Somogyi Néplap, 1984. január (40. évfolyam, 1-25. szám)
1984-01-20 / 16. szám
ma Ütem szerint epul a kórház műtéti tömbje Épül Kaposváron a megyei kórház új műtéti tömbje. A Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat munkásai az ütemterv szerint dolgoznak, befejeződött a szerkezetépítési és a szervezettség biztosítja a határidőre történő befejezést. Ahogyan halad a munika, úgy lesz egyre impozánsabb látvány az épület: az oldalpanelek: után az építést megkezdték az ablakok szerelését is szorgos munika folyik az épületen belül is. Ülésezett az 8ZMT Bevált a kísérlet Társadalmi összefogást gazdaságpolitikai céljaink eléréséért Fontos kérdésről, az 1983. évi gazdaságpoktikiai célok eléréséről s az idei feladatokról tárgyait tegnap tartott ülésén a Szakszervezetek Megyei Tanácsa. Rései vett az ülésen KJerawics Imre. a megyei pártbizottság első titkára, s meghívták a különböző vállalatok, intézmények vezetőit, szakszervezeti bizottságainak titkárait. Az írásbeli előterjesztés, illetve dr. Egerszegi Lászlónak, .az SZMT titkárának szóbeli (kiegészítője hűen tükrözte azt a sokrétű tevékenységet, amelyet a szak- szervezeti mozgalom a múlt esztendőben végzett, valamint azt, ami az idén a szakszervezetre vár. A múlt évet elemezve és a feladatokat részletesen ismertetve, így lehet a mozgalom leg- ' fontosabb törekvését meghatározni : hatékonyabbá tenni a szakszervezetinek a termelést segítő és nevelő munkáját, erősíteni az érdekvédelmi és az érdekképviseleti tevékenységet. Erről beszélitek a feiszőía- lók is. Tájékoztatást hallgattak meg az ülésen megjelentek a tanácsok munkájáról, a lakás- és az iskolai tantermek építéséről, az egészségügyi beruházásokról, a vízgazdálkodásról, a Balaton vízvédelméről. Többen szóltak a fiatalok lakásépítési, valamint a pályakezdés gondjairól, a bérekről, a szocialista versenyről. Mindarról, ami edválasztha- teftâam a szákszeveaeti mozgatómtól, megyénk további fejlődésétől és az itt élők életkörülményeinek alakulásától. Legtöbben azt hangsúlyozták: az eddiginél is jobb, hatékonyabb munkára van szükség. Fel keli tárni a tartalékokat, és összefogni azokat, akik az előrelépés érdekében tenni akarnak. Felszólalt a tanácskozáson Klenovics Imre, és elismeréssel beszélt az SZMT munkájában az utóbbi években tapasztalható tartalmi változásról. Ajz előterjesztés és a szóbeli kiegészítés — mint megállapította — tartalmazza azokat a feladatokat, amelyeket a szakszervezetnek a gazdaság erősítése, fejlesztése érdekében meg kell oldania, ugyanakkor azokkal a kérdésekkel foglalkozik, amelyek a dolgozókat is foglalkoztatják. A megyei pártbizottság első titkára — értékéivé a múlt év gazdasaga, gazdaságpolitikai eredményeit — hangsúlyozta, hogy megyénk a nehezebb körülmények között is megoldotta a legfontosabb feladatokat, s ez kedvező alapot teremt idei céljaink eléréséhez. Szólt a vállalkozási kedv erősödéséről is; felhívta a figyelmet anna: a gazdaságosság terén lassú a haladás, nem használtunk még ki minden lehetőséget. A kockázatvállalást sem érti és alkalmazza mindenki helyesen — ezen változtatná kell, A szakszervezeti mozgalom is erősítse az egészséges kockázatvállalás szellemét. Az SZMT és a szakszervezetek figyelmét ráirányította arra: adjanak nagyobb segítséget azoknak az iparig üzemeknek, ahol a termelés* növekedésének mértéke nem kielégítő. Szólt a vállalatok együttműködésének, a szerződéses fegyelemnek a jelentőségéről, s végül a legfontosabb feladatokról. Elsősorban az export megyei növelésének szükségességét hangsúlyozta. A mezőgazdaságban dolgozó szak- szervezeti tagokat arra kérte, hogy ügyéi jenek az e terület fejlesztéséi-e kapott hitelek ésszerű felhasználására, majd ezt mondatta befejezésül : — Az előterjesztésben és a szóbeli kiegészítésben is meghatározott gazdaságpolitikai