Somogyi Néplap, 1983. július (39. évfolyam, 154-180. szám)

1983-07-28 / 177. szám

NYÁR AZ UTAKON Nem a büntetés a cél A Nagybajom felé porosz- kai a rendőr járőrkocsi. Sinkovics Ferenc hadnagy, a megyei közlekedési alosz­tály főelőadója mondja: — Mint minden embernek, a rendőröknek is eltérő a vér- mérsékletük, a mentalitásuk. Olykor ugyanazt a vétséget is másként ítélik meg a ve­zető kö?;lekedési tapasztala­tát, családi és anyagi hely­zetét vagy épp pillanatnyi magatartását mérlegelve. Egy szabálytalan sávváltoz­tatás önmagában apróság, előfordulhat azonban, hogy adott forgalmi helyzetben súlyos balesetveszélyt rejt. Nyilván ez esetben is eltérő a megítélés. Tudni kell, hogy a parancsnokok korántsem a bírságolások száma alapján ítélik meg a rendőr munká­ját. Nem az a rendőr látja el legjobban a feladatát, aki a legnagyobb összeget „va­salja be”.. Fontosabb ennél az intézkedés sokrétűsége. Az egyszerű figyelmeztetés­Kedvelt a belső sáv tői vagy felvilágosítástól a büntetésekig széles a skála. A rendőrnek amellett, hogy a szabálytalankodókat észre­veszi, meg kell látnia a forgalmat gátló legapróbb visszásságokat is, és minde­nekelőtt segítenie kell a közlekedést. Nekem is, de meggyőződésem szerint tár­saim döntő többségének is az jelent örömet, ha fellé­pésünkkel sikerül kivívnunk az autósok vagy gyalogosok rokonszenvét. A bírságolás — némely rosszhiszemű autóselőítélettel szemben — inkább kellemetlen köteles­ség, mint kedvtelés. A mun­kánkban talán épp az a leg­nehezebb, hogy az egyik percben valakivel barátságo­san beszélgetünk, útmuta­tást, segítséget adunk, s a másikban egy súlyos sza­bálytalankodóval szemben egész más ham? ->emben, eré­lyesen kell fellépnünk. — Az autósok szerint oly­kor kényszerűségből kell szabálytalankodni. Ha pél­dául a forgalom folyamatos­sága kívánja, hogy szabály­talanul is kikerüljék a ti­losban várakozót. — Sajnos, csúcsforgalom­ban, s most nyáron főként a balatoni utakon gyakran ke­letkeznek irreális forgalmi helyzetek. Torlódnak a ko­csik, s aki például szabá­lyosan kíván sávot váltani, negyedóráig is ácsoroghat a végtelen kocsisort figyelve. Rendőreink is mérlegelik, hogy ilyen esetben fogytán a türelem, s aki hiába vár az udvariasságra, előbb- utóbb szabálytalanul fog besorolni. Már csak azért is, mert kényszeríti a mögötte álló kocsisor. — Civilben közlekedve bírságolták-e már? — Egyetlen esetben 100 forintra, a felezővonal átlé­péséért. Szó nélkül fizettem. — Miért nem vette elő a rendőri gazolványát? — Mert a kollégának iga­za volt. Meglehet persze, hogy bemutatkozom, ha a rendőr fölényesen lép föl vagy indokolatlanul játszik hatóságosdit. Tapasztalatom szerint azonban ilyesmi egy­re ritkábban fordul elő. A bírságolás persze a legudva­riasabb sti'usban sem nép­szerű. Azt hiszem, az autó­sok többsége is belátja — kivált, ha nem róla van szó —, hogy mindez épp a köz­lekedés biztonságának foko­zása és a balesetek megelő­zése érdekében szükséges. Radarpisztoly a gyorshajtók ellen Füstfelhőben Fekete füstfelhóvél borítot­ta be az utána jövő kocsikat a kaposfői tsz SE 87—58-as szemszállító IFÁ-ja. Vezető­je, Bogdán Imre nem is cso­dálkozott, mikor kilendült az előző rendőrkocsi ablakán a ■páros tárcsa. — Magam is látom, hogy csúnya füstöt csinálok. Szól­tam is a műhelyben, de nem történt semmi. — Mikor volt a