Somogyi Néplap, 1984. április (40. évfolyam, 78-101. szám)

1984-04-04 / 80. szám

\ Baharczy László érdemes művész A felszabadulás ünnepe előtti díjkiosztás bu­dapesti helyszínére három színházi művészünk volt hivatalos: Dánffy Sándor és Máté Gábor színművész Jászai-díjat kapott, Babarczy László gazgató-rendezö érdemes művész kitüntetést ott át. ff ELETEM" A Somogyi Néplap és a megyei tanács művelődési osztályának közös pályázata Azok, akik az emberélet őszét élik, olyan változások cselekvő tanúi voltak, mint korábban egyetlen nemzedék sem. Életük fordu­latai értékek a történelem tükrében. Vannak közöttük, okik a mo­narchia idején születtek, gyerekként vagy fiatalként átélték c: első világháborút, az 1919-es Tanácsköztársaságot, a Horthy-korszakot, a második világégést, aztán a leiszabadulást, az új társadalom építésének örömét és gyötrelmeit. Szeretnénk, ha életélminyeiket másókkal is megosztanák. Olyan, nem tolilorgató emberek - fa­lusiak, pusztaiak, városiak — Írásait várjuk pályázatunkra 1985. február 1-ig, akik akár a mezőgazdaságban, akár az iparban két­kezi munkát végeztek, végeznek ma is vagy politikusként közvetle­nül részt vettek a társadalom szocialista átalakításában. Várjuk a különleges életsorsot maguk mögött tudók írásait is. Szeretnénk, ha nemcsak a szokásokról, a falu eseményeiről, munkáidról váltanának, hanem a munkahelyi hétköznapok drámái­ról, vidám epizódjairól is. Örömeikről, bánátaikról, négy-öt ritkán gépe't oldalon vagy olvasható kézírással. Életüket, annak meg­szívlelendő tapasztalatait csak így hagyományozhatják az unokák­ra, dédunokákra, utódaikra. A személyes hangvételű sorsképeket zsűri bírálja majd el, és 1985. április 4-én, hazánk leiszabadulásának 40. évfordulóján hir­det eredményt. Az első díj 5 000 forint, a második 3 000 forint, a harmadik 2 000 forint. A legérdekesebb Írásokat folyamatosan kö­zöljük lapunkban, és ezért honoráriumot fizetünk. Olyanok is lesz­nek majd, akikhez ellátogatunk, hogy segítségünkkel még ponto­sabban tehessék közkinccsé az életüket. A pályázatokat szerkesztőségünk elmére - Kaposvár, Latinca u. 2. 7401 - névvel és lakcímmel, „Életem" jeligére várjuk. Somogy megyei Tonócs művelődési osztálya Somogyi Néplap szerkesztősége Vigasz és szolgálat Sütő András: At idő markában Jjuuuiczy i_.ajz.ovai tizen- kétéves Kaposvári palyaazu- kaszaudK Különböző abo­masum loooször is bes-K, Set.unK. IcieztüK a meg.- ut sixereu, szóltunk a go.i dókról is. Együtt örüüun.. lUVi-oen Jaszai-dijának, né­hány evvel később pétiig művészeti dijának. Egy íz­ben, amikor a meg-megélt- dö színházi vitákról beszél­getünk, melyet hol egyik, íjol a másik kulturális lap újitotl lel, így összegezte nevelői tevékenységének lé­nyégét: — Mi dolgozunk. A mun­kánkat másoknak kell meg­ítélniük. Ha azt mondom, hogy mi komplex színházi embereket szeretnénk látni a társulatban, akkor ez azt is feltételezi, hogy minden­féle színházi butaságnak el kell tűnnie. A színházi bu­taság egyik formája a ren­dezői cezarománia. Veszé­lyes dolog ez. A másik, gya­koribb és veszélyesebb for­mája az, ha a színész rá­szokik, hogy szellemi eltar­tott. Ezt én mélységesen el­ítélem. Nekünk gondolkodó, íeleiőssegteljes, a felelősség­ben részt vállaló művészek­re van szükségünk. A mű­vész szó jelentéstartalma egyébként feltételezi is ezt. Néhány színművészünk ren­dezőként is kipróbálta te­hetségét. ez érezteti ha'ását a szellemi minőségen is. A szellemet közösséginek ér­zem: figyelem mások sike­re iráQt, öröm a más sike­rén ... Csak Magyarorszá­gon új gyakorlat, hogy a sjynész komplex színház' emberré válhat. A világban a fontos és valóban vezető színészek a színházcsinálás intelligenciájával >s rendel­keznek, ennek