Somogyi Néplap, 1983. május (39. évfolyam, 102-127. szám)
1983-05-17 / 115. szám
Tisztelt Szerkesztőség! 1983. április 14-én a szántóéi Shell benzinkút Interag szervizében megrendeltem egy Lada első szélvédőjének cseréjét. A kocsim szélvédője sértetlen volt, csupán zöld szélű üvegre szerettem volna cserélni. A munka megkezdése előtt megkérdeztem a szerelőt: el tudja-e végezni a cserét, ötszazai cserélünk évente, válaszolta, majd a szükséges lazítást. kiszerelést fogasok elvcgzese nélkül egyetlen rúgással kitörte a sértetlen szélvédőt. Azonnal kértem kártalanításomat. E r*e a munkafel vevőben, majd az Interag budapesti központjától telefonon is azt a választ kaptam, hogy csak a beszerelt szélvédő eltö- reséerl tartoznak felelősséggel, a kiszereltért nem. A törött szélvédőt elvittem, és kértem, adjanak egy igazolást, hogy legalább a biztosítónál megpróbáljam rendezni a káromat, de ezt is megtagadták. Kihez fordulhatok panaszommal? Tisztelettel: Agyag László Kaposvár, Kinizsi itp. 48., IV/1S. Tisztelt Szerkesztőség! A fenti panaszra az alábbiakat válaszolom. Agyag László április 14-en rendelt meg szervizünknél szélvédocserét. Sajnos, az eredeti szélvédő kiszerelés közben megsérült, ezt a dolgozók nem is vitattak. A szélvédők sze-e- lese során a legkörültekintőbb munkavégzés mellett is előfordul, hogy a ki- vagy beszerelt üveg a benne levő belső feszültség következteben megpatlan. Ezért csak a beszereléskor adott, a vállalat által árusított üvegre vállalunk garanciát. Ügyfelünkkel ezt a szerviz dolgozói és a vállalat központi ügyfélszolgálata is közölte, hozzátéve: tekintettel a körülményekre és a vállalat jo hírnevére megvizsgálják a kártalanitas lehetőségét. Kértek, hogy a sérült üveget feltétlenül hagyja a szervizben, mert kártalanitas csak így történhet Ügyfélszolgálatunk április 26-án értesítette Agyag Lászlót: ha a sérült üveget a szervizben leadja, a kártalanitas összegét részere azonnal alutaijak. Ez május 2-án meg is történt. A fentiek alapján úgy érzem, hogy vállalatunk a szolgáltatás során okozott kart nem saját hibájából terítette meg az esetet követő harmadik héten. Tisztelettel: Tóth lános a szerviz vezetője Szántód Megjelent a Társadalmi Szemle májusi száma XXXIX. évfolyam, 115. szám 1983. május 17., kedd Értékes díjak a győzteseknek Vetélkedő tanácsi dolgozóknak A Társadalmi Szemle májusi szama közzéteszi a Központi Bizottság 1983 április 12—13-i üiesenek határozatát es. Kádár Janos előadói beszedet. Merre fordul a nyugati világ? címmel Rényi Péter átfogó elemzést ad a mai nemzetközi viszonyokról, s vázolja a fejlődési irányokat befoA meleg, napsütéses hétvégen sokan töltötték csaladjukkal pihenőnapjukat a szabadban, a strandokon. A nyár ugyan még csak ízelítőt adott forroságaból, de máris tragédiákhoz vezetett. A miskolctapolcai strandon fürdőzés közben a vízbe fulladt a hétéves Szabó Sándor, s ugyancsak strandolás közben lelte halálát a haj- düszoboszlói gyógyfürdő medencéjében a négyéves Egri Olajsáv a sétálóutcában Műszaki hiba okozta Mint lapunk vasárnapi szamában beszámoltunk róla: nagy mennyiségű olaj folyt Kaposváron a Május 1. utca és a Tanacsház utca járdájára a péntekről szombatra virradó éjszakán. Farkas Lászlónál, a városgazdálkodási vallalat igazgatójánál enüeklodtünk a szennyezödes okáról. Megtudtuk, hogy az IKV Multicar típusú jarda- seprőgépe spriccelte végig a két utcát. Meghibásodott a gcp hidraulikája és a szime ring kiengedte a jardara az olajat. Több kérdés is fölvetődik egy-egy ilyen egyszerűnek látszó műszaki hiba kapcsán. Csaknem másfél kilométeren at nem lehet észrevenni, a seprőgép után kígyózó ola.j- csikot? Miért nem értesítette a gépkezelő a vállalatot azonnal a szennyeződésről? Miért a városgazdálkodási vállalatnak kellett másnap délben intézkednie az olajfoltok eltüntetéséről, mikor az említett utcák az IKV körzetéhez tartoznak és a kárt is ők okozták? A kérdések az IKV vezetői részéröl reméljük, nem maradnak megválaszolatlanok. lyásoló fő tényezőket. Salgó László cikke az el nem kötelezett országok 