Somogyi Néplap, 1983. június (39. évfolyam, 128-153. szám)
1983-06-02 / 129. szám
UNCT AD’tanácskozás Eltemették Moszkvában Arvid Janofl Pelsct, ai SZKP KB PB tagját, a KB Pártellenőrzési Bizottsága elnökét. A képen: a temetési menet a Vörös téren (Telefotó — TASZSZ—MTI—KS) Kambodzsa Befejeződött a csapatkivonás A VNA vietnami hírügynökséget felhatalmazták annak közlésére, hogy május 31-én, a Kambodzsai Nép- köztársaság és a Vietnami Szocialista Köztársaság megállapodása alapján, tervszerűen befejeződött a Cuu Long hadtest kivonása Kambodzsából. A Vietnami Néphadsereg egy gyalogos hadosztályból és hat kapcsolódó dandárból álló önkéntes egysége ez év május 2-án kezdte meg a kivonulást Kambodzsából. A részleges csapatkivonásra vonatkozó döntést ez év április 12-én, az indokínai országok külügyminisztereinek Phnom Penhben tartott rendkívüli értekezletén jelentették be. Piros-kék program A címben szereplő szinősz- szeállítás nem a ruházati, hanem a politikai szalonok kreációja. Az osztrák választások nyomán szövetséget kötött szocialista, illetve szabadság párt kormányzati közösségét nevezik nyugati szomszédunkban piros—kék koalíciónak. Nos, az alkotmányos előírások betűjének es szellemének megfelelően a voksolást követő időszak zsúfolt menetrendje szerint elkészült a koalíció kormány- programja, A tervezet vitája szerdán kezdődött meg a bécsi törvényhozásban. A dokumentum tökéletesen megfelel a politikai papírformának: egyrészt érvényesül benne a szocialista kancellár, ár. Fred Sinowatz érthető törekvése a folyamatosság, a zökkenőmentes átmenet biztosítására, másrészt — és ez a koalíció fogalmából, jellegéből következik — bizonyos kérdésekben magán viseli a kisebb partner sajátos profilját A Szabadság Párt ugyanis az úgynevezett középrétegek politikai tömörülése. Amikor az új kormányprogram a réginél valamivel nagyobb teret szentel „bizonyos szociális kiadások elkerülhetetlen szűkítésé- neli", ez éppúgy félreérthc- ' tétlenül az 6 hatásukkal magyarázható, mint a kis- és közép-vállalkozóknak' Ígért — a korábbinál hangsúlyosabb — állami segítség. A programból azonban egyértelműen kiderül, hogy a koalíció meghatározó tényezője a Kreisky örökségét minden vonatkozásban vállaló — és a kormányszövetség kényelmes parlamenti többségére támaszkodó szocialista párt. A dokumentum — egy osztrák megfigyelő szó- használatával — a kabinet legfőbb céljául a Kreisky- korszak vívmányainak megőrzését tűzi ki. Senkinek nincs kétsége az iránt, hogy e vívmányok legértékesebbi- ke a nyugati világban csaknem példátlan, szinte teljes foglalkoztatottság. Nem közömbös a kormányprogram külpolitikai részének a folyamatosságot hansúlyozó hangvétele és tartalma sem. A dokumentum szinte magától értetődő természetességgel vállalja a semleges Ausztria legjobb hagyományait, az enyhülés és a jószomszédsági politika vívmányainak védelmét. Mindig hittünk abban, hogy a modell-értékűnek minősített felhőtlen osztrák—magyar viszony személyektől és hatalmi formációktól független valóság. Az új osztrák kormány mostani programja újabb bizonyság erre. H. E. GYORS LISTA GyomsülPfea ke ISM «áí«s ti-én megtartott május hairi toébó J»- t aJ;o rol, ameftyen a IS. hestá ssefrényefe ▼ettek rrtsnL A gyonsJíásíabafi wr aMLbbi révidi- tésefcf* teaesgaáláulic: a VásértfcriI ntafer. <t*8* Ft) b Dáefc» 133«! táp. •Kjeméayc'érmeBf- r» ufeafrvásiiy. e Lada USftO S tip, szem^lygépfe»«siira soóffló utaiüvány. 