kocsi mű­szaki vizsgán? — Most pár napja, de úgy veszem észre, nem sokat csi­náltak rajta. Alighanem rossz a porlasztó-beállítás és erősen folyik az olajam is. Legköze­lebb — félek — majd azért állítanak meg ... — Alighanem jókora túlfo­gyasztása lehet. Mérik ezt egyáltalán a műhelyben? — Nem tudok róla. Azt mondják, most nincs idő pe- pecselgetésre, a szemnek mennie kell. Kilencéves ez a kocsi, és magam is látom, hogy akadna rajta kifogásol­nivaló ... A rendőr figyelmeztette a gépkocsivezetőt, majd továb­bi jó munkát kívánt. — Megbüntethettem volna,' de nyilvánvaló, hogy az egészről neap ő tehet. A fia­tal vagy kezdő gépkocsiveze­tőket tapasztalatom szerint a legrosszabb, gyakran kritikán, aluli állapotban levő kocsik­ra teszik. Tetszik vagy sem, menniük kell. Kiállíthattam volna a kocsit is, de hát mi is ezt a kenyeret esszük. Jól tudom, a szemszállítás folya­matossága fontos érdek. Nem marad más, m^t a figyel­meztetés. Belátónak kell len­nünk. Sajnos, a gazdaságok nemegyszer épp ezzel élnek vissza. . Baranyai Nándor százados, a Nagyatádi Városi és Járási Rendőrkapitányság vezetője mondja: — Munkatársaink két já­rásban, illetve Barcson és a város környékén ügyelnek a közlekedési előírások megtar­tására. Ám hiába tartunk előadásokat, hiába járőrö­zünk, ha á jő szó gyakran pusztába kiáltott marad. Az év , első hat hó-napjában há­rom halálos balesetnél kel­lett helyszínelnünk. A del-somogyi utakon egy nyolcórás szolgálathoz tár­sultunk. Bodis László törzs- őrmesterrel és Pintér Ferenc őrmesterre}, indultunk. Nagy­atádról Barcs felé. Még jó­formán be sem mutatkoztunk egymásnak, amikor egy mo­torkerékpáros tűnt fel előt­tünk. — ö is megfeledkezett a lakóterületen előirt öt ven ki­lométeres sebességről — mondja a járőrparancsnok, majd megelőzi és megállítja a motorost. A száz forint helyszíni bírságot szó nélkül fizeti. Alig fél órával később Barcs határában egy teher­gépkocsit állítunk meg. A DRW helyi üzemegységének autójával tizennégyezer fo­rint értékű palát visznek — szállítólevél nélkül, feketén. A vezető meg az utasa — egyben a tetőfedő anyag tu­lajdonosa — mentegetőzik: „A főnök megengedte”. Ké­szül a följelentés, amikor egy motoros fiú bukkan fel. Pintér őrmester szerint a kresz-nek szinte minden pa­ragrafusát megsértette. — A vezetőn nincs bukósi­sak, hiányzik az első fék, a rendszámtábla, a világítás, a vezetői engedély. Közútra ilyen járművel nem szabad menni. Ismét készül a följelentés. Befut egy eelíyei kiskeres­kedő, aki furgonnal viszi a portékáját a soproni piacra. Neki „csupán” az a bűne, hogy elfelejtette bekapcsolni a biztonsági övét Nevetve fi­zeti a bírságot vaskos tárcá­jából. Mindez néhány perc leforgása alatt. A délutánt a radarpisztoly „társaságában” töltjük. Csu­pán annyit: gyorsan fogyott a helyszíni -bírság befizetését igazoló szelvény. — Pedig a szembejövők fi­gyelmeztettek, hogy radoroz- nak — meséli az egyik autós, majd megkérdezi: — Tessék mondani, hol mértek be? Restellkedve, szó nélkül fi­zetnek egymásután vagy hú­szán. Hát persze, hogy tud­ják, túllépték a megengedett sebességet, de hát siettek ide meg oda. Szinte csoda, hogy ebben a nyolc órában egyetlen közúti baleset sem történt a déli utakon. Sok a gyorshajtás, több az ittasság — Kaposváron a legtöbb gondunk a szabálytalanul várakozó gépjárművek ve­zetőivel, az