számtalan pél­dája van. Azt szeretném, hogy mindenki, aki nekünk dolgozik, rendelkezzék ezzel az intelligenciával. Kollégiumi napok kezdődtek Nagyatádon A nagyatádi kollégisták ez idén már tizenhatodszor - ra szervezték meg a József Attila nevét viselő intézmé­nyek és a somogyi kollégiu­mok találkozóját. Korábban a költészet napja alkalmá­ból rendezték meg program­jaikat, az idén a tavaszi szünet miatt tegnap. Tizenegy kollégium há­romszázharminc lakója jött el Nagyatádra, hogy együtt emiekezaenek meg felszaba­dulásunk 39. évfordulójáról. Dezső Lászlóné, a városi ta­nács művelődési osztályának vezetője megnyitójában em­lékeztetett rá: a kollégiumi mozgalom most jubileumot ünnepel, s érmék a jegyé­ben pályázatot hirdettek. Kollégista vagyok címmel, arra kérve válaszokat, hogy mit jelent ma egy-egy in­tézmény lakójának lenni. A hagyományokhoz híven n József Attila-szobor meg­koszorúzásával kezdődtek az események, majd sportvia­dalokat tartottak. Szellemi vetélkedőt rendeztek a kol- j légiumi mozgalom történe- I tőről, s megrendezték a ha- I gyományos szavalóversenyt. A díjátadásra ma délelőtt kerül sor. A városi KISZ- bizottság felhívására tegnap este fáklyás békemenetet szerveztek, majd a Felsza­badulás terén máglya: gyúj­tottak, s a Rodeo együttes ítdöíl koncertet. — Azt hiszem, ez a szem­lelet nemcsak a színházon belüi érezteti jótékony ha­tását, hanem a városban is. bizonnyal hozzájárult köz­vetve a nézőszám emelke­déséhez. — Olyan nagy az érdek­lődés, hogy évi, öt bemuta- 1 óból is megélne a színház. Tudniillik most már folya­matosan játsszuk az előző évek legjobb produkcióit is. A hat bemutató azért kell, hogy törzsközönségünk több előadást lásson, ne kel­jen hónapokat várnia egy- egy új bemutatóra. Az át­lagnézőszámunk ötszáz fö­lött van előadásonként. Ka­posvár hetvenötezer lakosá­ból évente legalább kétszer eljön hozzánk 31 000, Van tizenegyezer gyermek né­zőnk. A statisztika azt bizo­nyítja, 1981,82-ben fokozó­dott az érdeklődés. — Abban az évadban tö­megeket vonzó előadások születtek, mint a Víg öz­vegy, a Tökfiikó, másrészt előadásszámban az operett­szériákat is felülmúló, kor­szakos Marat halála. — Úgy ítélem meg, hogy a lehetséges színházlátoga­tók száma ebben a város­ban ötvenezer. Tehát izgat az a húszezer, hogy ők hol vannak. — S ezzel tulajdonképpen már a jövő feladatairól be­szélünk. A kaposvári szín­ház kapcsolatai egyre bő­vülnek, az utóbbi években nagy sikerű külföldi fellé­pésekre is sor került. Ho­gyan folytatódik ez? — Egy minisztériumi saj­tótájékoztatón közölték, hogy a magyar színházmű­vészetet mi képviseljük majd Moszkvában. Nemso­kára oda utazom, hogy meg­tárgyaljuk, melyik két elő­adással vendégszereplünk. Varasddal jó a kapcsolat, s ez bővült zágrábi meghívás­sal: a Marat halálát adjuk elő a Gavella Színházban, május 12-én. Ascher Ta­másnak moszkvai meghívá­sa van, egy Osztrovszkij-da- rab, a Jövedelmező állá.-, megrendezésére, én Varsó­ból kaptam felkérést A há­rom testőr színpadra állító sára. Természetesen a dol­gok kedvező konstellációja kell ahhoz, hogy létrejöhes­senek, hiszen dolgunk van itt is, és elsősorban itt. Spi- ró György, a dramaturgunk és zlcs Jnnos jelenleg New Yorkban tartózkodik, tanul­mányúton. mely a látókör szélesedését és kitekintési le­hetőségeinket is biztosíthat­ja majd: De beszéljünk a közeli jövőről. Színházépítő munkánk újabb szakaszá­hoz érkezünk a következő évaddal. Sajnos. Bästi Ju’.i elszerződött tőlünk, ám a társulatot sikerült tovább építenünk. Két jeles, egy­kori kaposvári művész visz- szaszerzödött: Molnár Piros­ka és Helyey László. A fő­iskoláról Mészáros Károly érkezik. A következő évad • tói nálunk játszik a Teg­napelőtt című Bacsó-film