Somogyi Néplap, 1983. augusztus (39. évfolyam, 181-205. szám)
1983-08-06 / 185. szám
Kritikusok a kritikáról Egy tanácskozás tanulságai A közelmúltban jedes irodalomkritikusok jöttek össze Győrben, hogy megvitassák a kritika jelenlegi helyzetét. A találkozó és a tanácskozás időszerűségéhez aligha térhet kétség, hiszen a kritika már hosszú évek óta tartó válsága, presztízsének és eredményednek meglehetősen alacsony foka azt mutatja, hogy alapvetően két funkcióját: a művek érvényes elemzését-értékelését, valamint az olvasók megbízható orientálását csak az esetek kisebbik hányadában, inkább csak alkalomszerűen tudja teljesíteni, A kritikaárós gyakorlata — mutatott rá Kulcsár Szabó Ernő vitaindítója — legalábbis kettős kötődésű: résziben irodalomelméleti, részben pedig ideológiai-társadalmi-közéleti gyökerei vannak, állapota tehát e két fő dimenzió mentén vizsgálandó. Nádunk kettészakadt, s messze távolodott egymástól az esztétika, az irodalom- elmélet, valamint a. gyakorló kritika. Az elmélettel foglalkozó szakemberek csak elvétve foglalkoznak napi kritika írásával, a gyakorló kritikusok jelentős hányadának viszonit hiányos az elméié ti-fiilozófiai felkészültsége. Elsősorban ez az oka apunak, hogy a jelenlegi kritikai gyakorlatban uralkodóvá vált a leírás, a tartalom- ismertetés, a művek kivonatolása, vagy pedig egyoldalúan csak poii/tiikai-ideotógiai szempontokat érvényesítenek. Hézagos a világirodalom ismerete is: hiányzik a magyar művek összevetése a korabeli párhuzamos vagy rokon világirodalmi jelenségekkel. Mindezekből következük, hogy a hazai kritika nagyon sokszor nem értékcentrikus, azaz nem a műre, mint szövegre koncentrál, hanem a műt® független, például a szerző személyéhez kötött szempontokat érvényesíti, tehát művön kívüli megközelítésből mond véleményt. Ha van egyáltalán véleménye! S ez a jelenség már átvezet a kritika társadalmi meghatározottságának a kérdé- "seih ez is. Mint a művészetek vagy a közírás általában, a kritiifcaírás is magán viseli a konkirét történelmi, társadalmi, közéleti vonásokat, meghatározottságokat. A győri tanácskozáson többen is utaltak arra, hogy a magyar kritika pillanatnyi helyzetét nem lehat megérteni a magyar társadalom utóbbi 30—35 évének ismerete nélkül. A szubjektív- privatizáló, vagy éppen a dogmáktól szabadulni nem tudó kritikák például még mindig a „ku-1 tuszos” időszak torzító — jóllehet korántsem mindig meggyőződésbeli vagy tudatos — utórezgései, miként a tudományos elmélet rangjavesztettsége is amra az időszakra volt jellemző. A negyvenes évek végi, ötvenes éveli eleji kultúrpolitikai gyakorlat megszakított egy szerves folytonosságot, melyet csak az ötvenes évek legvégén, de még inkább a hatvanas évek elején lehetett helyreállítani. Komoly gondot okoz a mai magyar kritikában (szintén, a szélesebb körű társadalmi összefüggés részeként) az értékek és értékszempontok bizonytalansága, nem egy esetben zavara is. A hetvenes évek végének gazdaságitársadalmi feszültségei, nehézségei természetesen nem maradtak következmények nélkül a kritikaírás gyakorlatára sem. A demokratizmus kibontakozásának ellentmondásait és, zavarait tükrözi például a publicisztikának, mint műfajnak a tisztázatlansága és szerepe a közéletiben. Az irodalomkritika éppen ezért — hallhattuk e tanácskozáson — gyakran kénytelen a pubfMciszíi- ka, a közírás, az ismeretterjesztés funkcióját is magára vállalni. / Sok szó esett a győri eszmecserén az irodalmi folyóiratokról, mint a kritikák megjelenési helyeiről is.- Többségük igyekszik biztosra menni, minél kevesebb kockázattal működni, teret nyit tehát a középszerűnek, a langyosnak — amiből nem lehet nagyobb baj. Vitát alig vállalnak, holott éppen a kemény eűlvá viták lennének a leghatásosabb és leghasznosabb előremutató, és a tisztázást leginkább segítő alkalmak. S ha mégis előfordulnak viták folyóiratainkban, azok könnyen vezethet*! nek az indulatok, személyeskedések elszabadulásához, könnyen válhatnak rendreutasítások, esetleg politikaiideológiai inszüftuációk kísérletévé is. Ilyen körülmények között természetesen kétszer is meggondolja a vitában egyáltalán részt vevő, szót kérő szakmabeli, hogy hol, miikor, miről, kivel és hogyan