Somogyi Néplap, 1983. december (39. évfolyam, 283-307. szám)
1983-12-24 / 303. szám
Bandi Negyven éve múlt, ; hogy ezüstmadarak''i röppentek a pályaudvar fölé, hogy haláltojásokat pottyantsanak a sínekre, a veszteglő szerelvényekre. Aztán az egyik közülük zuhanni kezdett a Nostra Iromba tömbje felé, rémisztő bőgőssel. Egy fiatalasz- szony terhet cipelve szíve alatt a menedéket jelentő otthon felé rohant. Az iszonyatos hang — mintha ég és föld szakadt volna össze — az árokba dobta, és az októberi fagyos föld kemény volt. Még csak a hetedik hónapban járt, éjjel mégis megkezdődött a szülés, és világ- rajött Bandi. Az anya rögtön megérezte, baj van. Az orvos mondta is, agyérnyo- módás... Böhm András 40 éves, donnert lakos — Jókai utca 24. —, járni nem tud, keze nem akar engedelmeskedni parancsainak, beszédét csak azok értik, akik szeretik. S mégis teljes ember. („A könyvek lábak helyett lábaim, szárnyak helyett szárnyaim. Időben, térben mozoghat velük az ember, elhajítva mankóit, elhagyva betegkocsiját. Bajban is lennék, ha kedvenc könyvekről kellene vallanom, olyan lenne, mintha egy szimfóniából egyes hangszereket akarnék kiemelni... Határtalan, szabad birodalom a könyvek, az irodalom fejedelemsége, mélynek minden csücskéhez ragaszkodom! Így számtalan helyre eljutottam, és ez sosem volt menekülés. Itthon szeretnek, s a világ is tetszene, ha nem volnának azok a sötét fellegek, ha belátnánk végre, hogy a föld az otthonunk, s csak egy van belőle. Az írók közül Fekete István és Tamási Áron áll szívemhez legközelebb, a költők közül Arany és Aprily. Még itt kell megemlítenem egy nemrégi irodalmi élményemet, egy somogyi költő kötete jutott el végre hozzám is, Pdpp Árpádé, és a katarzis erejével hatott fám. Olyan szerencsém van, hogy a megyei könyvtárból Magyar Jó- zséfné és Zoltán Gyuláné gondol velem, s hozza az olvasnivalót rendszeresen...! Hétről-hétre tágítják szűkre szabott életteremet.") Bandi rajzol. Az engedetlen idegpályákon végigfut az akarat áramnál erősebb energiája, és moccan a kéz rángva, hogy hirtelen lecsapjon a filccel egyetlen pontra. Ezek a pontnyi érintések szaporodnak kivehető, értékelhető színes rajzzá. Napokba telhet míg a pontokból kopácsoló harkály, huppogó banka, csikorgó csicsörke lesz. És hetek vagy hónapok, amíg íog- kéfeecsettel festménnyé ösz- szegződnek a pöttyök. Hogy volt képes fába karcolni er- dők-mezők vadjait? Pesten a mozgásterápiái intézetben azt mondták neki, csak az akarattól függ, hány lépcsőt tesz meg fölfelé a kiteljesedéshez, Ha az akaratot nem pillérezi a szeretet, bizony, nem jutott volria iíyen magasra. Édesanyja, apja, Pista öcesfe Véle” gyötrődték át az éveket, amíg tanult. Elvégezte a nyolcat,, a gimnáziumi éveket meg — nem hivatalom sad — öccsével csinálta végig. Bandi képet alkot Két kiállításon .szerepelt eddig, á margitszigetiről oklevele is van. (,JMeghatározó élménye életemnek a természet megismerése: öcsém s barátaim segítségével olyan helyekre is eljutottam, ahol egészségesen sem fordul meg mindenki. Ránkhajnalodott a tónál, ahol horgászat ürügyén gyönyörködtünk az első sugarakban. Magaslesre vonszolódtam fel a látványért, hiába is tagadtam volna anya előtt, a kék foltok júdáskodtak. Néha nagy bántalmaim zötykölöd- tek velem a bakhátas .utakon, de a szabad ég alatt az ember, hajlamosabb átélni parányiságát, bánataim zsugorodtak, s hazafelé már csak zanzásított formában nyom-.1 ták kedélyemet. Öcsém talán a kirándulások hatására lett az egyetem után fövadász Átadón. ■ __, A hogy a Tüskevár gyerek hőseinek, nekünk is volt Matulánk, Ács Imre hivatásos vadász; a répáspusztai erdőben minden augusztusban állt a sátrunk, heteket töltöttünk ott. Csak behunyom a szemem, s már erdők susognak, rég fejsze alá került fák nyúlnak ismét a fény felé, rég megfeneklett