Somogyi Néplap, 1983. november (39. évfolyam, 258-282. szám)
1983-11-06 / 263. szám
A íiú a spanyolfallal elválasztott rendelőben derékig vetkőzött és várt Az asszisztensnő mesélt az orvosnak: — Két nyelvet beszel, és így viselkedik! Én megmondtam a húgomnak, ne nyelj!. Ha kénve-kedve szerint ugrálsz, mert két nyelvet beszél... Egyik este is beállított egy csapzott nővel, és azt mondja a húgomnak, de mintha a világ legtermészetesebb dolga volna: „Juliskám, ma éjszakára vendégem van, menj haza a te édes anyukádhoz...” Ez a hülye pedig felült a villamosra. .. — Nézze meg, levetkőzött-e már — hallotta a fiú az orvos hangját. — Ha levetkőzött, jöjjön be! — kiáltott az asszisztens- nő. — És képzelje, doktor úr, ez beszél két idegen nyelvet, köztük a franciát... A fáradt arcú üzemorvos végigmérte a fiút. — Valami könnyebb munkát szeretnék. — Maga sórakodásra nem alkalmas — állapította meg gondterhelten az orvos. — Pedig nekem azt mondták, hogy magát a só-rakodókhoz kellene irányítaná. — Én arra nem vagyok alkalmas — mondta a fiú. — Öljön ide! Az qvos megmérte a fiai vérnyomását. — Van valami panasza? — Nem szokott fájni semmim, úgy különösebben, de a szivem táján időnként határozott szorítást érzek. Az orvos sztetoszkópot helyezett a fiú bordásra, ahol a szivet sejtette. Hosszan, szinte eimélázva hallgatta a dobbanásokat, közben nagyokat szusszantott. — Nincs a mapt sávének semmi baja. — öltözzön fel — intett az asszisztensnő. — Amikor anyám elmondta nekem, hogy ez megint mit művelt a Juliskánkkal... Az orvos még a fin után szólt: — Sérve van ? — Sérvem? Nem tudok róla, hogy volna... — Engedje le a nadrágját ... A fiú kigombolkozott, aztán oldalra nézett, ahol a negyven év körüli asszisztensnő ült. Még soha nem voK dolga növel. Óvatosan leengedíe a nadrágját. Az orvos odapi lián tat t: — A prézlikészítőbe javaslom. Ott könnyű munkája lesz — és aláírta az alkalmassági vizsgálatról szóló papírt, melyet az asszisztens- nő csúsztatott elé. R eggel ötkor kezdődött a prézli készítőben a munka. A régi, megroggyant épület földszintjén egykor Földeházi Bálint péksége működött, mint ezt a falra festett, már meghalványodott fekete betűk hirdették. A kopogtatásra gatyás, ötven év körüli férfi nyitott ajtót. — Te vagy az új ember? — kérdezte. — Az — válaszolta a fiú. Utálta, ha letegezték, hiszen ő már 18 éves. — Siess, öltözz át! — Mi lesz a munkám — nézett szét a jövevény a sö- etszürke, lapos helyiségben, — Szorgalmas vagy te? — vizsgálgatta a gatyás. A pincéből fát és brikettet ivordtak fel kosárban. A fiú á negyvenkilónyi teher alatt iaabolyogva jött fel a lép- ,'sön. Zihált. — Jobban rakd meg a kosarat. Fele annyit hozol, mint ,en — mondta a férfi. — Akkor nem bírom. — A kosarat meg kell rakni! Na, iparkodj! Ilyet küldenek ide... Mit bír ez? — morgolódott a férfi. Egy órán keresztül hordták a szenet, a fát. A fiúnak el- izsibbadt a háta. Az összeégett vasrostélyokon ágyaztak meg a tüzelővel. — így aljáról is kapja az oxigént, tökéletesebb az égés — magyarázott a férfi, és a brikettre köpött. Begyújtottak a két kemencét. — Ezzel megvolnánk: — a férfi csuiklott egyet — A franc emleget ilyen korán?1 Nehéz volt? Most a másik két kemencéből kihordjuk a salakat. Mozogj, mert egyedül nem végzek, mire jönnek a vetők. Kihúztuk a forró rostélyokat. A még izzó szénre vizet iöttyim tettek. A salakot fém- puttonyban hordták ki a szűk udvaron sorakozó kukákba. Valahol bömbölt a rádió. — Mindenütt vannak hülyék — mondta a friss levegőn a férfi. — Megy ez, látod, csak csinálni kell. Egyébként, hogy kerültél ide? — ősszel