célok megyénk egész lakosságát érintik. Azt kell elérnünk, hogy megvalósításuk is legyen össztársadalmi feladat. Rt- IFűtőolaj helyett szénpor 14 ezer tonna aszfaltot gyártottak Be>*#< » székesfehérvári Közúti Építő Váliiallajt dunaújvárosi főépítésvezetőségén tavaly júniusban kísérletképpen üzembe helyezett — új rendszerű — aszfaltkeverő berendezés. Kazánját a váMart három szakemberének szolgálati szabadalma alapján olaj helyett szénporral fűtötték. Csak a gyújtó- láng működött továbbra is olajjal, az égéstérbe adagolt olcsó szénport ventillátor keverte, s ez egyben biztosította az égéshez szükséges huzatot is. Az új rendszerű berendezéssel az év végéig 14 ezer tonna aszfaltot gyártottak, és 70 tonna fűtőolajat takarítottak meg. A működés további finomításával ez az arány az új idényben még tovább javítható. E kitűnő eredmeny ellenére különösen feltűnő, hogy az új berendezés iránt gyér az érdeklődés : a vállalatok csali egyharmada jelezte, hogy megismerkedne az új eljá- rássial. Újabb erőpróba előtt Közgyűlést tartottak a megye termelőszövetkezeteinek küldöttei Tanulságokat összegeztek, az 1984. év feladatainak elvégzéséhez szükséges feltételekről, módszerekről folytattak eszmecserét tegnap évzáró közgyűlésükön a megye termelőszövetkezeti küldöttei. A figyelemre méltó javaslatokat adó tanácskozó in részt vett dr. Eleki János, a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának főtitkára, dr. Einer Zoltán, a megyei párt- bizottság osztályvezetője, Tóth Károly, a megyei tanács elnökhelyettese. Az írásban kiadott előterjesztéshez Bogó László a tsz- szövetség megyei titkára fűzött szóbeli kiegészítőt — summázva nemcsupán a gazdálkodással, hanem a szövetkezetek társadalompolitikai feladataival összefüggő kérdéseket is. A megye termelőszövetkezetei különösen nehéz feltételek között végezték múlt évi munkájukat. Az aszálykárok es a termelési költségek növekedése miatt eredményeik elmaradnak az előző évitől, s à termelési érték csak mérsékelten, 1,6 százalékkal emelkedik. Az üzemek év közben, rugalmasan számos intézkedést tettek a kiesések ellensúlyozására — nem rajtuk múlt, hogy ezek nem hozták meg a kívánt eredményt — viszont jelzi, hogy a vezetési színvonal tovább javult, több a bátrabb kezdeményezés, erősödik az üzemek szervezettsége. Mind a beszámolóban, mind a vitában igényként fogalmazták meg, hogy ezt a folyamatot tovább kell erősíteni —, hogy a most kezdett év újabb, még nagyobb erőpróbájából győztesként kerülhessenek ki a gazdaságok. Mert — ahogy az egyik felszólaló mondta —, az aszály nem ért véget, még tart, a szabályozórendszer újabb elvonásokat jelent, s ezek között a nehéz körülmények között kell többet nyújtani, mint a kiemelkedően jó 1982- es évben. Nem arról folyt a szó ezen a közgyűlésen, hogy kinek milyen terheket jelentenek a fokozódó követelmények, hanem alkotó módon arról : miként kellene és lehet megfelelni a követelményeknek. így került szóba a tagok tulajdonosi tudatát is erősítő célrészjegy, tagi kölcsön intézménye, a korrektebb partneri kapcsolatok igénye, a szerződéses fegyelem erősítése, a megújulás készségének fokozása. az ösztönzőbb érdekeltségi rendszerek kialakítása, az együttműködések szélesítése. S lehetne folytatni a sort a melléktermékek jobb hasznosításával, amely * költségcsökkentésnek egyik lenyeges eszköze, az energiatakarékos eljárások elterjesztésével és nem utolsósorban a szakmai hozzáértés szüntelen növelésével. Boda János siófoki elnök mondta felszólalásában: épp ez a szélsőséges év irányította rá a figyelmet, hogy a szakmai munkának sokkal nagyobb súlya van, mint ahogy eddig kezeltük. Saját példára hivatkozva hangsúlyozta: a műszaki háttérnek és a szakembergárdának köszönhető, hogy náluk menynyire sikerült áthidalni az időjárás okozta nehézségeket. A ma és a holnap