Somogyi Néplap, 1983. június (39. évfolyam, 128-153. szám)
1983-06-02 / 129. szám
,^~V;rv •<- in i) VILÁG PROLETÁRJAI; EGYESULJETfVf ^íUmrx6 fi NÉPLAP SOMOGYI AZ M„S Z M P SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA • •> / XXXIX. évfolyam, 129. szám 1983. június 2., csütörtök II Politikai Bizottság tagjainak látogatásai Aeaél György, az MSZMP PB tagfa. a Központi Bizottság titkára az Eötvös Loránd Tudományegyetemen tett iau. gatást Az Eötvös Lóránd Tudományegyeteme» töltötte a szerdai napot Aczel György, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára. A program —• amelynek esemenyem részt vett Borbély Gábor, a Budapesti Pártbizottság titkára és Szűcs Istvánná, az V. kerületi pártbizottság első titkára » — délelőtt az állam- és jogtudományi kar egyetem téri épületében kezdődött. Előbb az egyetem rektori tanácsának e$ az ELTE pártvégrehajtóbizottságának együttes ülésén vett részt Aczél György. A vendéget Eörsi Gyula rektor és Pusztai Ferenc, a pártbizottság titkára tájékoztatta az orseag egyik legnagyobb felsőoktatási intézményének életéről. Aczél György reflektált a tájékoztatóban és az azokat követő hozzászólásokban elhangzottakra, majd egy újabb „kerékasztal” következett: a Központi Bizottság titkára az ELTE KISZ-bi- zottságának tagjaival és a hallgatók képviselőivel folytatott kötetlen beszélgetést. A véleménycserét Nagy Imre, a KISZ-bizottság titkára vezette be, képet adva az egyetem Ifjúsági szervezetének — mint mondta — meg- újulőbaa levő munkájáról. Délután az Egyetem Színpad épületében folytatódott a program. Több száz résztvevője volt annak az aktívaülésnek, amelyen Aczel fiyörgy mondott beszédet. • • • Korom Mihály, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára kétnapos látogatást tett Baranya megyében. Kedden délután Pécsett az MSZMP székházában Baranya part és állami vezetői fogadták a vendéget Lukács János, a megyei pártbizottság első titkári tájékoztatót adott Baranya politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális életéről. Korom Mihály szerdán Komlóra látogatott, ahol a városi pártbizottság első titkára, Gallu&z József tájékoztatta őt a mecseki bányász- város életéről. A Politikai Bizottság tagja ezután felkereste a legnagyobb vidéki tanácsi vállalatot, a komlói Carbont. A Központi Bizottság titkára találkozott a vállalat szocialista brigádjainak tagjaival. Korom Mihály kétnapos baranyai látogatása befejezéseként az állami és társadalmi élet, a szocialista demokrácia fejlesztésének kérdésedről tartott előadást a pártbizottság pécsi székházában megrendezett aküvaüléiPU kon fa randa A záróokmány szövegén dolgoznak Szerda* Budapesten hál bizottságban folytatta munkáját az Iuterparlamefitárva Unió V. európai biztonsági és együttműködési konferenciája. A bizottságok »égy benyújtott határozattervezetet vitatnak meg, amelyek javaslatokat tartalmaznak » záródokumentum valamennyi részletére. Határozattervezetet készítettek a madridi találkozón résztvevő semleges és el nem kötelezett országok, a NATO-tagországok, valamint a román és a magyar IPU-csoport. Az I. számú bizottság, amelynek feladata az európai biztonsággal, mindenekelőtt az enyhüléssel éa a leszereléssel összefüggő kérdések megvitatása, Jacques Baumel francia képviselő elnökletével tartotta meg első plenáris tanácskozását, amelyen az egyes, felszólalók javaslatokat tettek a szerkesztő bizottságnak. Csehszlovákia küldötte felhívta a figyelmet a Varsói Szerződés tagállamai poditikai tanácskozó testületének prágai nyilatkozatára, amely az IPU konferencia napirendjének kérdéseire is tartalmaz építő jellegű javaslátókat HollanA Magyar Komunieta Ifjúsági Szövetség Központi Bizottságának meghívására szerdán hazánkba érkezett a Csehszlovák Szocialista Ifjúsági Szövetség delegációja Jarosláv Generál elnök vezetésével. A küldöttség tárgyalásokat folytat a két ifjúsági szervezet tevékenységének tapasztalatairól, valamint a kétoldalú kapcsolatok továbbfejlesztéséről. Diákok