Somogyi Néplap, 1983. augusztus (39. évfolyam, 181-205. szám)

1983-08-25 / 200. szám

Pillanatképek, gondok közölt

az elfogyó tartalékokat jövőre pótolják ...

Gyűlnek a tanulságok, összegzésük később várható. Egy nagyon fontos következtetés azonban máris kész: ismét bebizonyosodott, hogy gondok között, veszély idején az embernek - kevés kivétellel - jobbik énje kerekedik felöl. Lustaságát feledi a rest, össze- ‘érhetet'enségét félreteszi két ellenfél... A mezőgazdaságban dolgozók munkájáról, helytállásáról gyűjtöttek pillanatképeket munkatársaink. Ezeket tárjuk olvasóink elé. ___________________________________________I

S

ZEREL Ő VÁ

Nehéz időszak kellős közepén van a mező- gazdaság. Aszály után, azaz még aszályban. A korán kezdett és befejezett kaiászosaratás után, a megkszdeü őszi betakarítások idején most keményebb körülmények között dolgoznak az emberek. Ahol a termést gyűjtik be forróság, por kínozza őket; ahol már szántanak szakad, beletörik a kemény talajba az ekevas; ahol irodában ülnek, kényszerű döntések fájdítják fejüket, s már a jövőre gondolnak. Menteni a menthetőt, készülni, hogy

Tabon nem panaszkodnak

A Bárdibükki Állami Gazdaságban többen valószínűtlennek tartották, hogy az eddig kis kapacitása miatt sok gondot okozó hencsei szárító bővítésével és felújításával az aratás kezdetére kész lesznek. Mégis mire a kombájnok elindultak, már a próbaüzemen is túl voltak. Mikor arról hallottam, hogy mindez hét ember átlagon felüli teljesítményének köszönhető, elször valami üzemen belüli kisvállalkozásra

Azt mondják a dél-somogyi gazdák, nem lesz annyi pénz az idén a háztájiból, mint amennyit terveztek. Az az átkozott szárazság elvitt mindent. Ángyán Imre, a csurgói áfész-elnök ugyancsak bosszankodik, ám dicséri is a környékbeli kistermelőket. Ha ők nem lennének, bizony, aligha lehetne teljesíteni a terveket. Ötvennégy vagon uborkára kötöttek szerződést a Nagyatádi Konzervgyárral, a szárazság miatt azónban jó, ha harmincöt vagonnyit tudnak adni Ámbár ha jönne még egy jó eső... De lehetett volna nagyobb is a kár. S hogy nem lett, az elsősorban az olyan régi termelőknek köszönhető, mint amilyen a csurgói hatvanéves rokkantnyugdíjas Fekete József.

Sétáhmk a kertben, a szebbnél szebb uborkák között. A gazda szeretettel nézi a termést, miközben beszél:

— Gazdás znak tanultam, de közbejött a háború, hadifogságba kerültem, meg is betegedtem. Tizenöt éve dolgoztam a gépállomáson, s ugyancsak tizenötöt az áfésznál, onnan mentem rokkantsági nyugdíjba. Amikor május elején kikerültem a kórházból, még parlagon volt a kertünk, s az anyósomé is. Nekiláttam a munkának. Ma ezerötszáz négyzetméteren dolgozom. Majdnem kiszáradt minden, azután meg a jég verte eJ az uborkát, a paprikát, a paradicsomot...

— Mennyivel lesz kevesebb a bevétele, mint amire számított?

— Semmivel.

_ ■»?

— Nem adtam föl. Tudja, sírtam, amikor a jég elverte a termést, de másnap már tudtam, hogy mit kell csinálnom. Elmentem Zalaegerszegre, vettem műanyag hágyanakodtam. Más gazdaságokban sokszor ilyen keretben „olajozottabb” a munka. Kiderült azonban: nemhogy zsebre menő vállalkozásról, de még csak célprémiumról sem volt szó, az a hét ember egyszerűen a havi fizetéséért nyújtott többet, jobbat. Annyit hallani mostanában a pénz húzóerejéről, hogy az eset mögött akaratlan’.:! is titkot kerestem.