ladikok kacsáznak a nád között a három tó valamelyikén, és vadkacsa húz az akkori, mindig kék egünkre.”) Versíró szól. Böhm András — Bandi — nemcsak a betűvetést tanulta meg, hanem a megtanülhatatlant is bírja A minősítés nem e sorok írójának feladata. De megkapták epigramma-ötletei, lírájának természeti képei, embert tanító állatmeséi. Előbb a Magyar Vadász, a Vándor, a Nimród, á Kutya közölte írásait, egy-egjr versét, aztán szőkébb szemű rostán is átjutottak munkái: megjelent ä Somogy-ban, részese a legutolsó Vaspróba antológiának, verssel íjként a rádió hullámhosszán. („Verselni köly okkor ómban kezdtem, ezt lehetett tollba mondani. Ügy kezdtem, ahogy Milton befejezte. Talán sántít az összevetés, de kicsit én is az elvesztett paradicsomról szólok, kívülre- kedten. A versek jönnek, néha aludni sem hagynak. Babitsnak igaza van, a dal szüli énekesét. Kevés versem van, ők kerestek meg, és hasonlóan a búvópatakhoz, gyakran mélyre húzódnak, kétségbe ejtve, hogy többel elő sem bukkannak.”) írógépnél ül. Micsoda erőfeszítés kell ahhoz, hogy uj- jával elérje a megfelelő billentyűt! Az. öreg, kimustrált hivatali jószágra saját találmányát, egy mágneses szer* kezetet szereltetett: ez a megérintett betűt lerántja a papírra. Szól a rádió: Beethovent és Mozartot kedveli, gyakran magnóra is veszi zenéjüket, meg az irodalmi műsorokat. A Televízió filmet készített. . róla. Valahol várnak címmel. . r Bandi, nekem rólad szól a szophoklészi sor. Tudod, az, amelyikkel azt üzéni, hogy sok van, mi csodálatos, de az embernél nincs semmi csodálatosabb. Leskó László „Hindert ember Azt mondja Schmuk Ferenc, a kártyái tanító: — Nem, erre a tájékra való voltam én, de amikor fiatal gyerekként ide kerültem, úgy beleszerettem ebbe a földbe, az itteni emberekbe, hogy én már csak ebből halok ki. Ügy mentem Kányára, ebbe a Tab melletti kisközségbe, hogy tarisznyámban nem volt más, csak jó szándék és gyermeki kíváncsiság. Azt szerettem volna tudni, milyen volt ötven éve a kányái karácsony. Hogyan csörgették a láncos botokat szenteste, fontak-e zsúpkötelet a porció szénának, akad-e még az öreg padlásokon kéttornyú betlehem. Ismertem látásból az ottani tanítót. Hogy becsületes, falunak élő ember, hírét vettem már régebben. ... — Elviszlek szívesen az egykori betlehemes öregekhez — mondta — a kézszorítás után. — De menjünk át Bedegre! Ott tudok két embert, ismerik, játszották ezt régen. Ügy is lett, de Kiss Jánoséknál csak nem jártunk szerencsésen. János bácsi népi költő, verses füzetei sokasodnak már az asztalán, de nagybeteg felesége miatt el-elakadt a szava: — Keressétek meg a Bognár Pétert, ő mindent tud — bocsátott útunkra bennünket. Bekopogtattunk hát hozzá. Péter bácsi 1901-ben született Bedegen. Parasztember volt világéletében. Kitellett neki a munkából, az örömből, a bánatból is. •— Mindig a karácsonyt tartottam a legszebb, legbc- késebb ünnepnek. Régen két hétig tartott ez Bedegen. Karácsonytól háromkirályokig, vagyis január hatodikéig. Kezdődött már a szálláskereséssel; összefogtak a családok, hqgy Józsefnek és, Máriának szállást csináljanak. A legszebb a betlehemezés volt. Jártak körbe a gyerekek a faluban. Egyik volt az angyal, aki a betlehemet vitte, volt aztán katona fakarddal, három pásztor — néha több is — meg egy az öreget játszotta. Minden házhoz bekopogtattak. Glória — mondta az angyalnak öltözött fiú. — Szabad-e betlehemet vagy kisjézuskát köszöntem? Szabad volt azt mindenhol! Láncos botokkal csörgetve körbe jártak a szobában, meggyújtottak egy kjs gyertyát, aztán lefeküdtek — ez volt a pásztorjelenet. Azt kérdezték egymástól, mit álmodtál. Mondta az egyik vidáman: egy tábla szalonnát! A másik meg: tortákat, finomságokat. Persze a család számára is jókat álmodtak. Legvégül aztán elmondták a köszöntőt: -angyal