Somogyi Néplap, 1983. december (39. évfolyam, 283-307. szám)
1983-12-18 / 298. szám
Hat évtized zöld-fehérben A Rákóczi története (195A-19©3) A labdarúgó-csapat életében 1954 hozta a fordulatot. Két évi sikertelen próbálko zás után eredményesen fejeződött be az osztályozó és a labdarúgó-csapat Záborszky Jenő vezetésével újra NB Il-es lett. Ezután Hada József, az egykori válogatott kapus vette ált az edződ teendőket, de a csapat (most már Kinizsi néven) csak az utolsó fordulóban harcolta ki a bentmaradást. A férfi röplabdátok is megnyerték a területi bajnokságot és bejutottak az NB II-be. Időközben föllendült a vívóélet 1957-ben az asztaliteniszezők is a második vonalba kerültek. A labdarúgó-csapat néhány gond nélküli év és közepes szereplés után egészen váratlanul 1959-ben búcsút vett az NB II-től. A labdarúgók árnyékában kevesebb fény jutott a Dunántúlon rangot kivívó kerekeseknek. Es úszóknak, akik az uszodával nem rendelkező városok országos listáján a harmadik helyen álltak. I960, szeptember 2-án igazolta le a Kinizsi a tizenöt és fél éves Bene Ferencet; neki nagy szerepe lett a csa pat két év utáni visszajutásában. A sorsdöntő KMTE— Kinizsi mérkőzést rekord létszámú közönség előtt (tízezer néző!) 1960. június 4-én a Dózsa-pálván rendezték meg, s a Kinizsi 2:l-re győzött. Így lett újra NB IT-es. Ez év nyarán alakult meg a kézilabda-szakosztály is. Időközben a kerékpárosok sikert sikerre halmoztak, és a béke-kupában elért eredményeikkel bejutottak az NB I-be; két évet töltöttek ott. A labdarúgók viszont nem tudtak gyökeret verni a második osztályban, ide csak 1964-ben kerültek vissza ismét. A vívószakosztály megszűnt, illetve beleolvadt a KH. Vasutasba. 1969-ben húszévi szünet után újra lett vízilabda-csapata a Kinizsinek, s az OB II B osztályába sorolták be. A következő évben a januári közgyűlésen a klub ismét felvette a Rákóczi nevet. Az 1972. november 9-én vezetőségválasztó közgyűlés zajlott a klubnál, s elnökké dr. Kassai Jánost választották. Mint kiderült, ez mérföldkő volt a klub életében. Attól kezdve indult el a fel- emelkedés útján a labdarúgó-csapat. Az átszervezés utáni NB 11-ben előbb még csak a negyedik helyet kaparintotta meg, de a következő bajnokságot már megnyerte és bejutott az egycsoportos NB II-be. 1974 elején szakosztályt atefcitotta'k a tájfutók is. Folytatódott a labdarúgók diadalútjai, s elkövetkezett 1975. június 30-a, amikor az Oroszlányban elszenvedett vereség ellenére NB I-es csapatot ünnepelhetett a lelkes közönség. 1975 augusztus 30-án húszezer szurkoló előtt játszotta első NB I-es mérkőzését a Rákóczi. Burcsa két góljával megverte a Vasast. 