Somogyi Néplap, 1983. november (39. évfolyam, 258-282. szám)
1983-11-01 / 258. szám
Gyertyagyújtás — az emberiség nevében . Otthon jártam a szüleim sírjánál. Egy volt az életük, egy a sínhantjuk is. Letettem fejfájukra a szomorú őszi virágot. Gyertyát nem hoztam. Elfelejtettem. Pedig mindenütt égtek, lobogtak. Egy árva sírról két félig elégettet elvettem, az övékre tettem. Csendben bocsánatot kértem mindenkitől. Anyám, határozottan hallottam, azt mondta, hogy látod fiam, ezért nem vitted semmire. Komolytalan vagy. Apám nevetett, a könnyei is csorogtak. Hallottam kedves 'basszusát is, csak nem értettem pontosan, mit mond. Közben tekintetem a szomszédos sír- hanton Feri bácsi fejfájára tévedt. Ö kedves Feri bácsi, alti mindent az emberiség nevében, tett. Neki is aditam egy gyertyát a szomszédéról, és meggyűjtóttam „áz emberiség nevében”. — Jól van, fiam, A bur- zsujotetól «and«»! él kel! vemé az emberiség nevében — mondta. Értettem az öreget. Arra célzott, hogy Z. úr, akinek a gyertyáját elvettem, holtában is gazdag ember maradt, és az elvek a túlvilágon se bekötnek. Feri bácsi areat, karakterét kemény kőből, csákány- nyad faragta a teremtó. Kőműves volt, akkor, abban az időben, amikor még a szél éa az eső, a napsugár és a fagy edzett«, koptatta a házakat és a házak építőit. Két fiú és két leány volt az életműve. Es tai torija mennyi ház? Mivel lehet mérni az ember életét? Az író, a kőműves talán szerencsés. A könyveket még néhány évig olvassák, a hazakat pedig, ha jól építették, száz évág lakják. Amikor a Szent Bertalantemplom tornyában megszólalt a harang, Feri bécsi karja lébénult, és a kanálból a maltert vissaalöttyi»- tette a ládába. — Verik a harangot! — mondta Bélának, *z inasának. A fiú úgy tett, mintha nem a saját fülének hinne, hanem az öregtől hallaná a jó hírt. Vigyorgott, • minden mozdulatával mesterét utánozta. AJmúgy is rendkívüli mód nyomasztotta a kora, éppen tizenhat éves volt. A fa alá húzódtak, faltak, nagy óikat húztak a zománcos kannából Hogy elköltötték ebédjüket, az öreg a fanyelű kés hegyével elmély ültén piszkálta foga közül az ételt. A fiú messzebb ment, ase- bébő1 előkotorta a cigaretta- csikket, akkurátusán rágyújtott, és az orra alá fújta a füstöt, ahogyan Feri bácsitól látta. — Estére az embersiég az otthonba megy — vetette oda a szót az öreg. A kölyök bólintott. Pedig nem szerette a munkásotthont. Annyi érthetetlen zagyvalékot beszéltek a burasujokrőí, de ő nem is ismerte ezeket. — Szombatom meg a tűzoltóba. Nagygyakorlat lesz — vaíbkantott még egyet az öreg. A fiú ezt nagyon szerette. Igaz, fényes sisakot nem kapott de majd egyszer 6 is... Kovács Béla önkéntes tűzoltó — be szép is volna. András-napfcar a samvjet katonákat Feri bácsi egy karma borral köszöntötte, Azután néhányadmagával, családi segédlettel megcsinálták a kommunista pártot. Az első taggyűlés után megittak néhány pohár bort. A kőműves megtörolte bajszát és azt mondta: — Kefi ez az emberiség lelkének. Sándor, József, Benedek nem hozták zsákban a meleget Munka se volt, a kőművesek állandóan a munkásotthonban. lebzseltek,' vitatkoztak, veszekedtek. Az egyik napon Béla, az egykori inas, szakasztott olyan bajusszal mint Feri bácsié, megjelent a munkásotthonban, odaállt a kőművesek elé és azt mondta: — Szaktársák! Nemsokára megkezdődik az újjáépítés, maguknak is akad majd munka. Ezt a pártban mondták az elvtársak ... Szóval engem küldték, hogy ezt mondjam maguknak, — Ekkor szeme megakadt régi mesterén és így folytatta: — Feri bácsi, az emberiség nevében kérem a csikket. Karácsony előtt kapták meg a városi közmunkát. Az ünnepet a