Somogyi Néplap, 1984. április (40. évfolyam, 78-101. szám)
1984-04-27 / 98. szám
A szocialista neveiésről Újabb reform előtt Dr. Simon Gyula, a Magyar Pedagógiai Társaság társelnöke tartott előadási a szocialista nevelésről a TIT megyei szervezetében a pszichológiai és pedagógiai szakosztály tagjai részére. A nevelés — mint dr. Simon Gyula hangsúlyozta — a felszabadulás óta napvilágot látott tantervekben mindig háttérbe szorult, túlságosan oktatásközpontú lett az iskola. Jelentős gondot okoz a mostani tanterv túlméretezett követelményrendszere, melynek következtében nem áll a pedagógus rendelkezésére megfelelő idő az anyag gyakoroltatására, s így a megszerzett ismeretek nem válnak rendszerré a gyerekben, különösen a hátrányos helyzetű tanulók esetében. 1987-ig módosítják az iskolai tanterveket és a tankönyveket. Ez önmagában is mutatja a jelenlegi tantervek hiányosságait. A pedagógiai cél és a feladatrendszerek meghatározásakor ugyanis eddig általános volt az a hiányosság, hogy figyelmen kívül hagyták a gyermeket ,és a pedagógust. az o megkérdezésük neiKüi azonban eiképzelhetetien korszerű tanterv. A tanulók „megkérdezése” a kísérlet es a pedagógiai folyamat során felgyülemlő tapasztalatok elemzésével lehetséges. Sok vita forrása a tantárgyak tanterven belüli megoszlásának aránya is. A társadalom- és természettudományok „vetélkedése” az oktatásban betöltött elsőbbségért világméretű, s bár az utóbbi évtizedekben a természettudományok előtérbe kerültek, várható, hogy a társadalom- tudományok tantervi részesedése újra megnő. Indokolttá teszik ezt azok az aggasztó jelenségek is, amelyek például a fiatalok nyelvi kifejezésének, történelemszemléletének hiányosságaiban mutatkoznak. A nevelő iskola hatékony- nyá tétele érdekében a tanterveknek a jövőben optimálisan követelhető érié két is meg kell határozniuk. — Hajlamosak vagyunk arra — mondta dr. Simon Gyula —. hogy a pedagógust valamiféle automataként kezeljük, amolyan „bedobom a követelményt, kijön az ismeret” elv szerint. Törekedni kell arra is, hogy minél több szabad időt biztosítsunk a pedagógusoknak, hiszen jelenleg a tanításon kívüli tevékenység nem egyszer meghaladja az oktatómunkára fordított időt. S nem érhető el előrehaladás a szülők pedagógiai készségeinek fejlesztése nélkül sem. Az előadás után több pedagógus mondta el tapasztalatai*:, észrevételeit. A hozzászólások visszatérő motívuma volt a tanítók és tanulók időhiányára való hivatkozás. Kevés az idő, amikor beszélgethetnének, pedig a nevelésre épp olyankor kínálkozik a legnagyobb lehetőség. Sokan a pedagógus személyes pél • damutatását teszik a hatékony nevelőmunka első és legfontosabb feltételének. Csak a lelkiismeretes és jó nevelőmunka segíti ahogy. elhangzott — a pedagógusok csökkent presztízsén a javítást. V. I. Hanglemezbolt új helyen (Tudósítónktól.) Tavaly 7,5 millió forint értékű könyvet és hanglemezt adtaik el a marcali áfész könyvesboltjában, 62 bizományos közreműködéséivel A bolt Lengyel József szocialista brigádja múlt évi munkájával ötödik alkalommal szerezte meg a szocialista cím arany fokozatát. Az eredmény akkor érté kelhető igazán, ha hozzá tesz- szük, hogy a könyvesbolt ellátási körzetéből kivált Lengyeltóti környéke, mert ebben a nagyközségben már