Somogyi Néplap, 1984. január (40. évfolyam, 1-25. szám)
1984-01-07 / 5. szám
Heti 85 óra adásidő Á bűvös képláda Az átalakulást a nézők is érzékelik Rabjai vagyunk, még ha tagadjuk is olykor-olykor. Szidni is szoktuk, bár egyesek 7- gyanítom: a sznobok — néha csak azért, hogy kifejezésre juttassák, ők nem átlagnézők. Azt hiszem, legtöbben úgy vannak evvel, mint a házassággal: szidják, de jobbat nem tudnak ... Ezúttal nem csak nézői szemszögből közelítünk a kérdéshez. Heti nyolcvanöt-kilencven óra műsort sugároz a Magyar Televízió, melynek körülbelül harminc százalékát adják az ismétlések. Politikai adásokra az adásidő 26, kultúrára, ismeretterjesztésre, szórakoztatásra 61, sportra 10, reklámra 3 százaléka jut. Talán nem érdektelen, ha azt is soroljuk, hogy a kulturális adásokat kitevő 61 százalékból 25—25 komoly zene, dráma, illetve egyéb kategóriájú szórakoztatás, 10 százaléka ismeret- terjesztés. A műsorok háromnegyed része a televízió saját gyártásában készül. Az adások 80 százaléka színes technikájú, s ebben előre gondolnak a műsorok megrendelői, hiszen ma még a lakosság televízióval rendelkező részéből — a családok 95 százaléka — csak tizenegy százaléknak vem színes készüléke. Az adatokat nemrégen egy elnöki tájékoztatón hallottam. Korntde.sz Mihály azt is elmondta, hogy ma egy felnőtt néző heti 14 órát tölt a készülék előtt Száz néző közül mind a hat adásna- poo a bűvös kópiád* elé ül 73 százalékuk. S milyen jelzőket aggathatnánk a működésre? Talán a legoöjetoü- vebb, ha az MSZMP Politikai Biaottságának megfogalmazását idézzük: jól működi intézmény sajátot arculattal, sajátos hibákkal Azt hanem, nincs aki tagadná, ho«y a politikai műsortí- psmok jól tükrözik az országban, a világban lezajló eseményeket Ez nem jelenti azt, hogy a színvonal egyenletes; mégis azt gondnkom, hogy frissen, sokoldalúan megvilágítva egy- egy jelenséget, kapunk képet, illetve háttérinformációkat a politikai adások szerkesztőinek, riportereinek a segítségével. Elég Chrudinák Alajos, Benda László, Kalmár György, Baló György nevét említeni, s rögtön világos, miről beszélek. Az sem véletlen, hogy a külpolitikai adások szerkesztő-riportereit említem. A belpolitikai adások — tisztelet a kivételnek — szürkébbeknek tetszenek. Ér- te'olyan vád is ezeknek egy- egy riporterét, hogy más hangnemben beszél egy átlagpolgárral, mint egy-egy magas beosztású államférfival, hivatalviselővel. Azt hiszem, jogos észrevétel. S rossz interjú az, ha a riporter nem partnere sem a „kisembernek”, sem a „nagynak”. Kedvemre van Mester Ákos paritáson alapuló Hírháttere, mely jó példája annak, hogyan, lehet elkerülni jelentős személyiségek meginterjúvolásakor a képernyőn rendkívül rosz- szul ható lakájstflust! Egy-egy évben ötven-hat- van tévéjáték, -film jelenik meg bűvös ládánk képcsövén. Hajdanában hetvennyolcvan is szerepelt az éves programban. Anyagi helyzetünket figyelembe véve, a félszáz még nem is tekinthető rossz aránynak. Lényeges, hogy a világirodalom és a magyar irodalom értékei állandóan szerepeljenek. Igaz, mintha > kö-j zött a harminc „eltűnt” között volnának az olyan típusú tévéprodukciók is, mint az trou malaszt, a Mtért?, avagy a tévések elmentek, a Jóestét nyár, jóestét szerelem stb. A kosztümös tévéfilmek viszont — nekem legalábbis úgy tetszik — nem vesztettek sem kiállításukból, sem színvonalukból. Gondoljunk csak az utóbbi évek egyik nagy sikerére, A névtelen várra, vagy a most véget ért özvegy és leányára, melyek már a színhelyeikkel is megejtettek minket ... Eltűntnek nyilváníthatjuk azt a