Somogyi Néplap, 1983. november (39. évfolyam, 258-282. szám)
1983-11-06 / 263. szám
A helytállás köznapjai az idén az első lett, a tanítvány, Farkas Árpád a negyedik. Mondják: „Nem akarták elhinni, hogy az a gép, amivel a Jani bácsi szántott, tizenegy éves”. — Hogy az ember biztosan, nyugodt, jó érzéssel dolgozhasson, nemcsak szeretni, hanem szolgálni, ápolni is kell a gépet. — Olyan még nem volt, hogy beleikeseredett ebbe a munkába? — Dehogynem! — Legyint, de mosolyog. — Kinél nincs ilyen?! Bizony, mondtam már én is: odébb állok, elmegyek az állattenyésztésbe. De másnapra már mindig tudtam: dehogyis teszek Ilyent! — A nem a szakmához tartozónak a szántás monoton munka. — Ügy tartják: ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát. Ki hogyan szánt, úgy arat! Amikor a termést hordják be, mindig érdeklődöm, hogy az a tábla, amit én szántottam, mit adott. Azon a ködös novemberi | napon egymás mögött mentek hárman. Varjak keringtek a friss szántás fölött, s a Desedáról egy csapat sirály is ide vetődött élelmet keresni. A szót egyikük sem ejtette ki. Az Értelmező szótár így ír róla: „Helytálló — a feladatát minden, nehéz körülmény között teljesítő.” V. M. ' Hanyauir. i„ » — ködös novemberi nar ? Egyikük sem tudta. Sem Oláh János, sem Farkas Árpád, sem Scstorics József. Ahogy egész évben, most is csak a napi és a hátralevő feladat tölti el. Sostorics József „mögött” ott van a toponári Kapostáj Termelőszövetkezet összes, több mint ezeregyszáz hektár kalászos vetése. Másik kettőjük mögött pedig ki tudja hány ezer hektár talaj előkészítése. Most ezen a ködös novemberi napon a három T—150- es egymás mögött megy, tempósan, ütemesen. Valószínűleg csak én gondolom, kicsit higgadtabban, magabiztosaljban, mint eddig, bi- szeh minden más kész, az egyetlen feladat még a szántás. Rajtuk kívül három' Rába is ugyanezt, végzi, s ha nem is kimond»:ián, valamiféle versengésben. Egymás mögött mennek, nem számolják a napokat. — Az ősz folyamán egyszer volt egy szabad hél végem — jegyzi meg Oláh János, míg néhány gázcsomót leszed az eke kormánylemezéről — akkor, amikor úgy rádolgoztunk, hogy tudtuk, a vetőknek van elég területük, nem akadályozza a munkájukat, hogy nincs elegendő magágy. — A legutóbbi hétvége? — A háztájikat szántottam. Azt is el kell végezni. Nem a munkanapot nézi az ember, hanem azt, hogy elkészüljön, rendben, minden. A földet művelő ember ősi törvénye ez. Megtanulni, vagy megtanítani nagyon nehéz. A nagy „öreg”, Oláh János — aid mindössze negyvenkilenc éves — elöl megy, mögötte. az újabb generációt képviselő Farkas Árpád, huszonhat éves. A szakmához, mint korunkban sok más fiatalt, őt is a gépek szerété te vonzotta. A Jani bácsihoz — ahogy ő szólítja — pedig az, hogy ellesse, megtanulja, érezze azt a többletet, ami már túl van a műszaki ismeréteken, a kisebb- nagyobb szakmai fogásokon. Ami már abban megnyilvánul, hogy az ember nem a munkanapot, a szombatot, a vasárnapot nézi, hanem azt, hogy szép legyen az a szántás, jó helye legyen a magnak, mert csak úgy tud gazdag termést nevelni. — Más talán nehezen érti meg — mondja Farkas Árpád —, de nekem az az öröm, hogy a munkám eredményét látom. Látom, ahogy barázdáról barázdára fordul a föld, és ez minden mező- gazdasági