Somogyi Néplap, 1984. április (40. évfolyam, 78-101. szám)
1984-04-27 / 98. szám
EGV RENDELET NYOMÁBAN A kaposvári Volánnál maguk szerkesztette berendezéssel végzik az olajlefölözést; a készüléket tavaly bemutatták a megyei iparjogvédelmi kiállításon — környezetvédelmi kü- löndíjat nyertek vele —. s ma is eredményesen alkalmazzák. Ugyanennél a vállalatnál — megfelelő engedélyek birtokában — rendszeresen égetik is a veszélyes hulladékokat. Nékik azért éri meg ez a megoldás, mert nem vetnek ki rájuk környezetvédelmi bírságot, nekünk meg azért, mert ennyivel is kevesebb károsítja egészségünket. De vajon mindenütt ilyen követkézetesen törekszenek ezeknek az anyagoknak a megsemmisítésére, átmeneti tárolására? A tapasztalatok azt mutatják: nem. A Minisztertanács 1981- ben rendeletben szabályozta a veszélyes hulladékok körét; meghatározta, mit kell tenni ezek szabályos tárolásáért és melyek a megsemmisítés módozatai. A rendelet megjelenését követő évben még nem bírságolták a szabályszegőket, viszont tanácsokkal látták el őket, javaslatokat tettek a környezet véd elírni szakemberek a helyes megvalósításra, a követendő módszerekre. Hogy szavuknak milyen foganatja lett, erről beszélgettünk dr. Ga- labár Emilnével, az Országos Környezet- és Természetvédelmi Hivatal dél-dunántúli felügyelősége kaposvári kihelyezett részlegének környezetvédelmi felügyelőjével, aki szinte naponta végez a veszélyes hulladékokkal kapcsolatos ellenőrzéseket, főként Somogybán. — Tavaly mintegy száz somogyi üzemben jártunk: vállalatoknál, ipari és mezőgazdasági, továbbá fogyasztási szövetkezeteknél, állami gazdaságoknál; ezek közül huszonkettőre kellett bírságot kivetni,, összesen 3,6 millió forintot. Az idén még elszomorítóbb lesz a kép, hiszen a fölkeresett Bevált módszer a Volánnál: az olajlefölözés negyven gazdálkodó szervezet csaknem egyharmadu vétett a rendelkezések ellen. A kiszabott bírság már 2,7 millió forint. — A bírság a környezet- védelmi alapiba kerül, ebből nyújtanak támogatást a környezetkímélő eljárások, beruházások megvalósításához, tehát elképzelhető, hogy az a vállalat, gazdaság, szövetkezet is hozzájut ily módon kisebb-nagyobb ösz- szeghez a környezetvédelmi alap révén, amelyik előzőleg bírságot fizetett. — Nem mindenütt tudják, hogy veszélyes hulladéknak minősül például az olajos rongy és minden más felszívató anyag, amit nyílt téren el lehet égetni ha ehhez beszerzik a szükséges engedélyeket, s ha ezt teszik, máris elkerülhe tik a bírságolást. Vagy itt van például a somogyi üzemekben is bőven föllelhető olajos iszap; ezt az anyagot a tégla- és cserépipar fei tudja használni termékeinek előállítása során. Csak egy telefonhívás, és máris kiderül, melyik téglagyárba lehet szállítani, s így nem a szeméttelepre viszik . .. Sok ipari üzemben egye lőre gondot okoz. hová vigyék, hol tárolják az ilyen anyagokat. Addig is, míg az átmeneti tároló el nem készül, kínálkozik megoldás: vannak jól bevált technológiák a veszélyes hulladékok megsemmisítésére, ártalmatlanná tételére. Gépsorokkal feldolgozhatják például az elhasznált műanyag göngyölegeket, s granulált mű anyagként újra hasznosítják. Ilyen módszert kíván alkalmazni a balaton- máriai áfész Kéthelyen; már megvannak a szükséges gépek, s kijelölték az üzem helyét. — Az idei feladatok között szerepel a Balaton somogyi partján gazdálkodó valamennyi üzem és a Balaton vízgyűjtőjén gazdálkodó szervezetek háromnegyedének ellenőrzése olyan szempontból, hogyan bánnak a veszélyes hulladékokkal. Természetesen másutt is vizsgáljuk a rendelet végrehajtását, és szeretnénk több olyan példát találni a