műsortípust is, mely a frissen megjelent irodalmi értékekre irányította . figyelmünket (Nyitott könyv). S bizony az egyre hosszabb blokkokkal jelentkező — részleteiben olykor a kultúrához csak érintőlegesen viszonyuló — Stúdió önmagában nem pótolhat más, korábban képernyőn jelentkező műsorokat. Ez a magazin lassan le is mond arról, hogy „hétrekészen” egy-egy fontosabb kulturális eseményre hívja fel a figyelmet. De akkor melyik adástípus vállalja ezt? Azt hiszem, azt már nézői szinten it tapasztalták sokan, hogy átalakulóban van az esti műsorszerkezet. A késő délutáni, kora esti időszakban már láthattunk néhány figyelemreméltó filmet, köztük a cseh új hullám értékes alkotásait. A délutáni műsoridő előrehozásával lehetőség nyílhat arra, hogy értékesebb, nrvó- sabb műsorok jelentkezzenek az eddigi főidőben, azaz 20 órától. Nem biztos, hogy egy-egy jeles rendező (Tarkovszkij, Mihalkov, Visconti, Fellini stb.) munkásságát csak azoknak kell bemutatni, akik képtelenek éjszaka aludni... Tudok egy módszert arra, hogyan lehetne — néha az Ilyen „erőszak” vezethetne eredményre — rászoktatni nagyobb nézői tömegeket az értékekre: meg kell cserélni a sorrendet, előbb ezeket sugározni, és csak 22 óra után a krimiket, krimisorozatokat! Jó, hogy gondol a műsortervezés azokra is, akik gyes-en vannak vagy délutáni műszakosok, s délelőttönként is beiktat filmeket, egyéb néznivalókat Tudunk arról is, hogy a lehetőségekhez mérten igyekszik javítani a Magyar Televízió a gyermekéknek, fiataloknak szánt műsorain. Céljának tekinti az értékek őrzéséi, megörökítését így az értékorientációs tevékenysége is javul majd. Bevallom, reményekkel várom a megújulási szándék valóra váltását Leekó László Egy lány a könyvek birodaSmából 720 rendszeres olvasó Babócsán — Szarvaskirály én vagyok — harsant egy haragos hang, és az aranyszínű ökörfarkkórók közül egy hatalmas szarvasbogár mászott elő... A nagycsoportos Sarolta felpillantott a mesélőre: — Óvónéni, milyen szarvacskája volt a bogárnak? — Bizony hatalmas ágas- bogas fejdísze, csakhogy ő mégsem lehetett szarvaskirály, mert igazából bogár volt... Amikor a fiatal lány ösz- szecsukta a régi, kopott de „legkedvesebb” mesekönyvet — az Egy hiú kisgida kalandjait —, az óvodás apróságok még mindig a szarvaskirályon vitatkozva szaladtak a babócsai könyvtár udvarára. — Alig lehettem nagyobb ezeknél az óvodásoknál, amikor elhatároztam,, hogy én is gyerekekkel szeretnék foglalkozni, ha felnövök. Így volt ez 1981 nyaráig, akkor érett- ségizetem a csurgói gimnáziumban. A felvételim azonban nem sikerült a soproni felsőfokú óvónőképzőbe. Miután itt végeztem az általános iskolát Babócsán, s a szomszédos községben, Rinya. újnépen laktam — ott is élek a mai napig —, nem akartam messzire ingázni. A Áz eladott Grál-lovag Sokan ismerik Siófokon dr. Hock Jánost. Volt hivatásos jogász és népművelő, belekóstolt az idegenforgalomba és az újdondászkodás- ba, irodalmi tájékozottságát sokan megirigyelhetnék. Becsülik őit igényessége, s az egyéniségéből sugárzó nemes dac miatt is: ezzel sikerűit például elérnie a hatvanas évek közepén az azóta hagyományossá vált kő- róshegyi hangversenyek megkezdését. Kevesebben tudják azonban Hock Jánosról, hogy ő az ország egyik leggazdagabb hanglemez-magángyűjteményének a tulajdonosa. Két és fél ezres kollekciójában töméntelen ínyencségre bukkan a vendég: nagy karmesterek próbafelvételeire, a századelő neves hangművészeinek még Edison-tekerccsel rögzített, később mikrolemezre áttett produkcióira, szimfonikus és kamarazenei, valamint ope- rantkaságok