önálló könyvesbolt működik. Kedvezően, de nem gond- mentesen indult ez az év. Három hónap alatt 1,3 millió forint érték volt a forgalmuk. Közrejátszott ebiben, hogy körzetükben például A világirodalom remekei sorozatból 360 példány jár a megrendelőknek. A mező- gazdasági könyvhónap idején főleg a kisgazdaságok tulajdonosai vásárolta, de ott sorakoztak a vásárlók között a nagyüzemek szakemberei HÉTVÉGI W TÁJOLÓ Módszertani segítség az együttesvezetöknek Vidám disznóölés Buzsákon Megyénk hagyományőrző együtteseinek vezetői havonta egy al,kálómmal összegyűlnek az SMK szalbatíádő- klubjában. Előadásokat hallgatnak, dalt tanulnak, megyei ás országos szakemberekkel konzultálnak. Rendszeres módszertani segítséget kapnak a műsor összeállításához, útmutatást a csoportot összefogó munkához. Februáriban kezdődött a képzés, e héten tartották a harmadik foglalkozást. Ott beszélgettünk Németh Mártával és Buzsáki Istvánné- val, aki a buzsáki népi együttest képviseli a csoportvezetők tanfolyamán. — Min dolgozik most az együttes? — .Tavaly augusztusiban Gödöllőn, a hagyományőrző fesztiválon, fölszólították a csoportokat: ne csak táncokkal szerepeljenek, ne csak népszerű szokásokban, lakodalmasban gondolkodjanak. Sürgettek minket, szedjük össze falunk hagyományait, játékait, szokásait, amíg még nem késő. Ekkor, valóban a huszonnegyedik árában, Vásárhelyi LászJló javaslatára fogtunk hozzá a disznóöléssel kapcsolatos szokások felKönnyes komédia Az elmúlt esztendő szovjet filmszenzációja a- Kétszemélyes pályaudvar volt A statisztika szerint a Szovjetunióban eddig 50 millióan látták. A kétrészes tűmet szombat este mutatja be a Magyar Televízió. — A műfajt meghatározni igen nehéz. Végülis a néző maga dönti el, ho§y komédiát. tragédiát vagy éppenséggel melodrámát látott. Azt hiszem a Kétszemélyes pályaudvar ez utóbbi — mondja Eldar Rjaza- nov forgalókönyvíró-ren- dező. — A legfontosabb, hogy az érzelmek magukkal ragadják a nézőt, meg- gondolkoztassák, töprengésre késztesség. Boldog vagyok, amikor Ljudmilla Gurcsenko és Oleg Bászi- lasvili egy-egy jelenete után taps tör ki a nézőtéren. A vasútáilomás maga az élet. Vera és Platon ennél a kereszteződésnél találkoznak. élesztőséhez. A falu öregjeiben még él ez a hagyomány, cstak úgy dől bdlőlük a szöveg, a rigmus, ha kérdezzük őket. — Miben nyújtott segítséget ez a tanfolyam? — Gyűjtenivaló bőven van, a megfelelő válogatásban, az anyag elrendezésében és színpadra állításában viszont szakemberek segítségére szorultunk. Olsvai Imre, az MTA népzenei osztályának munkatársa például, aki rendszeres előadó a foglalkozásokon, kiválogatta a gyűjtött népdalok közül az eredeti buZsákftalkat és a máshonnan sZármazottakat. Mi ennek nem tudtunk hói utánanézni, s ez sok vitára Csak a hagyományos matematikán nevelkedettek számára cseng napjainkban furcsán a nyolcterminálos Mera, a HT-1U z és a többi — számon tartani is nehéz — számítógépek neve. A mostani középiskolások már ezeknek a közelében nőnek föl. s a velük való munka mindennapivá válik. így van ez a kaposvári közgazdasági szakközépiskolában is. ahol a szakirányú képzés mellett kiemelt jelentőséget tulajdonítanak a számítógépkezelés oktatásának, hiszen a jövő könyvelői. vállalati adminisztrátorai tanulnak itt, s