7. csúcsértekezletéről szól. Kooperáció es szakosítás a KGST-országok élelmiszertermelésében címmel Balogh András összefoglalja az agráregyüttműködésről rendezett magyar—szovjet tudományos konferencia legfontosabb felszólalásait. Róbert. Mindkét baleset körülményeinek tisztázására és a felelősség .megállapítására a rendőrség vizsgalatot indított. Szolnok megyében is volt áldozata a strandolásnak: Kisköre külterületén a Tiszában fürdött s a vízbe fulladt a 19 éves abádszalóki Sallai Janos gépkezelő. Elsősorban a felnőttek meggondolatlansága miatt, kellő körültekintés híján történhetnek meg az ilyen tragédiák — figyelmeztetnek a vizsgálatok. S ez még csak az első igazán meleg, fürdőzésre alkalmas hétvége volt, a valódi strandszezon ezután következik. Nagyobb körültekintéssel, figyelemmel elkerülhetők a gyermekbalesetek. Harmincán szerezték meg a jogot Somogy községi, nagyközségi, városi tanácsi dolgozói közül, hogy részt vegyenek a szakmai, politikai, szakszervezeti kérdéseket tartalmazó vetélkedő megyei döntőjén. A Kaposvári Városi Tanács nagytermében tartottak tegnap délelőtt a rendezvényt, amelyet f Életformaváltozások Országos fotókiállítás Nagykanizsán Tizenötödik alkalommal rendeztek meg Nagykanizsán az Életünk című országos fotópályázatot és kiállítást. Az idén száznegyven szerző hat- száznal több képét küldött a zsűri elé; a válogatás után csaknem egyharmadára csökkent a résztvevők száma, és száz színvonalas fotót láthat a néző a Hevesi Sándor Művelődési Központban. A somogyi fotósok rendszeresen szerepelnek szomszéd megyénkben ezen a kiállításon, ezúttal sem sikertelenül; Csonka Béla Triptichon című alkotása . méltán kapia. meg a város tanacsanak kü- löndíjat. Ismerve az eddigi kiállításokat, elmondhatjuk: a fotós képalkotás kevesbe csapongó, az ötletek a valósagab- rázoláson belül jutnak érvényre. Az idei tárlat fő gondolata az életmódválto- zás ábrázolása. Az építés még mindig sok fotóst foglalkoztat; keresik azokat a pillanatokat, amelyek kifejezik, mit ad az új környezet az embereknek. A figyelem itt is a gyermekvilág bemutatására összpontosult. A lakótelepi életforma kialakulása mellett többen kutatják azt,' milyen hatással van a ma emberére a korszerű ipar. A kiállítás erénye, hogy érzékelteti, milyen fontos társadalmi folyamatok játszódnak le napjainkban, életünkben — híven a fotópályázat szelleméhez. Somogy bői négyen szerepelnek e tárlaton: a mar említett fotoson kívül Baksa Ferenc, Gyertyas László es Győri Vilmos egy-egy alkotása látható a hónap vegéig nyitva tartó kiállításon. a megyei tanács-vb, a Közalkalmazottak Szakszervezetének megyei bizottsága hirdetett meg. A zsűri elnöke, dr. Kassai János, a megyei tanács-vb titkára huszonnyolc megjelent versenyzőnek adta meg a jelet a szellemi vetélkedőre. Szoros volt a küzdelem : nemcsak a tanácsi dolgozók izzadtak .meg, hanem a vetélkedőt vezető Németh Ernő. a Fonvódi Tanácsi Továbbképzési Intézet helyettes vezetője is. A három fordulóban irásbe'it készítettek a résztvevők, majd villám- kérdések következtek, végül pedig úgynevezett esszéjelle- gű feladatok. A döntő döntőjébe tízen kerültek be, s az ő küzdelmük során választották ki az öt legjobbat. Az ötezredik miniüvegét szerezte meg gyűjtemenytbe Antal József boílveze ő. Lakásában az egjik szoba falait a legkülönbözőbb formájú miniüvegek borítják. (MTI-fotó: E. Varkonyi Péter felvétele — KSf Az ötezer forintos első díjat, valamint a Közalkalmazottak ezerforintos egyik kü- löndíját Zsigmondi Laszlóné, a Kaposvári Városi Tanács főelőadója érdemelte ki. Második helyen végzett, s 3 500 forintos díjat kapott Németh Tamásné, a csurgói tanács vb-titkára, a 2 500 forintos harmadik díj Halász Ferencé a lengyeltóti tanács fő-' előadójáé lett. A negyedik helyen végzett Ihász Lajos, a kéthelyi tanács vb-titkára, az ötödik díj nyertese Tóth Lajos balatonszabadi tanács vb-titkár. A Közalkalmazottak másik ezerforintos különdíját liunga Lászlónak, a böhönyei, tanács csoportvezetőjenek adBaleseti krónika Négy súlyos sérülés Gondatlanul vezette személygépkocsiját a 