Somogyi Néplap, 1983. november (39. évfolyam, 258-282. szám)
1983-11-06 / 263. szám
Mesterségük címere Diploma a Szovjetunióból Annak, aki rövidebb-hoez- szabb ideig a Szovjetunióban diákoskodott, örökre feledhetetlenek maradnak az ott szerzett élmények. A kollégium folyosóján vagy a konyhában, vacsorakészítés közben egy pillanat alatt keletkezett barátságok, az „ami az enyém, az a tiéd is” mentalitás, a számunkra alig elképzelhetően közvetlen kapcsolat a nagy professzor és a „kis” hallgató között, s a diákélet számos más sajátossága. A diák tanulni utazott, s visszatérve indokolt a kérdés: miként hasznosítja az ott szerzett ismereteket Megmarad-e avagy megkopik a nyelvtudás? Erről kérdeztünk három egykori szovjet ösztöndíjast Az érdeklődés kölcsönös Kovács József, m kaposvári járási pártbizottság titkára 1980-ban Moszkvában, az SZKP KB főiskoláján szerezte meg második diplomáját — Rengeteg élménnyel és tapasztalattal tértem haza; ez persze természetes Is, hiszen Moszkva a világpolitika egyik központja. Ráadásul épp akkoriban tölthettem három évet a szovjet fővárosban, amikor megélénkültek a viták a gazdaságirányítási rendszer megújításának módjairól, az anyagi érdekeltség elvének érvényesítéséről, a háztáji gazdaságokról, s amikor számos új intézkedés született. Kapcsolataink az oktatókkal — a döntések előkészítésében fontos szerepet játszó teoretikusokkal — nem hasonlítottak a szokásos tanárdiák viszonyra: sokszor kérdezősködtek gazdaságirányítási rendszerünkről, s többnyire elismerték létjogosultságát. S nemcsak tanáraink vagy az egy-egy eűő- adásra, szemináriumra, konzultációra meghívott szovjet szakemberek, hanem a többi szodalteta országból érkezett hallgatót ársak Is. Sok, kitűnően képzett és eredeti módon gondolkodó gazdasági szakemberrel találkoztunk — elsősorban a sztavropoll területen, s megfigyelhettem a helyi sajátosságokat, láthattam a kísérletezést kedv megnyilvánulásait Kijevijei*, Rosztovban, Mtoszkbesn, Rigában és másutt Tehát nemcsak diákok voltunk, hanem partnerek is, olyan barátok között, akik érdeklődéssel szemlélik a világot, és tiszta szívből örülnek mások eredményeinek. — Érez-e nosztalgiát Moszkva iránt? A választ zavart mosoly kíséri. — Hogyne, hiszen nem kellett aranyketrecben élni, „önellátó” diákok voltak valamennyien, akiknek ezernyi lehetőségük volt ismerkedni a szovjet emberekkel, utazni, a Nagyszínházba, a kongresszusi palotába, a Szov- rennyikbe, a Vahtangov Színházba járni. — Mindenekelőtt azonban — ide kanyarodik vissza beszélgetésünk — módjuk volt elsajátítani a professzionista politizálás mechanizmusát S mi lehetne ennél fontosabb egy pérttitkáx számára? Itthon sem haszontalan Cserjés Miklós — ma az Erdészeti Tudományos Intézet dél-dunántúli állomásának Igazgatóhelyettese — 1086-ban szerzett mérnöki oklevelet a Leningrádi Erdészeti Akadémián. — Előny-e a Szovjetunióban szerzett diploma? Az erdészeti szakmában, úgy gondolom, igen. Igaz, jórészt olyan fafajok — erdeiíonyő, lucfenyő, • nyírfa és rezgő- nyárfa — telepítésére, kitermelésére, szállítására képeztek bennünket amelyek a nedves, mocsaras északi talajon honosak, ám több más vonatkozásban — például a munkaszervezéssel, a gépesítéssel kapcsolatban — Is töméntelen hasznosítható tapasztalatot szereztünk. Azokban az években súlyos munkaerőhiánnyal küszködtek a szovjet erdőgazdaságok, ezért a gépesítés üteme gyorsabb voílt, mint nálunk. Ezeket a technológiai ismereteket nagyszerűen alkalmazhatom ma is, kutatóként, a telepítésre, kitermelésre, szállításra vonatkozó normatívák kidolgozásakor. Rendszeresen olvasom a szovjet szaksajtót, 8 az a véleményem: a mainál összehasonlíthatatlanul többet hsznál hatnánk