munkájukat majd bizonyára ilyen gépek segítségével kell végezni. — Jelenleg három HT iskolai számítógépünk működik — mondja Kraliczki Zoltánná, az intézmény igazgatója. — Szervezési ismereteket oktatunk ennek segítségével. A tantervhez szakkör jelleggel kapcsolódik ez az oktatási forma, de népszerűségére jellemző, hogy míg tavaly 'csak alapos szervezőmunka után indulhatott a tanulás, az idén már sokszoros a túljelentkezés. Bizonyára jelentős fejlődést hoz iskolánk életében az ősszel működésbe lépő Mera típusú számítógép, amely nyolc termináljával a SZÜV hálózatába kapcsolódik, így az ott tárolt adatok egy része is renadott ókat. Vásárhelyi László megmutatta azt a régi fűimet, melyein aiz eredeti táncok láthatók. Tanácsot kaptunk a népi játékhoz megfelelő öltözet kiválasztásához is. — Hogyan sikerült a produkció? — Ez majd vasárnap dől el Nagykanizsán, a tizedik országos táncfesztivál területi döntőjén, ahol két élvre szóló minősítést kapnak a csoportok. A műsor címe Nyársdugás, egy olyan vidám népszókás feldolgozása, amit a buzsákiak disznóölés napján, sötétedés után játszanak. T. K. I delkezésünkre áll majd. A lengyel gyártmányú gép a beszerzési költséggel csaknem négymillió forintba kerül, s ez tekintélyes összeg. A megyei tanács azonban kezdettől szorgalmazta a számítógép rendszerbe állítását, és sok kaposvári üzem. valamint a SZÜV is csatlakozott hozzá jelen*ős anyagiakkal. A munkahelyeken felgyülemlett adatok mennyisége ugyanis egyre jobban sürgeti a száA készlet gazdag, április közepén 1,6 millió forint érték közül válogathattak a Vásárlók. A hanglemezellátás is jónak mondható. A bolt most az idegenforgalmi szezonra készül. Több bizományos árusítja majd könyveiket a Balaton déli partján. A bolt dolgozói azon fáradoznak, hogy a könyvesbolt megtartsa jó hírét. A rövidesen bekövetkező szervezeti változások is ezt a célt szolgálják. Mivel a marcali áí és znak a Petőfi utcáiban felszabadult egy üzlethelyisége, ide, a régi iUatszerboit helyére telepítik átalakítás után a hanglemezek árusítását. A választékot bővítik hangszerekkel, melyekre a Marcaliban működő zeneiskola diákjainak is szükségük van. Az új hanglemezbolt, nyitásét május elejére tervezik. rnítógépek beállítását. A vállalatok is tudják, hogy a befektetés megtérül, hiszen egy-egy gép működtetéséhez megfelelő szakember is szükséges. A közgazdasági szakközépiskola az év végére kedvező helyzetbe kerül, hiszen minden három tanulóra jut majd egy kivezérlés, így az oktatás hatékonysága a jelenleginek többszörösére nőhet. Az előzőhöz hasonlóan hosszú lesz megint a hétvége. Az épülő sátrák, körhinták sokfelé jelzik már a majális közeledtét, s Kaposváron, a Kossuth téren javában ácsolják már az ünnepi felvonulás dísztribünjét. Szombattóti kezdve Csurgó felé fordul az amatőr színjátszás iránt érdeklődők figyelme: ott rendezik meg a kilencedik országos Csokonai diákszínjátszó-napokat. A bemutatón az ország tizenhat legjőbb diákszínpada vesz részt, s az előadások után a csoportvezetők szakmai konzultációkat tartanak a bíráló bizottság tagjaival. Akit azonlban nem foglalkoztat közelebbről a' diák- színjátszás, még annak is élményt nyújthatnak a kísérő programok. Sárosi Kati és Zsoldos Imre látogat megyénkbe vasárnap. Hat órakor sí