Somogyi Néplap, 1983. április (39. évfolyam, 77-101. szám)
1983-04-20 / 92. szám
Edzőtovábbképzés — edzők nélkül 25 év után ismét világversenyt rendez birkózásban Budapest Kedden reggel 18 nemzet 111 versenyzője lépett az ultramodern, elektromos kivezérlésű, a testsúlyt automata módon mutató hódmezővásárhelyi mérlegekre és húzta ki sorsolási számait. A délelőtt folyamán hat kategória mutatkozott be, valamennyiben magyar indulóval. A mérleg kedvező, öt győzelem mellett mindössze Fehér kapott ki, de ez érzékeny vereség. A magyarok jegyzőkönyve: 57 kg: Szalontai Imre—So- rov (jugoszláv) technikai tus- győzelem, 4:58 perc. 62 kg: Orbán József— Herbster (nyugatnémet) 6:0. 68 kg: Szalontai Zoltán— R. Neyer (svájci) 10:5. 74 kg: Fehér—P. Rauhala (finn) technikai tusvereség, 4:48 p. 82 kg: Nagy Lajos—Ciota (lengyel) 8:3. 90 kg: Kiss István—Kucir- ko (csehszlovák) 3:1. Hétfőn újabb továbbképzést rendezett a SLASZ edzőbizottsága a területi bajnokságban és a megyei elsőosztályban működő labdarúgó edzőknek. Az előadó ezúttal Cziflíer János, az MLSZ serdülő válogatottjainak edzője volt. Illetékesebbtől aligha hallhattak volna edzőink a labdarúgó tehetségek kiválasztásának módszereiről. Czigler hosszú évekig dolgozott a KSI-nél, ahol alkalma volt a legkorszerűbb módszereket alkalmazni. Szó esett e tevékenység szakmai kérdéseiről Ismertette a legfejlettebb hazai klubok gyakorlatát. Jelenleg világszerte egyik központi probléma a' sportban a kiválasztás. A fiatalság a sportpályákra nem tódul úgy, mint néhány évtizeddel ezelőtt. Ezért is kell jobban ügyelni arra, hogy a legtehetségesebbek ne kallódjanak eL Tudományos igényű, biztos módszer azonban jelenleg nem áll rendelkezésre. Kétségtelen, hogy vannak mutatók, amelyek már eligazítanak a kiválasztásban, bár vannak buktatók is. A tehetség nem minden korban mutatkozik meg egyformán, éppen ezért különbséget keil tenni az életkor és a biológiai érettség között. De maga a tehetség is csak lehetőség arra, hogy valakiből egy adott sportágban jó sportoló legyen. A korszerű edzésmunka, a külső feltételek és a kellő motiváltság olyan tényezők, Asztalitenisz NB II amelyek összhatása határozza meg az eredmenvességet. Külön is szó esett a játéktudásról a mozgás jegyek fl- gyeiemmbeveteléről, az anatómiai és a pszichikai tulajdonságokról, valamint a fizikai képessegekről. Érdekes megállapítás — amely számos sportágban nem érvényes —, hogy kifejezetten ideális alkat a labdarúgásban nincs. E szabály alól kivétel talán csak a kapus posztja. Ezzel kapcsolatban éppen egy volt kaposvári testnevelő, Farmosi István végzett országos felmérést. Csak jellemzőül: a testmagasság Magyarországon 168—188 centiméter között van, míg a testsúly 57—87 kg között mozog. A kapusok magasságát külön mérte, az ideálisnak tekinthető átlag 185,2 centiméter. Czigler János előadásának második részében a fontos tevékenység szervezeti formáiról beszélt. Ismét csak azt írhatjuk: Nem minden egyesület tartja fontosnak, hogy edzőit el- küldje egy ilyen továbbképzésre. Csurgót és a Kapos- gép VL-t három edző képviselte, másik hat egyesület két edzője is megjelent. Érthetetlen, hogy vannak csapatok, amelyek edzői még egyetlen előadáson