környezetvédelmi törekvésekre. mint amilyennel a galvániszap utókezelése terén a VBKM kaposvári gyára szolgál. Tennivaló a Drávától a Balatonig mindenütt van, hiszen veszélyes hulladék ipari és mezőgazdasági üzemben egyaránt föllelhe tő; ez az anyag természetes velejárója a termelésnek, csak éppen a megfelelő tárolásáról, illetve megsemmisítéséről kell gondoskodni. Ha erre nagyobb gondot fordítanának, kevesebb volna a kiszabott bírság . .. S egészségesebbé válna könny-ezötünk. Hernesz Ferenc Nyereségről több oldalról Egy üzem tizenöt esztendeje A jubileumok között nem szokás jegyezni egy üzem tizenötödik születésnapját. Csurgón mégis rendha- - gyó ünnepségre gyűlitek ösz- sze —, hogy megemlékezzenek a Faktor szociális foglalkoztató létrehozásának évfordulójáról. Pápa Imre, a városi jogú nagyközségi tanács elnöke mesélte: munkát és megélhetést akartak kínálni a környék csökkent munkaképességű lakóinak, s akkor, tizenöt évvel ezelőtt több dologgal is próbálkoztak. Kismarton Árpádtól, a Faktor főkönyvelőjétől tudóm: megannyi kísérlet után a varrás mellett döntöttek, és ma több mint száznegyven ember dolgozik itt. A többség csökkent munkaképességű — olyanok, akik máshol nemigen találnának maguknak munkát. Még pontosabban : a Faktornál úgy találtak megélhetésre, hogy a foglalkoztatottaknak mintegy a féle otthon serénykedik. Aki leginkább ismeri a gondjaikat, az Ko- vacscics Györgyné. Tíz éve járja már a nyolc szomszédos községét, hogy fölkeresse a hatvanöt bedolgozót, elvigye nekik a vamniva- lót. — Olyan emberekről van szó — mondja —, ákik nem tudnának bejárni Csurgóra, mert betegek, rokkantak vagy idősebbek ... Húsz— huszonöt százalékuk ebből a munkából él. Természetesen, hogy igyekszünk segíteni rajtok. Megesik, hogy nemcsak az anyagot viszem k’ nékik, hanem a bevásárolt holmit is. Bódis Zoltán nyolc évvel ezelőltt került a Fáktonhoz. Valáha 'Binyatamásiiban lakott, azután Budapesten dolgozott a 43-as állami építőipari vállalatnál, de betegsége mtett ott kellett hagynia szakmáját. Így került Csurgóra. Felesége ugyancsak a Faktor munkása, bár most a harjmadik gyermekükkel gyesen van. Tőle kérdeztem, hogy megéri-e a Faktor munkásának lenn'. — Miinek tagadjam? Itt körülbelül kétezer-lhatszáz forintot keresők. Ez a nyugdíjjal együtt meglehetősen tisztes jövedelem. — Ha holnap máshol kétszáz forinttal többet kínálnak, elmienne-e innen? — Szó sincs róla — ékként vélekedik az egyik alapító, Retzer Imréné. Valaha a fűrészüzemben dolgozott, de egészsége nem engedte meg, hogy továbbra is ott maradjon, ezért jelentkezett ébbe az üzembe. — Nlégyezerötszáz—ötezer forint körül keresek, ha munka van — mondja. — öt éve Vagyok szabász; előtte kötöttem, de az a részleg megszűnt. Amikor a keresetről faggatom ezeket az embereket, szinte kivétel nélkül valamennyien azt mondják, hogy ügyi ellenőrzés Az Állami Közegészség- ügyi—Járványügyi Főfelügyelőség rendelkezésére rendkívüli közegészségügyi ellenőrzést tartanaik májusban az ország összes közétkeztetési konyhájában. A .fővárosi és a megyei állami közegészségügyi és járványügyi főfelügyelőségek szakemberei megvizsgálják, hogy a gyermekélelmezési, munkahelyi , üzemi vendéglátó- vállalatok konyháin betartják-e az élelimezésegészség- ügyi, technológiái előíiráso- ikait. -Ellenőrzik e konyhák higiénés helyzetét, v alamin t azt is, hogy adottak-e azok éleltneziéisegészség'ügyi szempontból megfelelő üzemeltetéséhez szükséges feltételek. A fővárosban több mint kétezer konyhát ellenőriznek, a legjelentősebbeket — mintegy kétszázait — a fővárosi köjál szakemberei vizsgálják felül. Utasították a