főszereplője, Igó Éva, aki Kuna Károllyal tő a Félele* Köpe Bálintja volt a tévé­sorozatban) és Pirisi Edit primadonnával Miskolcról jön hozzánk. Visszatér Cser­nák Árpád is. Az idén nyá ron ismét lesznek boglár; színházi napok. Brecht Baal című drámáját Vajda Lász­lóval a főszerepben visszük színre, s egy remek Vancu- ra-kisregényt, a Szeszélyes nyár címűt Lukáls Andor dramatizál, rendez. Üj érő­ink beépülését is segítik majd e bemutatók. — összegezni ültünk le. és lám, nem az új érdemes művészről, hanem a szín­házról beszélgetünk. — Így van jól. Új utakat keresünk, ezt a korszakun­kat éljük. „Feléltük'* a tar­talékok nagy részét, még olyan szűz területekre is el­vittük a nézőt. * mint Ödön von Horváth életműve vagy a kelet-európai szerzők leg-’ jelesebbjei. A Mester és Margarita más irányt jelöl arra, hogy mi magunk Jjoz- zunk létre önálló színpadi műveket. Spiró György pél­dájára hivatkozom, aki nem­csak megírja a darabot, de a színpadi alkotófolyamaiba is beépül. A műveknek a színházon belül kell szület­niük, ez az út. Ez természe­tesen nem jelenti azt, hogy a műsorszerkezeti széles ská la szűkül ettől. Még csak sejtjük a jövő körvonalait, de várjuk. Leskó László Lassan két évtizede lesz már annak, hogy Hajdú Győző, az Igaz Szó főszer­kesztő -helyettese nyílt le­velet intézett lapjában Sütő Andráshoz. A levél aggódás, féltés és szemrehányás volt egyszerre. Ilyen sorokat ol­vastunk benne: „Az olvasók már indulásodkor rád adták szavazatukat. Mondjam azt, hogy becsaptad őket? Igaz­talan túlzás lenne. Egyelőre csak ömagadat áltatod, ha megbékélsz íród alkatod rapszodikus természetével. Ha továbbra is vallód, nem a művek száma beszél, egy- gyel is úszni lehet a halha­tatlanságban”. A féltés jo­gos, hiszen az akkor negy­venedik évéhez közeledő Sü­tő András még mindig csak tehetségével engedte sejtet­ni: képes a nagy mű meg­írására. A kiváló szerkesztői ér­zékiről tanúskodó írás elérte célját. Sütő azóta már bizo­nyította azt is, nem egyet­len nagy mű megírására ké­pes, hiszen csak elég emlí­teni a mindenkor nagy si­kerrel játszott drámái mel­lett az „Anyám könnyű ál­mot ígér” vagy az „Enged­jétek hozzám jönni a sza­vakat" című köteteit, ame­lyek méltán helyezték szer­zőjüket mai magyar iro­dalmunk vezérkarába. Minden újonnan megjele­nő műve irodalmi életünk fontos eseménye. Így van ez a most napvilágot látott „Az idő markában” című kötettel is — dacára annak, hogy az esszék, naplójegy­zetek zömét már korábban olvastuk, Ablonczy László válogatásának gerincét ugyanis a „Nagyenyedi fü- gevirág” és az „Evek ■— ha­zajáró lelkek’’ írásai adják, de ezek kiegészülnek az időközben megjelent tanul­mányokkal, beszélgetések­kel, interjúkkal. Ily módon friss művel alig találko­zunk, mégis fontos doku­mentumot veszünk kezünk­be ezzel a könyvvel. Átol­vasva a régebbi és újabb írásokat meggyőződhetünk arról, milyen igaz és találó a Németh László-i mondás: „A gondolat zsoldos, az számít, hogy ki gondolja”. Sütő András írásainál a sorsból fölsajogva szegődtek ezek a gondolatok az iro­dalom bandériumaiba; hogy minden leírt sorban ott bújkáljon — saját szavá­val — a tüzfeielösök elhi­vatottsága, a másokért szó­lás boldog és kockázatos fe­lelőssége. Régóta nem hol­mi esztétikai kategória már ez, hanem konkrét tér és idő okozta szituációban szü­léiéit gondolkodásmód, s írói magatartás. Nem vélet­lenül írta Illyés Gyula Stitö Andrásnak, ötvenedik szü­letésnapját köszöntve: „Te vagy a mai magyar iroda­lom legnagyobb vigasza.” (Szomorú paradoxon, hogy azóta a köszöntést gyászbe­széddel volt kénytelen vi­szonozni az ünnepelt; ezt sántán tartalmazza a kötet.) Illyés kitüntető mondata egyben azt is jelzi: a sütői életmű a létrejöttével bizo­nyíték