sem vettek részt az idén. De ez már a SLASZ illetékes bizottságának a dolga. Jutási Róbert Siófoki bravúr Ajkán Az NB Il-es kézilabdabajnokság hétvégi fordulójában a Siófoki Bányász férfi csapata a bajnokság egyik esélyeséhez, az Ajkai Alumínium SE-hez látogatott, s óriási meglepetésre idegenben is kétvállra fektette a hazaiakat. Siófoki Bányász—Ajkai Alumínium 26:24 (12:13) Siófok: Juhász — Pintér, Komor, Kulimár, Fodor, Szappanos, Kiss. Csere: Kovács, Papp, Schuck, Krasz- nai, Czelényi. Edző: Gerbe ly Ferenc. Nagy küzdelemben az első félidőben egy góllal még a hazaiak vezettek. A Siófok különösen szünet után rohamozott ellenállhatatlanul, és nyert megérdemelten. Góllövők: Szappanos 7, Komor 6, Pintér 4, Kulimár, Kiss, Krasznai 3—3. Jók: Juhász, Kulimár, Fodor. A Nagyatádi VSE újonc csapata is megkezdte a küzdelmeket. Az első fordulóban Sárszentmihályon 32:24 arányban vereséget szenvedtek. A hét végén hazai pályán is bemutatkoztak: H. Katona SE—Nagyatádi VSE 18:17 (10:10) Nagyatád: Papp—Lendvai, Végh, Mód, Jüngling, Kara- fa, Balaskó. Csere: Kunecz, Huros, Takács, Varga, Béli. Mintegy háromszáz néző előtt új, korszerű pályán játszotta első hazai NB Il-es mérkőzését a somogyi együttes. A befejezés előtti percekben, egygólos vezetésnél az Atád büntetőt hibázott. Idegessé vált a hangulat, s ez a végén a két bajnoki pontba került. Kosárlabda NB II SÁÉV SC—Paksi Atomerőmű 105:70 (5:42) SAÉV: Gosztonyi (4), Szabó G. (12), Monok (33), Ma— Három szakosztállyal alakult meg a megye legújabb sportegyesülete, a Somogy megyei Tanép SE. A hétfői közgyűlésen dr. Jáger Lajost, a Tanép gazdasági igazgatóhelyettesét választották elnöknek. Az egyesület működési területe az egész megyére kiterjed, és elsősorban a karate, az asztalitenisz és a természetjárás sportágaknak igyekeznek népszerűséget szerezni. gyarfi (15), Gálosi (11). Csere: Déri, Simon, Bodor, Czimbalek (8), Szabó T. (22). Edző: Simon Károly. Pakson sem okozott gondot a SÁÉV együttesének a két bajnoki pont megszerzése. A somogyi csapat köny- nyelműen kezdett, bár az eredményen ez nem mutatkozott meg. Kiváló védő- és támadójátékával Monok Tibor emelkedett a mezőny fölé. Rajta kívüli még Szabó T. jó dobóteljesítménye érdemel dicséretet A papírforma szerint Jelenet a Kaposplast mérkőzéséről A papírformának megfelelő eredmények születtek az asztalitenisz NB II befejező fordulójában. Mindkét somogyi csapat hazai környezetben búcsúzott a bajnoki idénytől. A K. Rákóczi — már az élvonalba számító — férfi együttese magabiztossággal győzte le a bronzérmes Budapesti Ikarust. A Kaposplast női csapata a tavaly még NB I-es Pécsi Spartacust fogadta, s a vártnál könnyebben hajtott fejet a nagyobb tudás előtt. A két utolsó mérkőzés eredménye egyik kaposvári csapat végső helyezését sem befolyásolta. A Rákóczi aranyérmes lett, a Kaposplast pedig a negyedik helyen végzett. K. Rákóczi—Ikarus 20:5 Gy.: Milos, Hayden 5—5, Varga, Szabados 4—4, ifj. Balázs M. 2. A találkozó érdekessége az volt, hogy a 15 éves Balázs Miklós két győzelemmel hálálta meg edzője bizalmát. A csapatban most egyszerre négy saját nevelésű fiatal szerepelt, s eredményesen bizonyították felkészültségüket. Pécsi Spartacus—Kaposplast 