kerületi felügyelőségeket: vizsgálataik tapasztalatairól június 4-ig számoljanak be, és ha ellenőrzéseik' során olyan- hiányosságokat észlelnék, amelyek megszüntetésére korábban mód lett- volna, úgy szigorú félelősségrevo- nást alkalmazzanak. akkor keresnek jól; ha van munka. — De van-e mindig raunte? Kismárton Árpád megnyugtat: — Volt, és van is. Több kereskedelmi vál látottal is ‘kapcsolatban állunk, keressük az új lehetőségeket, próbálunk együtt haladni a divattal. S hogy ez mennyire Sikerül, mi sem bizonyítja jobban, rútot az, hogy tavaly 30 millió forint termelési értéket állítottunk elő, s négy és fél millió forint nyereséget értünk él. Január eleje óta a Faktor is úgynevezett nyereségérdekeltségű üzem; nem mindegy, hogy mit gyártanak, s azt mennyiért állít ják elő. A bedolgozók zöme csak égy- egy részmunka elvégzésére képes, az anyagot így egyik házból a másikba kell hordani. — Ha sokat kell utaztatni az anyagot, megdrágul az előállítási költség, tehát kevesebbet is kereshetnek a dolgozók — mondom Kismarton Árpádnak, ö hevesen tiltakozik; elkísér az egyik szalagvezetőhöz, Horváth Istvánnéhoz — tőle tudom, hogy a közgazdasági változások nem érintik és nem is érinthetik a dolgozókat. Erről beszélt a tanácselnök, Pápa Imre is. Nem akarnak mindenáron nyereséget, hiszen ezt az üzemet az emberekért hozták létre, s azért is akarják fenntartani. Ha a nyereség volna az elsődleges cél, már régen átadták volna az üzemet a Napsugár szövetkezetnek. Segíteni szeretnének. Éppen ezért fontolgatják, hogy a környék községeivel karöltve fejlesztik az üzemet, s olyan tevékenységekbe kezdenek, melyekkel a rászoruló férfiaknák is -kereseti lehetőséget tudnak biztosítani. Szerintük mimdenelkeilőtt az ember számít — az aki örömöt lel abban, hogy valami hasznosat csinál. Nagy Jenő Lőrincz L. László Jég hátán 71. Köréje fontam a karom és éreztem, hogy fiatodén lüktet bennem, mintha csupa nyílt seb lenne testem. Magamra húz-tam. és amikor megéreztem ítélt melleinek keményedő bimbóit a mellemen, tudtam, hogy minden olyan egyszerű lesz, mint még soha semmi ezen a világon. Mintha köd mögül hallottam volna előbb tiltakozó, aztán mindenbe belenyug- vó hangját. — Ha elkések, 'kitesznek a faliújságra... A szégyen-láb ... jaj! ... Iára ... Jaj, ez fáj! Be ' akarok meitoj... a gyárba ... Jaj, istenem! Hétkor megszólal a kürt... és... Jaj! Zolikám, szerették:... Jaj! Szeretlek, szeretlek, szeretlek! Éppen órára készültem, amikor kopogtak az ajtón. Felmarkoltam a papírjaimat, hogy aki bejön lássa, nincs időm senki számára. Hideg futott végig a hátamon, mert azt hittem, Gyomay akar ismét társalogni vélem. Az ajtóban azonban Kőszegi Zsolt és Hauman Melinda álltak a harmadik és negyedik évfolyam évfolyamfelelősei. — Tessék, kérem — mondtam megkönnyebbülve. Visszaejtettem a papírokat az asztalra -és ugyanezzel a mozdulattal gyorsan az órámra is pillantottam. Legkésőbb tíz perc múlva indulnom kell, ha nem akarok elkésni. A két évfolyamfelelős elkapta a pillantásomat, mert egymásra néztek, azítán Melinda szólalt meg elsőnek. — Nem akarjuk 'sokáig igénybe venni a türelmét ... Az árva fotel és égy repedt támlájú faszék felé intettem. — Foglaljanak helyet... Kőszegi Zsolt megrázta a fejét. — Igazán, csak néhány percre jöttünk... és a hallgatóság nevében... Erre én is felálltam és nekiiitámaszkoditam az asztal oldalának. — Hát akikor, tessék. Zsolt Melindára nézett, és biztatóan bólintott. A lány nagyot nyelt, aztán rám emelte búzavirágkék szemét. — Tanársegéd elvtárs . . Mi most tulajdonképpen félhivatalosan vagyunk itt. — Félhivat altosain? — No, igen. Mi