Somogyi Néplap, 1984. január (40. évfolyam, 1-25. szám)

1984-01-20 / 16. szám

Önök kérték Amikor először a kezembe került a televízió e heti szerda esti műsora, meg­vallom őszintén: bosszankod­tam. Nem értettem a terv­készítők logikáját, hogy mi­ért tették egyidőre az oly népszerű „Önök kérték"-et a spanyol—magyar mérkőzés­sel. Aztán a labdarúgó-ta­lálkozó közvetítését nézve lassan rájöttem, hogy kissé elhamarkodtam az ítéletal­kotást. Kiderült, hogy lénye­gében ez is szerves része i'olt az egyes csatorna prog­ramjának. Szórakoztatott, felüdített és jókedvre derí­tett, miközben szolgált némi izgalommal is. Mindezt lab­darúgó válogatottunk jóvoltá­ból. így utólag most már azt is megpróbálom elhitetni ma­gammal, hogy a műsorkészí­tők talán valamiféle garan­ciát kaptak legjobb tizen­együnktől erre az estére. Ne­vezetesen, hogy olyannal ruk­kolnak ki. ami valóban bele­illik a címben jelzett prog­ramban. Egy szó mint száz, szép es­te volt. Ez a kilencven perc kárpótolt mindazért, amit az „egyesen” elmulasztottam. Válogattunk, ott az Ibériai­félszigeten rövid idő leforgá­sa alatt már másodszor iga­zolta, hogy azért nem szabad teljesen leírni őket. Az ifjú szövetségi kapitány, Mezey György bátor húzással, men­tesítve magát a „nagy” ne­vek bűvöletétől, valóban egy küzdeni tudó, fegyelmezett, ugynakkor érett csapat be­nyomását keltő tizenegyet tudott a pályára küldeni. Hogy vannak, akik megkér­dőjelezik ennek a győzelem­nek az értékét? Mi sem akarjuk „túllihegni”. De ne feledjük, hogy égy Máltának tucat gólt lövő; EB-döntőbe jutott ellenfél otthonában született a siker egy a fel­készülés közepén tartó és még csak formálódó magyar válogatott által. Az 1981 áp­rilisi valenciai győzelem után most az óceán-parti Cádiz is behódolt. És nem ez az első vere­ség, amelynek helyt adott az atlanti város. Egykoron itt v&rték meg Hannibál csapa­tát, sót a trafalgári vereség előtt is itt horgonyzott a spanyol flotta. Hát most ez a vereség sem kerül a spa­nyol labdarúgás aranylapjai­ra. Mégis most a mértéktar­tás a legfontosabb. Maguk a játékosok se értékeljék túl ezt a figyelemre méltó ered­ményt. Erőt meríteni belőle lehet, sőt kell is. A sikerél­mény kellő alapot szolgáltat­hat a további munkához. Elősegíti száműzni a kishi­tűséget, ösztökélheti az élvo­nalban játszókat a még jobb eredményekre. Látniuk kell — ez a mér­kőzés is igazolta —, hogy a kapu nyitva áll mindenki előtt, aki bebocsátást akar. A megújhodott Törőcsik példá­ja talán néhány itthon „fe­lejtett” klasszisnak is fel­nyitja a szemét. És mások­nak is. Lám, e kategóriába egyáltalán nem sorolhatók közül Kardos, Garaba, Nagy vagy éppen mások igazolták, hogy szorgalommal, odaadás­sal sok minden pótolható. Egy szó mint száz: jó száj­ízzel kelhettünk fel a kép­ernyő elől, de azért minden túlzástól mentesen várjuk egy új és más felfogású együttes kibontakozását. J. tL 13 SOMOGYI NÉPLAP II Szovjetunió májusban dönt az olimpiai részvételről Szarajevóban a XIV. téld olimpiai játékokon a Szov­jetunió valamennyi ver­senyszámban indítja sporto­lóit — jelentette ki csütör­tökön Moszikváhan tartott sajtóértekezletén Mara Gra- mov, a Szovjetunió állami sportbizottságának elnöke. Gramov értékelése szerint Szarajevóban igen magas technikai színvonalon ké­szítették elő az olimpiai lé­tesítményeket, s annak a re­ményének adott hangot, hogy a szovjet sportolók eredményesen szerepelnek. Egy kérdésre válaszolva a sportbizottság elnöke kitért a Los Angeles-i nyári olim­piai játékokkal kapcsolatos nehézségekre. Utalt arra, hogy a szervező bizottsággal jók a