Somogyi Néplap, 1983. május (39. évfolyam, 102-127. szám)

1983-05-13 / 112. szám

I Tisztelt Szerkesztőség Tombor Janos kaposvári lakos április 1-én megje­lent levelében a 1-es helyi jurat zsúfoltságát panaszolta. A levélíró bevonásával végzett kivizsgálás során megállapítottuk, hogy a március 29-i járat kimaradás okozta kellemetlenséget körültekintőbb munkával mér­sékelhettük volna. Hasonló esetek megelőzésére intézked­tünk, a mulasztókkal szemben eljártunk. ., , A bejelentést köszönjük, a történtekért az érintettek elnézését és megértését kérjük. Tisztelettel: De Sorgo Tibor forgalmi és kereskedel-mi Igazgatóhelyettes, 13. sz. Volán Vállalat, Kaposvár Tisztelt Szerkesztőség! » 1981. október 15-én tizenkétezer forintért vásároltam egy Compact 1100 sztereo-lemezjátszós és magnós rádiót, s 1982 novembereben elromlott. November 30-án beadtam javításra a Munkásőr soron levő Ramovill-szervizbe. Tíz­napos határidővel vállalták a javítást. Azóta kéthetenként érdeklődöm, de most már választ sem kapok, hogy mikor készül el. Tisztelettel: Keresztes Károlyné Kaposvár, Honvéd ü. 27. TTT 'S. Százhetvenen „vallanak" Először adóznak a kisvállalkozások A polgári jogi társaságok, a vállalati gazdasági munka­közösségek, a szakcsoportok és az önálló munk&kpzössé- gek pénzügyi ellenőrzése és adóügyleteinek intézése a Pénzügyminisztérium So­mogy megyei ellenőrzési igazgatóságának feladata. Ezek a kisvállalkozások az idén először adtak be adóbe­vallást. A múlt hónap vé­gen járt le a határidő. Somogybán jelenleg két­százötven ilyen vállalkozás működik, közülük százhet­ven „vallott” az utóbbi he­tekben: azok, amelyek már 1982-ben is működtek. Va­gyonukról és adófizetési kö­telezettségükről készítettek kimutatást. Az igazgatóság egyéb tájékoztató adatokat is kért a vállalkozóktól. Az első tapasztalatok ve­gyesek. Bár az igazgatóság többször is tartott tájékozta­tót a tennivalókról, a vállal­kozók közül sokan pontatla­nul kitöltött nyomtatványok­kal érkeztek. A kötelezett­ség alól kibújni egy sem akart, csupán annyi volt a baj, hogy nem végezte ei eléggé precízen az admi­nisztrációs munkát. Mátyás Gézáné főrevizor említett néhány érdekessé­get a begyűjtött adatokból. — Fölfigyeltünk néhány csúcsra: a legnagyobb bevé­tel hárommillió fori. t volt, a legnagyobb személyi jö­vedelem kétszázh’iszezer. Egy-két vállalkozó akadt, aki tizenötezer forint körü­li, zsebben maradó — tehát adózás után tisztán megma­radó — havi jövedelmet ért el. Veszteséges vállalkozás is volt, de nem sok. Nagy csődről sem értesültünk. Van néhány minimális jövedelmű vállalkozó — többnyire azok, akik másodállásban, csu­pán fizetéskiegészítésnek elég dologba vágtak bele —, ők egy-kétezer forinttal gya­rapították családjuk bevé­telét. Azt is megtudtuk, hogy pénzügyi revíziót még egy kisvállalkozásnál sem' tartot­tak, az elsőket az idén ke­resik föl. A mostani adóbe­vallásokból és egyéb adatok­ból arra következtettek, hogy a pontatlanságokat ki­véve nem lesz különösebb baj az ellenőrzéseknél. Merre járnak a festett halak? A balatoni halászok tavaly több ezer halat jelöltek meg vízben nem oldódó színes festékkel. A különféle szín­nel jelzett halakat a tó más-más körzeteiben enged­ték szabadon. A halgazda­Bosszantó szerencse Egyik kaposvári olvasónk­nak a szó szoros érteimében bosszantó szerencséje volt. Még április elején vette a Szerencse sorsjegyet. Azután a Magyar Újságírók Orszá­gos Szövetsége által rende­zett sorsjáték április 22-i húzásán 100 forintot nyert. Pontosabban: sorsjegye 100 forintos vásárlási ulaivány- n.vá változott, s ezt a hatol­dal tanúsága szerint az or­szág valamennyi állami és afész-áruházában elköltheti. Eddig a szerencse. A dolog akkor lett bosz- szantó, amikor a sorsjegyet megpróbálta vásárlásra hasz­nálni. Efféléről ugyanis — jóllehet a nyeremenylista a Népszabadságban közöltek szerint minden postahiva­talban, sőt trafikban meg­tekinthető — Kaposvár