autók világítá­sával, a biztonsági öv köte­lező használatának elmu­lasztásával van, aztán la­kott területen kívül, a két­sávos közlekedésben indo­kolatlanul gyakori a belső sáv igénybe vétele — mond­ja Kovács Csaba rendőr főtörzsőrmester. — A vára­kozási tilalmat sok utcában megszegik a megyeszékhe­lyen — példa rá a Latinca Sándor utca, a Bajcsy-Zsi- linszky utcának a kórház körüli része, a Zalka Máté utca... S míg a rendőrkocsival Kaposvár utcáit járjuk, szinte minden felsorolt pél­dára találunk bizonyítékot a városban. A Dózsa György utcában egy fiatalember a járdán parkol a motorjával; a Május 1. utcában a kije­lölt parkolóhelytől távolabb pihen egy személygépkocsi, majd, miután kiszálllak uta­sai, elindult a Kossuth tér felé, bár az utca ellenkező­leg .egyirányú. Egy külföldi autós azért fizet helyszíni bírságot, mert nincs bekap­csolva a biztonsági öv. A füredi benzinkút felől a vár- roscentrum felé tartók kö­zül sokan mintha a rendőr állítását kívánnák igazolni: következetesen a belső sáv­ban haladnak. .. Alig egy hónappal ezelőtt irtunk róla: Kaposváron a 48-as ifjúság útján szinte ötpercenként ismétlődik ugyanaz a szabálytalanság, vagyis gyalogosok és kerék­párosok nem a kijelöli gya­logátkelő helyen mennek át az utca egyik oldaláról a másikra. Akkor a szolgálta­tóház _ előtti szakaszon fi­gyelmeztetett, bírságolt a rendőr, most, kedden a Fü­redi utcai csomóponttól nyu­gatra tette ugyanezt, s úgy látszott, szinte reménytelen az intő szó, a rendteremtés szándéka Kaposvárnak ezen az útján. Láttuk, amint a felnőttek „lebeszélték” a tíz év körüli fiút arról, hogy biciklijével átkerekezzen az igencsak széles úttesten — de jó lenne, ha ezt akkor is megtennék, amikor nem áll rendőr a túloldali járdán! Sajnos, a példa ragadós: ha a felnőtt szabálytalankodik, a gyerek se akar lemaradni — ezt tapasztaltuk az em­lített útszakaszon. Vajon meddig — hány balesetig — kell várni, hogy fegyelme­zetten, a következmények­kel számolva közlekedjen mindenki közútjainkon? Fonlos a műszaki biztonság — Reggel, amikor mun­kába álltam, még jó volt — állítja határozottan az Épfu 89-60-as forgalmi rendszá­mú tehergépkocsijának ve­zetője Somogyaszalóban, miután a rendőr kifogásolja a jármű világítását. Egyéb­ként minden rendben len­ne — működnek az irány­jelzők, világít a reflektor —, csak éppen a bal első lámpa mond csütörtököt, amikor a sofőr átkapcsol tompított világításra, s ugyanannál a lámpánál a helyzetjelző sem működik. Igaz, a délelőtti verőfényben nem is indokolt a használa­ta, de éjszaka bizony köny- nyen válhat baleset forrásá­vá az ilyen műszaki hiba. A gépkocsi vezetője tudo­másul veszi: addig nem folytathatja útját, amíg a lámpát meg nem javítja. Gyors szerelés, és máris megszűnt az érintkezési probléma: kifogástalan a teherautó világítása. Ám, hogy a Kapós-völgyi Vízgaz­dálkodási és Talajvédelmi Társulat AX 41-41-es rend­számú terepjáró személy- gépkocsijának műszaki gondja is megoldódjon, ah hoz már vissza kell térnie a kaposvári központba... A fékpróba bizonyítja — ugyancsak Somogyaszaló­ban —, hogy nem működik a terepjárón a kézifék. El­tört az egyik hátsó lámpa­bura; itt-ott a rozsda jóko­ralyukakat rágott a karosz- szérián... — Rendbe kell tenni a kocsit, s augusztus 15-ig be kell hozni a rendőrségre, hogy bemutassák: műszaki és esztétikai