4 Video**« hé-fi torony ft? M Ft) * TetorM* (9Mft Ft) f Színe* tar (30 4M Ft) g Szerencse-tttaiter. (30 000 FII h !parrjflck-ufcaiNr. (25 000 Ft) i Otthon teik herend ezé« utaftv. (25 *00 Ft) J Kenesarek-vto»*. f» OO* Ft) k Televízió II. (30 «00 Ft) 1 Vájsártáfd mtafrv. (Jfl OO* Ft) m Vásárlási utauliv. (9000 Ft) n Vásárlási wtsdnr. (7000 Ft) * Vá*áflrtásf ntaév. <5«8 Ft) p váwártosd nfskbr. (4000 Ft) r Vásátrfásrt mt(3000 Ft) b Vásárlási otaOr. (2000 * •) A nyerte* azetvényeket tSM. június 25-ig keil a totó-lottó kt- rendeOtnégek. ax OTP-fióikok, v*stgy posóa útján a Spcrtfogadá- »4 és Lottó Igiasagaitóság címére (1*75 Budapest V., MimuÉch Ferenc «. 15.) eűjnttatnd. A gyorsttlfiifa IrárteiOentM a wr- óelás irtán készöK, ga. esetlege* nyomdai hibákért felelősseget nem TádSafttrok. 23707» r 2 388 037 0 1 300 563 * 2 4M 352 p ? 4?2 415 r 2 451 1*3 8 2 4M 502 le 2 «29 878 p ? «35 341 0 2 *41 8P4 m 2 *48 287 * 2 454 730 * SOMOGYI NÉPLAP 2 4M 971 r 2 542 807 T 2 SIS :m m 2 5ö2 286 tt 2 568 138 r 2 504 fiOO k 2 571 064 * 2 590 463 * 2 596 914 m 2 542 157 m 2 64« 63* r 2 «55 983 * 2 661 544» * 2 674 472 g 2 706 787 m 2 715 250 p 2 764 954 n 2 7*4 343 1 2 810 195 n 2 806 047 h 2 »42 530 r 2 848 973 m 2 855 436 fl 2 868 362 j 2 803 288 i 2 907 140 p 2 930 466 p. 2 »52 383 f 2 905 307 n 2 971 770 r 2 »78 233 n 2 991 150 r 44 664 583 n 55 871 425 f 56 884 351 f 77 011 898 1 77 «8 361 g 77 024 824 1 77 037 750 e 77 044 213 f 77 050 676 I 77 057 139 h 77 063 602 l 77 070 065 0 77 076 528 I 77 102 380 I 77 108 843 m 77 116 306 n 77 121 769 n 77 128 232 h 77 134 695 k 77 143 150 d 77 147 621 g 77 154 064 j 77 HM 547 b 77 167 01» t 77 179 936 i 7*1 199 325 m 77 212 253 O 77 238 714 O 77 225 177 1 77 236 100 * 77 244 566 « 77 251 029 m 77 257 4*2 h 77 263 »56 I 77 270 408 f 77 296 270 n 77 289 807 f 77 302 703 b 77 300 1Ü t 77 335 659 p 77 322 122 p 77 328 585 r 77 335 048 m 77 354 437 i 77 360 900 * 77 367 363 f \ 77 373 826 m 77 380 289 j 77 3«« 752 m 77 393 315 o 77 406 141 k 77 412 604 g 77 419 067 h 77 438 456 « 77 444 »19 p 77 757 845 » 77 464 308 n 77 470 771 m 77 477 234 1 77 490 160 II 77 496 623 1 77 500 086 h 77 500 549 I 77 516 012 p 77 522 475 J 77 505 401 p 77 541 864 r 77 548 327 r 77 554 790 k 77 561 253 r 77 567 716 r 7 7 574 179 4 77 580 642 k 78 162 312 n 7« 168 776 r 7« 175 238 f 78 181 701 f 78 194 627 k IPU konferencia Budapesten Világméretű tét (Folytatás az 1. oldalról) bizottság legközelebb pénteken tart teljes ülést, amelyen dönt a szerkesztő bizottság által előterjesztendő dokumentumtervezetről. A konferencia II. számú bizottsága Richard Mauller svájci képviselő elnökletével a határozattervezet gazdasági részével foglalkozott. A szocialista országok képviselői javasolták, hogy a határozatban kapjon jelentős helyet a diszkriminációtól, megkülönböztetéstől, politikai indítékú szankcióktól mentes kereskedelem és gazdasági együttműködés fejlesztésének ügye. Leszögezték, hogy a gazdasági-kereskedelmi kapcsolatokban is maradéktalanul érvényesíteni kell a bel- ügyekbe beavatkozás megenged-hete tie nségének elvét. A Szovjetunió képviselője megerősítette: országa mindenkor kész a politikai feltételektől mentes, kölcsönösen előnyös kontaktusokra. A nyugati államok delegátusai konkrét lépéseket sürgettek a környezetvédelmi intézkedések összehangolásara és a kelet—nyugati gazdasági információcsere bővítésére. A vita után — a határozattervezet gazdasági részének