kapcsolatok, sikerült megtalálni a közös nyelvet. így az olimpiai játékok színhelyén tett legutóbbi lá­togatáskor a szovjet sport- vezetés képviselői jegyző­könyvet írtak alá, amelyben rögzítették az elhelyezéssel utazással és edzéslehetősé­gekkel kapcsolatos észrevé­teléket. Ezután teljesen szo­katlanul az Egyesült Álla­mok külügyminisztériuma bejelentette, hogy az olim­piai szervező bizottságnak „nem volt felhatalmazása” a jegyzőkönyv aláírására, s arra próbálják rávenni a szovjet csapat olimpiai rész­vételének szervezőit, hogy — figyelmen kívül hagyva minden eddigi gyakorlatot és előírást — az amerikai hi­vatalos szervekkel, minde­nekelőtt a külügyminiszté­rium illetékeseivel tárgyal­jainak. Kifogást emeltek az amerikai lriilügymtTHSzté- rrum tisztségviselői az oiim­piai attasé személye ellen is, holott a szervező bizottság elfogadta azt. Gramov hangsúlyozta: szovjet részről a Los Ange­les-! olimpia szervező bi­zottságával kívánnak tár­gyalni. Az Egyesült Álla­moknak teljesítenie kell a Nemzetközi Olimpiai Bizott­ság előtt vállalt kötelezett­ségeit. A nyári olimpiai játéko­kon történő részvétellel kapcsolatban Gramov közöl­te, hogy az utolsó jelentke­zési határidő június 2-a. A szovjet olimpiai hizottság május végén ül össze, s hozza meg döntését a ki­alakult helyzet alapján. KELE AZ ÉLEN Megyei egyéni sakkbajnokság A harmadik és negyedik fordulóval folytatódott az egyéni sakkbajnokság. Eredmények: Harmadik forduló: A csoport: Horváth—Klen- csár játszma elhalasztva, Ke- le—Dr. Illés 1-0, Csíki—Hein­rich 0-1, Salekovics—Dr. Tal- lós 1-0, ifj. Miovecz—Erdélyi 1-0. B csoport: Fehér—Krüller 1-0, Bek Bállá—Raab 1-0, Percze—Bellán 0,5-0,5; Hajdú —Ferencz 1-0, Parragi—id. Miovecz 1-0, Szoták—dr. Gyö­ke 0-1. C csoport; Kiss—Fekete 1-0, Erbár—Fenyvesi 0-1, Szi­ta—Tarr 1-0, Soós—Kozári 0-1. A Mohai—Király és a Torma—Klencsár Z. játszmák döntetlenül végződtek, az Androsies—Fodor játszmát elhalasztották. Negyedik forduló: A csoport: Dr. Tallós—ifj. Miovecz 0-1, Dr. Illés—Csíki 1-0, Döntetlenül végződött Klencsár—Erdélyi, Heinrich —Salekovics és a Horváth— Kele játszma. B csoport: Krüller—Dr. Gyökéi 1-0, Ferencz—Parragi 1-0, Raab—Percze 0-1, a Mio­vecz—Szoták, a Bellán—Haj­dú és a Fehér—Bek Bállá játszmák döntetlenül értek véget. C csoport: Fekete—Fodor elhalasztva, Király—Andro- sics elhalasztva, / Kozmári— Mohai 1-0, Tarr—Soós 0-1, Klencsár—Szita 0-1, Fenyve­si-Torma 1-0. Kiss—Erbár 0-1. A verseny állása: A csoport: Kele 3,5, Dr. Il­lés, Erdélyi, ifj. Miovecz 2,5 —2,5, Klencsár 2 (1), Sale­kovics, Csíki 2-2, Heinrich 1.5, Horváth 1 (1), Dr. Tallós 0 pont B csoport: Ferencz 3, Bek Bállá, Fehér, Percze, Parragi 2.5, Dr. Gyöke, Krüller, Raab, Hajdú 2-2, Szoták, Miovecz és Bellán 1-1. C csoport: Fenyvesi 3,5, Kozmári, Szita 3-3, Erbár 2,5, Kiss, Soós 2-2, Király 2 (1), Mohai, Torma, 1,5—1,5 Klen­csár 1, Fodor 1 (2), Andro- sics 0,5 (2), Fekete 1,5 (1), Mohai 0 pont. Asztalitenisz KB III Sorpresa C „Meg kell gondoln/unk, hogy május végén elmen- jünk-e Budapestre. Ilyen durva csapat ellen, mint a magyar, nem tehetem ki a játékosokat a sérülés veszé­lyének” — így nyilatkozta Miguel Munoz spanyol szö­vetségi kapitány mintegy két órával a mérkőzést köve­tően. Közvetlenül a találko­zó után még sportemberhez méltóan gratulált a magyar csapat játékához, de mikor az újságírók kezdték „szét­szedni”, elkeseredésében a fenti kirohanást választotta mentségként. Tény, ami tény, a Málta elleni 12:1 után nehezen tudja elviselni a vereséget. riporter: „Ezt egészen Bu­dapestről lőtték.” Mezey György szövetségi kapitány