körülményei között még inkább kulcsszerepet töltenek be, s nemcsak ők, hanem a szakmunkások is, mert nem elég megvenni egy jó eszközt, azt nagy felelősséggel, szakszerűen üzemeltetni is kell. Arra biztatta vezető társait, hogy támasszanak nagyobb követelményeket a rendszerekkel szemben, hatékonyabban, közvetlenebbül vonják be őket a termelőmunkába. A szentbalázsi szövetkezettel alakított gazdasági társaságok eredményeire hivatkozva hangsúlyozta az együttműködésben rejlő erőt, ugyanakkor utalt arra is, hogy a falu általános fejlődése érdekében többet kellene törődni a paraszti kultúr» értékeivel. Voltak küldöttek — például Vas Lajos lakócsai, Balogh József pusztakovácsi, Jakab János ságvári elnök—, akik üzemük helyzetének bemutatásával tették teljesebbé a képet; volt, aki — például Tóth János hetesi elnök — a náluk kialakított új érdekeltségi rendszert ismertette, melynek eredményeként eddig példa nélküli szervezettséggel oldották meg a múlt évben feladataikat Dr. Eleki János felszólalásában részletesen taglalta a múlt év tanulságait, kiemelte, hogy döntően fontos a kezdeményezőkészség, és a szerény fejlesztési lehetőségek mellett az anyagi-műszaki felkészültség javítása. A meglevő lehetőségek között kell megkeresni azokat a módszereket, amelyekkel a mezőgazdaság teljesíteni tudja a tőle elvárt feladatokat. Dr. Einer Zoltán a megye helyzetéről tájékoztatott elmondva azt is, hogy ezen a közgyűlésen kifejezésre jutott: a megye szövetkezetei összhangban gazdaságpolitikánkkal öt területre fordítanak fő figyelmet; a hatékonyság fokozására, a gabona- és húsprograrn teljesítésére, az energia- és költségtakarékosságra, a termőképesség javítására és az élet- színvonal szinten tartására. A küldöttek a közgyűlésen elfogadták az ellenőrző és a nőbizottság beszámolóját; zárszót Bernáth Ferenc, a szövetség elnöke mondott. ▼ . M. Megalakult a csurgói városi jogú pártbizottság Tegnap délután eddigi szervezeti formájában utolsó ülését tartotta a csurgói nagyközségi pártbizottság. Vancsura József, a pártbizottság titkára ez alkalomból. a vendégek között üdvözölte Kovács Bélát, a megyei pártbizottság titkárát, aki felszólalásában a járások megszűnésének okairól beszélt. Többek között emlékeztetett arra, hogy a járások fontos szerepet töltöttek be, hatékonyan segítették a helyi tanácsok munkáját, az állampolgárok ügyes-bajos dolgainak intézetét. A községek nagyobb önállósága vezetett oda, hogy az MSZMP Központi Bizottsága október 12-i ülésén állást foglalt a járások megszüntetéséről; ennek az állásfoglalásnak a szellemében döntött úgy az ország- gyűlés, hogy hazánkban január elsejével megszünteti a járásokat, ésszerűbb állam- igazgatási formákat hozva létre, így úgynevezett körzetközpontokat jelöltek ki — ezek lehetőséget teremtenek a majdani kétlépcsős államigazgatási rendszer megteremtéséhez. Somogybán nem ismeretlen az ilyen, hiszen Barcson és környékén már évek óta így dolgoznak. A mostani változás annyiban jelent újdonságot, hogy többek között megszűnt a nagyatádi járás, az itteni települések megyei irányításában működik közre Nagyatád és Csurgó. Az államigazgatás korszerűsítésével együtt járt a pártirányítás ésszerűsítése is, így a csurgói nagyközségi pártbizottságra az eddiginél is nagyobb feladatok várnak. A jövőben 42 pártalapszervezet munkáját kell összehangolni, ugyanakkor 2 pártbizottság és 5 pártvezetőség irányítása is rá vár. A pártbizottság kooptá- lással 14 tagot választott a most már 41 tagú testületbe. A végrehajtó bizottságnak 9 tagja van. A pártbizottság első titkárává Ha- vptman Lászlót, a megyei pártbizottság volt osztályvezető-helyettesét, titkárává Vancsura Józsefet választották. Megtanulta a harci mesterséget Emlékezés Kulich Gyulára 1942 elején még nem tombolta ki magát a tel, s a szegedi Csillag börtön