termelésnek a kezdete. Innen indul el minden. Dr. Klike Csaba főmezőgazdász mondta: „Az Árpi kifejezetten kérte, hogy a Jani bácsival együtt dolgozhasson.” — Miért jó együtt? Megvonja a vállát, elmosolyodik : — Mert gyorsabban szaporodik a munka. Na, meg a Jani bácsival kezdtem a traktorosságot, sokat tanultam — tanulok ma is — tőle. Oláh János a bajai rendszer területi szántóversenyén Gerencsér Miklós: Miután Gerencsér Miklós nagyszabású regényét, a Honvágy címűt elolvastam, az volt az első gondolatom, hogy még mindig keveset beszélgettem öregemberekkel. Pedig pályám során igazán sokszor éltem az alkalommal, ha jó emlékezőké- pessággel megáldott öregekkel hozott össze a sors: bizalmukat, emlékeiket, ízes mondataikat becses ajándékként fogadtam. Néhány éve még nem volt ritka a Gerencsér-regény hősei korabeli ember: megtalálható volt minden harmadik falusi portán vagy városi bérházban. És — ki ne emlékezne, ha volt türelme meghallgatni őket — vége-hossza nem volt a világháborús történeteknek, a bevonulás napjától a fogságig és tovább. Apáink, nagyapáink szép számmal öltötték fel a csukaszürkét, kezdetben csak a „standbeli” legényeket meg a már kiszolgált katonák közül a fiatalnak számító férfiakat, javakorabelieket vitték, később azután rászorultai-: az öreg „népfölkelőkre” és a tejfölösszájú kamaszokra is. A vérveszteséget fölmérni lehetetlen, még ha ezt az elesettek, eltűntek megközelítő számai révén megpróbálták is az erre hivatottak, akárcsak a katonák és a „hátországiak” tengernyi szenvedését. Gerencsér regénye fogságba esett magyarokról szól, akik úgy lettek internacionalista hősökké, hogy az internacionalizmus fogalmát nemigen tudták volna szabatosan megfogalmazni. Kezdetben talán még a regénybe lépésekor tudatos bolsevik, vöröskomiszár Viktor sem, az idősebbik Medve fiú, aki a doni harcok véres napjaiban találkozott öccsével, Mátyással. Az utóbbi a „tejfe- lesszájúak” korosztályából való, még nem volt 18 éves, amikor a frontra, onnét fogságba, majd egy kozák föld- birtokos tanyájára vitték. Matyi itt Mityává lett, s jókezű lakatoslegény lévén türelmesen dolgozott. Egyetlen vágy melengette: mielőbb hazatérni, mégpedig szép orosz szerelmével, Nágyával. Csakhogy körülötte apokaliptikus robajjal rázta le évszázados igáját a cári önkény óriásországa, testvérháború dúlt, öldöklések, éhezés mindenütt és mindenfelől halálos veszély leselkedett A fehérek vörösnek, a vörösök fehérnek nézik, és ő hiába magyarázza kétségbeesett dühvei a történelemnek, hogy semmi köze az Nyughatatlan emberek ...de kc<zben kicsit újítgatunk... Ha senki sem találja föl a kereket, altkor most csak két lábon járnánk vagy lóháton — lenne ennek némi haszna —, és eszünkbe sem jutna, hogy gurulni is lehet. Ha egy adott pillanatban valakinek- a fejében nem született volna meg a go na a la i, senki sem kérhetne számon: miért nem pattant ki a „szikra”, miért nem erőltette egy kicsit jobban az ágyát az ille tő. Nem is akarnánk firtatni a dolgot, mivel fogalmunk sem volna róla, hegy. egyszer régen halpvsny esélye mutatkozott az emberiségnek valami kör alakú szerkezetre. Fölösleges folytatni az okfejtést, mivel nélkülözi a mélységeket. Viszont arra jó. hógv két újító segítségével ettől a kálj hától