évfolyamjaiéi ősök vagyunk, de ... tulajdonképpen nem az évfolyam megbízásából jöttünk. — Hanem? — Hát... vagyis mégis az évfolyaméból. Csaknem egészen hivatalosan ... — Nem egészen hivatalosan? — Azaz: egyáltalán nem. Az évfolyam bízott ugyan meg bennünket, de csak úgy magától... Nem a DISZ nevében vagyunk itt. — Nem lenne jobb, ha -mégis leülnének? Most már elfogadták az ülőhelyeket és Melindától Kőszegi Zsolt vette - vissza a szót. — Az a helyzet, tanársegéd elvtárs, hogy ne kerteljünk tovább, történt itt egysmás a napokban, ami nem világos előttünk. És bárki tőd is igyekeztünk felvilágosításit kérni, csak el- mismásolita a dolgot. Földvári szóba sem állt velünk ... Azt mondta, hogy a tanuláson kívül ne legyen másra gondunk. Ez azért, ugye, alapjában helytelen álláspont... — Mire kíváncstek? —- kérdeztem, és arra gondoltam, hogy fogalmam sincs róla mit-fogok válaszolni a biztosan elhangzó kérdéseikre. — Például Kiss Péterre — mondta agresszíven Melinda, — S műre kíváncsiak Kiss Péterrel kapcsolatban? (Folytatjuk.) Újságosok Harmincszor láttam, míg végre rászántam magam, hogy papírra vetem. De a harmincegyedik „észlelés” vidéken köszöntött rám. Lehetséges, hogy másutt, még sok helyen ilyen előrelátó a Magyar Posta? Ünnepnap. Újságért megyek. A megyeszékhely híres Kossuth terén zárva a pavilon. Az ablakban sárga alapon „egyennyomtat- vány” virít. Olvasom a szöveget: „ZÁRVA”. így, nagy betűkkel, mintha különben nem vehetném észre. Csakhogy ezt egy jóindulatú tájékoztatás követi. Olvasom: „Legközelebb nyitva tartó árusítóhely”. Alatta nyílegyenes vonal, ahová — gondolom — kézzel és rendre be kellene írni, hogy hol kaphat újságot a „nyájas” olvasó. A vonal fölött azonban nincs egyetlen szó sem. Az információ tehát hamis. Megtudhatom belőle, amit amúgy is észreveszek, nevezetesen azt, hogy a pavilon zárva. És nem kapok eligazítást, hogy hová menjek... Mégis „megnyugszom”, mert a „biankó” alatt fölfedeztem az emblémát, egy szép kürtöt, s alatta a cégjelzést: Magyar Posta. Rohanok az állomásra, indul a vonatom. Nincs már időm, hogy újságot vegyek. Majd Fonyódon — vígasztalom magam —, úgyis több mint egy órát várhatok a csatlakozásra. Sétára indulok. A lebontott állomásépület helyével szemben, könnyen fölfedezem a pavilont. Ablakában ott virít a sárga „egyen- nyomlatvány” — kitöltetlenül. „Zárva”. S a többi ugyanúgy, mint Kaposváron, kürttel, Magyar Postával körítve... Régi téma. Riportsorozat, panaszos levelek sora született már róla, s a monopol helyzetben levő újság- terjesztő rendre azt válaszolta: az ünnepi (netán egésznapos) nyitvatartás nem fér bele a dolgozók, azaz az árusítók munkaidejébe. Nekik is biztosítani kell a szabad időt. Így igaz. Javasoltuk, tudjuk: ha bérbe adnák a pavilonokat, ha az anyuka nyugodtan főzhetné otthon az ünnepi tyúkhúslevest, míg a férje árusít s az apu is elmehetne a délutáni meccsre, mert akkor éppen a nagylány szolgálja ki a „nagyérdeműt”, minden megoldódna. Elképzelésünk azonban süket fülekre talál. Meddig? Ezerszer mondtuk: idegenforgalomra áhítozunk, s a tisztelt idegen — munkaszüneti napon — nem tud hozzájutni egy képeslaphoz, hogy eldicsekedjen barátainak: itt járt a mi városunkban. S a szabad szombattal, vasárnapi pihenőnappal megáldott dolgozó képtelen újságot, képes hetilapot vagy bármi mást vásárolni az újságospavilonokban. Csakugyan, senkinek sem volna érdeke, hogy a tv-javításon, a hűtő- és mosógép-karbantartáson és gépkocsiszerelésen kívül ez a szolgáltatás is mar gasabb szintre emelkedjék? Az elhatározás — hisz- szük — nem az újságosokon áll, és nem várat sokáig magára.. J. B.