egész sorára a zenetörténet valamennyi korszakából. Az egyik lemezen nem más zongorázik, mint Helmut Schmidt, az NSZK exkancellárja. — A szerelem a negyvenes évek elején kezdődött. Pécsen voltam joghallgató, s kedvtelésből rendszeresen énekeltem a főszékesegyház kórusában. Mi mutattuk be Kodály Missa brevisét és a Mátrai képeket. Ösztöndíjam és mellékkeresetem tekintélyes részét lemezekre költöttem. Pénzínséges időkben egyiktől-másiktól meg kellett ugyan válnom, de azért maradt is valamicske... Később is az „élő” muzsikától kaptam ösztönzést lemezgyűjteményem gazdagítására. Az emlékek itt elszabadulnak. Egyszer egy felejthetetlen Don Giovanni-elő- adásról szól a fáma — Klem- pererrel, Losonczyval, Os- váthtal. Székellyel, Röslerrel —, majd csaknem másfel évtizedet repülünk a képzeletbeli időgépen, s landolunk az Erkel Színház nézőterén: a színpadon a legendás tenorista, Giuseppe di Stefano Az álarcosbálban és a Bohéméletben, Richard gróf, illetve Rodolphe jelmezében. Berlin a következő állomás: itt a neves karmesterrel, Otmar Suitnerrel, valamint két világhírű énekessel, Theo Adammal és Peter Schreierrel sikerült találkoznia baráti társaságban a siófoki jogásznak. Szeged neve — a szabadtéri játékok számos kiemelkedő előadásának emléke mellett — agy, a karmesteri pálcát immár soha többé fölemelni nem képes nagyszerű barátot juttat Hock János eszébe: Vaszy Viktort. És egy találkozást a dél-alföldi nagyvárosban vendégszereplő Willy Boskowskyval. Dedikált fénykép kerül elő, levelek — a Bécsi FMhermonikusok feledhetetlen koncertmestere ferta őket —, s egy újévi Strauss -kanéért felvétele, szántén a dirigens ajándéka. De ne somijuk tovább: a művészbarátok, ismerősök lajstroma hasábokat tölthetne meg. — Sohasem akartam tehetős polgár lenini öthat szobás villával és luxuskocsival, a Siótokon kétségtelenül létező csábítás ellenére sem. Örömet igazán abban leltem, ha a bécsi Kártner- strasse valamelyik boltjában, az NSZK-ban vagy Lenin- grádban, a Nyevszkij sugár*, út nevezetes hanglemezüzletében hosszas búvárkodás után rábukkantam Furtwängler valamelyik párját ritkító Wagner-f el vételére, egy évek óta vágyott kamarazenei albumra vagy — kiváltképpen — egy számomra ismeretlen Mozart-lemezre. Ennek a csupa-kedvesség, csupa-igényesség salzburgi csodagyereknek a szerzeményei állnak hozzám legközelebb ifjúkorom óta, az ő hallatlan emberi tisztaságát, babócsai tanácson mondták, hogy adjak be egy pályázatot hozzájuk, mert évek óta nincs községi könyvtáros. A beadványt elfogadták, és nyolcvanegy augusztusa óta képesítés nélküli könyvtáros lettem. Alig kaptám többet kétezer forintnál, de nagyon tetszett a munka. — Mennyire segítette a munkáját, hogy ismerős volt a faluban? — Kimondhatatlanul sokat jelentett. Hamar felújítottam a kapcsolatokat a régi osztálytársakkal, egyébként is szinte az egész falut ismertem. A könyvtár akkor eléggé elhanyagolt állapotban volt Három-négyszáz olvasó járt ide rendszertelenül a csaknem háromezeres nagyközségből. Ezenkívül Somogy aracs, Rinyaújnép. Bal- hó, Komlósd, • Péterhida klubkönyvtára is Babócsához tartozott. A munka volt az iskolám. Kezdetben Barcsról kaptam segítséget tájékoztattak a legfontosabb teendőkről. Azután a rendezés, a katalogizálás, a kölcsönzés mindennapi teendőmmé vált. Nagyon jól megtaláltam az összhangot a művelődési ház vezetőjével — talán mert nálam alig néhány évvel Idősebb nő —, és ettől kezdve a ház programjaiban is részt vettem. — Babócsán a lakosság egyharmada cigány, ök is járnak a könyvtárba? — Éppen úgy, mint a