vitázzék. Csak egyetérthetünk a kritikai tanácskozás összegező véleményével, hogy a marxista szemlélet erősítése, az irodalomtudomány eredményeinek közvetlen és következetes alkalmazása, a közéleti demokratizmus erősítése és továbbfejlesztése, az értékek toleráns és szakszerű elemzése, a művek világának komplex vizsgálata a legfontosabb feladat. M. I. SZÉPEN MAGYARUL — SZÉPEN EMBERÜL Közéletben — köznyelven! Egyre gyakrabban halljuk a biztató sajt: kapcsolódjék ki-ki a közéletbe, mondjon véleményt, segítsen alakítani közős sorsunkat. Ám a „beleszólás joga”, de még a részvétel szándéka is kevés ehhez, ha hiányzik a pontos — tárgyhoz és helyhez mért — önkifejezés képessége, gyakorlata. Mert az ember gondolhatja magában a legszebbet, akarhatja a legjobbat, lehetnek akár korszatc- aJkoió ötletei: a külvilág csak annyit észlel, a kívülálló csak annyit foghat fel mindebből, amennyit ő maga mag tud fogalmazná belőle. De hót „kftaőfefcSI" tanulni kell. Honnan tanulhatunk? — azokból a mintákból, amelyeket a közélet ad. S máris itt a baj: ezek a minták bizony távol állnak a mintaszerűségtoL Unalomig ismert példa (mégsem tanulunk belőle). Ha éfi kérdezem a tsz-ednók sógoromat, hogyan állnak az ! aratással, effélét válászol: „Az a bajunk, hogy az aratáshoz nincs elég salaik ember.” De ha „föntről” kérdik vagy mikrofont dugnak az orra alá, akaratlanul (és óhatatlanul) így formálja: „Szövetkezetünk számára hátráltató tényezőként jelentkezik az a körülmény, hogy az aratási munkálatok elvégzéséhez nem rendelkezik elegendő számú szakemberrel.” A tartalom ugyanaz, a terjedelem két és félszeres; s a forma — mintának — ijesztő. Amiből van növdidebb is, hosszabb is (elég — elegendő), abból a hosszabb kell; ahol az egyszerűbb helyett bonyolultabb is akad (aratás — aratási munkálatok elvégzése), ez tolakszik a szövegbe; s ha a mindennapit hivatalosítani lehet (nincs — nem rendelkezik), a nyersen őszintén takargatni (az a bajunk — hátráltató tényezőként jelentkezik), bizony ez szalad a seánfcra, erre fut a toliunk. No, de máért?’ Amákcr * földeken az emberek kapálnak és egyelnek, miért kall az irodában arról beszélni, hogy „A földeken a kapálások és egyelések munkálatai folynak”? Hát nem személyek mozognak, cselekszenek, hanem „történnek” a dolgok, személytelenül, esetleg emberek nélkül? Vigyázzunk: ez az „ember- nélküláség” egyszer csak embertelenségbe csaphat át! Aminthogy az ügyintéző hivatalokban (sóit a szolgáltató munkahelyeken is már) idestova nincs Kiss Péter és Kovács Éva, csak „ügyfél” meg „kérelmező” meg „panaszos”; ha az ügy szabálysértési, akkor „elkövető”, ha a végzés elmarasztaló, akkor „kötelezett”. Sosem felejtem el ezt a mondatot: „Az volt a baj, hogy a vájártanfolyamra beütemezett elvtársakat a szállításnál dolgoztatták.” — Valóban hiba persze, hogy aki elméletben a jö vesztést tanulja, nem azt gyakorolja, hanem asülilét tologat De még nagyobb baj, ha óz, aki embereikkel foglalkozik, ügydarabokat, aktamelléklete- ket lát bennük. Mert bizony a „beütemezett elvtársak" dolga nem nyeld kérdés, hanem szemléleti: bürokratikus lélektelenséget tükröz — és terjeszt. Könnyen kinevetjük — műhelyértekezleten, taggyűlésen, lakógyűlésen, olykor rádióriport alanyaként — azí a dolgozót, aki a nagy elszá- nássa! megkezdett mondatok cifrázza, - kanyargatja, lm sem tudván fejezni a végén! De hát kitől tanulta? Miért is nem beszél a maga nyeli vén? Mert „művelten” a kas szólni, „közinyelven”; 3 a közéleti meg hivatali meg*; szólalásokbói azt hiszi: ez s köznyelv, ez a megszólalás illeme. Nem nevetni kell, hanenS jobb mintát adni! S ez a ki-; sebfo-nagyobb (de főleg a középszintű) vezetők dolga és felelőssége. Mert ezt tanulni és gyakorolni kell. Müßt a futást. Szaladni persze mindenki tud. De a futásnak módja és stílusa van. S a közélet olyan „mezei futóverseny”, amelybe mindenki benevezhet — csak hát az alapszak bályokat tanácsos ismernie. Dem« Lásslf Dr. Korompai János a hires dolgozószobában Herceg Árpád LAPSZÉLRE Be kell látni végre: egyszer leszakad a mennyezet is! A vakolat máf hónapok óta huü a szemembe, könnyeket csal ki, toráig etem, elnézek bakra, a háztetők fölött, megbámulom a delelő bárányfelhőt, a