elindulva járjuk be a sokmindenféle kitalálásra hajlamos műszaki emberek gondolatainak zegét- zugát. S-oniáyh Károly osztályvezető és Kapinya Károly mű vezető a VBKM kaposvári gyárában dolgozik. Pontosan értették a fenti „tanmesét” mégis vidoran összenézve mondták: — Az újítótól igenis számon kell kérni, ha nem újít és nem jut 1 eszébe valami, amiről még senki sern tudja, hogy micsoda. Mert az újító dolga az, hogy gondolkodjék. És egyszer csak kit.zlálja a valamit, amely megszületésének pillanatától egyszerű és kézenfekvő. Másodlagos kérdés, hogy öt évig vagy egy percig törte a fejét... Az osztályvezető Károly ezért nem sértődött meg. amikor egyik találmányé-a — egy biztosíték apró alkatrészére — azt találtam mondani, hogy mütyür. — Tényleg mütyür. De ez a mütyür akkor is több millió forint megtakarítást hoz, ha kevés a rendelés. Ezért büszke vagyok erre a mütyürre .. . A művezető ehhez még hozzátette: — Nem a nagyság a fontos. Műszaki problémák mindig vannak, és olyan nincs, hogy valamit nem lehet megoldani. Ha kicsi, hát kicsi Am a kitalálás kiváló időtöltés. Én például bitang rossz alvó vagyok. Feküdjek ébren? Inkább gondolkodom Aztán esetleg éjjel kettőkor öl tűzés, és be a gyárba. Az asszony már meg sem mer mukkanni. Beletörődött. Fölváltva meséltek a Ka- rolyok. Egy-eey emlékezetesebb újításukról; van nekik ezernyi. Aztán egy-egy orr- bavágás. (Újítónak országosan is megjár néha.) .Xsak egy valamit nem siíteriilf elérni: azt hogy komoly ubrá- zattal valami'.éle gondterhelt., világmegváltó embereknek mutassák magukat. Legyen elég annyi, hogy Szón iá gh Károly például nagyon szívesen beszél a virágok szépségéről, a természet alkotó munkájának tökéletességéről, meg a galvanizálóba pottyant, s hosszan ottmaradt alkatrész cseppkc&zerű képződményéről. Kapinya Károly Honvágy | könyvespolc egészhez, hogy ő itt egy idegen, aki haza szeretne menni. Viktor bátyja is ha- zavágyik, de ő előbb győztesnek akarja tudni a proletárhatalmat, szerepét küldetésként éli át, mégpedig azzal a meggyőződéssel, hogy a Szovjetoroszországért vállalt küzdelem egyúttal a haza ügyét is szolgálja. Ezért késhegyig menő vitákat folytat öccsével, aki viszont bátyját is .lebeszélné a további szolgálatról. Viktor keserűen veszi tudomásul öccse makacsságát, de nem kényszeríti helytállásra, ellenben minden befolyását latba veti, hogy hazajusson. Ha Mátyás nem volna ízig- vérig becsületes, érzelemgazdag fiatalember, s csupán gyávaságból nem vállalná azt, ami rá méretett, akkor bizony, Viktor jóvoltából hazakerülne. De épp azért, mert a honvágya is ,a lélek legmélyéről fakadó, maradnia kell. így kívánja a személyiség — az író által megálmodott Mátyás-alak — öntörvényűsége. Végül Viktor indul haza pártmegbízatással a levert Tanácsköztársaság romjai közé, s öccse a proletárreménység országát választja. Már ide köti felesége, születendő gyermeke is. Jó regény. Az úgynevezett realista „nagyregényeké lélegzetét érzi az olvasó, és egyáltalán nem rója meg magában az írót, amiért néha megszakítja a szó szoros •értelmében izgalmas cselekményt. Megszakítja, hogy hősei, a fogolyból lett forradalmárok — megannyi magyar Odüsszeusz — „világháborús” életútját elmesélje. Micsoda kalandok, viszontagságok! Ilyeneket