Somogyi Néplap, 1984. február (40. évfolyam, 26-50. szám)
1984-02-19 / 42. szám
Belvárosi oázisok Aggregátor a tévének. A napokban szállították cl a képen látható kct száz- kilowattos aggregátort, amit a kaposvári \ as-Műszaki Szolgáltató Szövetkezet gyártott a Magyar Televíziónak. A fő követelmény zeknél az aggregátoroknál a esöndesség — hogy a forgatást ne zavarják. Az aggregét rt a tévé műszakijaival Horváth Károly, a szövetkezet osztályvezetője tervezte. Ha beválik, újabb tíz darabot rendel a Tévé. Chicago — Barcs Egy élet állomásai — Változatos gyermekkorom volt — mondja Soltész Józsefné, mindenki Rózsi nénije. — Kisebb-nagyoob megszakításokkal ötven éve élek Barcson. Édesapám kilenc testvér becseként roppant szegényesen élt édesanyámmal. Kéthónapos lehettem, mikor szüleim elvittek Drávatamásiból Amerikáiba. Chicagóban éltem 19 éves koromig, 1929-ben jöttem vissza a szüleimmel. Apám Ch!cago mellett egy farmon dolgozott mint kertész. Anyám kígyómarás következtében kórházba került, élet-halál közt lebegett. Engem az ottani gyermektelen orvos házaspár karolt fel. Így nyílt meg előttem a vidámabb élet reménye. ök fizettek a szüleimnek, mellette engem teljesen elláttak, nagyon csinosan öltöztettek, iskoláztattak. Épipen ahogy befejeztem az iskolát, közölte velem, apám, hogy megyünk haza Magyarországra. Kérdeztem, hol van az. Én ott csak amy- nyit tudtam erről a kis országról, hogy itt sok burgonyát termesztenek. Nagyon AZ ORSZÁGOS TAKARÉKPÉNZTÁR baJatonszemesi üdülője dolgozókat keres PORTÁS, FELSZOLGÁLÓ, TAKARÍTÓNŐ, KONYHAI KISEGÍTŐ, UDVAROS mon ka körökben. Érdeklődni a helyszínen az üdülő vezetőjénél minden héten kedden 9—13 óráig. (79425) sírtam, mikor először megpillantottam Barcsot. Magyarul jóformán semmit sem tudtam, anyám meg nem tudott angolul, így csak apámmal tudtam beszélgetni. Itt a rokonokhoz költöztünk, egy pici kis szobába. Apám által aztán a fűrészgyárhoz kerültünk, ott kaptunk egy k's lakást. 1938-han férjhez mentem egy katonatiszthez; az én kedvemért szerelt le, és vas utasként dolgozott. A hábo rús években a férjemet át helyezték a Felvidékre. M kor hazakerültünk, még Bar csőn voltak a németek. Én gem a három lányommal el cipeltek Szigetvárra, ott kel lett tolmácskodnom. Az iskolai végzettségem miatt sehol nem alkalmaztak, így lettem varrónő. A felszabadulás után az MNDSZ-nek voltam a propagandistája, de a szervezésben is nagyon sokat dolgoztam. Később a magyar— szovjet társaságnál is dolgoztam, majd a vasutas nők egyesületének titkára lettem. Ma már számomra is hihetetlen, hogy bírtam ennyit dolgozni a varrás és a három lányom mellett; ök mind tanultak, férjhez mentek, Pécsen élnek, de hazajárnak hozzám, ha idejük engedi. Ma már az unokáimat tanítom az angol nyelvre. A hetvenes évek közepétől segítek a nyugdíjasok klubjának. Sokat jártunk Kirándulni: Kőszeg, Zalaegerszeg, Szombathely, Sárvár, Zala- karos, Pécs, hogy csak néhány úticélt említsek. Soksok kiállítást láttunk. Mindenki ismer Barcson, itt sokan szeretnek, én is sok embert kedvelek, ez köt ide. Már nehezen megyek, sok- szor hetekig nem tudom elhagyni a lakást az időjárás és a lábam miatt. Én az „örökmozgó” voltam ? Sokat olvasok, rengeteg könyvem van, több folyóirat előfizetője vagyok. 