magyarok. Mintegy háromszáz cigány olvasón van, és ez olvasói arányban még magasabb is, mint a többi rétegé. Szívesen járnak ide olvasgatni és kölcsönözni is. A sikerlistát a krimik vezetik, de ez — könyvtárosoktól hallottam — másutt sincs másképp. — Gondolom nem egyedi eset, hogy az óvodásokat a könyvtárban találtuk? — Az óvodásoknak gyakran rendezünk itt mesedél- előttöket. A 12 ezer kötet között bőven van mesekönyv is. Az általános isko-' •ások is gyakran fölkeresnek, bár az új iskolában már Iskolakönyvtár működik. A felsősök magyaréraját havonta egyszer itt tartják. — Ha most költöznék Ba- bócsára. milyen szórakozási és művelődési programokat tudna ajánlani? — Nemcsak könyvtáros vagyok, hanem a helybeli Gábor Andor ifjúsági klub vezetője is, tehát meghívnám a klub e heti rendezvényére. Kéthetenként táncestünk van a művelődést házban, ha szeret táncolni, azt is ajánlanám. Mint a község három KISZ-alapszervezete egyikének a titkára politikai feladatokra is mozgósítanám. S természetesen legelőször meggyőzném, mint újdonsült babócsait, hogy a könyvtárunkban hetente négyszer válogathat, búvárkodhat a könyvek között, és már be is jegyezném hétszázhusxon- egyedik olvasónak. Miután azonban Kaposváron két könyvtárral is „eljegyeztem” magam, így Lakács Valériánál csak tiszteletbeli olvasó maradhatok. Békés Jómét harmóniakeresését volna érdemes eszményként követni korunkban is. Es újra történetek, végeláthatatlan sorban — mert csaknem minden hanglemeznek külön története van. A végén pedig egy mély sóhaj, hozzá a lemondásról és a bűnbánatról árulkodó legyintés: -f, — Csak azt a teljes Lohengrin-felvételt ne adtam volna el egy pénzínséges időszakban .. Pilinszky Zsigmond énekelte rajta a címszerepet. Ki tudja, merre jár most a hattyús lovag... L A. Az Akadémiai Kiadó új terméséből Rövidesem napvilágot lát az Akadémiai Kiadó gondozásában Berecz János Kihívások, válaszok című tamémánykötete, amely tudományos tanácskozásokon elhangzott, illetve külföldi napilapokban megjeleni elemzéseket is tartalmaz. Ezek az írások most első ízben kerülnek a szélesebb közönség elé. A kötet napjaink történelme kérdéseinek, a nemzetközi kapcsolatok problematikájának széles körét öleli fel. Mélyreható elemzést ad arról, hogyan illeszkedik hazánk a bonyolult nemzetközi viszonyok rendszerébe. Szó van a műben az erőviszonyokról ás az ezek poütíkai hatásáról alkotott egyes polgári ren-dszea-etméletekról ; az erő- egyensúlyról és a megbontására tett kísérletekről ; a modem társadalom mozgástörvényeinek megnyilvánulásáról a nemzetközi kapcsol átokban. Az olvasó hasznos eligazítást kap a nemzetközi munkásmozgalom aktuális kérdéseiről ; az egyes pártok és irányzatok alkotó párbeszédéről; a világ haladó erőinek a politikai labilitás csökkentése érdekében kifejtett tevékenységéről. Ladó János hamarosan — immár hatódik kiadásban — megjelenő Magyar Utónévkönyve az első olyan hazai munka, amely 1827 anyakönyvezhető utónevével mintegy anyakönyvi és helyesírási normáiként szóira!. A révkönyv az anyakönyvezhető utóneveikért nemesek felsorolja, hanem eredetükről - és jelentésükrSi is tájékoztat. Ugyancsak ee év efcő negyedében jut el a könyvesboltokba A magyar irodalom története 1945—1975 című kiadvány, az első olyan, teljességre törekvő irodalomtörténeti összeíogdaílás, amely az 1945 utáni magyar irodalom bemutatására vállalkozik. A kötet — immár második kiadásiban — a korszak irodalmi életevei ás i rodalomszernjéletévd foglalkozik: vizsgálja az irodalompolitika. és az irodalmi intézmények fejlődését. SOMOGYI NÉPLAP