munkalehetőségei a szünidőben A szünidőben várhatóan 4500 tanuló áll munkába megyénk különböze vállalatainál. A munkáltatók igénylései már befutottak a megyei tanács munkaügyi osztályára. Fiilöp Tibor osztályvezető-helyettes és Hegedűs György előadó elmondta, hogy a tanulókat a kaposvári munkaeröszol- gálati iroda tájékoztatja a nyári munkavállalási lehetőségekről. Ezenkívül információval szolgál az első ízben munkába lépő fiatalok elhelyezkedésével kapcsolatban. A munkaügyi osztály által összeállított jegyzéken többek között az alábbi vállalatok szerepelnek: a Patyolat például 50 diákot vár, a SÁÉV 60-at, sőt építőtábort )• szervez a kórház — építkezésre. A tejipari vállalat és a Balaton Fűszért 50—50 tanulónak tud munkát adni, a Nagyatádi Konzervgyár 160-nak; Itt is szerveznek építőtábort. Az állami gazdaságok, valamint a termelőszövetkezetek elsősorban gyümölcsszedésre várják a fiatalokat. A múzeumok is kínálnak munkát, az ásatásokhoz általában visszatérő diákok járnak. A Balaton déli partján, a nyár folyamán a Siotour 600 munkahelyet szeretne betölteni. Az elmúlt két esztendőben — az előző évekhez viszonyítva — kevesebb diák vállalt nyári munkát. Az ok elsősorban nfem a tanulók vállalkozási kedvének lanyhulásában, hanem a munkáltatók alkalmazási lehetőségeinek Beszűkülésében keresendő. Az utóbbi években nehezedett a gazdasági helyzet és a szabályozórend- SMS is változott Tavaly 4014 (fiák töttőtte vakációjának egy részét munkával. A középiskolások képviselték magukat a legnagyobb arányban 60 százalékkal, a főiskolások 25, az általános iskolát befejezettek 15 százalékkal. A munkaidő hosszát úgy állapítják meg, hogy az igazodjon a munkavállalók neméhez és korához. A bérezésnek és díjazásnak követnie kell a vállalatok által alkalmazott munkadíj és bérezés szabályait. Külön figyelmet kell fordítani a munkavédelmi előírások betartására, az orvosi vizsgálatok megtartására. A tanulóknak munkavállalási engedélyt kell váltaniuk; ennek jelentősége hasonlatos a munkakönyvhöz. A vakációban ledolgozott idő beszámít a munkaviszonyba. dia küldött« indítványozta, hegy *oe* tel jenek fontosságuknak megfelelő figyelmet a bizalomerősítő intézkedéseknek, és a konferencia aeö- gezze le; hasznos lenne a két nagyhatalom vezetőjének csúcstalálkozója. A plenáris ftlée *táa a szerkesztő bizottság megkezdte tanácskozáséi Az I. (Folytatás a Z. oldalon) Virágcserepek, tálak, csirkeltatók, pálmacserepek és különféle más hasznos vörös-cserépárut készítenek a szentgyörgyvölgyi <Jj Élet Tsz fazekasüzemében. A hagyományos termékek mellett gyártanak még étkészletekéi bográcsokat, padlóvázákat is gépi és kézi korongozással Ivóvízellátás, környezetvédelem Sajtótájékoztató • DRYV-nél A Balaton környéki települések nyári vízellátásáról, valamint a környezetvédelmi feladatokról tájékoztatta a sajtó képviselőit tegnap Siófokon Topscháll József, a Dunántúli Regionális Vízmű es Vízgazdálkodási Vállalat igazgatója. A többi között elmondta, hogy a vállalat működési területén 197 település (ebből 8 város) színvonalas ellátására kellett fölkészülni. Az idény kezdetére a vízművek termelőiképessége növekedett; most naponta 586 460 köbméter ivóvíz áll rendelkezésükre (tavaly 386 260 köbméter előállítására volt kapacitásuk). A DRW az idén 600 millió forintot költ fejlesztésre, ebből 300 milliót a Balaton térségében. A múlt évben, mint ismeretes, összesen 19 ßalaton- parti településen voltak kénytelenek időnként vízkorlátozást elrendelni (a déli parton csak Siófokon volt némi korlátozás.)' A' zökkenőmentes termelés és az emit Balaton veszélyeztetése miatt Bezártak négy üdülőt a déli-parton A Balaton somogyi partján négy üdülőtől megvonták a működési engedélyt, s addig nem fogadhatnak vendégeket, amíg a környezetvédelmi előírásoknak megfelelő szennyvízelvezetési rendszert nem építenek ki. A határozat alapján be kellett zárni a Lenin Kohászati Művek fonyodligeti, a Landler Jené MÁV Járműjavító hala tons