— Szó sincs titokról — mondta Csatos János, akinek

löt a növények fölé, hogy még egyszer ne verje el a

jég. Fölkötöztem a szárakat, és elkezdtem locsolni. Így rendbe jön minden ...

A két bottal járó nyugdíjas uborkáit nemrég a megyei kiállításon is megcsodálták az érdeklődők. Nekik is csak azt mondta: „Szép, szép... De még milyen volna, ha nem lett volna aszály .. .”

Tamás István szerelőről — aki ha kell, kombájnom, ha kell markológépkezelő, ha kell traktorvezető — azt mondták az öreglaki Állami Gazdaság központjában: „Ilyen ember kellene még tíz-húsz, * akkor senkinek sem fájna a feje.” Ez pedig nagy dicséret. Fölködlik utána az emberben egy görög szoborra emlékeztető figura, aki vállán néhány Rába-Stei- ger traktorral egyensúlyoz, afféle modem Atlasz képében. Ehhez képest Tamás István első pillantásra egészen olyan, mint amilyen embereket megszoktunk magunk körül, s csak lassacskán derül ki, hogy mégsem hasonlít mindenkire. Például a lustákra egyáltalán nem.

Szívesen, mosolyogva, mégis kissé értetlenül válaszol a kérdezőeködésre. Sejthető: azt nem érti egészen, miért kellene különösnek lennie mindannak, ami neki természetes.

— Több mint egy hónapja nem olvastam újságot, kétszer néztem tévét. Dolgozom, eszem, és alszom. Majd pótolom az elmaradtakat, ha elfogy a munka. De ezt min- . denki megszokta már, aki ilyen helyen dolgozik. A feleségem is megszokta, a két

szakmáját legegyszerűbb úgy említeni, hogy ezermester. — Mikor az igazgató kiadta ezt a feladatot, a műhelyben olyan társakat kerestem, akik nem azt nézik, miért nem lehet valamit megcsinálni. Teljesen önállóan végeztük a munkát, nem volt itt főnök és beosztott. Annak sem volt jelentősége, hogy kinek mi a szakmája; mindenki azt csinálta, amit éppen kellett: hegesztett, lakatcs- vagy villanyszerelő munkát végzett. Mindannyian éreztük, hogy annyi hétköznapi, olykor favágásszámba menő munka után most letehetjük a névjegyünket.

— Tudtuk, hogy aratásra el kell készülnünk. Azért is igyekeztünk rendesen megcsinálni. Hiszen utána is mi dolgozunk ezekkel a berendezésekkel — vette át a szót Molnár József szárítókezelő. — Volt, hogy a szombat, a vasárnap is ráment, de vállaltuk. Talán épp azért, mert bizonyitani akartuk: akkor is helytállunk, ha senki sincs a sarkunkban.

— Megesett az is, hogy valami nem sikerült — emlékezett Csizmadia József, aki jó néhány műszakot a magasban, kötélen lógva, hegesztő- pisztollyal a kezében dolgozott végig —, itt azonban nem volt letolás vagy vita. Amit elrontottunk ki is javítottuk. Megbíztak bennünk, s ez önmagában is hajtóerő.

A bárdibükki szerelőválogatott ezekben a napokban új, nagyobb teljesítményű szemszállítópályát készít a kétszeres kapacitásúra növelt szárítóhoz. Ha végeznek a munkával, ki-ki visszatér korábbi feladataihoz a műhelybe. Üjra egy brigáddá alakulnak majd azonban, ha leleményt, sokoldalúságot, helytállást kívánó munka adódik.

lányom is megszokta. Fölösleges erről többet beszélni.

— Azt mondják: aki gépe: van ilyenkor, sokat keres.

— Jól mondják. Tényle sok ilyenkor a fizetés. An,

tás kezdetén, ráül az embí

a kombájnra, aztán ha va: egy kis szünet, akkor másik gépre — én például még

Ismeretesek a rosszízű tréfák a télen hidegre, nyárom melegre panaszkodó téeszel- rükről. Az ilyen viccek va- lóságmagva annyi: előfordult már, hogy a rossz gazdálkodást próbálták rákenni egyes helyeken az időjárásra.