végső formába öntéséig — a bizottság elnapolta ülését. Legközelebb pénteken reggel találkoznak a képviselők. A konferencia III. számú munkabizottsága, amely a határozatnak a humanitárius kérdésekkel foglalkozó részét dolgozza ki, szerdán ugyancsak megválasztotta szerkesztő csoportját. A bizottsági ülésen, amelyen Bohuslav Kucera csehszlovák képviselő elnökölt, néhány nyugati küldött ismét azzal vádolta a szocialista országok egy részét, hogy nem teljesítik a helsinki záróokmánynak az emberi jogokkal foglalkozó határozatait Több szocialista ország — így például a Német Demokratikus Köztársaság, Bulgária és Csehszlovákia — küldöttei felhívták a figyelmet arra, hogy a konferenciának az emberi jogok és a humanitárius kapcsolatok legfőbb kérdéseire kell összpontosítania figyelmét, azokra, amelyek lehetővé teszik — a helsinki záróokmány értelmében — a közös álláspont kidolgozását Ez a bizottság szintén péntekre napolta el ülését, akkor vitatják meg a szerkesztő csoport határozati javaslatát Az rPU konferenciáján csütörtökön a szerkesztő bizottságok készítik elő a zá- r óközlemény végleges szöveget Genscher elutazott Romániából Egynapos romániai látogatását befejezve szerdán elutazott Bukarestből Hans- Dietrich Genscher nyugatnémet alkancellár, külügyminiszter, aki megbeszélést folytatott Nicolae Ceausescu elnökkel. A tárgyaláson a kétoldalú kapcsolatok alakulásáról és fejlesztéséről, valamint nemzetközi kérdésekről volt szó. Diplomáciai körök szerint Ceausescu és Genscher megállapodásra jutott a legfontosabb kérdésekben: a román tartozásokkal kapcsolatos problémákat és az NSZK-ba irányuló kivándorlás szabályozását illetően. Rövid időn belül ez volt a harmadik magas szintű román—nyugatnémet konzultáció: a napokban járt Bukarestben Franz Josef Strauss, a CSU elnöke, bajor miniszterelnök, Stefan Andrei román külügyminiszter is nemrég tett látogatást az NSZK-ban. Megkezdődött Brüsszelben » NATO hadügyminisztereinek kétnapos ülése A PAMUTEONrt IPARI TÄLLALA1 KAPOSVÁRI GYÁRA az 1983 84-es tanévre beiskoláz 8 általános végzettségi! leányokat szakmunkástanulónak A képzési Idő: 3 év, Kényelmes leányotthon! elhelyezés. Havonta tanulmányi és szociális ösztöndíjat fizetünk. Ingyenes tankönyv, munkaruha és iskolakő- peny. Napi 5 forint térítés ellenében háromszori étkezés. Jelentkezni lehet az iskolák által kiállított jelentkezési lapon. A jelentkezési lapra kérjük ráírni: Fonal- gyártó szakma, PFV Kaposvári Gyára. A jelentkezési lapot 'személyzeti és oktatási osztályunkra kérjük küldeni, az alábbi címre: PFV Kaposvári Gyára, 7401 Kaposvár, Jutái Út 24. Kérésre részletes tájékoztatót küldünk. (2222451 Több mint 160 ország képviselteti magát az ENSZ VI., Belgrádban megrendezendő kereskedelmi és fejlesztési konferenciáján. A szervezet, s maga a tanácskozás, napjaink legegyetemesebb nemzetközi politikai és gazdasági fórumainak egyike. A konferencia alaphangja, eredménye, vagy kudarca nem kis mértékben befolyásolja majd az úgynevezett Észak—Dél, azaz a fejlett gatív tendencia megállításához s megfordításához nem kevesebb, mint 70 milliárd dollárnyi külföldi tőkére lenne szükségük. Csakhogy az ENSZ keretében számukra szervezett és folyósított multilaterális segélyek közben jelentősen csökkentek, viszont összesített adósság- állományuk immár meghaladja a 600 milliárd dollárt. Ekkora nagyságrend a mai világgazdaság egészének műAz UNCTAD legutóbbi konferenciáján tőkés világ és a fejlődő államok kapcsolatait, továbbá a Dél—Dél viszonyt, s nem utolsósorban a szocialista világ, a fejlődők tömbje és a tőkés hatalmak háromszögkapcsolatát. Borús háttér Borúsabb háttérrel még nem kezdődött ilyen tanácskozás. Az amúgyis heterogén fejlődő világ helyzete az elmúlt két-három esztendőben veszélyes mértékben megromlott. Mindez természetesen nem választható el a tőkés világnak a vártnál mélyebb és tartósabb gazdasági pangásától. A tények riasztóak. 