az ott bevezetett módszerekből, elsősorban a munkaszervezésben. De érdemes volna néhány környezetvédelmi eljárást is átvenni a Szovjetuniótól. Sajnos, a közös kutatások többnyire biológiai és nem közgazdasági irányzatúak, a szervezési matóSzakkörösökből asztalosok Évek óta sok gyerek látogatja a faipari szakkört a kaposvári Lakberendező Ipari Szövetkezetben. A Killián György Ifjúsági és Úttörő Művelődési Központ kihelyezett állandó foglalkozását hetenként egyszer tartják. A tizenhárom gyerek két órát tölt együtt minden alkalommal; nagy figyelemmel hall gatják a körvezető magya rázatót, lesik minden mo dulatát. így sokkal kőnnyeb ben elsajátítják a szakma togás&it. Ä szövetkezet azt a célt tűzte ki, hogy megismertesse és megszerettesse a szakmát a gyerekekkel. Az se baj, ha egyikből-másikból ügyes barkácsoló lesz, persze nem titkolt szándékuk, hogy az általános Iskola elvégzése után minél többen szerződjenek hozzájuk aszta- osszakmunkás-tanulónak. A szakkör eredményeként már tizenöten választották munkahelyüknek a szövetkezetét. dusok tanulmányozására nagyon nehéz ösztöndíjhoz jutni, holott ez — szerintem — óriási hasznot hozhatna a magyar gazdaságnak. Természetes, hogy nemcsak a tapasztalatszerzés vágya vonzza vissza Cserjés Miklóst észak Velencéjébe, hanem a város és a táj szépsége, az orosz emberek kedvessége, nyütszivűsége is. Ez utóbbi persze mindennapi élményei közé tartozik, Lemn- grádból ugyanis nem csupán hatalmas ismeretanyagot hozott, hanem feleséget Is. Erdőmémök feleséget, akinek ugyancsak nem okozott és nem okoz gondot a szülőhazájában szerzett szakmai tudás magyarországi fölhasználása. A hűtőgépész és a tél Körösi Lajos, a Kaposvári Húskombinát 33 éves mérnöke 1975-ben kapott diplomát — ötévi kinn tartózkodás után — a Moszkvai Műszaki Egyetemen. Hűtőgépekre, kompresszorokra, ezen belül úgynevezett kriogén- technikára — gázok cseppfo- lyósítására, szerves anyagok tartósítására — szakosodott. — Néhány évig Budapesten, a Láng Gépgyárban dolgoztam, új berendezések üzembe helyezésével foglalkoztam, és — bár a szovjet meg a magyar szabványok nem mindig azonosak, a közös KGST-szabvány pedig egyelőre kevés — remekül liasznosííhattam a Moszkvában szerzett ismereteimet. Később szülővárosomban, Marcaliban tapasztaltam, hogy nem mindig egyszerű beilleszkedni a másféle ipar' szerkezetbe; a Mechanikai Művek akkori vezetése sokáig vonakodott honosított diplomám elfogadásától. A húskombináthoz két éve kerültem, jelenleg az exportüzem energiaellátásának irányítása a feladatom, s a Szovjetunióban szerzett ismereteimmel nagyszerűen boldogulok, holott a műszerek, berendezések szinte kivétel nélkül nyugaton készültek. Hiszen az ember akkor is ember, ha zakót vised, ha kaftánt, ha hímzett mellényt.. Nyelvtudásomat a szakiroda- lom rendszeres tanulmányozásával és hébe-hóba tolmácsolással ápolhatom. Nyelvpótlékot azonban nem kapok; nem értem, miért csak a humán értelmiség egyes rétegeinek jár es a kedvezmény, s miért a műszakiakkal kapcsolatos diszkrimináció. Egyszóval: nem mindig és nem mindenütt előny a külföldön szerzett oklevél... Tekintete az ablak felé téved, amikor a diákéletről kérdezem. Nemsokára beköszönt kedvenc évszaka, a téL Moszkvában ilyenkor csikorog a csizmák alatt a kemény hó, zúzmarától fehérlenek a fák ágai, s vörösre csípi a tél az ember orrát Lengyel András Anya nyelv és kultúra Kongresszusra készülnek a nemzetiségiek A képen balról Jobbra! Mandlly Marin, a délszláv és Hambuch Géza, a német nemzetiségi szövetség főtitkára Társadalmi életünk nemzetközi érdeklődésre is számot tartó eseményed a hazánkban élő nemzetiségiek novemberben-deoemberben sorra kerülő kongresszusai A magyarországi