1965 óta járnak hozzám kis tanítványok angol órára, az utóbbi időben ők számolnak be a városban történtekről. Nehezen szoktam meg az itteni életet. De aztán már soha nem gondoltam arra, hogy elmegyek ebből a mi szép országunkból. Wellischné Börzöli Szilvia Napjaink erőteljesen urbanizalódott lakókörnyezetei, a sűrűn beépített belvárosok, lakótelepek, utcái szörnyűségesen megnőtt gépkocsiforgalma, a zaj, a szennyezett levegő, a városi ártalmak erőteljesen követelik a kertek — mai, talán tudálékos szóhasználatunk szerint rekreációs zöldfelület — létrehozását. A történelmi belvárosok rehabilitációja, az építészeti értékek egy részének átmentése a következő évtizedekre, az elhasználódott, igénytelen belvárosi lakások lakhatóvá tétele — mai igényeink szerint — egy sor feladatot állít elénk. Nincs recept arra, hogy a városo kát miként lehet kis lépésekben és a megvalósíthatóságot figyelembe véve a lakókörnyezetet — nem csupán a rajzasztalon — érdekesebbé tenni. Mondandómnak, Hermann Grub tavalyi — budapesti kiállításának kapcsán, úgy érzem, külön aktualitást ad az az országos tervpályázat, amelyet Kaposvár főutcájának déli felével, a lakó- és egyéb épülettömbök beépítésével kapcsolatban tettek közzé. A kaposvári sétálóutca létrehozása e kis lépeseknek egyike. A belváros rehabilitációjában rejlő lehetőségek megvalósítása nagyban emelné a történelmi városmag és az egész város „értékét” is. Hermann Grub építész gyakran áll heves viták középpontjában: akciói, amelyekkel lakott területeket igyekszik emberibbé, otthonosabbá tenni — hogy már ne az autó, hanem a lakosság szükségletei legyenek irányadóak a tervezésben — sűrűn foglalkoztatják a sajtót. Egy müncheni utcát vagy a brüsszeli Grand Place-t például járdáitól zöld mezővé változtatott, amikor valódi gyepszőnyeget terített ki rájuk. Stuttgart egy sétálóutcájában 40 autót tüntetett el ilyen gyepszö- nyegek alatt. Az efféle nagy feltűnést keltő akciók célja, hogy ráébressze az embereket környezetük probléma- J tikus állapotára, s ily módon őket is aktív lépésekre ösztönözze. Hermann Grub mondta: „Rendkívül nagy hátrány, hogy semmi zöld nincs a lakásom közvetlen közelében. Ha fel akarok üdülni, autóba kell szállnom, mint sok más embernek, és a városon kívülre kell hajtanom. A gondolat, hogy zöld oázisokat keil terem ionunk a városokban, voltaképp ebből a konkrét lakás- helyzetből született Elkezdtem terveket csinálni, hogyan lehetne a házammal szomszédos hátsó udvarból valami oázisfélét létrehozni.’’ Ötlete 1974-ben született meg. A háztömbök belső udvarának beépítése nem az eredeti elképzelés szerinti, I őrületét falak, garázsok, szerszámkamrák borítják és darabolják apró parcellákká. Gyakorla előforduló öreg fák eilenére a szabad idő és pihenés szempontjából értékük a nullával egyenlő. (Ha betekintünk Kaposvár bármely belvárosi utcájának bármely szárazkapu-bejára- tán, általában a fenti képet láthatjuk.) Hermann Grub icrveZU-, szervező-, agnuio munkája nyomán Münchenben iy<4-ben megszületett az első „zöld oázis”. Az udvar fölösleges melléképületeit, kacatjait eltávolították, a használható — sokszor díszes — térburkolatokat, járdákat kijavították, a talajt termőképessé tették és a legváltozatosabb növényzetet telepítettek. (Az udvar védettsége, kíméletes használata lehetővé teszi, hogy igényes, változatos megoldásokat alkalmazzanak.) Az udvarra ivókút, madáritató, hulladékgyűjtő, virágtartó edények, kerti bútorok kerültek. A házban élők közösségi tartózkodási helye, terasza mellett helyet kaptak intim, növényzet közé ágyazott sarkok, beiüttatott pergolavázak egy-egy székkel, ülőalkalmatossággal. Münchenben ma már 250 ilyen belső udvar található. Néhányat közülük alkalmam volt látni, s mondhatom, hogy útkeresésünknek a barátságos emberi környezethez ezt a lehetőséget is fel kell tárnia. Végezetül hadd idézzem