Somogyi Néplap, 1983. augusztus (39. évfolyam, 181-205. szám)

1983-08-31 / 205. szám

Vándorgyűlés Kaposváron Régészeti és művészeti emlékek Somogybán Három napra a somogyi megyeszékhelyre látogatott a Magyar Régészeti és Művé­szettörténeti Társulat mint­egy száz tagja, hogy megis­merkedjék, megyénkkel, az itt folyó tudományos kutató­munka legújabb eredményei­vel. Tegnap tudományos ülésszakon adtak számot a szakemberek a régészeti fel­tárásokról, művészettörténe­ti kutatásokról. Entz Géza, .a társulat elnöke rövid meg­nyitójában is már elhangzot­tak azok az érdeklődésre szá­mot tartó új kutatási ered­mények, nevezetességek, me­lyek az ország más vidékén élő szakembereket is kíván­csisággal tölti el. Csupán föl­idézte, hogy a legkorábbról ismert falusi templomot e tá­jon találták meg, 1055-től is­mert Balatonlellén; az első családi monostort — 1061­ben — szintén itt alapítot­ták, Szentjakabon. Erről ér­tékes írásos emlékek is is­mertek. A nemrégiben em­lékhellyé nyilvánított «o- mogyvári ispánsági vár és bencés apátság szintén ki­emelkedő fontosságú a tudo­mány számára és a nemzeti tudat gyarapításában. Dr. Balassa Tibor, a me­gyei tanács elnökhelyettese üdvözölte a társulat tagjait, s rövid ismertetőt tartott a házigazda sízerepét betöltő Somogy megyéről Ezt egé­szítette ki Mészáros Balázs, a Somogy megyei Múzeumok igazgatója a múzeumi háló­zat munkájának bemutatásá­val a fejlesztési elképedé­sekkel Két szekcióban kezdődtek meg az előadások. A régé­szeti kutatások fontosságéf támasztották alá a szakem­berek, akik a hetvenes évek­ben megkezdődött somogyi ásatásokról adtak számot. Bárdos Edit a zamárdi, avar kori temető feltárásának ér­tékes leleteit ismertette. Ed­dig négyszáznegyvennyolc sírt tártak fő1, a régi tele­pülés teljes megismerése — mint mondta — még mint­egy két évtizedet vesz igény­be. Zamárdi ősi településé­nek jelentőségét bizonyítva ismertette azokat az úgyne­vezett import árukat, ame­lyek közvetett úton kerültek e helyre; ahol még mintegy két—háromezer sír feltárása adhat igazán valós képet, mi­lyen szerepe volt hajdanán a községnek. Az idei ásatás során került elő az a VII. századi üvegpohár, amely Itáliából jutott hazánk terü­letére, s hozzá hasonlót is csak Olaszországban, a lon- gobárd sírokban találtak. Az egyiptomi eredetű kopt tál valószínűleg bizánci köz ve tű téssel került Zamárdiba, egykori tulajdonosához. Dr. Magyar Kálmán az ispánságii és nemzetségi köz­pontok kutatásáról tartott előadásában többek között a segesdi központot mutatta be. Itt az idén föltárták az egykori város központi épü­letét, amelyet négy méter széles sánc vett körüL Mel­lette török korból való cölö- pös házak kerültek felszínre. A kutatás célja, hogy feltár­ja Somogy honfoglalás kori, államalapítás kori helyzetét, s azí rekonstruálja. Az urna mezős kultúrának legfirisebb somogyi emlékeit ismertette Honti Szilvia, bi­zonyítandó, hogy a késő bronzkor és a kora vaskor mezsgyéjén nem szakadt meg e sajátos kultúra, az agyagedények a folytonos­ságról győzik meg a szakem­bereket. Hallottunk Somogy várról is — Bakay Kornéltól, a fel­tárás vezetőjétől. Wessetzky Vilmos pedig a Thot ma- jomszobrocska kapcsán — amelyet Somogybán találtak — az egyiptomi kultúra vi­lágába kalauzolta el hallga­tóit. Költő László a régészeti leletek korszerű vizsgálatáról tartott előadásit A művészettörténeti szekci­ókban is a somogyi emlé­keikkel foglalkoztak: Horváth János Somogy képzőművésze­ti hagyományait mutatta be, Laczkó András Zichy Mihály és a könyvek címmel tar­tott előadást. Bernáth Mária Rippl-Rónai József visszaem­lékezését elemezte. Arra