képtelenség kitalálni, ilyenekkel csak az élet szogál. Például az ugyancsak plasztikusan megrajzolt Majoros Ferenc ázsiai vándorlását leíró „kisregény méretű” rész a mű egyik legerőteljesebb epizódja. Még valamit: Gerencsér ezúttal is bizonyságot tesz tény- és dokumentumtiszte- letéről. Minden során érződik, hogy hosszú évek kutatómunkája előzte meg az írást, s akárcsak Gárdonyi, aki Törökországba utazott hősei után, ő is elzarándokolt az egykori magyar foglyok szenvedéseinek, dicsőségének színhelyére. S ha azt ír.ia, mondjuk, hogy a Nyugati pályaudvarnál a tízes években sült gesztenyét árultak (Viktor két ütközet között is érzi a mennyei illatot), akkor biztosak lehetünk ebben. (Szépirodalmi kiadó.) Sz. A. pedig árról, hogy az ember alkotta dolgok közül még egyre sem mondta, hogy fö? kéletes, legföljebb azt, hogy nagyszerű. Valamint mindketten nagy szeretettel be- zéltek munkájukról. Mutogatták a gyárat, a gépeket. Mindegyikről volt jó szavuk, történetük. De amint az újításokra terelődött a szó, rögtön úgy beszéltek, mint mások a vasárnapi csir- kepaprikásról vagy a béiyeg- gyüjtés'.-ől. — Tudja, a műszakiak mindig barkácsolja tósak — mondta komolyan az osztály- vezető, s még egy közhelyet is „eleresztett”, miszerint ők nyughatalan emberek. Főleg ebben a gazdasági he'vzet- ben, amikor az új, *a jobb nem lehet rossz. A művezető egy húron pen- dült vele: — Nehéz a mindennapi munka. Lehúzzuk a nyolc órát vagy a többet; ezért kapjuk a fizetést. És közben egy kicsit újítgatunk. Csak nem akarják megkönnyíteni a dolgomat. Tapintatosabb ember ilyenkor a világgazdásági recesszióról tart előadást, aztán a szocialista társadalomban dolgozók szellemi tevékenységéről. — Sokat hallunk az újítók küzdelmeiről. .. — Nem úgy van az — oktattak ki. — Az ember két napig dühöng, ha feldühítis. ** Ordít, a falat veri az okié- “ vei, azt mondja, hogy rögtön infarktust kap. Elmúlik kát nap, és mégint újít, vagy legalábbis szeretne. Azért annyit sikerült kihüvelyezni a mosolygós beszélgetésből, hogy nem álszerénységből sikeredett ilyen könnyedre. Csal; ami másnak furcsa, érdekes, az a két újítónak — és a többi sok ezernek — természetes. Olyan, mint a lélegzetvétel. (Mellesleg: szó esett arról is, hogy ha találmányukért pénzt kapnak, az jó, örülnek neki, és el is tudják költeni. Ök is vágynak a sikerre, még az anyagi sikerre is. . . A pénz . serkentheti a gondolkodást.) Mit véssünk föl hát a beszélgetés végére tanulságként? Valószínűleg elég any- nyi: olyanok ők is, mint valaha az a bizonyos kerekes ember. Vagy — sértődés ne essék — mint a gyerek, örülnek, ha eszükbe jut valami, s azt tartják: ez igenis számon kérhető, mivel, a gondolkodás kötelesség. Miért? A közjóért. Ennyi az egész. Luthár Péter AZ ÁRAMSZOLGÁLTATÓ VÁLLALAT értesíti Kaposvár lakosságát és közületeit, hogy 1983. november 8-án 7 órától 15.30-ig a Szalma I. u.-ban, a Szalma I. közben, a Németh I. fasorban a páros oldalon a Virág utcától a Szalma I. utcáig, a Pázmány P. u.-ban, a Németh I. fasortól a 61-es útig, a Damjanich u.- ban a Pázmány P. u.- tól a Kertalja u.-ig, a Virág u.-ban a Május 1. u.-tól a Vörös telek u.- ig, valamint a Bajcsy- Zsilinszky u.-ban mindkét oldalon a Virág u.- tól a Szalma I. u.-ig áramszünet fesz (81967)
