Somogyi Néplap, 1983. augusztus (39. évfolyam, 181-205. szám)
1983-08-27 / 202. szám
Zdk Zoltán István király és a rock kultúra, közösség Augusztus* Augusztus közepe ... nyárvégi hó ... a nyarat siratja már a rigó. A nyarat siratják « fellegek s a szélben repülő falevelek. Sir már az erdő és sir a liget, pedig még messze a tél, a hideg. Messze még, ki tudja, hol közelit de a fák hallják már a lépteit. .. 1936 A leoltó hagyatékából. falusi lózsef Vázlatok, ceruzával H (Papirha jó) A kékeszöld víz halkan megremeg: • kis papirhajó mocorog rajta úgy, mint mesélő ősz hajú dajka biztos ölébe bújó kisgyerek. (Ősz) A piros arcú szép téli almák még csipegetik a pazar tűzű Nap szép színeit. Szedő kézre vár a krumplibokor éa fényesbarna hónaljában a kukorica bajsza. 3. (Szélben) Meghajol a nád ... A széllel dacol a lölgy és akác: gyökerük pattan, törzsük megroppan, zörren a haraszt... 4. (Hajnal) A Napot néztem: egyre fényesebb, egyre büszikéb lett. Lassan lehunytam fájó szememet. Es lehajtottam a fejem. (Álmok) Valóság'ködben vibráló álmok, valóra váltok Van már vagy tíz éve, hogy néhány akkoriban feltűnt, hosszú hajúnak titulált muzsikus elhatározta, hogy rock operát ír az országalapító István királyról. Sók idő telt el közben, és egy másik fiatalember úgy döntött, történelmi drámában örökíti meg első királyunk alakját. És, megint, múltak az esztendők, mig. egy szintén a Koltay Gábor A film plakátja végül is a sok tervből újabb tervet kovácsolt, és ötletét előadta Nemeskürty Istvánnak. A filmstúdió vezetője — aki történész is — igent mondott. Valahogy így kezdődjek meg az István, a király című új magyar film előkészületei. Persze a véletlenek mellett szerepe van ebben a rendező, Koltay Gábor barátságának Szörényi Levente és Bródy János iránt... Ugyanis még mérnök-főiskolás kopálya elején járó fiatalember iában ő is Illésék bűvöletében élt, s mi több, nemcsak rajongója volt a hazai beat- muzsikának, hanem apostola is, rendre cikkezett róluk. És aztán jött a hajdani legendát — igaz csak egy alkalomra, egy hangverseny erejéig — feltámasztó A Koncert... — Az én generációm sohasem tudta függetleníteni magát a zenétől, mi ebben nőttünk fel, sok mindent éppen a zene, az akkori beatzene mondott ki helyettünk — mondta még a forgatás előtt a rendező. — Tisztában vagyok vele. hogy egyesek az Illés-együttes népszerűségére spekulálónak vélnek, pedig csak arról van szó, hogy a színpad és még inkább a film csak nyerhet velük, hiszen így olyanok is felfigyelhetnek ránk, akiknek mindmáig egyetlen közege csak a zene volt. — A Szörényi—Bródy páros csakugyan nagyon régen dédelgette ezt a tervét, sekor tudtam, de csak most adódott meg a lehetőség — éppen A Koncert sikere nyomán —, hogy most már filmen folytassa útját. Az első magyar királyról közben Boldizsár Miklós darabot Irt Ezredforduló címen, s mi ezt Volt egyszer egy gyönyörű ligetecske, csalogányok laktak, csalogányok énekeltek benne. Egy napon váratlanul verébcsapat költözött a ligetbe. A verebek fülsértőén csiripeltek, mindenhova odatolakodtak, és elkapkodták o legszebb szúnyogokat és. kukacokat a csalogányok orra elöl. — Micsoda dolog ez? Csinálj már valamit! — fordult férjéhez a gyermekeiért aggódó csalogány mama. — Ugyan, ugyan, fölöslegesen nyugtalankodsz. Nem lesz semmi baj. Hadd maradjanak csak. Mindenki számára van hely a nap alatt — nyugtatta feleségét a tsaloamelyről már szinte születé- is igyekeztünk beépíteni a forgatókönyvbe. A végleges forgatókönyv csak egyfajta keretet biztosit, ugyanis a film r»#cy részét nyilvános koncert'keretében rögzítjük, kinn az óbudai Amfiteátrumban a közönség aktív részvételével. Hat kamera csak a nézők reagálását, viselkedését fürkészi és rögzíti majd. A játék is voltaképpen itt zajlik, csak néhány epizódot vesznek fel másutt, többnyire a hőssel összefüggő történelmi helyszíneket. — Mint minden zenés filmnek, az István, a királynak is előbb készül el a zenei alapja — Szörényi Levente vezényletével 120 tagú szimfonikus zenekar, 100 tagú énekkar, és természetesen az erre az alkalomra ismét ösz- szeálló Illés-együttes közreműködésével. A