2:0-ra. 1977 januárjában ismét megalakult az úszószakosztály, és az asztalitenisz-csapat is kiharcolta az NB Il-es jogot. Közben a labdarúgók az MNK-ban eljutotak a leg jobb négy közé, ott az FTC állította meg őket. 19TÍ, ok- i tóber 15-én nagy gyász érte | a klubot. Elhtmyt Avar 1st- i ván, aki játékosként és ed- | zőként harminckét évig el- , évűlhetetlen érdemeket szer zett a zöld-fehér színek kép viseletében. 1978 nyara: egy nagy múltú szakosztály ismét búcsúzott. A kerékpárosok átigazoltak a Kaposplasthoz. A labdarúgó-csapat viszont a harmadik NB I-es évben nem tudott megmenekülni. Mindössze egyetlen ponton múlott a kiesése. 1979 elején a VBKM Vasas a férfi NB I-es asztalitcniszezőit engedte át a Rákóczinak, igaz, a szétesőben levő gárda nem tudott bentmaradni az élvonalban. Néhány .hónappal később a Dózsa atlétáit irányította a zöld-fehérekhez. A labdarúgó-csapat kiesése utáni első évben eredménytelenül próbálkozott a visz- szakerüléssel, egy újabb évnek kellett eltelni^ míg ár. Puskás Lajosnak sikerült visszavinnie a csapatot a legjobbak közé. Most már azonban nem futotta többre az erőből egyetlen bajnoki évnél. 1981. június 17-én az FTC ellnei 1:1 jelentette a végleges búcsút. A következő bajnokságban még az NB Il-es jogot sem tudta megtartani a Rákóczi. Következett a területi bajnokság. Viszont az asztalite- níszezők az év elején már jelenthették: átszervezett csapattal visszakerültek az NB I-be. Szépen fejlődtek aZ atléták, ugyanúgy az úszók, de ezt a szakosztályt a korlátozott lehetőségek a legjobbjainak elvesztésére kárhoztatták. A tájfutók is fokról fokra előbbre léptek, csak a kézilabdázók nem tudtok elmozdülim a hoít- pomtrófl. S elérkeztünk 1983 végéhez. A labdarúgók ismét a területi csoport élén várják a folytatást. Sajnos, az NB I-es asztaliteniszcsapat nyeretlenül egyre reményt vesz- tettebb az NB I-ben. Mit hoz a jövő? Az egyes szakosztályokban ma is a tehetséges fiatalok tucatjai bontogatják szárnyaikat. Méltóak lesznek-e az elődökhöz, meddig szolgálják a zöld-fehér színeket? Megannyi megválaszolatlan kérdés. A sportolókra vár a feladat. A klub történetét ők írják. Jutási Róbert A labdarúgó NB II tavaszi sorsolása I. ford. marc. 4., 14.30 6. DMVSC—Ózd Keszthely—Szolnok Szekszárd—Ganz-Mávag STC—Eger Sopron—HMSE Békéscsaba—Szabó L. SE 32. Volán—Siófok Baja—Nagykanizsa Kazincbarcika—D. Kinizsi Kecskemét—Bakony V. II. ford. márc. 11., 14.30 ó. Debr. Kinizsi—DMVSC Nagykanizsa—Kazincbarcika Siófok—Baja Bakony V.—22. Volán Szabó L. SE—Kecskemét HMSE—Békéscsaba Eger—Sopron Ganz-Mávag—STC Szolnok—Szekszárd Özd—Keszthely III. ford. márc. 18., 15.00 ó. Keszthely—DMVSC Szekszárd—Özd STC—Szolnok -Sopron—Ganz-Mávag Békéscsaba— Eger Kecskemét—HMSE 22. Volán—Szabó L. SE Baja—Bakony V. Kazincbarcika—Siófok D Kinizsi—Nagykanizsa IV. ford. márc. 25., 16.00 ó. DMVSC—Nagykanizsa Siófok—D. Kinizsi Bakony V.