munkásotthonban töltötték. Feri bácsi új tűzoltóruhában feszített, a régit és a sisakot kölcsönad ta Béláinak, hadd örüljön a gyerek. Bort ittak, mozgalmi dalokat énekeltek, és a Mennyből az angyalt. Élete végéig építette a házakat, úgy esett ki a maiteros kanál a kezéből,* hogy dél se volt nem is harangoztak. Halála előtt néhány nappal ezt kérdezte tőle a művezetője: no, mire vitted Ferkó, azaal a nagy pártoskodással? Zavarban volt, csak állt szótlanul, sután, Tényleg, mire vitte? Mivel lehet mérni az ember életet? Ki tudja? Ferkó fia kőműves, Jóáka fia katonatiszt a lányok tisztességgel férjhez mentek, szaporodtak. Boldog vagyok, akarta mondáim, de a kérdező már to- vábbáJlt A sóé! elfojtó a gyertya lángját még egyszer meg- gyújtottam. — Csak a házaikra — hallottam a hangját —, azokra vigyázzatok, az emberiségnek élnie kell... Lehet, hogy nem is ő mondta, de szélzúgásban, a temetőben mindig hallani vél valamit az ember. S. A. Egy szerencsés diáklány Védett virág a kofáknál Szerencsés diáklány a kaposvári Csuz Andrea, mert szenvedélye nemcsak egyéni kedvtelés, hanem társadalmi szükséglet, s az is marad még évtizedekig. Szerencsés, mert aki legszeretettebb, legkedveltebb gondoláik iincsei t nemcsak önmagának dédelgetheti, hanem a külvilág hasznára is lehet velük, az nem kisebbet talált, mint legnagyobb emberi lehetőségünket: az értelmes életet. Csuz Andrea csak egyetlenegy esetben ‘lehetne szerencsésebb: ha szenvedélye nem létezne. Mert az ő legfontosabb kedvtelése a környezetvédelem. Mondják, a gyerekeket meg védi koruk burka, még nem éri ed őket sok ártalom. Mondják, mert igaz. Ezért különös egy gyereklánytól savas esőkről, tönkreművelt talajokról, pusztuló növényekről és állatokról hallani. Mi gondja őneki evvel, máért venné magára milliónyi földi esudabogár kínkeservedt, miért buzgólkodik a maga mód- .ján e csudabogarak leaturáb- bika, az ember önveszélyes cselekedetei ellen ? Kérdem erről és megfelel rá: „Azért, mert kell, és igenis egy diáknak törődnie kell környezetünk védelmével, persze főleg apróbb dolgokkal, amiket maga is elvégezhet, de mindenképpen ismernie kell a nagy világbajokat is, mert ez most nagyon fontos.” így mondta valahogy. Bővebb magyarázatot is tűzött hozzá, amelynek a felét ha értettem, de az nevessen ki ezért először, aiki minden kukkot megért egy országos középidkodás biológiai-környezetvédelmi verseny második helyezettjének szakszerű előadásából. De meggyőzött róla: valóban kell —: elég baj, de kell — ismernie ilyen gondokat ma már egy gimnazistának. — Ha néha arról mesélek társaimnak, hogy miképpen pusztítjuk kicsiben és nagyban a minket körülvevő élővilágot, meghallgatnak. Talán el is gondolkodnak egy ideig. De azt hiszem igazán nem érdekli őket, amit mondok. Pedig nagyon kellene, hogy nti már környezettbars* gondolkodásmóddal legyünk felnőttek. Ügy látom, hogy talán majd a mi gyerekeink lesznek csak olyanok. Es ez nagy baj. Én először csupán a biológiát szerettem, azután olvastam erről-amól, szemetelő emberekről meg ipari környezetszennyezésről, és valahogy egyre mélyebb vizsgálódásra késztettek ezek az olvasmányok. Honnan ered a tizenhét éves kamaszlány egesz nemzedékre kiterjedő figyelme, világraszóló aggodalma? _ — Sok a baj, sok a katasztrófa, de azt hiszem mégsem rémisztgetni kell az embereket. Eléggé ijesztőek a száraz tények. Azokat kell fölsorolni, közzéteni, szemléltetni.'A megfélemlítés hiábavaló, elcsüggeszti még azokat is, akik tenni akarnak. Arról kellene többször szólni, hogy ma még vannak eszközeink, ma még, az utolsó pl llanatiban torkon lehet ragadná a környezetszennyezés