1980-ban a fejlődő világ bruttó gazdasági termelése egy százalékkal csökkent az előző évhez képest. A negatív gazdasági növekedés folyamata azóta tart. A túlnyomórészt egy, vagy több nyersanyag exportjától függő fejlődő országok világgazdasági pozícióját aláássák a rendkívül nyomott anyag-árak, amelyek a szakértők szerint harminc éve, vagy talán fél évszázada nem voltak ilyen alacsonyak. Az elmúlt két évben — a kőolajon kívül — a nyersanyagexport-bevételek több, mint 20 milliárd dollárral estek. Az UNCTAD főtitkára, Gamani Corea egy közelmúltban adott nyilatkozatában rámutatott: még az 1976-os nairobi konferencián elfogadott, 18 terméket érintő árstabilizációs rendszert sem sikerült megvalósítani. A fejlődő országoknak a neRÜIső és belső munkáknál, beton-, habarcs-, tégla- alapokra alkalmazható a CEMENT* javítóiiabarcs Megvásárolható: a Kemlkál Mintaboltban, Budapest Vili., Somogyi Béla a. 22. és a tüzép-telepeken. (90543) ködési mechanizmusát érinti. A kamatok árnyéka Az alapvető kérdés Belgrádban, hogy mit is lehet tenni a felhalmozódott problémák enyhítése érdekében ? önmagukban az adósság után fizetett kamatok is súlyos teherként nehezednek a legtöbb fejlődő országra. Könnyítése elsősorban a vezető tőikés hatalmaktól, mindenekelőtt az Egyesült Államoktól lenne várható. De a 200 milliárd dolláros költség- vetési hiánnyal számoló washingtoni gazdaságvezetés alighanem automatikusan fenntartja majd a magas amerikai kamatszintet, s ennek hatásaképp a legfőbb versenytársakét, Nyugal- Európáét és Japánét is. A tanácskozáson éles viták várhatók a terjedő protekcionizmus megítéléséről. Az UNCTAD főtitkára a vezető tőkés államok kereskedelempolitikáját úgy jellemezte, mint amely igyekszik kizárni a harmadik világ exporttermékeit a belső piacokról. Érdekütközések lesznek majd az úgynevezett technológia-átadás ügyében, amelynek intézményesített rendszeréről hosszú évek óta folyik hovatovább terméketlennek tűnő nemzetközi vita. Tűzoltó-program A* UNCTAD titkársága több pontból álló tűzoltóprogramot terjeszt a konferencia elé. Leglényegesebb elemei: gyors tőkeinjekció a legnehezebb helyzetben lévő fejlődő országoknak, a kamatláb átgondolt, azonnali csökkentése, a nemzetközi segélyezéssel foglalkozó pénzügyi szervezetek élénkítése. Kereskedelmi téren az érvényes egyezmények betartását, új kedvezményes eljárások kidolgozását indítványozzák majd. Ehhez kapcsolódik a nyersanyag- árak stabilizálásának felvetése. Ilyen átfogó nemzetközi tanácskozáson a problémák tényleges megoldása nemigen válható, ezt valószínűleg kizárja önmagában a résztvevők nagy száma és a megoldandó feladatok széles köre. Az alapvető kérdésekben azonban feltétlenül kell egyetértés ahhoz, hogy a világgazdaság válsága ne mélyüljön, hanem a kilábalás felé vezető útra térjen. Ez a tét. A szocialista országok ennek szellemében szállnak síkra a fejlődő világ jogos törekvései mellett, egy új, egészségesebb világgazdasági rend kimunkálásáért G». a