arra, hogy kisebb­ségben élve is van lehetőség „látni Európát”, hogy a nemzetiségek akkor cselek­szenek helyesen, ha tevé­kenységüket a politika ma­gas szintjén, is megfogalma­zott hid-szerep vállalásával végzik. „A testvériség fo­galma nem valami öncélú­iig: egymást jobban kell is­mernünk” — mondja Sütő, és szavainak aranyfedezetét a magyar meg a román iro­dalom kölcsönös egymás közti terjesztésében való erőfesátései adják. Ez a gondolatmenet szorosan ös.z- szefügg a másik sokat idé­zett és emlegetett Sütő- mondással : „Ügy kell csele­kednünk, hogy megmarad­junk.'” A megmaradáshoz ugyanis egymás tiszteletén át vezet az üt, s így oldód­hat föl a leselkedő „kollek­tív magány” érzete is. A magány ellen — ahogy Sütő mondja — nem kell védekezni. „Olvasóim vé­delmeznek — írja. — Sze­mélyes és kollektív gond­jukkal. Ez a gond belopja magát az idegsejtekbe. Be­szögezheted az ajtót, az ab­lakot: a kulcslyukon sur­rannak be a közösségi gon­dok.” A mostani írások tanúbi­zonysága szerint Sü'.ő And­rás ajtaja sarkig ki van tárva. Varga István ÖT PERC Olsvai Imrével Nevéről eszünkbe jut, nagy utat járt be az egykori somogyi fiú. Európai látókörű népismerő; gondolattarisznyájának finom szövésű vászna somogyi fonálból készült. Ma túl az ötvenen munikája nem kevesbe- dik, barátként, tudósként, szakreferensként minden perce a népzenéé. Kaposváron a napokban tartott előadása után készült ve­le ez az interjú. — Nehéz a kérdezőnek nem ezzel kezde­ni: Pesovár, Békefi, Martin, Együd Ár­pád ... Hiszen az ő távozásuk meghatároz­za a ma népzenekutatásának, tevékenysé­gének irányvonalát. — Amúgy is tengernyi munkánkat már- már lehetetlenné tetézte haláluk. Erejük teljében mentek el. hátrahagyva irdatlan mennyiségű zenei féitérképet. A magyar népzene kérlelhetetlen ügye gyűjtéseiket, kutatásaikat, félkész írásaikat befejeznünk, rendszereznünk, kiadásra előkészítenünk. — Min dolgozik most Olsvai Imre? — A magyar népzene tára hetedik köte­tének utógondozásán. Emellett ötödmagam- mal, nagy fába vágtam a fejszémet: a Kodály Zoltán műveiben feldolgozott összes .szöveg- és dallamtéma katalógusát készí­tettük el; 920 tételről van szó, s a kiad­vány már túl van a korrekción. Készül So­mogy néprajzának III. kötete is; ez főként balladákat, íjépi játékokat, búcsúi és ar­chaikus énekeket tartalmaz. — Hallottunk egy magántanulóról is... — Hát ez remek egy dolog; nagyon szí­vesen csinálom! Két éve patronálok egy szudáni egyetemistát. Az ELTE néprajz­szakos hallgatója és a szudáni népzené­ből írja diplomadolgozatát. 1986-ban már kaptam egy kiadós leckét az afrikai nép­zenéből, amikor tíz hónapig — államközi csere révén — Egyiptomban tanultam Megfigyelhető volt a Nílus mentiek zenei elkülönülése; Egyiptomban Luxortól délre az ötfokúság, északra az egyszerű ritmu­sok a jellemzőek. Szudán népzenéje, hadd kössem össze egy közeli hasonlattal: mint némelyik dél-dunántúli népdalunk nem il­leszkedik az európaiba, az övéké szintúgy nem az afrikaiba ... A tanítás mellett per­sze magam is sokat tanultam. — Előadásait hallgatva feltűnt közvet­lensége, egyszerűsége; a szavak ízes népi ejtése. A problémát megvilágító gyakori éneklése, anekdotázása remekül kapcsoló­dik az elhangzottakhoz. Hol tanulta ezt? — Gimnazistaként a társalgás során ba­ráti körben csak másod- vagy harmadhe­gedűs voltam. Aztán pályám a néphez kö­tött. Hétezer gyűjtésen felül vagyok, csak Somogybán 53 helyen gyűjtöttem. Sok min­dent megtanultam a falusi ember évszá­zadok óta érlelt kultúrájából, de leginkább az egyszerűséget, a humort és az embersé­get, a viselkedést. Ez levagdos az emberből minden nyegleséget, nagyképűséget, fölös­leges, önáltaló sallangot. D. J.

Next

/
Oldalképek
Tartalom