nemzetiségek demokratikus szövetségei érdekképviseleti szervek, amelyek közvetlen politikai és kulturális tevékenységet fejtenek ki a nemzetiségek között. Hambuch Gézát, a német és Mándity Marint, a délszláv szövetség LSUŰkárál kérdeztük arról, hogy útiként ítélik meg körülményeiket, lehetőségeiket, jele- oük-jorvőjük alakulását. — A 400 településen élő mintegy 220 ezer német nemzetiségű lakos helyzete konszolidált, hangulata megegyezik a társadalom egészének közérzetével —mondta Hambuch Géza. — Minden tekintetben érzik, hogy egyenrangú állampolgárok, akik a világháborút követő nehéz esztendők után ismét megtalálták helyüket a társadalomban. A bizalmatlanság megszűnése alkotó erőket szabadított fel, érezhetően fokozódott a nemzeti öntudat. — Talán legnagyobb eredményünk az, hogy növekedett a szövetség társadalmi alapja, egyre többen és többen vállalnak szerepet napi feladataink megoldásában — fejtette ki Mándity Marin. — Ez az örvendetes tény biztosíték arra, hogy a magyar- országi délszlávok — a többi nemzetiséghez hasonlóan — egyre inkább kihasználják a nemzetiségi lét tartós meg- őnséeéneki feltételeit, élnek az anyanyelv és a kultúra ápolásának lehetőségével. — A nemzetiségi lét legfőbb őrzője az anyanyelv. Az utóbbi időben fontos intézkedések születtek és való^ sultak meg a nemzetiségi nyelvhasználat fokozottabb érvényesítésére. Milyennek I ítélhető a nyelvtanulás? ■—Soha ennyi gyerek nem tanult az óvodákban, az általános és középiskolákban németül, mint ma — mondta Hambuch Géza. — Nem lehetünk azonban elégedettek az oktatás és nyelvápolás minőségével: a gyerekek többnyire csak tanulják, de nem tanulják meg a nyelvet. Szövetségünk — a nemzetiség és a társadalom érdekeinek is megfelelően — szorgalmazza a kétnyelvű iskolák létrehozását, ahol bizonyos tárgyakat magyarul tanulhatnak, másokat — döntően a humán jellegű ismereteket — nagyapáik nyelvén sajátíthatják el a gyerekek. — Magam is az anyanyelvi oktatást tartom a nemzetiségiek között végzett legfontosabb munkának — ösz- szegezte véleményét Mándity Marin —, mert hiába van színpompás folklórunk, ha oda Jutunk, hogy senki sem érti. Természetesen fontos a kultúra ítúnden ága, az anyanyelv ismerete azonban az első. Kétnyelvűségünk elősegíti a szomszédos népek életének, kultúrájának, tapasztalatainak még jobb megértését, megismeréséit, sőt gazdasági-kereskedelmi kapcsolatainkban is jól kamatoztatható. — A statisztikák tanúsága szerint nagy a mennyiségi és a minőségi fejlődés a nemzetiségi közművelődésben. Mi van a javuló eredmények mögött? — Színvonalas és élénk a német nemzetiség kulturális tevékenysége. Több mint 60 kórus működik, csaknem félszáz fúvós-zenekart tartunk nyilván és ugyanennyi tánc- csoport járja a falvakat Vers- és prózakötetek kel Jelentkezett a magyarországi német nyelvű Irodalom; eleven élet zajlik a képzőmű - vészét! szekciókban is, ahol nemcsak a régit ápolják, hanem igyekeznek lépést tartani a festészet, a szobrászat, a faragás és díszletterv vésés hazai és külföldi űj irányzataival is. — Kialakult a délszláv nemzetiségi klubhálózat, bő; víilt a néprajzi tevékenységi nőtt a könyvtárfűk szerepe* báy gondolom, hogy ez nemcsak ránk igaz. Változatlanul gönd a könyvszerzőé, a ily módon az olvasómozg»^ lom bővítése. Nagyra értékeljük az anyanyelvi kiadói tevékenységet és azt a kfi*» művelődés-fejlesztő munkát; amelyre Baranya megye és Pécs mutatott példát az elmúlt években. A nemzetiség! politika iránti ügyszeretet eredményeként új helyié költözött a pécsi Szerb-hor- vát Általános Iskola, megnyílt a pécsi gimnázium, új klubház nyttotta meg kapuit, és bemutató színpad is létesült. — Az MSZMP JÓL resszusának határozata rint „pártunk a lenini nemzetiségi politika érvénycsH lését változatlanul foritoa feladatnak tekinti.ki Minden szükséges támogatást megadunk ahhoz, bogy a nemzetiségek továbbra is téo- tív részesei legyenek társadalmi politikai életünknek..." Miként lehet hiánytalanul érvényt ni? — Mindenekelőtt eredmfr nyeink megszilárdítása és to» vábbfejlesztése, társadalmi hasznosítása a aél — válaszolta Hambuch Géuu —i Ami a gyakorlati föladatokat illeti, minden szinten, országos méretekben is, szükséges az egységes szemléiét erőrftése, A helyedként még létező lekezelés vagy tQrety metienség fejszámolása.’ — Kulcskérdés a nemest^ ség! oktatás gondjainak meg« oldása, a nemzetiségek kokt turálie színvonalának növelése — tette horaá Mándity Marin. — Elsősorban a könyvellátás és a nemzetiségi közművelődés módszertani irányításának javítására gondolok. Mi is megöregszünk Tudjuk — hogyne tudnánk —, hogy egyszer nekünk is bealkonyodik. De nem gondolunk vele — miért gyötör, nénk magunkat fölöslegesen? —; tűnődő perceinkben nem képzelünk rézhomlokunkra gyűrődéseket, lehunyt szempillánk mögött sohasem idézzük majdani koponyánkat. Frissen sarjadó hajunkat miért is látnánk gyérnek, ködszerűnek, csobbanóan fénylő szemünket apadónak, fakónak? Valahogy úgy vagyunk a megöregedéssel, mint a halállal. Ha nagy ritkán föl Is rémlik egy-egy pillanatra távoli szükségszerű, ségként, egészséges legyintés, sei űzzük még messzebbre: „Hol van az még! Keseregni akkor is ráérünk majd miatta, ha már a közelben érezzük." Jól van ez így! Most mégis hadd legyek egy kicsit keserű szavú, hadd időzzek el e megállapításnál: egyszer „remélhetőleg” mi is megöregszünk. E sorok írója, a cikk tördelője, a cimszedő nyomdász ... szóval mindnyájan. Sót az igazgató kartárs is megöregszik egyszer, ott a párnázott ajtajú irodájában, s egy napon, mint áttörhetetlen fal, mered majd intézkedései elé a nyugdíjkorhatár, „Sok viz lefolyik addig a Sión” — szálhat ma még fölénnyel az ifjú főnök. Hiszen a vízfolyás elég gyors, de azt mondják, az évek is sietnek. Az öregek mondják, akik 36—40 évet töltöttek például katedrán: ezt mondta az az öreg vállalati csoportvezető is, aki alig másfél hete kapott „obsitot", s hideg szívvel aUt az ünneplés középpontjában. Mert ezek az úgynevezett bensőséges ünnepek is ürömöt adnak néha öröm helyett ... Ha az ünnepelt ugyanis fagyot érzékel, hiába a meleg szó. Jdert az öregek érzékeiíyek’’ — hallom az érvet, s látom az ideges, radikális vállrándítást. Érzékenyek? Négy évtizednyi becsületes, áldozatos munka után igenis lehetnek érzékenyek. Joguk van házzá. Elvárhatják tu emberi szót, a tiszteletteljes bánásmódot, elvárhatják, hogy az a fiatalember, ott a főnöki irodában megkérdezze tálük: „Pista bátyám, segíthetnék-e valamibent Elkészültre már a házad, amit tizenöt esztendeje építgetsz? Kenyér van-e a legkisebb fiad kezében? Kit javasolsz utódodnak a tantestület, az osztály, a brigád tagjai közüli A fiatalember pontosan dolgozik. Nyugdíjba küldi az öreget, és kijelöli az utódot. Azután megrendezi azt az ünnepélyt ,., Lgyszurüen, radikálison, Fiatalosan. Mert valójában nem az öregek érzékenyek, hanem mi vagyunk tapintatlanok. Néha nincs szemünk a léleklátásra, nincs fülünk a ki nem mondott szavak meg. hallására, nincs tenyerünk egy amolyan igaz-forró, nem-, zedékközi kéz szorításra... Apáink pedig félszegen mosolyognak a búcsúztató ünnepségen, miközben kopogóson, ridegen soroljak érdemeiket. Vázába teszik a köt kadt csokrot, megkóstolják a szalámit szendvicset, koccintanak a söröspohárral és közben homlokukon látni vélik a majdani gyűrődéseket, hajukban a novemberi ködöt..I Igen. Mi is megöregszünk egyszer. fteapuű! András SOMOGYI NÉPLAP