önmagunk kiszabadította rossz szellemét. S ehhez minden apróság hozzá tartozik. Az, hogy ne szemeteljünk az utcán, hogy ne bömböl fésűsük a rádiót, hogy ne tépjük le a védett virágokat, -ne verjük agyon a védett állatokat. Nemrég például kökörcsint láttam a piaci kofáiknál. Az is védett növény. Az emberek irtják az erdei cikláment. Egy szál eszmei értéke 500 formt. Sokan erdőjárá* közben agyonverik a siklókat, a békákat... Meri. nem tetszenek nekik ezek az állatok, undorodnak tőlük. Pedig ártalmatlan teremtmények, sőt hasznosak. Jó, ha az ember elmegy kirándulni, de így... — Azt hiszem, mégsem az utcai szemetetek, a hétvégi sétálgatok a 1 egveszél yeseb -» bek. Nagyobb erőkkel is fölvonulunk a természet ellen. — Meglehet. De az a legfontosabb, hogy egy-egy ember meggondolja: egymaga mit ári, és ári ne csinálja. Ha senki sem dobná el a saj-tpapírt, a esiikket... Részletesen bizonygatja, hogy milyen sokat használ az egyéni jóakarat, e téren van a legtöbb teendőnk, és a sok külön-külön jót cselekvő em bér tettei majd összesúrűsödA vá/imllások bizony lilék s Szeretik városukat, készek tenni érte Az épülő Mikszáth utcai tanuszoda. Még tavasszal egy felhívást tartalmazó levelet kézbesített a posta a Marcaliban levő üzemeknek, intézményeknek, szocialista brigádoknak. De tudomást szereztek erről a város lakói, mindazok, akik ott élnek és figyelemmel kísérik a város sorsát, fejlődését, gazdagodását. A levelet követően a város vezet® elmentek az üzemekbe, az intézményekbe, hogy szóban is elmondják, mihez kérik a segítséget, a társadalmi összefogást. A célok: az új, 100 személyes óvoda határidőre történő befejezése, két műhelyterem a Noszlopy Gáspár iskolában a gyakorlati oktatáshoz, tanuszoda, edzőcsarnok a Mikszáth utcai iskolához, öregék napköri otthonának létrehozása, munka- csarnok a sportegyesület részére. Az eltelt hónapok során több özeim, szocialista brigád tartott szabad szombaton kommunista műszakot, s »ek nagyobb autóvá. Ebből vezeti le a „szervezett” — ipari, gazdasági — környezet- ártalmak megszüntetésének útját „Az üzemek vezetői, gazdái bizonyára csak jót akarnak, s csupán anyagi természetű gondok miatt nem gyorsabb a megoldás” — így mondja, így hiszi. Komoly bölcsessége, és feltétlen, naiv jóhiszeműsége egyazon gondolatbölcsőben ring : jobbítást akar, s reménykedik mihamarabbi eljövetelében. (Ki ne gondolta volna így ifjúkorában: ha valamiben nagyon hiszünk, ha valamit nagyon szeretnénk, az bizonyosan, hamar valóra válik.) Mesél még: jutalma volt, Aggteleken, környezetvédelmi táborban nagyszerű előadásokat hallhatott, csodálatos dolgokat láthatott. A mindennapi ember számára megközelíthetetlen ősállapotban tartott kísérleti tájvédelmi körzetet megnézhette, öt napig volt, s az öt nap négy- száaliamiinokétezer másodperce környezetvédelemmel Hatódott át. Csillogó gyémántoknál kedvesebb ajándék. De már nem beszél teljes figyelemmel. Nem igyekszik érteni a kérdéseket, javítani a szakszerűt len ül fogalmazóitokat. Tudakolom: vajon miért kalandozik másutt. Megvallja: kémiaóra ^esz és azt nagyon szereti, nem akar elkésni. Pattanjunk, búcsúzzunk gyorsan, szaladjon. Hiszen a kemíaóra ezer rejtelmével újabb csodák forrása. Mi meg kívánjuk nőjenek föl ők, Andreák, Andrások, erősödjenek nálunk jobban tenni tudó. tenni akaró felnőttekké Lttdiár Frier utalta át keresetét, mások egy napi munkabérüket ajánlották föl. Sok nyugdíjas, háztartásbeli járult hozzá forintjaival, hogy a tervezett munkálatok megkezdődhessenek. A város vezetői' a napokban összegezték a társadalmi akció eredményét, s a számok a marcaliak városuk iránti