koreográfia Novák Ferenc munkája, és 400 táncos tolmácsolja. A díszlettervező Götz Béla, a jelmeztervező Csengey Emőke. A címszerepet Pelsőczy László játssza és Varga Miklós énekli. Gizella: Sára Bernadette, Sarolta: Berek Kati, nemes úr: Balázsovits Lajos, a főpap: Victor Máté Koppány: Vikidál Gyula, a táltos: Deák Bili Gyula. A film operatőre: Andor Tamás. Az István, a király — amelynek zenéje dupla lemezen jelenik meg — előreláthatólag az év végén kerül a mozik műsorára. N. Gy. Károlyi Amy Elhagyott szerető Mire a kézirat könyv lesz cserbenhagyott szerető lesz évek sűrűjéből arca feldereng most kitakarva ki ez a fél-ismeretlen I vall és vallat a nevemben számomra már idegenség ki szavamtól viselős még gánypapa, majd elgondolkozva hozzátette: — Lehet, hogy énekelni is megtanulnak tőlünk, s nagy, közös kórust alkothatunk majd ... Maradjanak csak. Es a verebek maradtak. Felforgatták az egész ligetet, lármáztak, civakodtak, tolakodtak, elfoglalták a legjobb helyeket. És persze csiripeltek. — Figyeljetek csak! Mintha már kezdenének énekelni! mondta reménykedve a csalogánypapa. Meghallván ezt a legfiatalabb veréb, odapattant a csalogány ele, és harsány an a fülébe csiripelt. — Derék, derek! Szép erős A kultúra kifejezést folyton folyvást forgatjuk, használjuk, alkalmazzuk, de ha pontos jelentéstartalmát kellene meghatároznunk — zavarba jönnénk. Műveltség? Művelődés? Valami olyasféle, mégsem csupán az. Mert a fogalomba beletartozik az érzelmek kultúrája is, meg a viselkedésé, s a szőlőművelésé nemkülönben. Ismerünk rendkívül kultúráltan viselkedő, finom érzésű félanalfabétákat, és láttunk már részegen árokban heverni magas képzettségű értelmiségit. Kultúrateremtő volt a díszes faragványokat megalkotó pásztor, de kérdés, hogy bármit is meg tudna-e teremteni mai utódja, aki zsebrádión tánczenét hallgat, miközben a gulya után jár. Falun nyitva hagyhatunk ajtót-kaput, s a buszmegállóban hagyott csomagot órák múlva is ugyanott leljük, pedig az általános iskolázottság alacsonyabb fokú, mint a városon ... Mi hát a kultúra? Vannak, akik méréssel közelítenek hozzá. „Egy nép kultúrfoka szappanfogyasztásával mérhető.” Valóban? De hát ki tudja, használtak-e az antik görögök szappant, s Nausikaa azzal moste-e kelengyéjét, mikor Odüsszeúszt partra vetette a tenger? „Ne tévesszük össze a civilizációt a kultúrával!” — háríthatjuk el a kérdést, összefüggés azonban mégiscsak van a kettő között. „A kultúra az értelmiség arányszámával mérhető.” Bizonyos-e ez? Vagy talán inkább azzal, hogy mennyire kicsik a viselkedés és életmódbeli különbségek egy nép különböző rétegei között? A kérdésről Németh László sokszor idézett gondolata így szól: „A kultúra nem tudáshalmaz, nem művészi produkció, hanem egy közösség belső vezérlő elve, mely az adott csoport minden érzését és cselekvését szabályozza.” ! A kultúra tehát több, mint az iskolázottság, több mint a termelési 'szokások és ismeretek együttese, több mint a könyv- és a színházjegyvá- sárlás mértéke, több mint illemszabályok elfogadása és betartása; minden beletartozik, de mindezeknél tágasabb összefoglaló fogalom, mely valahol mélyen etikai indíttatású, és tükrözi egy nép egész gondolkodásmódját, szokásrendjét, életfelfogását. A kultúrát mindig a nép teremti, belőle sarjad: legnagyobbjai is csupán pompás virágai a termő ágaknak, a fa nélkül nem létezhettek volna. Egy időben olyan elmélet is volt, mely szerint a népi kultúra a „magas kultúra” lesüllyedt változata. Mintha a földszint az emelet süllyedése folytán jönne létre! Fordítva lehetséges inkább: a népiből sarjadt a magasba törő. Ezért hordja magán a „magas kultúra” (bár tulajdonképpen eleve helytelen a merev szétválasztás) a népi nemzeti jegyeket; Tolsztoj, Goethe, Shakespeare, Ady — népük jellegzetes képviselői, összetéveszthetetlenül. Még a legnemzetközibb korszak, a hang! Alakul már! — biztatta a verebet a csalogánypapa. — Hallottátok?! Hallottátok?! — visította lelkesedve a veréb. — Éppen csak hogy egyet csiripeltem, máris elismerte! Ihol a művészet! — döngette a mellét, majd a többiekhez fordult: — Na most ti