Abrahám Kálmán miniszter szavait Hermann Grub budapesti kiállításával kapcsolatban: „A felduzzadt városokból kiszoruló természet, a főútvonalak mentén az autók kipufogógázaitól már nyár közepén lomb nélkül álló fák kérdésessé teszik az ember és a természet évezredek alatt kialakult kapcsolatát. A csend, a virágillat, a madárfütty ritka vendég városainkban, és optimista feltételezés lenne, ha azt gondolnánk, hogy Felvételre Keresünk sírásokat, TAKARÍTÓT Jelentkezés: Somogy megyei Temetkezési Vállalat Kaposvár, Mezó I. s, 2, (78591 ’a) Lörincz L. László Jég hátán 18. Gyuri türelmesen bólintott. — Tényleg. Ha ez neked jelent valamit. Csakhogy olyan szegény, mint a templom egere ... A szülei megpattantak, ez meg valahogy itt maradt, a szerencsétlen. A Gulyás szódagyárosnál lalkik. Ismered? Ismertem hát. Nem egyszer cipeltem javítani való székeket apám műhelyéből a szódagyárba és visz- sza. — Mit keres Gulyásaknál ? Vas Gyuri megelégelte a kérdezősködést. — Ezt talán tőle kérdezd ... — Aztán, hogy elejét vegye minden további beszélgetésnek, a hasára fordult. Vagy öt percig még bátorságot gyűjtöttem, aztán elszántan felemelkedtem, és odahailagtam hozzá. A homok halkan surrogott a talpam alatt, és sikerült is olyan észrevétlenül megközelítenem, hogy bár már egészen mellette voltam, meg mindig sejtekne sem volt a közelségemről. Talpammal megvakartam a lábam szárát, és azon gondolkoztam, hogy hogyan hívjam fel magamra a figyelmét, amikor egyszerre csak kinyitotta a szemét és tekintete pontosan találkozott fiaz enyémmel. Egyetlen arc- 1 izma sem rándult; úgy látszik, mégsem érte meglepetés. Tanácstalanul álldogáltam előtte, aztán ahelyett, hogy bemutatkoztam volna, zavartan a fára mutattam. — Leülhetek? Kissé oldalra húzódott, és komoly képpel felnézett rám. — Tessék. Majdhogynem olyan búgó hangja volt, mint Karády Katalinnak. Jobbnak láttam egyenesen nekiszegezni a kérdést. — Maga grófikisasszony? Felhúzta a szemöldökét. — Informálódott rólam? Ettől újra csak zavarba jöttem. Már a stílusa is mutatta, hogy nem magamfajta. — Igen ... azaz ... csak megkérd eztem. Ekkor felém nyújtotta a kezét és egy olyan történelmi nevet mondott, amely Rákóczi óta szakadatlanul ott ugrált a történetírók tolla hegyén. Hol a labanc- érzelmúek, hol pedig a rebellisek oldalán. Kora és történetírója válogatta. Melegen sütött a júniusi nap s a távolban ismét feltűnt egy szovjet katonákkal teli rohamcsónak. Tudom, hogy ebben a környezetben roppant komikusán hangzik, mégis a történelem levegője lengte át azt a néhány négyzetméternyi homokot az uszadékfa körül. Terézke tizenkilenc éves volt és sápadt, mint minden idők grófkisasszonyai. Az azonban enyhe túlzásnak hatott, hogy csontkollekció lett volna. Vékony és hosszú lábai, finoman metszett arca, ki tudja honnan való oldalági ősöket idéztek, akik évszázadokon keresztül ide-oda házasodva megtermékenyítették fél Európa arisztokráciáját. Brabanti, brugindiai, angol, norman rabló- és szelíd lovagok hagyták rajta névjegyüket Terézkén. De azért volt benne valami magyaros is. Ha más neun, akikor két feszülő melle, amely láthatóan kellemetlenül érezte magát a szűk fürdőruha alatt. S ezek a mellek aligha lehettek valami sovány, brabanti várúrnő kebleinek kései inkamációi. Melléje ültem a tőnkre, és kinyújtottam a lábam. Félig fordult csak felém, hogy megfelelő szögből láthassam a profilját. — És? Nem fél tőlem? — kérdezte csúfolódva. — Miért? Csak nem harap? — kérdeztem vissza meggondolatlanul, pedig általában nem szoktam lányoktól öKörségeket kérdezni. Úgy