céljavesztett postagalamb tiszteletköreit — Ez a galamb! mióta már, hagy visszatér! Nem sejti még, hogy látom, figyelem, újabban kiszámítom minden mozdulatát: az antennák, a villámhárítók között másodpercek alatt fölrajzoija egyetlen emberélet évezredes verdesését •— Hull, csak hull a vakolat a fejem fölött, törölgetem szememből a homokot, a meszet, betűket karcalászok megint a terepszinti, papír, -leket tepsiéire, amelyekből még sejthető mb er élet — Keresztury Dezső Szilánkok 1. A mi cicánk, a hajdani elindult fajta fönntartani cicában is hamis a nő, soha nem tért hát vissza 6. Z. Öregszel, őrizd hát magad, beosztva, okosan, — rég folyóba fúlt a patak, s a folyam deltába hal. 3. Ahogy a karácsonyfa alatt ültek: mindketten a halál jegyesei, . parázslóénak még, két csaknem kihűlt test: nem lehet őket elfelejteni! 4. Ne státuszszimbóhimokat adjatok kiégve, unottan, de mit hű szív hű szívnek ad egy-egy égő csipkebokorban. Az egri „remete” otthona Helyreállították a Gárdonyi-házat G. Nagy llián Pusztuló madaram Pusztuló madaram gyémánt-szárnyú Páva megrontott hiteim csontváz magánya Üszkösödő szívemnek suhogj fölébe éneklek érted remények reménye Pusztuló madaram hárfa-tollú Páva szél ujjait ne hagyd odaförm magára Lássam halljam szép nászotok újra zengjenek hiteim zengjenek újra Támadj föl madaram zászló-szárnyú Páva támassz föl engem dalaim királya legmaradandóbb művei. Később úgy határozott, hogy családjának új fészket emeltet, s a régit alkotóműhelyként hasznosítja: Menedéke halála utón zarándokhellyé lett, jöttek az ismerősök, a hajdani barátok, a tisztelőik, az emlékkönyvben gyarapodtak az elismerő, méltató szavak. A háború alatt megrongálódott a ház, a 1952 nyaráig lezártan, gondozatlanul állt. Ekkor a városi tanács — a renoválás után. — a múzeumnak adományozta, A hetvenes évek óta esztendőnként mintegy százezer látogató rótta le kegyeletét ezen a helyen. 1981-ben azonban be kellett csukni a kaput, mert repedeztek a falak, elkorhadt a padlózat, elavult a tetőszerkezet. — A felújítást, a helyreállítást az egri épületkar- banifcartó szövetkezet vállalta, s -tisztességgel látta eL Átéreztéfe az ügy fontosságát, ezért határidő előtt fejezték be a kivitelezést. Közben az Országos Széchenyi Könyvtár szakemberei megóvták a pusztulástól az író híres könyvtárának hatvanöt legértékesebb darabját Természetesen, a többit is rendbehozták, megmentették a jövő számára. Aki ide belép, újraélheti Gárdonyi Géza hétköznapjait, képeket alkothat arról, hogy mennyire szenvedélye volt az olvasás. A nyolcezer kötet jelzi érdeklődési körét a polcokon tizenhat nyéLv képviselteti magát. Ott az íróasztal, s nem hiányzik a hangulatébresztő ezernyi relikvia sem. Jelen van Gárdonyi is képzeletünkben élő, emberségre nevelő hőseivel együtt.., r. l Szabados Árpád: Szék (A Műcsarnokban nyílt kiállítás anyagából.) Készültem rave a találko- iásra, akárcsak annyi más érdeklődő. Odafelé menet felidéztem az író arcélét, csízembe jutottak mesterien megformált főhősei, felvillant előttem munkásságának ezernyi érdekes részlete, I960 szeptemberében megfejtett titkosításának számos bölcs intéllme, okos tanácsa, «. megnyerő karakter emberségeit sugárzó varázsa. Áz otthon már újra nyitna, fii ss köntösben fogadott Dr. Korompai János tudományos fömunkatárs, az egri Dobó István Vármúzeum irodalomtörténeti gyűjteményének vezetője nemcsak a korábbi gondokról, a két esztendeig tartó látogatási szünet okairól beszélt, hanem érdekes epizódokat ie említett az alkotó életéből. — Nyolcvanhat esztendővel ezelőtt, 1897-ben vette Gárdonyi Géza áz akkori város szélén levő, a Hóhér- partnak nevezett dombon álló kis parasztházat. Nem véletlenül költözött ide, hiszen idegennek érezte a budapes- ti kőrengeteget, 3 megfelelő vidéki otthont keresett Elbűvölte a festői panoráma, a hősé harcokat idéző _vár kö- zelléte, a szinte háborítatlan csend. Természetesen egyéni elképzelései, sajátos ízlése szerint alakíttatta át az épületet, magasít tat ta a falakat, nagyofobíttatta az ablakokat. A beköltözés estéjén nem véletlenül került ez a mondat naplójába: „... igen fáradtak. voltunk és boldogok.” Itt születtek legértékesebb, Csendélet. Vörös Ferenc linómetszete.