11:5 FÉMNYOMBSI Somogy megyei Tanácsi Magas- és Mélyépítő Vállalat azonnal munkát vállal FÖLVESZ A SIÓ IPARI SZÖVETKEZET. kaposvári lakással Részletes tájékoztatást ad Jakab Ferenc műszaki oszt vez., Siófok, BPL 609 típnsú betonszivattyú-kezelői vizsgával, F IV. kategóriájú vezetői engedéllyel rendelkező Fő u. 256. sz. alatt. Telefon: 11-469 gépkocsivezetőt Jelentkezés a vállalat Cseri úti telepén, szállítási (80623) osztály. (222229) Gy.: Gazdag 3, LÁmbek, Németh. Meglepően jól kezdett a kaposvári csapat, s már 3:1- re vezetett, amikor a játékosok megijedtek a lehetőségtől. NB lll-as mérkőzés: Sásd—Somogy sárd 1:1 Gy.: Hahn 3, Puska, Nagy 2—2, Teleki. Szoros mérkőzésen, idegenben szerzett pontot a somogyi együttes. A döntetlen igazságos. HÍREK A nap 5.48 órakor kél, 8 19.38 órakor nyugszik; a hold 10.08 órakor kél, s 1.39 órakor nyugszik. A várható időjárás: Dél fenn Átmenetileg megnöveksrtk a MM> tét, szórványos eső, zápor valószínű. A gyakran megerősödő déli, délnyugati t*él helyenként viharossá válik. A felmelegedés lassan tovább fokozódik. A legmagasabb nappali hőmérséklet m 1« és 23 fok közö.t alakul. Április 20 SZERDA Tivadar * — Jiri Kubka. a Nemzetközi Ujságiró&zer vezet főtitkára április 18—19-én megbeszéléseket folytatott Budapesten a Magyar Újságírók Országos Szövetségének vezetőivel. Áttekintették a nemzetközi újságírószervezet és a magyar ujságiraszövet- ség együttműködését, a fejlődő országok újsági róképzé- sének segítését, valamint az időszerű nemzetközi kérdéseket, s az azokból adódó újságírói feladatokat. — A Tinctoris régizene együttes és Spindler Béla lesz vendége holnap a Volán 13. sz. Vállalat Irodalmi klubjának. Az előadás háromnegyed ötkor a Volán művelődési központjában kezdődik. — AJÁNDÉKOT KÜLDÖTT a Kaposvári Húskombinát Szalma István KISZ- szervezete a Somogyi Néplap cikkéből megismert böhö- nyei kislánynak, aki tolószékhez kötve képeslapokat rajzol. A fiatalok filctollakat, rajzlapokat vásároltak neki. — A pályakezdő fiatal agrárszakemberek napját ma tartják Ropolyban. Az utóbbi egy évben minden korábbinál több, 75 felsőfokú végzettségű fiatal került a megye gazdaságaiba. Őket látják vendégül a már hagyományos fórumon. — Készülnek a főidényre a zalakarosi gyógyüdülőn. Új kabinsort állítanak fel és két újabb teniszpálya is elkészül a szezonkezdésre. Mind a kettő műanyag „gyepet” kap és nemzetközi mérkőzésre is alkalmas lesz. — író—olvasó találkozó lesz holnap este hatkor a siófoki Városi Könyvtárban. A Legendárium és más népszerű művek írója, Beremé- nyi Géza találkozik az olvasókkal. Gépkocsiátvételi sorszámok Trabant Hyo. Um. (Bp.) 534 Trabant Hyc. Combi (43p.) 25 Trabant Lim. (Bp.) 14 61« Trabant Lim. (Debr.) 11 241 Trabant Lim. (Győr) 15 393 Trabant Combi Spec. (Bp.) 7 143 Trabant Combi Spec. (Győr) 3 406 Wartburg Lim. (Bp.) 8 134 Wairtburg Lim. (Győr) 5 002 Wartburg de Luxe (Bp.) 11 224 Wartburg de Luxe (Győr) 6 132 Wartburg Lim. tt. (Bp.) 1 362 Wartburg de Luxe tt. (Bp.) 2 110 Wartburg Tourist (Bp.) 4 171 Wartburg Tourist (Győr) 1 612 Skoda 105 (Bp.) í 710 Skoda 105 (Debr.) 5 259 Skoda 105 (Győr) 5 742 Skoda 120 (Bp.) 12 811 Skoda 130 (Debr.) 7 877 Skoda 12o (Győr) 9 183 Skoda 120 GLS (Bp.. 304 Lada 120© (Bp.) 21 578 Lada 120© (Debr.) 13 549 Lada 120© (Győr) « 970 Lada 1300 (Bp.) 9 845 Lada 1300 (Debr.) 5 932 Lada 1300 (Győr) 2 187 Lada 15©0 (Bp.) -8 742 Lada 1500 (Debr.) 5 960 Lada 150© (Győr) 2 545 Lada Combi (Bp.) 4 664 Lada Combi (Debr4 2 425 Moszkvics (Bp.) 12 052 Polski Fiat 126 (Bp.) 16 05« Polski Fiat 126 (Győr) 4 432 Polski Fiat 15©0 (Bp.) 3 532 Dácia (Bp.) 12 194 Dácia (Debrecen) 5 562 Zastava 110 GTL (Bp.) l 287 Szerkesztőségi ügyelet este 8-ig Telefon: * 11-510 Köcsögavató, a mezőgazdasági főiskolán Holnap este hétkor vidám találkozót tartanak a végzős hallgatók, a főiskola ebédlőjében. Verseghy Ferenc kaposvári népi iparművész áltál készített, itallal teli köcsöggel búcsúznak az intézménytől. — Találkozás a természettel címmel szép kiállítású ismertetőt adott ki az Országos Idegenforgalmi Hivatal megbízásából az Idegenforgalmi Propaganda és Kiadó Vállalat: A színes fotókkal gazdagon illusztrált füzet bemutatja a barcsi ósboró- kást és a zselicségi tájvédelmi körzetet is. — A libanoni főváros ismét magyar vonatkozású művészeti esemény színhelye hétfőtől a hónap végéig 21 mai magyar festő alkotásait lathatja és vásárolhatja meg a bejrúti közönség. Néhány hete Örkény István Tóték című színművét, mutatták be. — Életmentő emlékéremmel tüntették ki Geyerhosz József és Harrer Gábor tak- sonyi lakosokat, akik az idén február 20-án a soroksári Duna mellékágának jeges vizéből kimentettek egy fuldokló férfit. A Minisztertanács által adományozott kitüntetést a Pest megyei Tanács székhazában adták át az életmentőknek. — Hangversenyeket az idén — kétéves szünet után — ismét tartanak az aggteleki cseppkőbarlangban. Az első előadásra a — P. Mobil együttes koncertjére — április 30-án kerül sör. A felújított, korszerűsített földalatti koncertteremben, egyszerre mintegy ezren hallgathatják a korábbinál kényelmesebben a muzsikát. — Új termékként „parasztreggeli” gyártását kezdték meg a miskolci hűtőházban. A saját receptúra alapján összeállított termék lábasban megsütve kiadós és ízletes egytálétel, amelyet a kirándulók szabadban is elkészíthetnek. — A kaposvári Krénusx általános iskola csapata lett az első a Killián ifjúsági házban rendezett általános iskolák elsősegélynyújtó versenyén. A nyolcvan versengő úttörő közül ők képviselhetik Kaposvárt, május 9-én a megyei döntőn. — A Siófoki Városi Tanács V. B. értesíti a lakosságot, hogy Siófok településcsoport általános rendezési terve elkészült. Az általános rendezési terv közszemlére téve megtekinthető a Siófoki Városi Tanács kiállító- termében (Siófok, Fő u. 300.), de. 10—12 óráig, du. 12—16 óráig. (66273) — Az áramszolgáltató vállalat értesíti Kaposvár lakosságát és közületeit, hogy 1983. április 20—21-én reggel 7-től 1« óráig a Fácánosi úton, a Lenin utcában az Arany J. utcától a 46- as ifjúság utcáig, a Hunyadi J. utcában a Hegyi utcától a inas ifjúság utcáig, a Hegyi utcában a Hunyadi J. utcától a IMmitrov utcáig, valamint az Arany J. utcában a Hunyadi J. utcától a Temesvári utcáig áramszünet lesz. (22223D Szabadfogású birkózó EB Öt magyar győzelem Szabadfogású birkózó Furópa-bajnokság Budapesteil. A képen: Orbán nyert a nyugatnémet Herbster ellen