jelent meg, kis jézus született, nem fényes palotában, rongyos jászolban ... — A házaknál karácsonyi asztalt is készítettek? — Méghozzá nagyon szépet. Az asztal alá széna került, szakajtókosárba kukor rica, búza, meg minden állatoknak való étel. Aztán fejsze, gereblye és más szerszámok. A teríték felül kalácsból, gyümölcsökből állott, ezt megint letakarták egy másik terítővei. — Mit kaptak a betlehem- mezők? — Gyümölcsöt, pénzt,,Peiv sze csak filléreket j volt, ahol bort is, ételt is. Végül elköszöntek, és a „Csorda- pásztorokat” énekelve mentek a következő házig. Ady a hóban Szénszünet A mai diákok nem ismerik ennek az összetett szónak a varázsát. Az oktatás zordjai most mindjárt rámíörmednek; hogy balgaság varázslatról beszélni egy ilyen kellemetlen emlék ürügyén, mint a kényszerszünet. Egyetértek. Jó, hogy ma már a szénszünet fogalma elhalványult s a diákok hozzászoktak a karácsonyi 1 szabadság pontosan kimért időszakához, akárcsak a jói fűtött -tanteremhez vagy a divatos télikabáthoz. Mégis vallom, hogy csodálatosan szépek voltak azok a szénszünetek az ötyenes években, s ha valamelyik télen mégse küldtek haza bennünket; akkor riigyfakadásig élt a kacsa hírekkel táplált remény: szénszünet lesz. Nem volt annál izgalmasabb esemény, mint mikor Kárpáti tanár úr a fehér köpeny fölé prémes galléré télikabátot vett föl biológiaórára és bennünket Is felszólított, hogy öltözzünk melegebben. Ekkor már ott vibrált a fagyos levegőben a hazautazás izgalma, csak napokon, órákon múlott a döntés. Képmutatóan felhajtottuk a kabátgallért, képmutatóan dideregtünk, de az óraközi szünetben a hetes mindvégig nyitva hagyta az ablakokat, hogy még hidegebb legyen. Egyszer csak belépett az igazgatóhelyettes, szegény Martonos tanár úr, és kihirdette a szünetet, ű láthatóan nem lelkesedett érte. A hivatalos közleményt meg is toldotta néhány atyai szóval, élesztgetve szunnyadozó diák-lelkiismeretünket. Szóval: szénszünet. A karácsonyi szabadságról épphogy bevonultunk. A kollégiumok estére kiürüllek, az állomás jegypénztárai elótt hosszú sorok álltak. Vászon aktatáskámba néhány inget csomagoltam sebtében, meg egy Ady kötetet, amit nemrég vettem ki az iskolai könyvtárból. Vaskos, hatalmas Ady volt ez, durva papírra nyomtatott rengeteg verssej.. Akkoriban Kezdtem ármtfnl „őska jánságán”, ostoros gőgjén, s gyatra zsengéimben magam is nagybetűvel írtam az élet, a halál és a csók szavakat. Nagyon büszke voltam a táskából kiszögellő jókora kötetre, annál kevésbé éreztem még otthon magam az Ady teremtette világban, bár ezt magam előtt is tagadtam. A rosszul táplált mozdony nagyokat szundított az állomásokon, Soprontól Eneséig csaknem kétszer annyi Ideig tartott az utazás, mint rendesen. De nem bántuk a késedelmet. Az izgalmas rend- kívüliséghez valahogy ez is hozzá tartozott. A vonat tele volt diákkal. Az óvónőképzősók énekeltek; volt köztük egy zöld szemű lány, akiből elemi erővel csapott közénk a jókedv. Eldalos volt, szép szoprán hangon énekelte a népdalokat, de egyet sem énekelt végig. Csapongott. kacagott, tréfált; úgy szikráztak a szavai, mint a porhó déli napsütésben. Néztem. Égés? úton őt néztem, bár a lány ügyet sem vetett rám. Központja volt az összezsúfolt társaságnak, gyújtópontja a gondtalan jókedvnek. Nem volt szép lány. Sovány, vékony nyakú, az arca egy madárfajtához hasonlított, amelynek a neve nem jutott eszembe. Mégis ót néztem. Egész úton nem vettem le róla a szememet. Valami vágy derengett bennem, mely azt sugallta, bár csak tudná meg ez a lány, hogy micsoda óriási verseskötettel utazom én haza. ^ " Enesén leszálltam..JMöst aztán mi lesz. Hat*hét kilométer gyalogút vár rám. Álltam az állomáson, és tűnődtem, merjek-e nekivágni. A váróteremben farkasordító hideg. Ütnak nyoma sincs a hófúvásban. Enese — akkor