vál­lalkozott, hogy a tollat fogó festő gondolatait azonosítsa a művész alkotásainak vilá­gával. Géger Melinda Vasza- ry Jánosról, Pogány Gábor pedig Somogy mai képzőmű­vészetéről tartott ismertetőt. A Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat vándorgyűlése ma somogyi kirándulással folytatódik. Ennek során a résztvevők ellátogatnak megyénk neve­zetes múzeumaiba, holnap pedig Kaposvárral és Szen­nával ismerkednek. h. a Botond a buszváróban Lélekben rálegyintenék: „Nem nagy ügy!” Hallgatom falusi ismerősödet, aki elpa- naszkodja, hogy a nemrég épült buszmegállót tegnap éjjel megrongálták ismeret­len tettesek. Elkeseredett. Hogyne volna az, amikor benne van ebben a bádog- tetejű kis épületben az ő keze munkája is. A falu összefogott, hogy a foghíjas utca egyik üres telke elé oda kerüljön ez az eső és szél ellen védő váróházacs­ka, s most műanyag falait bezúzták felelőtlen elemek az éjsuba védelme alatt. Ismerősömnek fáj ez a vandalizmus. Talán jobban zavarja, mintha a saját ke­rítéséből törtek volna ki egy darabot. Akkor — ahogy is­merem — még viccelődött is volna, hogy kolbászból font mesebeli kerítésnek vélték. „Nem nagy ügy” hogy be­zúzták a nemrég emelt busz­váró műanyag falát? Igenis nagy, zúgolódik ismerősöm. A faluközösség keze mun­kájának eredménye. Nem kértek rá egy fillért sem a falukörzet-központtól. Ma­guk teremtették meg ezt a kis objektumot. Reggel itt várnak a központi község óvodájába gyereküket kísérő fiatal anyák, a városba in­gázó munkások, a nyugdíja­sok, akik ügyes-bajos dol­gaikat intézik a községi kö­zös tanácsnál. Mintha több volna a fele­lőtlen ember, mondja falusi ismerősöm, aki mindig is gondolt a közösséggel. És még mielőtt friss elkesere­désével érvelnék a csúnya általánosítás ellen, már- so­rolja is. Néhány hete, hogy a kultúrotthon — ő még így mondja a művelődési házat — ablakát betörték. Azóta a szél szabadon jár ki és be a cakkos üvegen. A kis li­getet is közhasznú munká­val teremtették, padokat is állítva a facsemeték közé. Nem maguknak, hanem a majdaniaknak. Nézzem meg — biztat kesergő beszélge­tőtársam —. a fáeskák egy részé derékba törve, a pa­dok egyike-másika támla nélkül... S különben is, csak láttam volna a busz- várót: egyeseknek szeméttá­rolót, másoknak éjszakai il­lemhelyet jelentett néha. Ismerősöm — már nem fiatal ember — emleget egy régi mondást, akkoriban jelszónak hívták az ilyesfé­léket: „Tiéd az ország, ma­gadnak építed!” Azt mond­ja, úgy tetszik, mintha nem sokan ismernék nálunk ezt az egykori jelszót. Lehet, hogy valóban nem, az azon-, ban bizonyos, hogy megta­nítani rá a fiatajabbakat azoknak feladata, akik ak­kor — úgy harmincnyolc A gondonokék házasságuk harmadik napjától kezdve minden vadászó urat meg­kérdezték, hogy: ahonnan jöttek, az milyen messze van az erdészlaktól? Budapestről kiderült, hogy távolsága a Zugtól 138 kilométer, Bécs- ről, hogy 323, Rjazanról, hogy légvonalban 2350. A légvonalat térképről számí­tották ki, ismerték a lépté­keket, és beszereztek egy milliméteres celluloid vonal­zót is. De a főforrás a ven­dégek maradtak. Mélyen megvetették azokat, akik nem voltak képesek válaszol­ni. Annál is inkább csak azo­kat, akik hanyagságból, vagy rosszindulatból hamis adatot mondtak be. A párizsiakról, egyáltalán a franciákról meg­volt a véleményük. Az egyik 1325-öt mondott, « másik éve — először hirdették meg ezt a programot. Sihederin- dulat, kivagyiság, ostobaság törte ketté a facsemeték de­rekát, rongálta meg a busz­várót, zúzta be a művelődé­si ház ablakát. Azt hiszem, kesergő isme­rősömnek és a falu vagyo­nát gyarapító társainak ha­marosan újabb közhasznú munkája akad: lefülelni az éjszakai botondokat, akik nemcsak azt az intézmény­ablakot törik be rongálhat- nékjukkor, hanem azt a si­ma, fényes tükröt is meg- repesztik, amelyet a falu jó közérzetének nevezünk. 