egyetemre megyek... Asperján György Bele féltét szokni A műhely előteréből kétkerekű kiskocsin huszonöt kilós, zsákokba csomagolt fölszeletelt kenyeret hordtak be a kemencékhez. — Ez a rengeteg kenyér a közértekben maradt vissza . Csuipa pocsékolás! Csak azt a fehér kalácsot sütik direkt nekünk, abból csináljuk a finom prézlit. — Minek ennyi prézli? csodálkozott a fiú. Összesen nyolcvan mázsát raktak a négy kemencéhez. — Műszakonként húsz mázsa megy egy-egy kemencébe. Kétszer tíz mázsa. Majd meglátod. M egérkezett a két vető. Átöltöztek, a falról leemelték a hosszú nyelű lapátokat. A fiatalabbik rettenetesen szőrös, hatalmas fogai vannak, és kiabálva magyarázott: — Huszonöt üveg Kőbányai !... Ez már szép teljesítmény! Nem? Vetőtársa kicsi, váamyadt emberke: — Műnek annyit inra? Akkor is, ha már nem esik jól? — De jól esett! — röhen- tett a nagyfogú. — Figyelj rám! — mondta a fiúnak a ványadt. — Mi majd mindig együtt dolgozunk. — Beállt a vetőgödörbe. — Fölemeled a zsákot, a közepe tájára helyezed a bal karod, a felét belerázód a lapátba. Aztán majd a másik felét. De ne potyogtasd mellé. Kilenc árára telerakták a két kemencét, és a két vető leült püuenmn. A ványadínak a hófehér, tükörfényes, szórté len lábaszárá® látni lehetett a lilás erek elágazásait. — Micsoda pincémé van ott! ... és a krapekja. Azt magának látnia kellene. Nincs az tán még negyven kiló sem. Egy ilyen nőnek negyvenkilós krapekja van — röhögött a nagyfogú vető. — Hát aztán! — mondta a másik vető, és halkan fütyülni kezdett. A M a férfi irányításával kiszedte a másik két kemencéből a salakot. Kihordták Fél tizenegyre bevetették a másik két kemencét is. — Negyedórái szünet — mondta a ványadt vető, aki úgy látszik valami vezető lehetett a műhelyben. Prézlinek való, fölszeletelt kalácsot ettek. Mázaaszámra állt az előtérben, nem számított néhány elemeit seiet. A nagyfogú vető egy bögre teát adott a fiúnak, aztán mesélni kezdett. — Az a pincémé három krapekot is elfogyasztana egy éjszaka, és akkor egy ilyen negyvenkilós mitugrászszsá.:; IBoníftam me£í a múltkor: Piriké, berniem párjára akadna. — Aztán, kapott rajtad? — kérdezte a férfi. — Fáj, talán a reuma... vagy érszűkület... mondta az orvos, hogy az érszűkület is lehet — panaszkodott a ványadt vető, miközben a bokája táját masszírozta. Fel- tápászikodott: — Csináljuk! A vetők ügyes mozdulattal rántottak ki egy lapátnyi megpirult kenyérszeletet, és beleöntöttók a kosárba. A férfi könnyeden vitte a kosarat. A fiú soha nem végzett ilyen munkát: szakadt róla a víz, miközben az előtérben nagynehezen a zsákba rázta a forró kenyérszeleteket. A morzsa rátapadt a hátára, viszketett a bőre. Jár- kálás közben kiabálnia kellett: — Lapát! Lapát! Lapét! Ebből tudta a vető, merre jár. — Ez fontos — magyarázta a fiúnak. — Amikor kirántom a lapátot, átszúrhat a nyele, ha éppen ott vagy. Hol jobbról, hol balról süvített el a lapátnyél- A hang alapiján a vető abszolút biztonsággal rántotta hol az egyik, hol a másik irányba a lapátot. Azután újra telerakták a még forró kemencéket, majd kiszedték a másak kettőből a közben megpirult szeleteket, s ismét feltöltöttek. — Na, ízük a melódia? — érdeklődött a nagyfogú vető. és csúíondáirosan röhögött. A fiú összesizorította a 'száját, de érezte, hogy remeg az állkapcsa. — Most fejezte be a középiskolát — mondta a férfi a másik kettőnek. — Az én fiam is, aztán % fene tudja, mi lesz vele. Nem szeretett tanulni, semmit sem szeretett. Te szerettél tanulni? — kérdezte a vápyadt vető a fiút. — Fölvették az egyetemre. — Mi az apád? — Gyárban