44 éves Hosszú József labodi nyugdíjas pénteken a késő esti órákban; autójával az árokba szaladt, s a felesége — a kocsi utasa — súlyosan megsérült. Szombaton éjjel Po- tony külterületén a 24 éves Szekeres József seged-motor- kerékparjával szabalytalanul utast szállított; íólourult; ő könnyebb, utasa azonban súlyos sérülést szenvedett. A szombatról vasárnapra virradó éjszakán a kora hajnali órákban Balatonfényves mellett a 21 éves nagykanizsai Fehérvári István Ferenc- né a vasúti síneken sétált, s az éjszakai tehervonat szerencsére csak „lelökte” a sínekről. A felelőtlen asszony súlyos sérülést szenvedett. Este Gigében figyelmetlenül vezette motorkerékpárját a 29 éves, kaposfői Bogdán Janos segédmunkás, fölhajtott a járdára, s ott elütötte a 27 éves Móro'cz Jánost. Mórocz súlyosan megsérült Atka, atka... Volt egyszer egy Dimitrov utcai platánsor. Nem oly öreg es híres, hogy lelkes természetvédők tűznék ki rá a védettség lobogóját. Nem is olyan hangulatidéző még, hogy a költők lantra kapnak. Egyszerűségétől volt szép, az utca teljes hosszában. Hűs lombját úgy dicsérték a járókelők mint kedves ajándékot, így volt ez évek óta. A tavaszig. Akkor az éledő fák csupasz ágait a mindentudó gép és az ügyes emberi kéz tőből lenyes- te. Az árva fatörzsek láttán szörnyülködtek is az ott lakók, pedig ezek alig egv hónap alatt új ágkezdeményeket hoztak. Nőttek, erősödtek a fiatal ágak. mígnem az atkák — a termeszét miniatűr -zöldfáiéi — meg nem neszelték a dolgot, s munkájukat irigylendő szervezettséggel és gyorsan végezték. Néhány nap alatt teljesen letarolták az apró leveleket. Laikusként nem vitatkozom a fametszés felelőseivel. Bizonnyal értik dolgukat. (Akár csak az atkák.) Miután azonban ők munkájuk végeztével továbbálltak.'hol keressük az égető nap városi ellenszerét, az árnyékot adó lombkoronát. B. J. Két kisgyermek fulladt vízbe Nagyobb figyelmet kell fordítani a fürdözőkre ták át. Miniüveggyüjtemény Tarka SOROK Vendéglő A vendég hívja a fizetőpincért, és kifizeti az ebédjét. Mindenesetre megjegyzi : — Tudja, ettem már jobb ebédet is. — De nem nálunk — feleli a főpincér. Haragos katona A háborúban a domb tetején álló őrszemnek a következő parancsot adja a hadnagy: — Itt márad, és megfigyeli az ellenséget. Érti ? — Igenis, Hadnagy úr. A hadnagy tíz perc múlva visszatér, s látja, hogy a katona már nincs ott fönn, a helyén. — Hallja, innen alulról egyáltalán nem láthatja az ellenseget! — Hadnagy úr, én úgy haragszom az ellenségre, hogy nem is akarom látni. Ebadták A téren két srác álldogál. Illedelmes képét vagva lesik a kutyát sétálgatókat. Végre megjelenik egy idősebb nő. Az egyik srác barátságos mosollyal: — Milyen szép kiskutya! A néni hálás tekintettel nyugtázza az elismerést — És tessék mondani: harap ? — Ö, nem! — mondja a néni. A gyerek arcán őszinte csodálkozás: — Jé? És akkor hogyan eszik? Vendéglőben — Na. igyunk a szabadulásomra ! — Miért? Honfiéit szabadultál ? — Tíz perce otthonról. Gyerekszáj — Mi leszel, ha nagy leszel? — Alkoholista. — Miért épp alkoholista? — Mert az apu is az. Naiv — Kölcsön adnád a bé- lyeggv új temén yedeit ? — Minek az neked? — Meghívtam egy lányt a lakásomra, megnézni a bélyeg gyűjteményemet. — No és? — Elfogadta a meghívást, és nem szeretném, ha hazug fráternek tartana. SOMOGYI“"" A3 MSZMP Somngv megyti Bizottságának la Dia. Főszerkesztő: JÁVORI BFL A Fősz er kész tő-h. j őr. Kercza (mit Szerkesztőség: Kaposvár Latuim Sándor a. 2 Postacím Kaoosvéf Pf.: 3L Telefon: U-S10. U «11. ti-Sít Kiadta a Somogy m**svei Lapkiadó Vállalat« Kaposvár. l atinra Sándor t •» Tét.: U-Slt Postacím: Kaposvár. Pf.tSl. Hpi Felelős kiadó: Balaicza János. Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető a h iH 4 n kézbesítő Dosta hivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési dlt egy hónapra 34 Ft. negyedévi* »2 Ft. fél évre 204 Ft. •gv évre «00 Ft. Index: 25 96? ISSN 0133—MM Részöli a Somogy megy*! NvomdaíDan Vállalat saoosvari üzemében Kaposvár Má^ue 1 a. lOt Feleibe vezetői Farkas Béla igazgató. Kéziratokat nem őrzőnk meft'