megköszönve a lel­kesedést, a fegyelmezett já­tékot, így értékelte a talál­kozót: — A látottak alapján megérdemelten győztünk. A gárda azt a feladatot oldot­ta meg, amável a pályára küldtem őket. De bármeny­nyire is rangos az ilyen ide­genbeli győzelem, látni keli, hogy még sokat kell dolgoz­ni, hogy a mai játék csapa­tunk állandó kísérője le­gyen. Somogysárd—Nagykőn yi 10:6 A pont nélkül álló nagy- kónyiak otthonában a hazai csapat ugyan nem késztette nagyobb erőbedobásra a sárdiaikat, akiknek így csak a rendkívül hideg teremmel kellett „megküzdeniük.” Gy. Háhn 4, Kovács 3, Dómján 2, Vajda 1. Enying—Lengyeltóti 14 á Lengyeltótiban került sor­ra a mérkőzés. A vereség aránya önmaga helyett be­szél. A tótiak két győzelmet Márton I. és Márton J. sze­rezték. Szombaton a két somogyi NB III-as csapat egymással játszik Somogysárd on. Sorpresa (meglepetés) — kopogták az Írógépek szer­dán este Cadizból. Utalva arra, hogy a szurkolók, a spanyol szakvezetők sem számítottak ilyen magyar játékra. „Fegyelmezett, tu­datos, korszerű" — ezékfae! a szavakkal jellemezték a rádióállomások a Magyar gárda játékát. A mieink szálláshelyükön együtt nézték végig a tele­vízió éjfél utáni összefogla­lóját a találkozóról. Garaba góljánál — utalva a távol­áéira — így kiáltott fe! a Közkívánatra ! 1984. fehrnár 5-én, vasárnap do. 15 érakor kerül bénulta tanra PETEK WEISS: MARAT HALÁLA (tragikomédia) eUndáaa. Jegyek a színház jegyirodájában kaphatók! Kaposvár, Májas 1. m. 8. Telefon: 11-163. (78467' HÍREK JANUÂR A nap 7.24 órakor kel, • 14.24 Órakor nyugszikg a hold 14.50 órakor kél, a 9.02 órakor nyugszik. [20 PÉNTEK Fábián Sebestyén A várható időjárás: Gyengén felhős, szara/ lesz az idő. Az esti óráktól fokoz atosan beborul az ég és or­szágszerte számíthatunk havazásra. Helyen­ként tartós lesz a köd. A megélénkülő déli szelet holnap a Dunán­túlon időnként erős széllökések kísérik. A legmagasabb nappalt hőmérséklet ma, pénteken 0 és plusz 5 fok között alakul. — Az Elnöki Tanács Va­lerij Leonyidovics Musza- tovnak, a Szovjetunió bu­dapesti nagykövetsége kö- vettanácsoeónak a magyar— szovjet barátság és együtt­működés elmélyítés« érde­kében kifejtett tevékenysége elismeréseként a Béke és Barátság Érdemrend kitün­tetést adomáryoztaL. A kittiiv- tetést tegnap adita át Lo­soncai Pál, az Ein ölti Ta­nács elnöke a Parlament­ben. — A* Irodalmi presszók II. országos biennáléja ma kezdődik Budapesten a Ko­rona Pódiumon a Hauer cukrászda estjével. Ezt feb­ruárban további hait, külön­böző műfajú előadás követi. — Kártológépek korszerű­sítését, átalakítását kezdték meg a Pamutíonó-ipari Vál­lalat kaposvári gyárában. Az angol szerelő irányításá­val végzett munka befeje­zésekor az eddigi tíz gép helyett öt Crosrol-tandem rendszerű géppár kezdi meg a munkát. — Autóspihenő építését kezdték el Bélavár határá­ban. A szükséges anyagukat a tanát» biztosítja, a mun­kálatokat a lakosság végzi el — társadalmi munkában. — Somogyi diákklub mű­ködik — 28 fővel — Sopron­ban. ősszel kétnapos mun­kával 6000 forinttal növel­ték a klub bevételét. Ebből a pénzhői és a megyei ta­nács művelődési osztályának támogatásából márciusban nagyszabású, többnapos ren­dezvénysorozatot terveznek. — Szolgálati lakásokat épít a pedagógusoknak Babócsán a községi tanács. A megyei támogatás mellett a község 800 ezer forintot biztosít az építkezéshez. — öt könyvtárt ju­talmaztak első díjjal tegnap délelőtt a KISZ Köz­ponti Bizottságának székha­zában — mikor kihirdették az olvasó ifjúságért pályázat eredményét. Az országos pá­lyázatra 555 KISZ-szervezet, 461 tanácsi, 