még villanytalan volt — fekete dermedtségével szinte ijesztett. És akkor egy zöld szem — mely az imént tűnt el a cammogó vonattal — parázslani kezdett. Szorongásom fölengedett, elindultam. A lányon járt az eszem, miközben keményen vágtam cipóim sarkát a hó közé, és nem vettem észre egy előttem terpeszkedő hófúvás- tót, amelybe csaknem derékig süppedtem. A táskám kirepült a kezemből. Négykézláb tapogattam utána az égetően hideg puhaságban. Elszakadt. A kötet megnyugtató keménységét nem érezte a kezeim. Riadtan turtkál- ' tam a havat, míg végre meg nem koccant a könyvtábla. Mire hazaértem, szürkülni kezdett Anyám hosszú zör- getésre nyitott csak ajtótí „Hát te? Kidobtak a kollé-í giumból?!” Sápadtan, dideregve állt a küszöbön. „De-; hogy — kiáltottam szikrázó örömmé! —, szénszünet van, mama, legalább három hét megint.-i.” Csak ezután engedett be a langyos konyhába. Szapndi András Évfordulók kötetei Babits Mihály születésének századik fordulója jó alkalom volt arra, hogy művészetének, emberségének nagysága tisztábban ragyogjon. Egyik legkiválóbb műfordítónk, esszéírónk, irodalomtörténészünk, s egészen — Péter bácsi karácsonyi dalai különösen szépek. Honnan vannak ezek? — Vplt itt, Bedegen egy Németh Antal nevű, tanító, az gyűjtötte össze őket. Sok helyen megfordultam már, de csak némelyiket hallottam. y , , Hallgassák csak meg. M Péter bácsi a kisszobában a régi harmóniumhoz ül, és eljátssza nekünk a „Minden ember Örvendj s v£gadj"-ot, meg az „Angyal vagyok, jól látjátok”-at Néha fel-felpil- lant a harmónium felett függő képre, amiről édesapja bőmadrágban, fekete mentében egy még távolabbi múltból néz le ránk^LI Azt mondja Schmuk Ferenc] a kányái tanító: — En is végigcsináltam ezeket a dolgokat Az apróságokkal, mert már csak alsó tagozat vari Kártyán, feldíszítjük most is a karácsonyfát. Van, amelyik énekelni kezdi a „Mennyből az angyal"-t, ahogy otthon hallotta. A többiek közül már sokan nem is ismerik. En pedig csöndesen lapozok egyet az osztálykönyvben... József kivételes nagyságú költőnk; legendás nagy versei (Húsvét előtt, Jónás könyve stb.) a rádió és a tévé jóvoltából széles közönséghez juthattak eL Az évfordulóra több Babits-könyv is megjelent: válogatott verseinek olcsó kiadása, háborús verseit bibliofil kiadásban bocsátotta közre a Helikon Fortissimo címen, a Nagy magyar írók sorozatban is megjelent egy, az életművét bemutató monográfia, sőt Szeged és Esztergom külön kis kötetet szentelt vidéki éveinek. Babits teljes életművét — az alkotót és az embert egyaránt — egy szép könyv, a Babits Mihály száz esztendeje című kötet mutatja be Pók Lajos szerkesztésében. Babits a pályatársak — Kosztolányi, József Attila, Szerb Antal, Kassák Lajos stb. — leveleinek, kritikáinak, portréinak tükrében jelenik meg. A XX. századnak nincs olyan költője, akit ne érintett volna meg Babits szelleme, humanizmusa. Még azok, akik nem szerették (pl. Szabó Dezső) is kénytelenek voltak vele foglalkozni. A kötet második részében az emlékezetes Babits-emlék- könyvból közöl — kissé szűkén mért válogatást — a szerkesztő. A sort a halálától 1983-ig megjelent kritikák, méltatások, esszék, pályaképek zárják. Egy másik évforduló a Szárszón rendezett konferencia 40. évfordulója: a magyar haladó értelmiség s kisebb részben munkásság és parasztság találkozója a totális háború torkában, akkor, amikor népünk létéről, fennmaradásáról s az elkövetkezendő esztendőkről volt s kellett, hogy essék szó. A Kossuth kiadónál megjelent kötet dokumentumok gyűjte-; ménye KáUai Gyula előszavával és Pintér István bevezető tanulmányával. Megismerhetjük a találkozó előzményeit, előkészületeit is. A kötet a szárszói találkozó jegyzőkönyvét tartalmazza a ; kimaradt előadásokkal együtt, valamint a konferencia egykorú sajtóvisszhangját, SOMOGYI NÉPLAP m