egyik áruházában sem hal­lónak. A sorsjegy május 22-ig váltható be, olvasónk azon­ban már beletörődött, hogy a tisztességesen nyert hasz­na ebül vész el... Mások ez ideig nem jeleztek hasonló nyereményt. Ügy látszik, a többi somogyi sorsjatékosnak nem volt szerencséje. Igaz, bosszúsága sem. E F, Ej ság szakemberei ezzel a módszerrel azt akarják meg­tudni, hogy milyen mérvű és gyakoriságú a halak mozgása; ebből ugyanis kö­vetkeztetéseket vonhatnak le a halak életrendjére, vi­selkedésére vonatkozóan a különböző évszakokban. A jelzett halakat ívás előtt már tucatszám fogtak a .ha­lászok. A festék színének és a fogási körzetnek összeve­téséből — bár a kísérlet még csak a kezdeténél tart — ar­ra következtetnek, hogy a halak alig vándorolnak, többségük ott tartózkodik, ahol a vízbe helyezték. XXXIX. évfolyam, 112. szám 1983. május 13., péntek Lovastúra Visocjradon. Az Ibusz szervezésében a visegrádi Glzellamajorból elindult az idei első lovastüra. A hatfős csoport napokig tartó útján megismerkedik ha­zánk több tájegységének szépségével (Fotó: MTI — Ruzsonyi Gábor felv. — KS) Katonák — a táborért Szakadó esőben is dolgoztak Megélénkült a balaton- Ó62Jödá Expressz diáktábor: igaz, nem üdülő diák, ha­nem szorgalmasan dolgozó katonák népesítették be Ra- posa Lajos ezredes egységé­nek KISZ-tagjai vállalták: társadalmi munkában rendoe teszik; mindent elkészítenek, hogy jó körülmények fogad­ják az ide érkező fiatalokat Az első csoport Énekes László hadnagy vezetésével kellemes napsütésben dolgo­zott, azok a katonák azon­ban, akik vasárnap érkez­tek Nagy Károly őrmesterrel az élen, már nem mondhat­ták, hogy kegyeibe fogadta őket az idő: erős szél, szitá­ló, majd szakadó eső nehe­zítette munkájukat.' Ez sem vette ed azonban a kedvü­ket A balatomkereszti!ri Kele­men József élenjárj katona, bevonulása előtt a fonyődi településtisztasági vállalat­Dalszerzök kerestetnek Pályázatot hirdetett a fia­tal dalosok találkozójára a KISZ KB, a Népművelési In­tézet, a Fejér megyei és a székesfehérvári KISZ-bizott­ság, a Kzekesfehervari tanács és tobto más szervezet. A ta­lálkozót június 30-a és júli­us 2 -a között tartják, a je­lentkezési határidő e hónap 31-e. Saját szerzeményű moz­galmi. forradalmi, közéleti és békedalokkal, megzenésített versekkel, a népzenét for­rásként felhasználó énekek­kel lehet benevezni a pályá­zatra. Tízperces, magnóka­zettára fölvert műsort kell beküldeni a Népművelési In­tézet címére, s a kazettához írásban mellékelendő a da­lok szövege is. Az első zsűrizés «tán a legjobbakat hívják meg Szé­kesfehérvárra. A nevezési la­pokat a Fejér megyei KISZ- bizottsógon vagy a művelő­dési központban igényelhet­nek a vetélkedésben részt venni szándékozó együtte­sek, szólisták. nál volt gépkocsivezető, tár­saival együtt ugyancsak szorgoskodott. A kék, sárga és piros sátrak tisztasága bi­zonyítja, hogy is, Pataki Sándor szakaszvezető, Helle László és Csertőn Sándor honvéd, Skrinyár Ferenc ti­zedes meg a többiek is ko­molyan vették vállalásukat. Utakat tettek rendbe, járdát építettek, ástak, lapátoltak — nem törődve a szakadó esővel. S e hét végét ismét az ő&zödi diáktáborban töl­tik a katonák. — Eddig is nagyon sokat segítettek a katona fiatalok. Így nyugodtan várhatjuk a júniusi nyitást — mondta a tábor vezetője. Nyáron, ismét meghívják majd ide néhányszor a ka­tonákat Ám akkor már pi­henni, szórakozni — közös műsoros estre, hajókirándu­lásra. Levelezünk, levelezünk... Levélborítékok, levelezőlapok, különböző postai küldemé­nyek százezreit válogatják éjszakánként a budapesti 72-es postahivatalban, ahová az ország minden részéből óránként érkeznek a küldemények. Egy-egy ünnep, vagy jelentős név­nap előtt mintegy egymillió levelet továbbítanak naponta. Képünkön: Kézi levélválogatás az éjszakai műszakban IMTl-totó: fc. Várkonyi Péter felv. — KS), LEGENDA Kerestem egy képet. Vagy leg­alább is egy má­solatot, egy fotót, egy vázlatot róla. A