Somogyi Néplap, 1983. április (39. évfolyam, 77-101. szám)

1983-04-06 / 80. szám

Tisztelt Szerkesztőség! Lapjuk március 12-én megjelent „Veszélyes vonatok” című cikkére az alábbiakat válaszolom. Az újságíró általunk is ismert és gondot okozó prob­lémát vetett fel. A kaposvári állomás vágányhálózata, a személyszállító vonatok felállítási, érkeztetési rendje a ko­rábbi évtizedekben megfelelő volt. A rövid motorszerelvé­nyek közlekedése idején a leírtakhoz hasonló gond nem merült fel. Kaposvár hivatásforgalma és a balatoni üdülőforga­lom megnövekedése tette szükségessé a több kocsiból álló, hosszú szerelvénnyel közlekedő személyszállító vonatok be­állítását. Jelenleg ezt a nagy utasforgalmat a sajnos meg­levő adottságok miatt csak az esetenként fennálló ve­szélyhelyzettel ^együtt tudjuk lebonyolítani. Átmenetileg minden lehető eszközt — utasok irányítá­sa, hangosbemondói közlemény — felhasználunk a bal­esetek megelőzésére. A gondok enyhítésére egy szigetpe­ron megépítését tervezzük. Tisztelettel: Hardi Emil osztáiyvez-ető Magyar Államvasutak Igazgatósága, Pécs Tisztelt Szerkesztőség! Március 22-én délután a fonyódi Delta étteremben vaníliakrémet rendeltünk. A krém romlott volt és büdös. Kérdésünkre, hogy friss-e, a pincér azt válaszolta: „Nem kóstoltam”. A pincér visszavitte a krémet, s• akkor a ki­szolgáló is fintorogva megállapította, hogy az tényleg bü­dös. Egy idős bácsit pedig arról igyekeztek meggyőzni, hogy a vaníliakrém aznap érkezett. Mi is eladóknak készülünk, naponta van dolgunk tej­színnel, és tudjuk, hogy az pár óra alatt nem romlik meg. Minden második héten a Deltában ebédelünk, ennek el­lenére „kiszúrnak” velünk. Ez nagyon bánt minket, hisz mi is annyit fizetünk, mint a felnőttek. Kérem, közöljék sorainkat, talán jobb belátásra térnek. Tisztelettel: Albinger Mária Bnzsáik, Bajcsy-Zsilinszky m. 51. r és még három aláírás Új orgonát állítottak föl mi fíí+itflüffl XXXIX. évfolyam, 80. szám 1983. április 6., szerda w \ Épül a legnagyobb kenyérgyár Berendezései: szocialista importból Kecskeméten ünnepélyesen átadták a Kodály Zoltán ének-zenei általános iskola és gimnázium új orgonáját. A hangszert a drezdai Jehm- lich-műhelyben tervezték és készítették el; fölállítása és szerelése négy hónapig tar­tott. A több mint százéves orgonaépítő-hagyományú Jehnrüich-cégnek ez az 1029. hangszere. Hazánkban eddig hármat építettek: Vácon, Szombathelyen és most Kecskeméten. A kecskeméti a maga nemében — mint hangversenyorgona — a leg­nagyobb az országban. Csak­nem háromezer sípjának ‘ megszólaltatását 39 regisz­terrel lehet szabályozni. Nem múlott el ez a hús­vét sem anélkül, hogy me­gyénkben ne történt volna baleset a közutakon. Szom-^ baton délután Pusztakovácsi belterületén a 38 éves Fellai Káröly kaposvári szerelő gépkocsival szabálytalanul előzött, s nekiütközött az előtte szabálytalanul ka-| nyaródó — Csernolovics ‘Jó­zsef rudabányai lakos vezet­te — gépkocsinak. Fellai uta­sa súlyosan megsérült. Aznap este Somogyvámoson a 30 éves Maros Lajos kőműves kisiparos személygépkocsi­jával a jobb oldali árokba hajtott, s ott fölborult. A vezető súlyos, utasa köny- nyebb sérülést szenvedett. Hétfőn délután Batéban Ferenczi Tibor József tanu­ló át akart szaladni az út­testen, s egy féktávolságon belül érkező gépkocsi el­ütötte. A fiú könnyebben