dolgozik. — Tanulni könnyebb — húzta el a száját a nagy- fogú. — Ebbe is bele lehet szokni — állt fel a ványadt vető. Üjra a kemencékhez léptek. Az erőtlenek látszó Eis vető határozott mozdulattal rángatta a lapátot. A fiú már annyira fáradt volt, hogy néha elfelejtett kiabálni. — Ez így nem lesz jó — mond a gödörben álló vető — Tudnom kell, hol vagy. mert a lábadnak szaladhat a nyél és eltöri. A fiú és a férfi ebéd után a zsákolt ke- nyérseeleteket lemérték, és kihordták a teherautóra. A fiú már alig bírta a zsákot a vállára lendíteni. A férfi mintha megsajnálta voina— Segítek, többet kihordok, de csináld te is, mert egyedül nem győzöm. Kettőnkre van kiszabva. Megjött a váltás. Bemutatták néki az új embert. — Hogy vált be? — kérdezte egyikük. — Majd belejön — mondta a ványadt vető a zuhany alól. A fiú nem fürdötit, nem akart meztelenül mutatkozni előttük. Elköszönt. — Reggel pontos légy! — szólt utána a férfi. Zelk Zoltán Gyerekek közt* Gyerekek, közi ültem a földön, gondjaim addig hessegettem s olyan kicsire zsugorodtam, hogy igazi társuk lehettem. Öe nyelvüket csak rámöltötték s ezt mondták nekem incselegve: — Azért, mert ily kicsinyke vagy csak, attól még felnőtt is lehetsz te ... Ültek karéjban és nevettek... de egy kavicsért lehajoltam: — Látjátok-e? — kérdeztem tőlük, aztán magasra hajítottam. Repült, repült, fölszállt az égre: megismerték, a szőke hold volt! Játszottak volna most már vélem, de sötétedett, alkonyat volt. (1939) •A költs hagyatélkáböa. Hincz Gyula rajza § Kaposvári kiadvány — Babits Mihály világa November 26-án lesz száz éve, hogy európai rangú költőnk, Babits Szekszárdon meglátta a napot. Életművének méltatásában, értékelésében a somogyi megyeszékhely megelőzte az országos eseményeket. S ez nem lehet véletlen; az irodalom e nagysága — mint Laczkó András kiderítette — somogyi ősök ivadéka, ükapjuk felsőseges- di közbirtokos volt. Kaposváron már február elején tartottak tudományos tanácskozást, melyen neves Babits- kutatók ismertették munkálS kodásuk eredményeit. A Somogy új száma is a költő- író-irodalomtudós életművével foglalkozik. Babits Mihály világa címmel most a Magyar Népköz- társaság Művészeti Alapjának irodalmi szakosztálya támogatásával a városi tanács és a Somogy megyei Múzeumok könyvet jelentetett meg a centenáriumi emlékülés anyagából. A kiadványt Laczkó András szerkesztette. Ügy gondolom, olyan kiadvány született, mely ezu-_ tán kikerülhetetlen lesz azok számára, akik Babitsosai foglalkoznak. A publikált tanulmányok ugyanis egy- egy részkérdésben szinte perdöntőén fontosak, és elmélyítik, cizellálják Babits-ké- pütíket. S nem arról van itt szó, hogy mondjuk Schöpflin Aladár 1937-es értékelése, Halász Gábor egy évvel később keltezett „nyugtalan klasszicitás” címkéje, Bálint György „nagy nevelő volt” — felismerése vagy Kardos László 41-es megfogalmazása Babits irodalom-pedagógusi jelentőségéről nem állná a helyét; azt akarom mondani, hogy nagyobb a rálátás az életműre ma — idő távolából —, nem befolyásolják a szerzőiket mérlegelő munkájukban ilyenolyan viszonylatok. Takáts Gyula egy interjúban már vallott megismerkedésükről Ba'bitscsal. A kötetben a kaposvári emlékülés elé írt szubjektív sorait teszi közzé. Azt a hatást fogalmazza meg, melyet Babits műveinek izgató sokszínűségével, mélységével gyakorolt „Szellemi igényei fejlődésére”. Takáts Gyula föleleveníti a mester pécsi diákéveit, új vonásokkal egészítve ki a költő portréját; bemutatja mint Deák Ferenc-szel- lémű házigazdát is. A tanulmányok sorát Pók Lajos, a neves Babits-szak- értő „A változás koszorúja” című