falubeliek meg csak mondogat­ták, hogy „igen­igen, rémlik vala­mi", de az a kép csak akkor léte­zett, amikor a templomot még Dorf meister-fres­kók díszítették. Amig a visszavo­nuló németek fel nem robbantották a templomot. — Talán fordul­jon a legidőseb­bekhez, hátha tudnak valamit. Ámbár ... Sze­gény örzse néne a felső faluból, most „így túl a nyolc­vanon ellátni se tudja magát, nem­hogy emlékez­ni ...” A tiszta, virá­gokkal te le hin­tett kertben nem várt csaholó ku­tya. A frissen me­szelt falak szik-, ráztak a tavaszi napfényben. — Halló! Van itt valaki? Az alacsony kis ajtót középkorú asszony •nyitja. El­mondom, mi já­ratban vagyok. Színesen tessékel be, s már mond­ja és, hogy igen, ő is emlékszik, de meg nem tudná mondani, hol lehet az a kép, még má­solatról se tud semmit — Próbálja meg az édesanyámat, de szeretném megmondani... Szóval tudja, hogy van ez nyolcvanon túl Szegényem, azt sem tudja, mi­lyen napra virrad­tunk. Az utolsó mon­dáitok már a kony­hában hangzanak el, ahol kopott, he- verőn egy kis fej­kendős. ezer rán- cú öregasszony kuporog. — Hogy mond­hatsz ilyet, te? Hat már hogyne emlékeznék! Ott volt az a kép a jobb oldali kápol­nában, mindjárt a bejárat felett. Kutyafejű ember volt rajta, így ni, négykézlábra ereszkedve. Mö­götte az erdő. Mert a mese sze­rint az itteni ura­sadnak egyik nap . nem jöttek vissza az erdőből a gó­béi, csak né­hány ... Megmér­gesedett nagyon, a maradékot is szétszaggatta, t ez ég felé dobta a húsdarabokat. Vedd vissza, uram, ezt is, ha már a többit el­vetted! Ezt kiál­totta. Az Ür pe­dig büntetésből az uraságot kutyává változtatta. A beszéd végén örzse néne csak mered maga elé, ajka hangtalanul morzsol. Nem szól többet egy szót sem. Lánya ebéd­hez terít, majd se­gít enni a reszke­tő kezű öregasz- szanynak, aki az­tán szótlanul visszakuporodik a pamlagra. Mi még beszélgetünk er- ről-arról, mikor örzse ne ne ismét megszólal: — Te Rózsi, et­tünk mi ma már? Ambras Agnes Teljesen mindegy — Béla te csak iszol, folyton iszol! Pedig tudod, hogy nem elég erős a szer­vezeted — korholja a fe­leség a férjét. — Te is csak állsz a tü­kör előtt, és egyre bámu­lod magad. Pedig tudod, hogy egy cseppet sem vagy szép... Két barátnő — Hallottad, hogy Kati férjhez ment? — Biztosan jósral fiata­labb a férje ... — Nem tesz semmit, mellette hamarosan meg­öregszik. Kezdő írók — írsz még novellákat a folyó« ra toknak ? — Nem... Vagyis hát írok, de magam hajítom n papírkosárba... Könyvesboltban — Eat a könyvet vegye meg — ajánlja az eladó. — A szerzőjét nemrég agyonlőtték. — Éh az olvasót mér le­tartóztatták? Őszinte — Tufajdonfceppe* mi­ért nősültél meg? — Hogy a nős kollégák a* Irigykedjenek. Gondolatok Csak a mi időfrffogásnnk teszi lehetővé azt, hogy végleges ítéletről beszél­jünk, pedig az ítélet való­jában csak ideiglenes. Az erény csupán olyas hiba, amely hasznosnak tud látszani. • • • A képzelet olyan képek alkotásának képessége, amelyek meghaladják a valóságot IOjMoi BaebetanD • • • Hihetetlen, hogy néha milyen nehezen lesz a tett­ből gondolat! (K«H Ktoip) * • • A könny csak a boldo­goknak luxus. (Them«« Moon SOMOGyT6™ Am MSZMP Somorv meery«S Bizottságának lapja. Főszer kész tói JÁVOR] Btt.A r«szerkeszt«-k.j ír. Keress Hm Szerkesztősé*: Kaposvár. Láttad) Sándor o. Z. Postacím: Kaoosvá* PC.1 IL mi. Telefon: U-élK U-«ll. 11-612. Kiad)» A Somogy rmtevei Lapkiadó Vállalat, Kap—vág. I.acinva SáaOot a. R Tel«» u-flft. Postacím: Kaposvár. PM M. TOPS Felelős kiadó: Ralaleza János. Terjeszti a Masyar Posta. Előfizethető » h t rl a r> kézbesít# postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési dlt ejy hónapra 34 Ft. negyedév— 6M Ft. fél évr* 204 Ft, acv évre *ao Pt. Indes: «w ISSN M33 —f Készült a Somoev megyei NvomdajDari Vállalat «aoosvár üzemében. Kapuvar Máiue l. u. i0L' Fel elő« vezetői Farka* Béla igazgató. Kéziratokat nem őrzőnk métf ét nem adunk vtat a

Next

/
Oldalképek
Tartalom