megsérült. Este Böhönye és „Nagybajom között történt baleset: az 55 éves, kapós- mérői Bogdán Julianna it­tasan az úton egy gépkocsi elé tántorodott. Súlyos sé­rülést szenvedett. iNem sok­kal később ugyanott Tamás György nyugdíjas, gödreke- resztúri lakos egy gépkocsi­ból kiszállva nem nézett körül az úton, s egy sza­Hangképét Lehotka Gábor Liszt-díjas érdemes művész tervezte, aki április 18-án (hétfőn) este tartja majd első nyilvános hangverse­nyét az új orgonán. A Kecskemét főterén álló, szecessziós stílusú, műemlék jellegű épületben — ahol az új hangszer helyet kapott — Bartók Béla két alkalommal is «hangversenyezett a har­mincas években. Az épület hetvenéves, egykor a refor­mátus főgimnáziumé volt, s 1945 után is az oktatást szol­gálta. Felújítása tavaly feje­ződött be, s itt kapott he­lyet a Kodály Zoltánról el­nevezett ének-zenei általá­nos iskola és gimnázium. mélygépkocsi elé lépett. Sú­lyosan megsérült. Április elején megkezdőd­tek a Méta úti kenyérgyár technológiai szerelési mun­kái. Ha a hatalmas pékség elkészül, 88 tonnás napi ter­melésével az ország legna­gyobb ilyen üzeme lesz. Az 530 millió forintos beruhá­zás kivitelezői, a dunaújvá­rosi 26. számú Állami Épí­tőipari Vállalat szakemberei' az átadást a jövő év első negyedére tervezik. Az üzem három gyártóso­rán 48 tonna kenyeret, úgy­nevezett áruvonalán 256 ezer darab félkilós terméket, „kiflivonalán” 144 ezer, Megfogadott jótanácsok A húsvét előtt megjelenő újságok nem felejtették el megemlíteni: vigyázni kell a kínálással a vendégek foga­dásakor, a locsolás utáni — bár szertartásos — féldecik és egyéb, alkoholt tartalma­zó italok kitöltésekor. Ezek a tanácsok nem azért hang­zottak el, hogy az alkohol- fogyasztás .világranglistáján szerényebb helyet érjünk el (bár az is kívánatos volna), hanem mert ilyenkor hatvá­ny ozódik a kísértés, s a „csak egy pohárral, ez kész gyógyszer, nem fog ártani” tukmálásnak engedő személy gyakran a kijózanítóban vég­zi. S megdöbbentő, ha a gyermekek az áldozatok... Régebben ilyentájt gya­korta hallottunk hírt tra­gédiába forduló locsolásról. Érthető hát, ha most is kissé félve vettük föl a telefont, hogy érdeklődjünk a/kijóza­nító „ünnepi forgalmáról”. Nagy örömünkre azt a hírt kaptuk, hogy az italozásnak semmiféle kórházban végző­dő következménye nem volt. Ügy látszik, a sok felhí­vás, kérés — esetenként a jóindulatú figyelmeztetés — nem volt hiábavaló. S re­mélhetőleg azt is jelenti ez, hogy az ősi szokás mellett kialakul az újabb. S foko­zatosan csökken az alkohol- fogyasztás — mígnem nép­szokássá válik a szeszmen­tesség ... „zsemlevonalán” 131 ezer darab péksüteményt gyárta­nak majd naponta, azaz 16 óra alatt. Az üzembehelye­zés után jelentősen csökken a gyártási idő, s ezért javul a pékáruk minősége. A ke­nyér előállítási ideje 16—18 óráról 14—16 órára csökken. A zsemle és a kifli 18—19 óra helyett'12—13 óra alatt kerül majd a fogyasztókhoz. Az új egység alapvetően módosítja majd a fővárosi kenyérellátás szerkezetét, működése szükségessé teszi az elosztás körzeteinek át­rendezését is. A vegyes ter­mékeket gyártó kis- és kő- zépkapacitású pékségekben csökken, sőt egyes helyeken megszűnik a kenyérsütés; ott inkább a finom pékáru (lek­A siófoki Dél-balatoni Kulturális Központ és a vá­rosi KISZ-bizottság közös rendezvényének, az