munkája nyitja. Megjegyzéseit teszi közzé az első Babits-kötetek visszhangjához. Utal Kosztolányi értékelésére, melyet — levél lévén — csak a címzett ismerhetett, de Kemény Simon fanyalgó recenzióját is ismerteti a Holnapban megjelent versekről. Ösváth Ernő reagálását éppúgy idézi Pók Lajos, mint Schöpflin Aladár szerkesztői üzenetét. Tehát a kezdetektől föleleveníti a fogadtatást a szerző. Ady, Lukács György vélekedése sem maradhatott ki. Nem nyájaskodó, csak körülrajongó tanulmánykötetet kaptunk kézhez, de a teljesség igényében fogant kiadványt, amely a bab:isi életművet a személyiség nem mindenkor kedvező összbenyomásé tükrében is vizsgálja. így van ez Péter László Babits és Juhász Gyula kapcsolatát elemző dolgozatában is; a szerző nem tér ki a 'kihívás elől, s érzékelteti a viszony nem paritásfedezetű összetevőit. Később Babitsnak volt is némi lelkifurdalása, hogy Osváth ellenében nem támogatta eléggé a szegedi költőt a Nyugatnál. A proletárdiktatúra értékelésében is mutatkozott ellentét a két költő között. A konklúziót azonban érvek sokaságával támasztja alá Péter László: „Ahogy régebben szokás volt Babitsot Adyval ellentétben kijátszani, újabban divat Juhász Gyulával Babitsot szembeállítani. A két klasszikus költő szuverén, külön világ .. Sípos Lajos pályakép-részletet tesz közzé Egy vers- modell és a költői pálya című munkájával, mely az 1917—1920 közötti szakaszt öleld föl. Bízvást támaszkodhatunk elemzésére a kritikus korszak megítélésében. Egy . megállapítását idézem: „Az 1920 felé tartó babitsi út, a Nyugtalanság völgye és A könnytelenek könnyei lehetőséget ad talán Babits líra- történeti szerepének értékeléséhez. Babits, költő egyetemi társaival, továbbá Füst Milánnal, Kaffka Margittal, Tóth Árváddal, s mindenekelőtt: Ady Endrével egyidő- ben a Nyugat költészettani forradalmát valósította meg.” Somogyi vonatkozású — s úgy vélem, úttörő jelentőségű — tanulmányt publikál Laczkó András Babits és Rippl-Rónai kapcsolatáról. A szerző a robonszeinv csírázásától — Puvis de Chavarm.es impresszonista festő nagyra értékelése a közös szál; — a babitsi költészet és a Rippl- Római-látásmód rokonságának kimutatásán át a híres portré megszületésének időszakáig sokoldalúan bizonyítja e viszony fontosságát mindkét alkotó munkásságában. Anekdotával színesített írásában a szerző egyértelműen bizonyítja, hogy az európai rangú festő munkásságára milyen termékenyítőén hatott a húszas évek elején kötődése az írók, költők világához. Rádiós Károly Babitsot, a szerkesztőt állítja elénk érzékletesen, egyrészt arról adva képet, hogyan épült be a költő a Nyugat szerkesztőségébe, másrészt mérlegre téve szerkesztői munkáját. Pomogáts Béla Babits foga- rasi éveiről írt tanulmányt — ebben Babits és Erdély viszonyát vizsgálja. Rónai László vállalkozott arra a nagy feladatra, hogy Babitsot, a regényírót bemutassa. A Tímár Virgil fia, a Kártyavár, A gólyakalifa, a Halálfiai, az Elza pilóta vagy a tökéletes társadalom írója örülne Rónay empátiáról valló, kitűnő tanulmányának. Ahogy mi is örülünk a Somogybán megjelent tanulmánykötetnek. Leskó László Takáts Gyula Partunkig hozva Az árnyék áH ... A víz szalad .y Itt vagy velem a fák alatt, e víz színét alig csak érve ragyogsz, mint nyárfák tükörképei Fut a folyó-idő, de rajta átdől az odaát e partra s az állandó, ami a lényed, közénk köti a zöld mélységet. A túlról így, egész e partig reszketve kezemig hanyatlik s nyárfákkal, őszi messzi éggel oly súlytalan, hogy nincs ml mérje. Tükör síkjába® él mélysége, más távlatot ragyogva saé|j*C Németh Miklós linómetszete