A tabi termelőszövetkezet elnöke, Kovács Ferenc nem adhat okot efféle élcelődé- ne. Sőt azzal kezdi a beszélgetést:

— Olyan áldott helyzet

nincsen — nem volt, és nem is lesz —, hogy az időjárás minden egyes növénynek kedvezzen. Még a legjobb évben is akad olyam termény, amely épp azt az időt nem kedveli. Nekünk az a dolgunk, hogy minden szélsőséges avagy épp átlagos helyzetre fölkészüljünk, és jjgy gazdálkodjunk. Az időjárásra persze lehet panaszkodni, mert árthat nekünk, csak egyet nem szabad tenni: ölbe tett kézzel nézni, hogyan árt.

Tabon tehát nem panaszkodnak. Legalábbis nem úgy: nincs mit csinálnunk, az aszályt nem lehet kivédeni. Esőt csinálni persze nem tudtak, de a szárazsághoz alkalmazkodni igen. Az elnök erről azt mondta:

Azt mondják, nincs pótolhatatlan ember. Ez azonban nem igaz Zsobrák Tibor hedrehelyi tsz-gépkocsivezető esetében. Húsz ember és gép munkáját szervezni, irányítani és ellenőrizni, a 25 kilométer hosszan szétszabdalt határ minden munkahelyén jelen lenni, figyelni a teljesítményt, a minőséget, olykor naponta többször is átirányítani a gépeiket... Mindez bonyolult feladat, ám némi tapasztalat birtokában elvégezhető. Jóval nehezebb

trágyát 1» hordtam — aztán

rá lehet ülni a silőkombájn- :a, amivel most forgolódom. .. És már az elején tu- !om, hogy sóikat fogok keresni. Bár az idén gyengébb úozamok miatt csak több nunkával lehet elérni ugyan ízt, mint tavaly, de azért be- őnnek a> forintok. Aki ez. lagadja, az nem mond iga— Tervkiesésünk nincsen, több munkával, nagyobb energiával, esetenként többletköltségekkel, a korábbinál jobb szervezéssel elértük, amit akartunk. Csupán az a titkon remélt többlet nem jött be az idén, amire a valóban jól sikerült fölkészülés után számítottunk. De kesergésre nincs ok, és időnk sincs rá. Az emberek — a vezetők és a fizikai munkát végzők — ma is teljes „erőbedobással” dolgoznak;

aratjuk a napraforgót... És már készülünk a következő évre, az újabb szélsőségekre. Ami eső elmaradt az előbb- utóbb leesik. Ez évszázados tapasztalat Így lehet hogy egy-két hét vagy hónap múlva az aszály helyett a túl sok vízmi kell majd megküzdenünk ... Mit is jelent a küzdelem? Talán jól jellemzi a munkát ha elmondom: tavaly könnyű, jó évünk volt jól ment a munka, ám sajnos, öt-hat esetben is keményebb eszközökkel kellett néhány embert szorgosabb ténykedésre bírni. Az idén — pedig lett volna ok a csűggedésre, a belenyugvó tétlenségre — egyetlen eset sem akadt, hogy valakit jobb munkára kellett volna ösztökélni.

dolog naponta megtalálni a hangot a traktorosokkal és a vezetőkkel; vitatkozni itt is, ott is, érvelni, meggyőzni, ha kell, pillanatok alatt dönteni. Erre már csak olyan ember képes, akinek a siza- va sokat nyom a latba, akinek a véleményét „lent” is, „fent” is elfogadják. Akiben megbíznak... Zsobrák Tibor szavainak nem a rang ad nyomatékot, hanem két évtized munkája, tapasztalata.

—• Itt dolgoztam akkor ie, mikor a hedrehelyi szövetzat És rooét mondjam el, hegy milyen nehéz ez a műin Ica ?

Fölösleges ecsetelnie. Aki nem hiszi, üljön föl arra a Hess ton silókombá jnra, amivel Tamás István tizenkétó- rázik naponta; hallgassa a zajt, szívja be a port, viselje el a rázkódást, és számítsa hozzá, hogy a Hess ton jó gép, kényelmes gép, nem olyan, mint a többi, s Hess- tonból kevés van... És számítsa hozzá azt is, amiről a gazdaságokban sok helyütt panaszkodnak: hiába az átlagosnál több pénz, nemigen van vállalkozó; lámpással kell keresni néha a komtoáj- nost.