nézett rám, hogy majd elsüllyedtem az uszadékfával együtt. — Manapság nem valami kiváló ajánlólevél, ha az ember magamfajtával barátkozik. — Engem nem érdekel a mások véleménye — mondtam fölényesen, hogy helyrehozzak valamit korábbi balfácánságombói. Ekkor egészen felém fordította a fejet, és hidegen végigmért. — Mondja! Mit akar maga tőlem? Erre tényleg zavarba jöttem. — Hogyhogy mH akarok? — Miért jött ide hozzám? Úgy érzi, elérkezett az idő, hogy megkóstoljon egy grófikisasszonyt? Mint az a másik? — Sas? — csúszott ki a számon. (Folytatjuk) rhindezt egy csapásra meg lehet változtatni. A kérdés megoldása korántsem kézenfekvő, hiszen szembenézve eddigi építészeti, városrendezési, környezetvédelmi és környezelkialakitási elkép- ■ Keléseinkkel, át kell értékelni azokat, belátva, hogy az emberért épített környezetben az embernek jól kell ereznie magát. A léptékváltás ideje elérkezett. A túl magas lakó- és középületek, a nagy. kiterjedésű lakótelepek, a zsúfojt belvárosok dimenziója nem biztosít humánus élelleile- teleket. Célunk, hogy városaink rehabilitációja során megkeressük a lehetőségeket a belső és rendkívül értékes zöldterületek újraélesztéséhez, kialakítsuk az új házakba költöző lakók lakásának otthonossá tételét, beleszólást biztosítsunk az embereknek környezetük alakításába.” E belsőudvari zöldterületek kialakítása elsősorban az egy-egy házban élők érdekeit, de a város céljait is jó! szolgálja. A kis lépés kis közösségek összefogásából, közös munkájuk gyümölcseként valósulhat meg. Harlner Rudolf Szakértők mondják: tudta Tűzben az újszülött Somogyacsán két kiskorú gyermekével élt egy házaspár a pásztorházban. A szo- ba-konyhás lakást elég tágasnak ítélték ahhoz, hogy odavegyenek még egy személyt. Csonka Piroska 1932. július 14-én került Somogy- acsára a pásztor Nikolicséki hoz. A ház körüli munkában és az állatok őrzésében segített ... 1983. május 4-én estefelé Piroska erős fájdalmakat érzett. Tudta, hogy elérkezett az idő. Este tíz óra körül az udvaron életképes fiút szült. Még azon az estén elégette újszülött gyermekét. A körülményeket, a hogyant szinte minden vallomásában másként adta elő. A kaposvári megyei bíróságon ár. Mateevics László- né tanácsa számtalan tanút és szakértőt hallgatott meg. A vallomások alapján bűnösnek mondták ki a, fiatalkorú Csonka Piroskát különös kegyetlenséggel előre kitervelt módon elkövetett emberölés bűntettében. A bíróság nyolc évi szabadságvesztésre ítélte, s ugyanennyi időre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Csonka Piroska nyolcgyermekes családban született; az általános iskolának azonban csak az ötödik osztályát végezte el. Szüleitől már 13 éves korában elköltözött leánytestvéréhez; ott életközösséget létesített egy férfival, akiről kiderült, hogy iszik. Ezért egy idő után elváltak útjaik. — ötszáz forintért adtak el engem a Nikolicséknak — vallotta a bíróság előtt. — Ügy volt, hogy az ifjabb Nikolics Istvánnak visznek élettársnak, de az idősebb Nikolics István, a „Vendel” már az első éjjel... A felesége látta ezt, kiment, és becsapta az ajtót. Az orvosszakértők megállapították, hogy Csonka Piroska gyengeelméjű ugyan, de tettével tisztában volt. Könnyen befolyásolható, s ez is oka volt annak, hogy elkövette a szörnyű cselekedetet. Csonka Piroska titkolta terhességét. A faluban azonban sugdostak róla. A tanácsnál figyeltek föl arra, hogy a lány alakja hirtelen megváltozott, és a gyerek sehol. Jelentették a dolgot a rendőrségen. Az ítélet ellen a vádlott és védője enyhítésért fóllebbezett G*. U