is, mind, egyszerre! És a ligetet betöltötte az éles verébesiripelés, teljesen elnyomva a csalogányéneket. Éppen akkor bújt ki a tojásból a kis csalogányfióka. Hallgatta, hallgatta, majd énekre nyitotta a száját — | és elkezdett csiripelni. Tsrdttotte: Maira* Ttcwafca latin irodalomé sem rejti melyik himnuszt írta francia s melyiket angol szerzői Nemcsak az irodalomban, a festészetben is így van ez, ki tudja, miért, de impresszionista festők közül is rögtön felismerjük, ki a magyar, nem kell hozzá se tulipán, se alföldi táj. A kultúra mindig egy adobí nép alkotóerejéből fakad, a művész csupán szája, keze feldajkáló közösségének, kifejezi azt, és természetesen vissza is hat rá, egy vele, és naggyá általa lesz. Ehhez a szerves összetartozáshoz azonban nem elég a befogadás, a kultúra javainak „fogyasztása”. Annak tudomásulvétele, hogy vannak emberek, akiket azért tart el a többi, hogy írjanak, alkossanak, előadjanak — elvégre magas fokú munka- megosztásban élünk! — sa millióknak nincs más dolguk, mint karosszékben ülve fogyasztaniuk, amit mások előállítanak. Közösség — talán ez a kulcsszava az egész kérdés-; körnek. A népi kultúra kö-; zösségekben született, olyannyira, hogy egyéni alkotóit nem is ismerjük. „A népi kultúra lezárult, muzeális kincs lett az egykori paraszti élet eltűnéséve'” — halljuk gyakorta. De hát mi nem va-, gyunk-e nép? A görög polis; a város mesteremberei nem voltak parasztok. És maga a görögség mégis nép volt. A népet nem a foglalkozás tesz: . .. Városi életformában, ipari munkában is nép a nép, kultúrát teremtő közösség. A mi korunk atomizáló, közösségbomlasztó hatásával fenyegeti a kultúra áramkörét, de e hatással ellentétben új közösségformáló erők fakadnak, új csoportosulások születnek; emberek tömege keresi a valamilyen szempontból hasonlók társaságát (klubokban, szakkörökben, olvasókörökben, táncházakban, pávakörökben, énekkarokban stb.), és ha meglelik* ez tüstént meg is látszik rajtuk, magabiztosabbak, ki- egyensúiyozatíabbak s fegyelmezettebbek lesznek. Ezeket a kisebb-nagyobb közösségeket olykor csak néhány ember akarata és aktivitása — és sokak árvasága! — tartja életben. Biztonságossá akkor válhatnának; ha természetes közösségekre alapozódnának. Természetes közösség elsősorban a csatád, s — ha van kötőereje — a település és a munkahely. Napjainkban, sajnos, szélfútta sátor lett a család is.’ Pedig ha kultúrát (s ezen belül érvényes norma-, érték- és szokásrendet) tudna közvetíteni, az visszahatna rá és összetartaná. Hol kellene elkezdeni? Talán az iskolában, a családi életre nevelés keretében, azzal az irányítással: „Olvass, énekelj, alkoss, hogy mindezt továbbíthasd majd a gyerekednek!” A nép kulturális "örökségét közvetítő család mindenképpen cselekvő, tevékenysége tartalmat hordoz, és sikeresen nevel, mert esztétikum és etika egymásba kapcsolódó fogalmak. A kultúrát hordozó és közvetítő családok természetes közösségként kapcsolódnak a tá- gabb csoportosulásokba, erősítik kötő erejét, színesítik, dúsítják cselekvéseiket. A kultúra népi jellegének megőrzése, új korban új tartalommal való megtöltése csakis közösségi cselekvés útján jöhet szóba. Ehhez azonban elengedhetetlen a kultúra tekintélye: hogy ne csak azt tanuljuk, ne csak azt tartsuk fontosnak, ami hasznot hoz, amiből élünk, hanem azt is, ami szebbé, értékesebbé, emberibbé teszi az életünket. Mert hiszen ebből is élünk, kultúra nélkül sivárrá válik a lét, elsorvadnak az emberi kapcsolatok, és az ürességet nem töltik be a megszerzett javak. Élni tanítani, igazi, gazdag és színes életet élni: ez ma elsőrendű feladata mindenkinek, aki embereket nevel. Kozófcy Ér* majd valamikor? Barcs fános Forró sínpáron Vasúlparton zöldéit a bokor, kék ég alatt vércsepár kering. Uj töltésen vonat zakatol, átizzik a kő — minek ma az ing? Meleg van: a föld esőt kíván; erdő közelben patak gőzöl. Ez a mai nap olyan zsivány, hogy minden párát kilop a földből. Forró sínpáron fut a vonat, így röpít engem minden nyáron. Hazafelé viszi álmomat, tuUyenWa három megyehatáron. Szergej Voronyin Csalogányok és verebek Pihenő csónakok. Vörös Ferenc munkája