—Kazincbarcika Szabó L. SE—Baja HMSE—22. Volán Eger—Kecskemét Ganz-Mávag—Békéscsaba Szolnok—Sopron Ózd—STC Keszthely—Szekszárd V. ford. ápr. L, 16.30 ó. Szekszárd—DMVSC STC—Keszthely Sopron—Özd Békéscsaba—Szolnok Kecskemét—Ganz- Má vág 22. Volán—Eger Baja—HMSE Kazincbarcika—Szabó L. SE D. Kinizsi—Bakony V. Nagykanizsa—Siófok VI. ford. ápr. 8., 16.30 ó. DMVSC—Siófok Bakony V.—Nagykanizsa Szabó L. SE—D. Kinizsi HMSE—Kazincbarcika Eger—Baja Ganz-Mávag—22. Volán Szolnok—Kecskemét Ózd—Békéscsaba Keszthely—Sopron Szekszárd—STC * VTI. ford. ápr. 15., 16.30 6. STC—DMVSC Sopron—Szekszárd Békéscsaba—Keszthely Kecskemét—Ózd 22. Volán—Szoktok Baja—Ganz-Mávag Kazincbarcika—Eger D. Kinizsi—HMSE Nagykanizsa—Szabó L. SE Siófok—Bakony V. Vili. ford. ápr. 22., 17M 6. DMVSC—Bakony V. Szabó L. SE—Siófok HMSE—Nagykanizsa Eger—D. Kinizsi Ganz-Mávag—Kazincbarcika Szolnok—Baja Ózd—22. Volán Keszthely—Kecskemét Szekszárd—Békéscsaba STC—Sopron IX. ford. ápr. 29., 17.00 ó. Sopron—DMVSC Békéscsaba—STC Kecskemét—Szekszárd 22. Volán—Keszthely Baja—Ózd Kazincbarcika—Szolnok D. Kinizsi—Ganz-Mávag N agykanizsa—Eger Siófok—HMSE Bakony V.—Szabó L. SE X. ford. máj. 6., 17.30 ó. DMVSC—Szabó L. SE HMSE—Bakony V. Eger—Siófok Ganz-Mávag—Nagykanizsa Szolnok—D. Kinizsi Ózd—Kazincbarcika Keszthely—Baja Szekszárd—22. Volán STC—Kecskemét Sopron—Békéscsaba XI. ford. máj. 13., 17.30 é. Békéscsaba—DMVSC Kecskemét—Sopron 22. Volán—STC Baja—Szekszárd Kazincbarcika—Keszthely D. Kinizsi—Ózd Nagykani zsa—Szolnok Siófok—Ganz-Mávag Bakony V.—Eger Szabó L. SE—HMSE XII. ford. máj. 20., 18.00 é. DMVSC—HMSE Eger—Szabó L. SE Ganz-Mávag—Bakony V. Szolnok—Siófok Ózd—N agykanizsa Keszthely—D. Kinizsi Szekszárd—Kazincbarcika STC—Baja Sopron—22. Volán Békéscsaba—Kecskemét XIII. ford. máj. 23., 18.00 ó. Kazincbarcika—DMVSC D. Kinizsi—Baja Nagykanizsa—22. Volán Siófok—Kecskemét Bakony V.—Békéscsaba, Szabó L. SE—Sopron HMSE—STC Eger—Szekszárd Ganz-Mávag—Keszthely Szolnok—Ózd XXV. ford. máj. 27, 18.00 ó. Kecskemét—DMVSC 22. Volárt—Békéscsaba Baja—Sopron Kazincbarcika—STC D. Kinizsi—Szekszárd Nagykanizsa—Keszthely Siófok—Özd Bakony V.—Szolnok Szabó L. SE—Ganz-Mávag HMSE—Eger XV. ford. máj. 30., 18.00 ó. DMVSC—Szolnok Ózd—Ganz-Mávag Keszthely—Eger Szekszárd—HMSE STC—Szabó L. SE Sopron—Bakony V. Békéscsaba—Siófok Kecskemét—N agykanizsa 22. Volán—D. Kinizsi Baja—Kazincbarcika XVI. ford. jun. 3., 18.00 ó. DMVSC—Eger Ganz-Mávag—HMSE Szolnok—Szabó L. SE Ózd—Bakony V. Keszthely—Siófok Szekszárd—N agykanizsa STC—D. Kinizsi Sopron—Kazincbarcika Békéscsaba—Baja Kecskemét—22. Volán XVII. ford. jún. 6, 18.00 ó. Baja—DMVSC Kazincbarcika—22. Volán D. Kinizsi—Kecskemét Nagykanizsa—Békéscsaba Siófok—Sopron Szabó L. SE—Szekszárd HMSE—Keszthely Eger—Ózd Ganz- Mávag—Szolnok Bakony V.—STC • XVIII. ford. jún. 10, 18.00 ó. 22. Volán—DMVSC Baja—Kecskemét Kazincbarcika—Békéscsaba D. Kinizsi—Sopron N agykanizsa—STC Siófok—Szekszárd Bakony V.