1648-at. Még azt sem tudják, hol laknak! Ezért egyre bő­vülő táblázatukba a francia városokat kizárólag ceruzával vezették be. Ezerkilencszázötvemhá rom­ban kínaiak is jártaik itt. Nos, kiderült, hogy a pekin­gi Téli Palota 12 673 kilo­méterre esik a világ valódi közepétől. 26. A kívülről is reprezenta­tív vadászlakot agancsok egész sora díszítette, a két úrvezető érdeklődését azon­ban inkább a nyitva álló pin- ceajtö piszkálta föl Miké összehalmozott bútorokat képzett mögé, azok mögé meg egy bon tani való falat, amögé meg egy fényes rene­szánsz királyi koronát vil­L. L. Ázutea művésze A szegedi ünnepi hetek alkalmával rendezett 25. or­szágos kirakatversenyen Molnár Pál és Bakonyi Beá­ta az élelmiszerkii-akatok kategóriájában II. díjat nyert. Az I. és a III. díjat nem adták ki. Van, aki szívesen szerepel újságban, rádióban, televí­zióban, ha lehetősége nyílik rá, mások fanyalognak a megnyilatkozásoktól, ismét mások középutat ajánlanak: „Ezt tőlem hallotta., de a nevem nélkül...” Molnár Pál egyik csoportba sem tartozik — ő csaknem föl- lelhetetlen. A Somogy me­gyei Élelmiszer-kiskereske­delmi Vállalat öt dekoratő­réhez száznál is több bolt tartozik; nyakig vannak a munkában, s nincs lazítás. Aztán nagy nehezein mégis találkozunk. — Jó dekoratőrnek tart­ja magát? — A megyében, élelmi- szerkirakatok dolgában jó­nak. Ezt: tettem, ezt tudom, a többit döntse el a vásár­ló. Tíz éve dolgozom a szakmában, s megvetem az álszerénységet. Ez az utca egyenrangú ötletadóként dolgozik ő is. — Mitől jó ma egy kira­kat? — A tiszta képet adó, a szellemesen vásárlásra ösz­tönző kirakat a példa. S a kevesebb többet mond, ha az a kevés igazán értékes. Ehhez társul a dekoratőr munkája, egyéni elképzelé­se, ötlete és a kereskedelmi egység érdeke; mi végül is az ő kiszolgálóik vagyunk. Legnagyobb gondunk a megvalósításban az, hogy a dekorációs anyagok fele csak valutáért szerezhető be. Manapság azonban a na­gyobb üzletek építése már szinte kirakaté'lenes: rácso- zott üvegek vannak vagy nagy portálok, amelyek mö­gött a polcokon már az áru jön ... Maradnak tehát a feliratok. — Milyenek a magyar ki­rakatok a külföldiekhez ké­pest? — Az a véleményem, hogy nem maradtunk le. A ma­gyar dekoratőröknek egyéb­ként rangjuk van külföldön. A nagy eltérés az áru meg­jelenés formájában mutat­kozik: ott színesebb, érde­kesebb, meghökkentőt b. „Egy jó ötlet felöleli a munkát...” — Az emberre óhatatlanul is hat az utcán látott de­koráció. — Az ízlésformálásra gon­dol? Ez lényegi szempont a munkánkban. Ezért ha csak tehetem, keresem az új le­hetőségeket, tanulok mások- tóL Sajnos, a szakirodal­munk magyar nyelven elég kevés. — Harmincegy éves, és megbecsülik a szakmában. Mi a kedvtelése? — Eredetileg grafikusnak készültem, de nem vetlek föl a képzőművészetire. Egy kis kitérő után néhány éve Két karikatúra a „Kezdő” cfmű sorozatból. * művészete. Ha valamit jól megcsinálok és látom, hogy körülállják, az mindig több­re ösztönöz. Ha pedig rossz a rendezési lehetőség, nincs hozzá anyagom, a boltvezető meg erősködik, hogy gye­rünk, rakjunk még bele öt kiló színes kisördögöt, az le­hangol. Az elképzeléseimből egyébként keveset engedek. Főként tervezni szeretek, míg Bakonyi Bea, akivel Szegeden sikert értünk el, értő munkatársként fölépíti. Természetesen mindig Igaz, mostanában az anti- reklám is előtérbe került a kapitalista