247 szakszerveze­ti és 81 iskolai könyvtár kül­dött be dolgozatot. — Tiszta levegőjű Somogy. Átfogó országos vizsgálatok megállapították, hogy me­gyénk az ország egyik leg­tisztább levegőjű területe. A légtér szennyezettsége szinite sehol sem lépi túl a megen­gedett értéket. Az átlagos­nál szennyezettebb levegőjű Kaposvár, Barcs, illetve nyáron Siófok térsége. — Kismesterségekkel is­merkednek meg a gyerekek január 23-a és 31-e között a kaposvári Mozimúzeum videoklubjában. A népi mesterségeket bemutató fog­lalkozásokat Kapitány Orso­lya vezeti. A résztvevők el­ső alkatommal egy mézes- bábos műhelyébe látogatnak. y 160 évvel ezelőtt, 1824. január 26-án wületett, és 83 éves korában, 1907-ben hunyt el Fodmaniczky Fri­gyes író, politikus, iskoláit részben Pesten végezte, s 1843-tól Ráday Gedeon Pest megyei képvíceig (ahogy ak­kor nevelték : követ) mellett imokoskodott, majd 1847-ig megyei aljegyző volt. A sza­badságharcban huszárkapi­tányként harcolt a császá­riak ellen; ezért a világosi fegyverletétel után közle­gényként a gyalogsághoz so­rolták be, de 1850-ben haza- bocsátották. Egyelőre visz- szavonult a közélettől és csak az irodalomnak élt. 1859- ben megválasztották a Magyar Tudományos Aka­démia levelező tagjának. Az 1860- ak évek végén szerkesz­tette a hazánk című lapot. 1861- tól négy és fél évtize­den át országgyűlési képvi­selő volt, 1.889-tői a Szabad­elvű Párt elnöke, annak 1906-ban történt megszűnésé­ig. 1875-től 1885-ig az Opera­ház és a Nemzeti Színház intendánsaként is tevékeny­kedett. 1873-tol 1905-ig a Fő­városi Közmunkák Tanácsá­nak egyik vezetőjeként so­kat tett Budapest fejlesztésé­ért. A maga idejében olvasott író volt. Főbb művei : A fe­kete dominó, Az alföldi va­dászok tanyája, Margit an­gyal, A kékszemüveges nö, A kedvenc című regény; több elbeszéléskötet, útinap­ló.----------------------------------7 — Ösztöndíjat hirdet k franciaországi Cziffra-alapít- vány ebben az évben is 3—3 fiatal magyar művész számá­ra a zene-, a képző-, az ipar­és a tárgyaíkotó népművé­szet területén. Az ösztöndíj egyhónapos tartózkodást biz-, tosít Franciaországban. — IFJÚSÁG, ARANY, ÉLETCÉL címmel tartott nagysikerű előadást Kapos­váron a Dallos Ida kollégi­umban dr. Klujber László középiskolai tanár. Balesetek Figyelmetlenül vezette se­géd-motorkerékpárját tegnap Csurgón a 33 éves Lettner Ferencné postai kézbesítő, es nekiütközött egy személy- gépkocsinak. Súlyosan meg­sérült. Szabálytalanul kanyarodott személygépkocsijával Bog- lárlellén a 60 éves, ordacse­hi Pomikula Károly József gépkocsivezető, és összeütkö­zött egy, vele szembe jövő gépkocsival. A vétlen veze­tő, a boglárie'lei Csávics Andrásné laboráns és egyik utasa súlyos sérülést szenve­dett, két másik utasa köny- nyebben sérült meg. Nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel vezet­te gépkocsiját a 34 éves, ka­posvári Kiss László árufor­galmi előadó. A jármű Mer- nyén megcsúszott, s két uta­sa; Zalánfi László és Nagy László könnyű sérülést szen­vedett. — ADIDAS cégnek gyártott, szürke színű férfi szabadidőöl­töny 30 százalékos engedmény­nyel vásárolható a Zselic Áru­házban. (235424) — A KIOSZ Kaposvári Alap­szervezet vezetősége felhívja kisiparosainak figyelmét, hogy 1984. február hónapban 4 hetea (heti 1 alkalommal) tanfolya­mot indít az alapszervezethoz tartozó kisiparosok és besegítő családtagok részére az ipargya­korlással összefüggő jogszabá­lyi és adminisztrációs kérdések­kel kapcsolatban. Kérjük je­lentkezésüket 1984. január & -* az alapszervezetnél leadni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom