Somogyi Néplap, 1983. április (39. évfolyam, 77-101. szám)
1983-04-24 / 96. szám
Szorgos MÉH csapat Szekértábor hulladékgyűjtőkkel Visszavonuló A Garzé-tfosszié — Mennyi az idő? — kérdezi az ősz, borostás öreg. A pénztárnál öten állunk, neki — ki tudja, miért — sietős. A veje, barna fiatal férfi hatezer forintot kap az ablakon át. Amikor a szürke lovakhoz, a szekerekhez mennek, már nem olyan közlékeny. Pedig csak azt kérdeztem: honnan ez a sok vashulladék. Szeme villan, piros sálján igazít egyet, a szivarcsonkot beszéd közben is szájában tartja. A fiatal tapasztalatlan, és szóba áll velem. Megtudom tőle, hogy a környező falvakban két szekér vasat szedtek össze egy hét alatt. Aztán észbe kap, fölugrik társai mellé, még odaszól: aztán meg ne Írja, mert nem adnak több vasat a parasztok...” — s porzik az út utánuk. A káposvári MÉH-telepen járok. A portás — nehéz léptű ember — nem hajlandó elárulni a nevét. A bejárat mellett egy virágzó koronájú, fiatal hárs is fekszik. Erről így dohog: — Csőrepedés volt, a városgazdálkodástól jöttek a szerelők. Útban lehetett, de amikor temették vissza a gödröt, betehették volna. Még él a fa ... Gondolom, szólni kellene pár embernek, mert a szerelők csak a következő csőtöréskor jönnek. Csendélet figye>meztetéssel — Miért hívják MÉH- nek? — néz csodálkozva a telep egyik munkása. — Talán mert,- mint a szorgos méh, összegyűjtünk mindent. A telep gyomrában kiszolgált, sárga úthenger várja sorsát. Kopott kerekeit terpeszti egy szuroktól ragyás aszfaltozó-utánfutó. Fölismerhetetlen géproncsok, madárfészkes karosszériák ... 'Némelyik még raktárnak is jó. Nagy tartályban törött gyöngyös üvegek, pótkocsiról zuhanhattak az árokba. Aztán ósszepréselt papírbálák: színes újságok. Nők Lapja, Családi Lap, számítógépes programozáshoz készült (tiszta, felhasználatlan !) papírkötegek, mindenféle kiadvány és spárgával összekötözött Somogyi Néplapok. Egy bála másfél köbméter. Kisebb hegynyi van itt belőlük. A Barkas beáll a raktárba, tarka csomagokat raknak a hátuljába. Huszonöt kilós textilbálák. Szemrevalók, színesek: harisnyák, kabátok, kendők, pulóverek csíkokba préselve. A színesfémraktár ajtaja Nehézkesen feltápászkodott a földről, a térdéről, hosszú klottgatyájáról leverte a rátapadt homokot, aztán kilépett az udvarra. Magasszárú cipőben, klott- gatyában és ingben végigmasírozott az udvaron. — Támadás szemből! Célzást igazíts! — vezényelt a láthatatlan katonáinak, miközben elsétált a kertkapuig, majd Neviczkyéktől alig pár lépésre visszafordult és megállt. Hallgatózott, aztán újra ismételte a vezényszavakat. — Az eltévedt tankot hallja — magyarázta meg Lili apja különös viselkedését. Neviczky is a fölerősödő hang ifrányába fordult. A Lili apja teljesen megzavarta, mert nem tudta eldönteni, hogy honnan szármázik ez a dübörgés, milyen gépektől. Lehetséges lenne kitárva, a felirat fehéren folyik rajta: „Ha szerelni akar, szerszámot hozzon magával!” A kis műhely falán színes fotók, leginkább szép nők kevés textilben. Körben ládák a csillogó vörös- és sárgaréznek. — Még Zalából is ide hozzák a színesfémet — mondja a raktáros. — Itt osztályozzuk, előkészítjük az anyagokat. Nézzük az Agroker Ifáját; akkumlátorokat pakolnak le a platóról. — Ejnye, kinn hagytam a kalapácsot! Ha * rádobálják, kereshetem... Amit lát a szem Patkók, csapágyak, fémdobozok, abroncsok, motorházak — felsorolhatatlan mennyiségű vashulladékdomb. Közöttük „utcák” vezetnek. A terület egyik oldalán drót-, a másikon a Kapos folyó a kerítés. „Függő teher alatt tartózkodni tilos!" — hajtogatja a daru ajtaját a szél. Rogy- gyant gémjét acélkupacba fúrja. Mellette egy szürke öltönyös bácsi áll. — Nem lehet megmondani, hogy mit keres az ember; mikor mit talál. Olyan, mint a vasbolt. Amit keresek, azt nem * találom. Jövök sűrűn, mindig kell valami. Most öntöttvas kályhába kellene ajtóbetét, a boltban csak ajtóstul adják Köpcös férfi megfontolt alapossággal rozoga biciklit vizsgálgat. „Menetes, nem jó” mondja maga elé, és csoszog tovább a hulladékutcákban. Rozoga szekérről káromkodással hullanak a vasak. Ketten vannak, megizzadnak még a szélben is. „Vigyázz egy kicsit pajtás, légy szíves!” Odébblépek. A dióbarna ló felhorkan, megkönnyebbülten zörög el a szekér. Farmerruhás fiú hajol a Lada csomagtartójába. Csodarabokat dobál egy halomra. Pengve pattannak a rudak. Svájcisapkás, kék munkaruhás férfi csatornavasra fűzi a fogaskerekeket. És leguggol egy nagy, ormótlan motor mellé; az ékszíjakat tornáztatja. — Mit keresnek? — kérdezem a lobogó ősz hajú férfit. — Amit lát a szem. Dinamikusan járkál társával tovább. Elcsípek egy vaskupacon átröpülő mondatot: — Angyalom, most már ismerjük egymást; ha van, majd szólok... — beszélget két férfival egy harmadik. Az utóbbi otthonosan mozog hogy eltévedt egy tank? Vagy csak egyszerűen tao- lond az öreg ezredes; mert Neviczky emlékezett Lili szavaira, hogy az ő apja ezredes volt a háborúban. Libus, a szaxofonos is, az ő példaképe, akinek az ismeretségére olyan büszke, az is csak nevetett, amikor az eltévedt tankról kérdezte. Inkább a Vak Légióssal viccelődött. Lehetséges, hogy itt gyakorlatozik a Tiszán, vagy a Szamoson az a lánctalpas ördögi masina, itt riogatja az embereket? — És ez így megy minden éjjel — legyintett Lili a vezényszavakat pattogó öregre. Neviczky hirtelen elhatározással maga mellé húzta a kerékpárját, és eldöntötte, togy amilyen gyorsan csak „ud, hazarohan. Először az Állomásra hajt, hogy a zseblámpát meg a biciklit visz- szaadhassa a barátjának. Majd — mert oly régen tervezték már — zsákot vesznek magukhoz, és a szoma dombok között, ruházató* megbarnította a rozsda. Akinek megéri, s akinek nem Az irodában rengeteg virág, kellemes a környezet, a falon egy magyar mester reprodukciója lóg. Várom a telepvezetőt, aki a húskombinát KISZ-eseivel tárgyal, a vashulladék-akcióról. Így kezdi Eg érszegi Imre: — Melléktermék és Hulladékhasznosító Vállalat, innen a MÉH. Mi a négy megyét összefogó dél-dunántúlihoz tartozunk. A legnagyobb a pécsi telephely, utána következik a kaposvári. Van még tizennyolc. Tavaly hatvanötmillió forintot forgalmaztunk. Vasból 8490 tonnát, papírból 2000, fémből 880, textilből 50 tonnát gyűjtöttünk össze. Feladatunk kettős: a környezet védelme és a nyersanyag-ínséges időkben az alapanyagok gyűjtése. A vállalatoknak sokkal kifizetődőbb volna, ha válogatva és elkülönítve szállítanák a vashulladékot (a lakosság képes rá). Tonnánként még 300 forint fu- yartérítést is fizetünk a té- eszeknek, ha darabolva idehozzák a kiselejtezett gépeket. 1979-ben — munkavédelmi problémák miatt — fölfüggesztették a telep működését. A telepvezető — halk szavú ember — körbe vezet. Világos, szép irodák: tiszta, fekete-fehér öltözők, melegvizes fürdő, fény lenek a csapok. Tágas ebédlő, a falakon híres festők poszterei. Terített asztalok ... Alaposan megváltoztak a munka- körülmények. széd falu határából disznótököt lopnak. — Kellene egy kis liszt, pár tojás, meg ami van, bármilyen tészta, tarhonya .. . — vetette oda csak úgy mellékesen Lili, még mindig az udvaron kerengő apját bámulva, aztán lassan az induló fiú után lépett. Pongyolája övével játszott, amikor a fiú a kerítéshez támasztotta a biciklijét. Ügy állt meg mellette, mintha felkínálná magát, hogy ölelje csak át nyugodtan. A fiú átkapta, Lili hagyta hadd szorítsa csak magához, hagyta, hogy a derekánál gyűrö- gesse a pongyolát, hogy alá- nyuljon a ruhájának, hogy megérintse a bőrét. Most már ezzel is megelégedett, nem akart már Lili szobájába menni. Olyan ez, mintha már tényleg azt csinálnák, az ujjai már elől csúszkáltak a combok tövénél, ott ahol azt a puhaságot érezte a múltkor. Lili lustán mozgatta a csípőjét, egyre jobban hozzátapadt a Ügy hittem: megható eseményről adhatok hírt lapunk március 20-i számában, a 4. oldalon, a „Segítettek emberségből” című írásban. A 48 éves, rinyaújlaki rokkant- nyugdíjas, Garzó János azonban — kiderült — engem is rászedett történeteivel. Riportalanyom magnetofont kért és kapott a Rávisz- tól — hogy betegen is elfoglaltságot találjon, nyelveket tanulhasson. Ám cikkem megjelenése után csakhamar kiderült: az ajándékozás té^ nyéa kívül jóformán semmi sem igaz abból, amit elmondott. Elsőként az egyik fia jelentkezett (aki az apja állítása szerint semmivel sem segíti). A barcsi Garzó József cáfolja azt, hogy 1976. március 27-én Garzó Jánosra rá- dőit egy bontásra váró épület fala. Az apa így mondta el: „Ha a feleségem egy méterrel odébb áll, akkor őt is maga alá temeti a törmelék.” Fia ezt írta: „Apám édesanyámmal felment a téglagyár padlásterébe. Egy erős szél a tetőszerkezetet elborította, és az rádőlt édesanyámra, aki a helyszínen szörnyethalt. Apámnak az ijedtségen kívül más baja nem esett. Apám 1976 októberében újból megházasodott. Akkor én 16, az öcsém Az igényekhez képest — a szezon rövid időtartama miatt — főidényben kevés a kedvezményes üdülőjegy. Nyáron többszörös a túljelentkezés, a dolgozók nagy része akkor szeretne üdülni. Viszont a főszezonban csak hat üdülési csoportot lehet fiúhoz, hagyta hogy tapogassa, simogassa csak, közben átölelte a nyakát. — Ha megcsókolsz — suttogta a fiú —, hozok lisztet is meg tarhonyát is . . . Lili megkereste a fiú száját, nyel vével végigsimította, megpróbálta felnyitni az ajkát, de nem sikerült. — Mi van? — méltatlankodott, de aztán csak sikerült áttolnia nyelvét a fiú fogai közt, aki hagyta. Nem is sejtette, mit is kellene most csinálnia. Egészen apró és meleg volt a no nyelve. Egy idő múlva elhúzódott tőle a lány, az udvart bámulta; az apja még mindig ott ténfergett, már csak gépiesen lépegetett, már nem kiabálta a vezényszavakat, igaz, abbamaradt a messziről jött dübörgés. — Nem tudom rávenni, hogy elmenjünk innen — suttogta Lili, és visszafordult a kiskapuhoz. Neviczky csak most fogta fel igazán, hogy mi is történt vele: amiről csak éjszakánként, a meszes fal felé fordulva álmodozott, meg amiről annyit beszélgettek a többi fiúval, megtörtént: a szájában ott érzi Lili nedves ajkának nyomát, s eddig soha nem tapasztalt kábulat zsibbasztotta el. (Folytatjuk.) 15 éves volt. Mindkettőnket elüldözött a háztól, mert az italnak nem tudott ellenállni. Az ujjait se fűrészelte volna le, ha nem a szesz lett volna a főszereplő ... A Garzó-ügyben ezután újabb küldeményeket kaptunk. A következő két levél névtelenül érkezett, de mindegyik alátámasztja a fiú állítását. A negyedik levél feladója Marton Lajos, a csoko- nyavisontai községi pártvezetőség titkára volt, aki ugyancsak írásom, azaz a történet megalapozottságát és pontatlanságát bizonyította. E levél alapján indultam újra Csokonyavisontára. A pártvezetőség titkára vaskos dossziét tett elém. — Rokkant-e Garzó János? — Valóban százszázalékos rokkant, de nem a felesége halálát okozó baleset miatt. — Önök azt állítják, hogy nem szorul segítségre. — Ügy van. 3138 forint rokkantsági nyugdíjat kap, feleségének 3412 forint volt a tavalyi átlagkeresete. Egy kiskorú gyermekről kell gondoskodniuk területünkön sok család él kisebb jövedelemből ... Hogyan is írta Garzó legidősebb fia? t.Egy olyan ember, mirtt az én apám, ha valahová befogadnák, kereshetne magának nyugdíjkiegészíszervezni. A SZOT az évi négyszázezres létszámnak mindössze 40 százalékát, 169 ezer személyt tud üdültetni ebben az időszakban. A fele felnőtt, a többi gyermek és szakmunkástanuló. Minden igényt a főszezonon kívül sem lehet kielégíteni. Az elő- és utóidényben azonban még több igénylő kaphatna kedvezményes beutalót, ha a vállalati üdültetés lehetőségeit jobban kihasználnák. Lényeges a különbség a SZOT- és a vállalati, üzemi, hivatali, intézményi időszakos üdülők nyit- vatartása között. A SZOT időszakos üdülői általában 130—140 napig üzemelnek, a vállalati üdülők csak 90—100 napig, tehát változtatni kellene az időhatárokon. Milyen mód kínálkozik az idény meghosszabbítására? A vállalati üdülők nagyobb számban üdültethetnének az elő- és utószezonban nyugdíjasokat — a főszezoninál kedvezményesebben —, valamint fiatalokat. Az is megoldást jelentene, ha májusban és szeptemberben a nem iskoláskorú gyermekes családok kapnának beutalót, így a vakáció idején a főszezon olyan családos beutaltaké lehetne, akiknek nagyobb a gyermeke. Ésszerű lenne, ha a vállalati óvodák szünetét májusra vagy szeptemberre ütemeznék. Ezen időszakokban a vállalati üdülőkbe felnőttek helyett — a személyzettel együtt — leköltözne az egész óvoda. Megfigyelhető, hogy tést”. Garzó János ugyanis nem mozgásképtelen rokkant. Ha az volna, aligha kerékpározhatna. Csakhogy Garzó Jánosnak nem áll szándékában dolgozni. Arra hivatkozik, hogy ágyhoz van kötve. Pereskedik, és leveleket ír mindenfelé. Budapestről villanyírógépet kapott, most sztereó-magnetofont. A termelőszövetkezet szocialista brigádjával kifestette a lakását. Korábban is kért különböző ajándékokat: a Videotontól televíziót, a Honvédelmi Minisztériumtól autót. Ezeket — a környezettanulmány után — nem kapta meg. A falu felzúdult ellene. Mert tudják, hogy ha rászorul valaki, az számíthat a közösségek segítségére, de azt nem tűrik, hogy a lehetőségekkel bárki is visszaéljen. A hiszékenység sok kárt és bonyodalmat okozhat. Jómagam is megkaptam érte a inagamét... Egy „apróság” még ide kívánkozik: Garzó János nem sokat törődik környezetének véleményével. Március 30-án kelt levélben újabb kéréssel állt elő, ezúttal a Kaposvill nagyatádi szervizénél. Most már csak az a kérdés, hogy még meddig teheti büntetlenül. Nagy Jenő a vállalatok mind nagyobb része szervez külföldi csereüdülést és többnyire csak a nyári hónapokban fogadják cseretársaikat. Pedig a partnerek jó néhány csoportja szívesen jönne tavasszal vagy kora ősszel is. Az éves üzemelésű üdülők kihasználtságának javítására is mód nyílik. Néhány jól fölszerelt gyógyhelyen vagy hegyvidéken levő téliesített vállalati üdülőben csak a főszezonban van telt ház. Az elő- és utóidényben tanfolyamok, edzőtáborok rendezésével igyekeznek megtölteni az üdülőt. Mégis csak ritkán ajánlják föl más vállalatoknak a beutalókat önköltséges értékesítésre vagy cserére. Pedig ez anyagilag is kifizetődő lenne. Az üzemeltetési költségek emelkedése a jövőben arra kényszeríti a vállalatokat, hogy az eddiginél hatékonyabban gazdálkodjanak üdülőikkel; működjenek együtt többek között árubeszerzésben, étkeztetésben, továbbá kulturális és sport- programok közös rendezésében is. A vállalati üdültetés néhány kihasználatlan lehetőségét vettük számba. Ha az alapszervezetekben az utóbbi évek foglaltságát részletesen elemzik, biztosak vagyunk abban, hogy felszínre jöhetnek a tartalékok. Bányai János, a SZOT üdüi.'si ás í,. anatóriumi főigazgatóságának osztályvezetője A DÉL-SOMOGYI ÁLLAMI GAZDASÁG lábodi húsüzeme azonnali belépéssel keres húsipari szak-, betanított és segédmunkásokat Fizetés teljesítmény aiapján. Jelentkezés a Dél-somogyi ÁG lábodi iparkerület kerületi igazgatójánál vagy a húsipari üzemegység vezetőjénél személyesen. (80626) A HÍRADÁSTECHNIKAI SZÖVETKEZET boglárleiiei telepén fölvesz kezdő villamosmérnököket üzemmérnököket bemérő munkakörbe. Egyedülállók részére szállást biztosítunk. Jelentkezés Boglárlelle, Sallai u. 5. sz. alatt a munkaügyi előadónál hétfőtől csütörtökig 6—16 óráig. (66176) Kőszegi Lajos JÓI -Let 3 gyapjú. A Komárom megyei Kocs termelőszövetkezetében 3700 juhot nevelnek, elsősorban a gyapjú miatt. A tartásukból és a nyírásból származó jövedelem az idén is jelentős bevételt hozott a közös gazdaságnak. (MTI-fotó — Jusztin Tibor felv.) BALÁZS JÓZSEF « tsánciikolu Hogyan üdülhetnének többen?