zárkáiban meg különösképpen hideg vált. Az új fe- gyenc ajtaja fölé az ügyeletes őrmester kifüggesztette a krétafeliratos táblát : Kulich Gyula, sz. 1914. L 20, — 8 év fegyh. Igaz, hogy előződ eg — két- esztendei vizsg állati fogság után — három és fél évre ítélte a törvényszék, de a Magyar Királyi Kúria újra tárgyalttá az ügyét. — Megbánta tettét? — kérdezte tőle a bíró, s Kulich Gyula így váLa&zoítt: — Semmit sem bántam meg Hazám függetlenségéért és az igaz ügyért harcoltam.., Nyolcévi fegyh ázra ítélték az OIB titkárát, aki bírái fejéhez vágta az ítélet után: „Nem ér már meg ez a rendszer nyolc évet !” Küzdelmes, harcos élet jutott Kulich Gyulának osztályrészéül. Apja Békéscsabán volt szabómester; édesanyja — mived az apa 1923- ban meghalt — négy gyermeket nevélt föd egymaga. Gyuila egész korán a család támasza lett; a nyári szünidőben 12 éves korától kőműveseidnek segített, s bár végig kitűnően tajnudt, a négy polgárinál többre nem futotta, ment minden fiidér keldett a család megélhetéséhez. O is szakmát tanult: egy kis szabócéghez szegődött inasnak. A csabai munkásotthonban csakhamar népszerű lett a fiatalok között. 1934 tavaszán Pestre ment szerencsét próbálni; a Józsefvárosban egy kis szabóságban kapott munkát, s így került a VIII. kerületi ifik közé. Németországban akkor miár hatalomra került Hitler, s a fasiszták gyorsuló ütemben készültek a háborúra, A pesti munkásfiatalok meg a háborúellenes harc tudományát tanulták. A könyvek iránt fogékony Gyula német nyelvű Leniin-kötetet kapott egy idős munkástól. Már egészen jól haladt a némettel, s így világosan megértette Leninnek a fiatalokhoz intézett útmutatását : „Nemsokára nagy leszel, fegyvert adnak majd a kezedbe. Vedd el és tanuld meg alaposan a harci mesterséget. Proletárok számára ez szükséges tudomány...” A fiatal Kulich elvette a fegyvert, amelyet a munkásosztály tanítói, és vezetői nyújtottak neki. Az osztály- harcos fiatalok nagy győzelme veit, amikor az Országos Ifjúsági Bizottság titkárává öt választották. Sikeres akciók indultak a fiatalok vasárnapi leventéztetése ellen, illegális csoportokat szerveztek; röpiratoikait terjesztettek. Kulich Gyula pedig e mozgalmas hónapokban, években is mérhetetlen szorgalommal tanult, képezte magát elméleti szinten és az általános műveltségben is. Kitünően kihasználta azokat a hónapokat, amelyekben nem dolgozhatott: ilyenkor különösen tervszerű és kemény önképzést irt elő maganak. Mint az illegális párt megbízottja. 1939-ben Zürichben járt, ott átvette a magyar pártvezetés utasításait. Hazatérve fokozott lendülettel vetette bele magát a munkába. Marxizmust tanulni és a legjobb fiatalokat kommunistává nevelni — ez volt a cél, amely az ő és társai szeme előtt lebegett. S mindezt úgy végezték, hogy illetéktelenek lehetőleg ne sejtsenek meg belőle semmit. Előfordult, hogy a Vasas székház nagytermének négy sarkában négy munkacsoport tanulmányozta például a Kommunista kiáltványt, mégpedig úgy, hogy ha belépett a terembe egy nemkívánatos személy, az könyvük fölött Karl Renner A Duna-me- dence gazdasági problémái című, politikailag meglehetősen ártatlan művének fedelét látta. Egy forradalmár töretlen útját szakította meg Horthy vezérkari főnöksége, amikor 1940 elején több mint százötven kommunistát és baloldali érzelmű embert letartóztatott, köztük Kulich Gyulát is. Az adagi csend őr - laktanyában kegyetlen kínzásoknak vetették alá őket Kulich lett a per fő vádlottja. Ám akkor is nyugodt és optimista volt, amikor Szegedről a váci fegyházba, onnan a komáromi Csillag- erődbe, majd tovább, Da- chauba hurcolták. Soványan, hajadonfőtt, a hidegtől lila arccal állt az elkülönítettek csoportjában, a sor szélén, Amazokat munkába indítót-; tak, őket a halálba. Megákkor is bátorítóan mosolygott társaira. Ha élne, most lenne 70