úgyneve­zett diákcentrumnak az a célja, hogy a tavaszi szünet­ben a középiskolás tanulók tartalmas, színvonalas szó­rakoztató programokon ve­gyenek részt Széles körű közvéleménykutatást tar­tottak az iskolákban, s a rendezvény tervét, a fiata­lok kívánságai alapján állí­tották össze. A szombaton kezdődött programsorozaton először az RH-pozitív együt­tes adott sikeres koncertet, tegnap Nagy Bandó András és Maksa Zoltán humoris­ták tartottak előadást. A ta­vaszi szünet napjaiban bridzstanítási órákat, sakk- szimultánt, filmvetítést (a Koncert című alkotást vetí­tik a többi között), s tánc­város, túrós, kakaós péksü­temények) készítésére spe­cializálódnak majd. Jelentős megtakarítást eredményez, hogy a gépkocsiknak a jö­vőben nem kell a városban üzemről üzemre „ingázniuk”, hanem egy helyről szállít­hatják az ái-ut a boltokba. A gyár berendezései szo­cialista importból származ­nak. A kenyér- és darab­áruvonal gépei, illetve a hozzájuk tartozó kemencék Lengyelországban készül­tek, a zsemle- és kiflifel­dolgozó vonal az NDK ter­méke, a hozzá tartozó ke­mence csehszlovák gyárt­mányú; a lisztellátó rend­szert, a kültéri silókat és a tésztakészítő berendezést az Élgép állította elő. házat tartanak. Esténként diszkó lesz. Dr. Bárdos Edit régész Somogy megyei ásatásokról tart színes előadást a fiata­loknak, lncze Domokos pol- beat-énekes önálló koncertet ad, Bródy János pedig Az utca másik oldalán című műsorával lép színpadra. Földes László Növekszik a csapat címmel önálló esten szerepel a Hobo Blues Band együttes közreműködésével, a siófoki Apáti János pedig dzsessztörténeti előadást és bemutatót tart a helybeli Volán dixiland-együttesseL Lesz karatébemutató, pla­kátrajzverseny és sok más1 érdekes, hasznos rendez­vény. Ezen a tavaszi szü­netben délután kettőtől este kilenc óráig vehet részt a Balaton-parti város középis-. kolás ifjúságai Tarifa SOROi ;te™äEe5^rääiii™5iiii Maradék — Gizi, ne ugrass en­gem! Nem hiszem el, hogy a nyakkendőmnek való anyag kétezer koronába .került. — Pedig így van. Leg­följebb még azt kell tud­nod, hogy ami megmarad a nyakkendő megvarrása után, abból csináltatok egy cuki kis kosztümöt... Párbeszéd Két huligán beszélget: — Téged miért nem le­het mostanában az utcán látni? — Az orvos öltött el; tériszonyban szenvedek. Ijedelem A professzor feSesége ijedten rohan be a térié dolgozósaotoá jába: — Rettenetes!... Pistike megitta a tintát. — Annyi baj legren, majd vésziek neki egy go­lyóstollat. .. Ügyvédnél Az ügyvédet kerek egyik ismerőse: — Tegnap azt mondta nekem valaki, hogy ne*n fogok vízszintesen meghal­ni . _ ön szerint ez becsü­letsértés? — Nem biztos. Leihet, hogy jövobelátás. Új inas A kisiparos inast véstr. föl. Az első napon behívja a szobájába, és azt mond­ja neki: — Hát Idehallgass! Reg­gel fél hétkor bejössz, és kásöpröd a műhelyt Fét nyolckor áthozol nekem a szomszédiból egy langyos kávét föllel, egy zsemlével, kilenckor elhozod az anya­gokat a kereskedésből, tíz­ig előkészíted a deszkákat tizenegykor gyalulsz, tizen­kettőig reszelsz, délután há­romig hordod az árut, ötig megpueolod az' autómat, s este nyolcig feldolgozod a restanciát. Megértetted? — Igenis. Csak egy kér­désem volna. — Na? — Ez egynapi munka vagy ötéves terv? Saloon Párbeszéd a vadnyugati saloonihan: — Joe, te gazember! SRt * nézel bele a kártyámba? — Kell is nek«n bei«- nézni a kártyádba! Haszen én, osztottam. Az MSZMP Somogy megy*) Bizottságának lapja« Főszerkesztés JÁVORI BÍLA F6®zerkesztő-h.: dr. Rercw Imr« Szerkesztőség: Kaposvár. Latinra Sándor u. 2. Postacím: Kaposváj Ff.; 31. 