szeretetéről vallanak: a támogatás értéke meghaladja a másfél millió forintot. A DRW marcali űzetnének dolgozói a kutaktól a tanuszodáig, mintegy 800 méteres szakaszon a vezetéknek szükséges árok kiásását, a vezeték elhelyezését, szerelését, az uszoda meleg vízzel való ellátását vállalták. A Dédász szerelői az uszoda és az edzőcsarnok belső és külső világítását csinálják meg, a Május 1. Ruhagyár tmk szocialista brigádja a két műhelyteremben a villanyszerelési munkálatokat végzi eL A helyőrség katonái 10 000 munkaórát ajánlottak fel, s gépekkel elvégzik a szükséges földmunkákat. Lehetne még hosszan sorolni a Volán, a Finommechanika, a Kógáz, a Sefag, a SÁEV itteni dolgozóinaK és más üzemeknek, intézményeknek felajánlásait: kedvezményes fuvar, olcsó faanyag, tereprendezés, a gáz bevezetése, a tüzelőberendezések karbantartása stb. A pénz többségét már átutalták, néhány százezer forint értékű munka elkészült. Az eddigi eredmények bizonyítják: helyes volt a város vezetőinek kezdeményezése, amikor e célok megvalósítása érdekében az üzemek, intézmények dolgozóihoz, a lakossághoz fordultak. Felhívásuk megértésre talált, s ennek eredményeként tovább fejlődik, gazdagodik Marcali. Sz. L. 6500 hektár ismét szántóföld lett A határszemlék tapasztalatai A mezőgazdasági termelők jobban hasznosítják földjeiket, és egyre több helyein sikerül visszavenni a művelésbe a parlagot és a bányászatra használt területet, ezt bizonyítják az idei határszemlék. 1983-ban 150 millió forintot fordítottak a termőföldek rekultivációjára. Ezt az ősz- szeget a gazdaságok is iki- egészitették, s a beavatkozás nyomán mindent egybevetve 6500 hektárt vonhattak ismét szántóföldi művelésbe. Ez az elmúlt évek legjobb teljesítménye. Részben ennek js köszönhető, hogy az idén sikerült megállítani a szántóföld korábbi nagy arányú csökkenését. Segített az is, hogy a földek kivonásának feltételeit szigorítottak, mindenekelőtt a jó minőségű, I—IV. osztályba tartozó területek kaptak nagyobb védelmet. A „földelvonás” az idén 7—8 ezer hektárt érintett, szemben az elmúlt öt év átlagával, amikor 27 ezer- hektár származott el a termelőktől. Jelentős eredménye a földvédelemnek, hogy végre van már olyan megye, ahol növekedett a szántó. Ilyen például Hajdú-Bihar, ahol a termőföldet különösen nagy gonddal védik. Ugyanúgy Békésben is ellenkező előjelű lett a korábbi évek folyamata, s mindez biztató a következő időszakra nézve; van lehetőség és remény arra, hogy nemzeti kincsünket valóban étékének megfelelő oltalomban részesítsük. A határszemléik tanúsága szerint még mindig 9 ezer hektár terület van parlagon az országban, ám ez már ezer hektárral kevesebb, mint egy ‘évvel korábban volt. A hasznosítatlan részek termőre állítása évek óta folyik. A munkát azért nem lehet gyorsítani, mert a mezőgazdászoknak elaprózott területekkel van dolguk, és olyan földekkel, amelyeknek a művelése például a kedvezőtlen talajvagy a domborzati adottságok miatt nem látszik köny- nyű feladatnak. A kiskertekben sokat javult a helyzet, kevesebb tulajdonost és földhasználót kellett felszólítani területük gondozására. Az összesítés szemű a tartós használatba adott terület elérte a 4500 hektárt, ezt a lehetőséget 25 ezer állampolgár vette igénybe. A megyékben a központi rendelkezéseiknek megfelelően elkészültek a helyi rekultivációs programok, amelyek^ figyelembe veszik a mezőgazdasági üzemek teherbíró képességét, ám — a lehetőségek ismeretében — nagy pontossággá] s következetességgel határozzák meg a közép- és hosszú távú feladatokat. A programok alapján várhatóan meggyorsul a- területek ismételt termővé tétele.