zabadi és a Könyver- tekente Vállalat bogláriellei üdülőjét, valamint Kasza Imre baiatonmáriai magán- panzióját, amelyben ötven személy számára van hely. Az üdülők tulajdonosait a korábbi években a hatóságok már figyelmeztették a környezetszennyezésre és előírták számukra a megfelelő szennyvízelvezetési rendszer kiépítését, illetve a esa- tornahalózatra való rácsatlakozást. A Balaton védelméről a tavasszal hozott határozatot a Minisztertanács. Ennek egyik pontja kimondja, hogy a nem megfelelő szennyvízelvezetővel rendelkező üdülőket — a víz minőségének védelme érdekében — átmenetileg be kell zárni. A határozat alapján kezdődött meg a somogyi parton az üdülők szennjnrízrendszeré- nek felülvizsgálata. Az Országos Vízügyi Hivatal, a vízügyi igazgatóságok, a Köjál, a megyei tanács építési-, közlekedési- és vízügyi osztálya, a helyi tanácsok, a településtisztasági vállalat, valamint a Dunántúli Regionális Vízmű- és Vízgazdálkodási Vállalat képviselőiből álló bizottság — amely egyben szakhatóság is — sorra járja a parti településeken az üdülőket Eddig — a közvetlen parti sávban — harminchárom — ötvennél több személy elhelyezésére alkalmas — üdülő szennyvízrendszerét vizsgálták meg. s közülük négyet minősítettek olyannak, amely indokolj? bezárásukat A döntésnél figyelembe vették, bogy a tulajdonosok a korábbi felszólításra sem csatlakoztak a csatornahálózatra. A vizsgálat és az adatok értékelése tervszerűen tovább folyik. Előreláthatólag szeptember végéig végeznek a déli-part valamennyi üdülőjének ellenőrzésével. Magyar-román gazdasági tárgyalások Veress Péter külkereskedelmi miniszter és Vasile Punyan, a Román Szocialista Köztársaság külkereskedelmi és nemzetközi együttműködési minisztere Buda- megtargyaita a két ország árucsere-forgalmának időszerű problémáit és a tenni valóikat. A román külkereskedelmi minisztert fogadta Marjai József miniszterelnök -helye tlitett településeken elrendelt öntözési korlátozás, a takarékosabb fogyasztásra rábeszélő propaganda, de a műszaki szükségintézkedések ellenére sem tudták az igényeket teljesen kielégíteni. Az ellátási körzetükbe tartozó települések 30 százalékán és a tóparti helységek 45 százalékán csúcsfogyasztás időszakaiban néhány óráig vízhiány és nyomáscsökkenés voltk tapasztalhat . tó. 'Mindén bizonnyal az idén is szükség lesz' a vízkorlátozásra néhány településén. Ehhez tudni kell, hogy a Balaton térségében a vállalat nagyobb víztermelő kapacitással rendelkezik ugyan, mint amekkorát a régebbi területfejlesztési koncepcióval összhangban terveztek, ám a tópart fejlődése (az üdülősűrűsége, a beépítés ütem) már az 1990-es évekre előirányzott szinten van. A gondokat enyhíti majd a siófoki 5000 köbméter víz befogadására alkalmas tároló, amelyet júliusban állítanak üzembe, valamint a földvári felszíni tisztítómű kapacitásának bővítése. A hiányzó vízmennyiség pótlására Fonyódon tavaly DE- VÍG víztiszáítóművei telepítettek. A környezetvédelmi fel-, adatokkal kapcsolatban Top- scháll József a többi között elmondta, hogy a közműcsatornás települések száma 23, s az OVH célcsoportos beruházások közül Siófok csatornázásának második üteme befejeződött. A keszthelyi szennyvíztelep bővítését is befejezték, s Balatonalmádi térségében már üzemel az a csatornarendszer, amely Alsóörs és Almádi összes szennyvizét a fűzfő*' telepre vezeti. Az idei főszezon kezdetére megvalósítják azt a 17 kilométer hosz- szú csatornarendszert is, amely a bogláriellei telepen tisztított szennyvizet a Koppány-patakba vezeti át Balatonberényben szennyvíztelep létesült E hónap végétől négy tisztítótelepükön kémiai foszforeltávolíto berendezést üzemeltetnek, 9 telepükön pedig korszerű klórozóberendezéseket hoznak létre. A kivezető rendszert . az összes szennyvíz 58 százalékát a Balatontól távol tartják, illetve más vízgyűjtőbe juttatják. A sajtótájékoztató után az újságírók ellátogattak a DRW néhány víztisztító telepére. ^ a*, a. Csehszlovák ifjúsági küldöttség látogatása