7401. telefon: U-518, 11-511. 11-515« Kiadja a Somogy me zve) LapktaM Vállalat. Kaposvár. La tí ne a Sándor a. L Tel.: n-516. Postacím: Kaposvár. Pl.: SÍ. fitt Felelős kiadó: Balaloza János. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hirlaokézbesitő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 34 Ft, negyedévm 1« FL fél évre 204 Ft* egy évre 406 FU Index: 25 96? ISSN 0133—0606 Készült a Somogy megyei Nvomdaioan Vállalat Kaposvári üzemében. Kaposvár. Mánia l. u. 1M. Felelő® vezető: Farka® Béla igazgató. Kéziratokat nem őrzftnlr meg, és nem adunk viasza. V. L Készülődés a szezonra Űj színfolttal gazdagodott Zalakaros. Készülve az idei ide­genforgalmi szezonra — építészetileg is érdekes — új pan­zió nyílt a kedvelt fürdőhelyen. A fogadó tizenöt vendég- dégnek nyújt teljes komfortú szállást. (MTI-fotó — Crika László fdv.) „PAPRIKÁS" A húsvét előtti nyüzsgésben a Zselic Áruházba igyekeztem, ami­kor megpillantot­tam. Egy kismotor ülésén, gyümöl­csösládában ku­porgott egymaga. Körülötte csim­paszkodó gyere­kek. Az „áru” gazdája egy tíz év körüli, kedves fi­úcska rögtön ne­kem kínálta, nem lévén a közelben megfelelőbb üz­letfél. Nem mon­dom, hogy prak­tikus énem is nem szólalt meg, ami­kor nézegettem. Remek nyúlpap- rikást lehetne be­lőle készíteni. De az ínyencet el­nyomta a termé­szet és állatszere­tő ember öröme, a városi emberben élő vágy, hogy élő, apró lények vegyék körül. A szűkre mére­tezett lakásokat ugyanis ellepik a virgonc fehér ege­rek, dundi tenge­rimalacok, nyug­talan pintyek, hangos kanárik, papagályok, hű­séges kutyák és macskák. Sokunk akarata és szán­déka ellenére a gyerekek csem­pészik be életünk­be őket. S hány példát tudunk, amikor a felnőtt gyerekek elhagy­ta otthonokban enyhítik az öre­gek magányát. Tehát tudva, hogy a kis tapsifüles megjelenése na­gyobb örömöt fog szerezni, mint bármekkora cso­koládéfigura, ha­zavittem. Az előszobában kiugrattam a rek­lámszatyorból. Ki­csi lányom tap­solt a boldogság­tól. „Paprikás” pedig — nem cá­folva rá Te- sánszky gyáva mesehősére, azon­nal eliszkolt a la­kás legsötétebb, elérhetetlennek látszó sarkába. S felborult a rend. Virágcsere­pek kopogtak a parkettán. — No megállj csak! Kapjalak el, ellátom a bajo­dat — ijesztgetem mérgesen. De ,szó- longatjvk becéz­getve is: — Gyere, nyusznyusz, nem bántunk... A heverő sar­kában, tízcentis mélyedésben la­pult. — Ebből már csak lábtörlő lesz — gondoltam — mire a szűk helyről ki tudjuk szabadítani. Napsugár na­gyon szívére véve a szökevény sor­sát, könnyezett. — Persze, hogy világgá megy; egyik nyuszi sem szereti, ha papri­kást akarnak csi­nálni belőle ... Fél óra múlva sikerült kiszaba­dítanunk a meg­szeppent jószágot. Amíg eltaka­rítottam a „va­dászat” nyomait a szőnyegről, lá­nyaim vigaszdíjat osztottak. A 8 fo­rintos ( ( ünnepi asztalra szánt) sa­látákon táncolt húsvéti ajándé­kom ... Valahogy mégsem tudtam igazán haragud­ni. Sőt! Eltűnőd­tem a nyusziélet múlandóságán. b. t. Baleseti krónika Ittas gyalogosok, figyelmetlen vezetők Diákcentrum Siófokon

Next

/
Oldalképek
Tartalom