kadarkúti, nyolckor pedig a — Az új oktatási eszkö- , zök új oktatási ismeretekéi h követelnek a tanároktól — mondja Temesi László igazgatóhelyettes, aki matematikát tanít. — A jövő tanévtől áll munkába új kollégánk, aki aZ ELTE programozó matematikai szakán végzett, s a most tanító pedagógusok közül sokan házi tanfolyamon egészítik ki ismereteiket. Több olyan iskolával is felvettük a kapcsolatot, ahol már elő- iébb tartanak a mu okában, s bár a szisztémák különbözőek, hiszen a programoknak mindig a számítógép típusához kell alkalmazkodni, mégis például Békéscsabán a mienkkel teljesen azonos rendszerre! találkoztunk... S nemcsak a felnőttek készülnek az új gép fogadására. A szaktanteremben mindig van diák, aki képességeit, ismereteit fejleszti a mostani számítógépekkel. Sokan térnek vissza gyakorolni tanítás végeztével, sőt szombatonként a város többi iskolájával számitógépes vetélkedőt rendeznek. Gyakori, hogy az iskolák egymás között számítógépprogramokat is cserélnek. Egyre többen vannak a tanulók közűi, akiknek már nem agytornáztató játék a gép, hanem komoly feladatok megoldására képes munkaeszköz. V. I. nagybajomi művelődési házban lépnék színpadra. A Slágerparádé című vidám szórakoztató műsorban közreműködik még Havasy Viktor és Nógrádi Tóth István. Nagybajomban hétfőn nyúlik a falu szülöttének, Ti- bol László rajztanárnak az önálló kiállítása. A tárlatot hat órakor a nagyközségi tanács nagytermében nyitják meg. Az ünnepségen fellép a Tinctotís együttes. Képünkön Tibol László Emlékezés című tusrajza látható. Már hétfőn este megkezdődik a .majális Nagyatádon. A konzervgyárban ugyan is ezt a címet adták a hétórai bálnak, amelyben az Adria együttes működik közre. Se- gesden ma délután két órától a legkisebbeket szórakoztatja a Zene-móka című vidám gyermekei őadás. Marcaliban is a gyerekek számára kínálkozik finom csemege. A Bóbita-bérletesek — és a bérlettel nem rendelkező érdeklődők is — ma délután négykor, illetve holnap délelőtt tíz órakor a Ki jön velünk valaholba? című bábelőadást nézhetik meg a Gyermekélelmezési Központban.. A múzeumban Ve- csey Csaba festőművész kiállítása látható. Kaposváron a Kilián György Ifjúsági és Űittörő- művelődési Központban ma délután egy órától tartják bemutatőjulkat a járási úttörői zerrtle dramaitikus színjátszó kategóriájának legjóbbjiái. Délután ötkor kezdődik a Somogyi művészeti szemle ’84 városi gálaműsora. Este hétkor VukoV* Péter tart vetítettképes beszámolót a Benelux-álllamok- ról. Ugyanott vasárnap nyílik meg a városi tűzoltópa- rancsnokság pályázatának anyagából válogatott gyermekrajzkiállítás. A Somogy Képtárban e hét Végén még megtekinthetők a debreceni Déri-gyűjtemény színpompás népi hímzései, cifra szűrei, díszes főkötői. Ma és holnap még nyitva lesz a képcsarnok Vaszary János termében Fodor József festőművész kiállítása is. Természetjárássall ünnepelnek a kaposvári Édosz művelődési ház túrázói. Ezúttal kerékpáron teszik meg a Kaposvár — Bőszénfa — Szenttamáspuszta — Görgé- nyi vadásziház — Mátyás- kút — Sziilvásszeatmánton — Szenna — Kaposvár útvonalat. A túravezető Pintér József; a találkozó vasárnap reggel nyolc előtt tíz perccel a Jókai liget bejáratánál lesz. Programot tanul diák Számítógépek a közgazdasági szakközépiskolában