—Keszthely Szabó L. SE—Ózd HMSE—Szolnok Eger—Ganz-Mávag XIX. ford. jún. 17, 18.00 ó. DMVSC—Ganz-Mávag Szolnok—Eger Keszthely—Szabó L. SE Szekszárd—Bakony V. STC—Siófok Sopron—Nagykanizsa Békéscsaba—D. Kinizsi Kecskemét—Kazincbarcika 22. Volán—Baja Özd—HMSE í HÍREK DECEMBER A nap 7.27 órakor kél, s 15.54 órakor nyugszik, a hold 14.43 órakor kél, ü 5.24 órákor nyugszik; A várható időjárás: 18 Időnként már felszakadozik a felhőzet, csak szórványosan számíthatunk havas esőre, ónos VASÁRNAP Auguszta A dél! szél sokfelé élénk, helyenként erős A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, vasárnap plusz 5 és plusz 10 Celsius fok között alakuL 105 ezret ér a négyes A Sportfogadási és Lottóigazgatóság közlése szerint az 50. játékhéten öttalálatos szelvény nem volt. A nyeremények a nyereményilleték levonása után a követtesőlr négy találatot 89 fogadó ért el — az ő nyereményük egyenként 105 163 forint; a háromtalálatos szelvényre 436, a kéttalálatosra 19 forintot fizetnek. — író—olvasó találkozót rendeztek tegnap Szőlősgyö- rökön, a Latinca Sándor nevelőotthonban és általános iskolában Fodor Andrásnak, az írószövetség alelnökének vezetésével. A találkozón részt vett Kanizsa József költő is. — A római jog oktatásának tapasztalatairól tárgyalt a hét végén az Ókortudományi Társaság Budapesten a Magyar Tudományos Akadémia kistermében. A vitaindító előadást Kállay István tartotta. — Míg új a szerelem címmel forgat Móricz Zsigmond művéből tévéjátékot Szőnyi G. Sándor. A főszerepet Kállai Ferenc, Haumann Péter és Szegedi Erika alakítja — Évadzáró társulati ülést tartott pénteken este a Fonómunkás klub. Vértes Elemér, a színpad vezetője értékelte az évi munkát, és jutalmakat adott át a tagoknak. — A barcsi nyugdíjasok találkoznak holnap este hatkor a művelődési házban. Köszöntő beszédet mond Gál Endre, városi tanácselnök-helyettes, majd a Boróka tánc- együttes lép föl. — Befejezték a tévé- és URH-adóantennarendszer korszerűsítését Miskolcon az avasi kilátótorony felújítási munkái során. Az új antennákkal pénteken kezdték meg a sugárzást. A gerecsei tvátjátszó is nagyobb teljesítménnyel, 80 wattal sugároz. — Elkészültek az első hazai Lee-Cooper farmernadrágok. A Budaflax Lenfonó és Szövőipari Vállalat a in vásárolta meg 3 évre tási jogát az angol c, A nyugati partner a próbagyártástól kezdve folyamatosan ellenőrzi a szövet és konfekcionálás minőségét. — Bekapcsolták özdot is a belföldi távhívóhálózatba. A város körzeti hívószáma: 47. — Zárva lesz kilenc hónapig a székesfehérvári Magyar Alumíniumipari Múzeum. A szünet alatt felújítják az épületet, s új kiállításokat rendeznek. — A termőföld javítására a múlt évinél többet fordítottak a megye termelőszövetkezetei. Tavaly 66, az idén 78 millió forintot költöttek el a fontos cd érdekében. Hétfői ügyelet este 8 óráig. Telefon: 1Í-51G 120 érni ezelőtt, 1863. december 18-án szüle- tett, és 81 éves Korában, 1944-ben hunyt el Bogdánfy <>dön vízépítő mérnök, ismert hidrológus, az első vi- ? lágháború idején a baloldali Ü mérnökmozgalom vezetője. - Tanulmányait a budapesti Műegyetemen végezte majd ! 