állapota meg­felelő, ismét részt vehet a közúti forgalomban. Amíg a telepre ér, óvatosan vezes­sen, mert nem fog a kézi­fék. .. kulát. Ez valamennyi jármű­vezetőtől a szokásosnál na­gyobb figyelmet, körültekin­tőbb, a szabályokat figyel- mezettebben betartó vezetést igényelne. — Nein ezt tapasztaljuk gyakori ellenőrzéseink alkal­mával. Hiányzik a figyelem, a fegyelem, a kölcsönös ud­variasság. Sok az erőszakos, a mások biztonságával nem 'íródó járművezető. Különö­sen a segédmotorosok, a mo­torkerékpárosok, valamint a biciklisták által előidézett balesetek száma növekszik aggasztóan. Még egy dolog: emelkedik az ital hatására bekövetkező közlekedési sza­bálysértések, illetve az ezek­ből származó balesetek szá­ma. Tavaly az év első hat hónapjában ezt a karambo­lok 17 százalékánál, most vi­szont 21.5 százalékánál ta­pasztaltuk. — Mire figyelmeztetnek a számok? — Minket arra, hogy a ko­rábbinál határozottabban lép­jünk föl a szabálysértőkkel szemben. A járművezetőket pedig arra, hogy sokkal óva­tosabban, fegyelmezettebben közlekedjenek. Hat hónap alatt 238 közúti baleset tör­tént, 39-cel több, mint az előző év hasonló időszaká­ban. A halálos baleseteké — huszonkettő volt — meg­egyezik, 133 végződött súlyos sérüléssel, ez 44-gyel több a tavalyi első félévinél. A mo­torosok, a kerékpárosak által előidézett balesetek száma elérte a nyolcvanat. Ez 22-vel több, mint tavaly volt. — Melyek a leggyakoribb szabálysértések ? — Vezet a gyorshajtás, emiatt 78 járművezető ellen indítottunk eljárást. A figyel­metlen, a gondatlan és az el­sőbbséget meg nem adó ve­zetők száma is nagy. Csök­kent viszont a gyalogosok hi­bájából származó szerencsét­lenségek és a gyermekbalese­tek száma. Egyébként Nagy­atádon és a kaposvári járás­ban szigorítani fogjuk ellen­őrzéseinket, a felelősségre vonást, hogy megállíthassuk a közlekedési balesetek szá­mának további emelkedését. — A legszomorúbb, hogy a hivatásos járművezetők is tü­relmetlenek, a piros lámpa­jelzés ellenére hajtanak át az Útkereszteződés&n és a vas­úti átjárókon. A múlt félév­ben 94 járművezető ellen kezdeményeztünk eljárást ilyen szabálysértés miatt — mondta Péter György alezre­des. a Somogy megyei Rend­őr-főkapitányság közlekedési alosztályának vezetője. Megyénkben mintegy 75 000 gépjárművezetőt tartanak nyilván. Ehhez számítsuk még hozzá a Balatonra jár­művel látogató több ezer ha­zai és külföldi turistát, no meg a hetek óta tartó káni­Július a közlekedésbiz­tonság Hónapja. Akárcsak az ország más részein, me­gyénkben is fokozottabb az ellenőrzés a közutakon. A hétvégi balatoni „szűrés” is bebizonyította, hogy mennyi a feleletien gépko­csivezető. Van, aki nem megfelelő műszaki állapotú kocsival is elindul, így las­sítja a forgalmat, más esetben veszélyezteti tár­sait. A közlekedési erkölcs - éppen az ellenőrzések bizonyítják — nem megfele­lő. A helytelen magatartás o türelmetlenséggel kezdő­dik, s az agresszivitásig terjed. Ezért vezetnek gyorsabban a megengedett­nél, előznek nyéha még ve­szélyhelyzetben is. Sajnos, sokan nem tudják megáll­ni, hogy ne hajtsanak föl egy-egy pohárkávái, s itta­san ülnek a motorra, a volán mögé. Ebben az összeállítá­sunkban azokat a tapaszta­latokat írták meg munka­társaink, amelyeket a közle­kedési járőrkocsik utasai­ként szereztek a somogyi utakon.

Next

/
Oldalképek
Tartalom