országokban. Például a kereskedő becso­magol egy felirat nélküli barna papírba valami jó minőségű szappant. A többi szappannál kilométerekről megérzem, hogy milyen az, a dobozán pedig ott moso­lyog egy ismert bájos nő, gngem mégis az érdekel, mert új, mert kíváncsi va­gyok rá, hogy miért kapta ez a rendhagyó külső be­mutatkozási formát. újra a rajz és főként a kart»' katúra foglalkoztat. Együtt nézzük végig a karikatúrákat. Lendületesen magyarázza, hogyan szüle­tett egy-egy ötlet. — Némelyik figurája mol- nárosan sajdikos. — Sosem szégyelltem a jobbtól, az ügyesebbtől ta­nulni, és Sajdik Ferenc méltán tanítómestere egy karikaturistának. Békés József lámló gyémántokkal. König elképzelései nem öltöttek ilyen éles kontúrokat. Ö nem is annyira az ínyenc boroknak, mint annak az el­jövendő percnek ízét kóstol­gatta. amikor a szocialista kémelhárítók számára szigo­rúan tiltott privát akción rajtakapott szakállas kollégát megzsarolja és beszervezi. Azt a percet nem szabad el­mulasztani! Nem is fogja, önkéntelenül ránézett Klá­rira, aki majd neki bizalmas kettesben mindent elíecseg. Bandi bácsi sietett elő, s bekísérte őket a földszinti te­rembe, ahol kortól patinás tölgyfagerenda padló fölött és ugyancsak kortól elsöté­tült tölgyfagerendák alatt te­rített tölgyfaasztal fogadta őket. Aztán lepakoltak, átöltöz­tek. König a kánikulára és a sapindai ebekre való te­kintettel rövid tiroli nadrág­ban jelent meg. Tájékoztatta négy vendégét, hogy a va­dászatra holnap hajnalban kerül sor. Egyelőre Pesten két őzet és három tucat fá­cánt kötött le; neki van pus­kája, a többieknek majd a vadászok hoznak. — Most pedig — javasol­ta — talán sétáljanak egyet az erdőben, nekem sajnos ha­laszthatatlan munkára van. Mihelyt a többiek eltűn­tek a láthatárról, megkezdte munkáját. Poloskákkal 6zórta tele a vad ásziákot. No per­sze nem biológiai poloskák­kal, amelyek már kimentek a divatból, hanem elektroni­kus poloskákkal, amelyek minden hangfosziányt fel­csípnek, és kelő hullámh06z- szon a megfigyelőhöz továb­bítanak. A telepítést befejezve ki­pillantott szobája ablakán és látta, hogy Juli néni köze­leg. Gyakorlott, sebes moz­dulatokkal előpattintotta a lehallgatót, hogy majd a sú­lyos háziasszony léptein el­lenőrizze a poloskák érzé­kenységét. Nem hallott azon­ban sem dobbanásokat, sem recsegést. Üjra kinézett. Ju­li néni lenn álldogált, mel­lette hites ura egyik kezével egy biciklit tartott kormá­nyánál fogva, másiik kezével a vadásziakra mutogatott. A technika legkorszerűbb vív­mányaival felszerelt szakem­ber, hogy kíváncsiságát ki­elégítse, a legősibb lehallga­tási módszerhez folyamodott: résnyire tárta az ablakot és fülelt. — Én megyek. Figyelem­mel lásd el a szolgálatot! — adta ki az utasítást Bandi bácsi. — T* mm Tsgyka arra, hogy miket mondasz! — fi­gyelmeztette párja. König úr az ártalmatlan, mondatokban — szakmai ár­talomból — gyanús felhan­got vélt felfedezni. A követ­kező sízavak pedig, mint vi­lágító rakéták pukkantak tu­datában. — Mónikának parancsold meg — mondotta Juli néni —, hogy ne mutogassa ma­gét! Maradjon a Siházban. Parancs! Siház! Egy Mó­nika, egy ilyen városi nevű nő az erdőben. Le lehet fo­gadni, hogy ez a Mónika sző­ke! ... Le lehet fogadni, ki lehet fürkészni, de nem sza­bad megkérdezni. — Van itt valahol síterep? — kérdezte később csakúgy mellékesen Juli nénitől, aki a földszinti teremben forgo­lódott. — Ilyenkor júniusban nem igen szoknak sízni — felette kitérően. Szemei egy rézkar­cot vettek célba, amelyen pi­ros frakkos urak piros ró­kát űzlek. (Folytatjuk.) GÜMBÜ PÁL ki eltolásit terese

Next

/
Oldalképek
Tartalom