1890-ben á‘Iami szolgálatba lépett. tői az Országos Vízépítési Tfrargatóság munkatársa, lilától a budapesti kultúrmérnöki hivatal vezetője, miközben a Möegyete- meu is oktatott. A polgári demokratikus forradalom és a Tanácsköztársaság Idegén ő vezette az Országos Vízépítési Igazgatóságot, s kidolgozta a tauácskormány vízügyi porogramját. Haladó magatartása miatt 1920-ban nyugdíjazták. Még 1894-ben megszervezte az árvizeit előrejelzését. Sokoldalú szakirodalmi tevékenységével a vízépítés és a hidrológia legkorszerűbb eredményeit közvetítette és fejlesztette tovább. Az 1910-es években szerkesztette a Vízügyi Közleményeket. Emlékezetére 1951-ben a Magyar Hidrológiai Társaság Bog- dánfy-érem néven évenként kiosztásra kerülő kitüntetést alapított, a vízgazdálkodás valamely ágában elért kimagasló tudományos munkásság jutalmazására. — Gépírőversenyt rendezett Siófokon a GOV KISZ- szervezete, a városi KISZ-bi- zottsággal közösen. A vetélkedőn harmincán mérték össze tudásukat. — Nyugdíjastalálkozót tartott a héten a kaposvári Cser vendéglőben a kaposvári áfész. Mintegy másfélszázan hallgatták meg Sovány György elnökhelyettes beszámolóját a szövetkezet munkájáról. A KISZ-szervezet tagjai kedveskedtek műsorral a nyugdíjasoknak. — Megszépül a moszkvai Puskin Színház. A mennyezeti lámpák szovjet testvérmegyénk, Visnyij—Voiocsik-i Vörös Május Üveggyárában készültek el. A kétszáz lámpaernyő eredeti aranyozással kerül a helyére a színházban. — Közönségsikere van a tüzelőanyagokat, építési és barkácsolási cikkeket forgalmazó fonyódi Téba áruháznak. A szeptember elején megnyílt üzletben nem egészen négy hónap alatt 22 millió forint értékű árut adtak eh — Főzőtanfolyamot indított a balatonmáriai áfész szak- szervezeti és ifjúsági bizottsága. A tanfolyam 22 hallgatója elsősorban a korszerű táplálkozáshoz szükséges été-, lek készítésével ismerkedik. — A hidegháború katonai vetületei címmel nyílt politikai vitakört rendeznek holnap este a somodori művelődési házban. A beszélgetést dr. Szendi József kandidátus vezeti. — Alkalmi ár! Női reuma garnitúra (105 Ft-ért) érkezett a Kaposvár, Noszlopy G. utcai olcsó áruk boltjába. (78278) — Fürdözök figyelem! Értesítjük- kedves vendegeinket, hogy a hévízi állami gyógyfürdő- kórház tó és fedett fürdője az ünnepek alatt az alábbiak szerint üzemel: 1983. december 24. szombat: nyitvatartás 13 óráig teljes üzem, december 25. vasárnap: a fürdők zárva, december 26. hétfő: fürdők nyitvatartása: 13 óráig, december 31. szombat: nyitvatartás 13 óráig teljes üzem. 1984. január 1. vasárnap a fürdők zárva. Nyitvatartási napodon pénztörzárás 1 órával k:<v .abban, igazgatóság. (mát