhetik össze tudásukat. Vasárnap csupán egy előadás lesz a zárás előtt, ez a KISZ feladatait vázolja a mezőgazdaságban. A sikeres találkozót a jövőben is meg akarják ismételni a szervezők.