De még mielőtt újra hősi pózba kényaaerftenénk a szerelő-kom bá jnoe-trak toroe- mindenest, „hallgassuk” tovább:

— Szeretem a gépeimet Ha egy kicsit lazítani vágynék, akkor néha-néha eszembe jut: kár, hogy minden gépre rá tudok ülni. De az ilyesmit hamar elfelejtem. Ami gép itt, a gazdaságban van, azt tudom kezelni És ez jó dolog. A téli fölkészüléskor, a gépkarbantartáskor is jó. Akkor nincs nyújtott műszak, könnyebben vagyunk, jut idő másra is. És jövőre ki lehet menni a jó gépekkel... Reggeltől estig, ahogy megszoktam. Csak volna minél több jó gép! Ilyen gép, mint ez a Hess- loft. Ezzel nekinaegy az ember, és csuk megy, megy ..

Persze senki se gondolja,

hogy nálunk minden rózsaszín, megannyi hős küzd vállvetve ... Volt gondunk bajunk, feszült légkörű megbeszélésünk épp elég. Mégis összefogottabb, gördülékenyebb a munka, mint korábban.

— Soha ilyen korán nem aratták a gabonát Adottságaikhoz viszonyítva jó a termés. Következtek a má- sodvetések...

— Igen. S akkor még úgy számoltunk, hogy sokat hoznak, de nem így történt Most mentjük, ami menthető. Ha másképp nem, hát lelegeltetjük, ami csökött maradt, amit nem érdemes betakarítani. Valamiképp csökkenteni kell a kárt. Persze leginkább a megelőzés a jó eszköz. Például a fajtakiválasztástól nagyon sok függ. A napraforgóinkból semmi sem lett volna, ha nem a megfelelő, szárazságtűrő magot vetjük el annak idején. És ez a munka nem áll meg; most már a jövő évet alapozgatjuk.

írjuk ezután a közhelyet? A szerencse azt segíti, akit meg lehet segíteni? Avagy sportnyelven: a szerencse a jobb csapat mellé áll...

kezetet mindenféle rossz dákéul említették, amikor a-z emberek csak i. ettek, ha a téeszről eseti Akkoriban fegyelmet követelni népszerűtlen feladat volt. Sokszor gondoltam, hogy magamra maradtam. Hogy most, ősz hajjal mégsem érzem a kort, talán azért van, mert az utóbbi két—három évben végre baszna is van az erőfeszítéseknek. A javuló eredmények is segítettek meggyőzni az embereket, hogy érdemes többet és jobban dolgozni.

A vezetőktől csak dicséretet hallottam Zsobrák Tiborról, a felesége azonban panaszkodott rá.

— Aratás idején 14—16

órákat dolgozott, de most sem látom soha este nyolc előtt. Ha meg hazajön, másról sem esik szó, mint a munkáról. A két nagyobbik fiunk traktoros, kombájnos itt a téeszíben így az apjuk a főnökük; gyakran már a vacsora is olyan, mint valami eligazítás vagy brigádgyűlés. Nem tudom elnézni, milyen szigorú velük. Az este is , fél kilenckor elküldte a gyereket, hogy vigye be a gépet a telepre. Mikor szóltam, azt válaszolta, hogyan követelhetne fegyelmet a többiektől, ha a saját fiaitól nem követelné meg. Akármilyen szigorú is, azért lehet valami titka, mert a kicsi fiunk csak 13 éves, de már ő is az apjához akar menni traktoromi. Ha ő is elmegy, teljesen rám marad a háztáji.,.

Nem maradt több idő a beszélgetésre, hiszen aznap délutánra várták a helikoptert a napraforgó reglonozá- sahoz. és Zsobrák Tibornak sok dolga volt. Előtte még ki kellett mennie a rendsodrózáshoz, a tárcsázókhoz és a bálahordókhoz. Már várta a terepjáró.

Két bottal is...

A csoportvezető titka

11 szerelő a gépet dicséri