Somogyi Néplap, 1983. január (39. évfolyam, 1-25. szám)
1983-01-08 / 6. szám
Kelemen Lajos MESEMEZÖ És lejöttek a barmok néhanap a völgybe; legelt, állt kicsit a fűben négy tehén, s beszélt a mennyet öblögető patak: csupacsel locsogásából a balgaság hangja tódult elő, hagy e tucat vidéki belvilág békéje egy fűszál hegyén elegyensúlyozhat, míg bóbiskolva várom, hogy álmom megmagvasul s lehet valamire jó; most minden, ami számít, másfelé mutat, szellőtől cidriznek cukros zöldjei, t szakad tovább a táj; állök a biológia mezőkre osztott rossz anyagán; dőlvén egy rekettye kezemre csap, mint szívemre a megromlás: erdős nyugalmam komoly értelmű korából szál sem maradt. Megnyílt a fiatalok fotóművészeti stúdiójának lt. kiállítása a Nem »éti Galériában Képünkön: I^engyej Gábor egyik fotója Üj könyvek Aforizmák, szállóigék Gábor György 1958-ban először, majd azután többször megjelent összeállítása (Gondolatok: könyve) óta neon jelent meg • nálunk afo- rizmagjTj .itemeny. Gábor György csak francia szerzőket vett fel gyűjteményébe — jórészt személyes érdeklődése alapján főleg francia gondolkodókat. Kristó Nagy István évtizedes gyűjtőmunkával egy egészen nagyszabású gyűjteménnyel rukkolt ki — éppen' a karácsonyi könyvvásárja. Bölcsességek könyve. Aforizmák, szállóigék címmel bocsátotta ki ezt a közel 700 oldalas gyűjteményt a Gondolat Kiadó. A kötet kronologikusan sorolja fel az ókor, középkor * az azt követő évszázadok legértékesebb gondolatait. Kristó Nagy István gyűjteményéhez gazdag apparátus járul: a források megjelölései név- és tárgymutató, amely rendkívül könnyűvé és kellemessé teszi a kötet használatát, hisz láitajában - egy-egy tárgyhoz^ gondolatkörhöz keresünk égy-egy, tömör megfogalmazást. Kereshetünk olyan kedvelt személyről is, mint például az anyós: „Békességről — míg az anyósod is él — sose álmodj !” (Juvenalis). Idézhetnék a görög bölcseket vagy a Biblia egy-egy mondatát, Shelleyt vagy Chamfort bölcsességeit, A kötet a „gondolkodó és író magyarokat” is számba veszi, bőséggel például Széchenyi Istvánt: „Az ember élete két részből áll. Az elsőben reményiünk egy boldog jövőt; a másodikban bánkódunk elkövetett hibáink felett. E két időszak között alig marad egy percünk a csendes, boldog élvezetre.” Kristó Nagy István összeállítása természetesen nem egy szuszra való olvasásra készült, sokkál inkább lapozgatásra, forgatásra és tűnődésre elmúlt századok gondolatai felett. A mikor a harangszó hullámai megszokott medrükben áthörn- pölyögtek a falun — az utolsó hullámfodrocskák még a kertek aljában bujkálták —, Dani Sándor és családjának fontosabb tagjai már együtt voltak a szobában. A fáradt asztalnál csak ketten ültek — nem volt több szék —: Dani Sándor és élettársa, Ormai Kati, az asztallal szembeni priecsen a család két legfontosabb tagja — a hat gyerek közül kettő —: Ormai Jancsi és Dani Zoli. Ormai Kati rövid, fekete, göndör hajában apró tollpihék emlékeztetnek az éjszakára. Szemei megszokottan tompa barnák, arcának színe a közép-afrikai bennszülöttekre emlékeztet, holott csak bőrének eredeti barnája keveredett évtizedek alatti természetes piszokréteggel. Hasonló színű keze megszokott céltalansággal feküdt az asztalon. Szókészletében meglepő pontossággal szerepelnek a jogi ismeretek, ezekre azonban nem az egyetemen, hanem a szabálysértési és a bírósági tárgyalásokon tett szert, Dani Sándor portréjára kevesebb szót kell pocsékolni. Részben azért, mert sokban hasonlít élettársához, — bőrük színe is csak árnyalatban tér el, — részben azért, mert hozzá hasonlókat tucatszám lehet találni a kocsmák környékén. A család fontos gyerekei természetesen sokban hasonlítanak a szülőkre. A Jancsi gyerek — az idősebbik — erőt sejtető testével még ülni is lusta. Zoli egy kicsit a másik véglet: alig fiatalabb bátyjánál, de annak melléig som ér, tenyerei viszont olyan hatalmasak, hogy ha ezekkel a te- nyerekkel-kezekkeL szocialista brigádba születik, akkor már az aranykoszorús jelvényt is megszerezhette volna. De nem oda született A párbeszédet Ormai Kati kezdte: — Gyerekeim, meghalt öregapátok — mondta apró köhécselés kíséretében. Falusi lózsef ÍTÉLET A két gyerek közül Zoli volt a szóvivő: — Tudjuk. — Még élhetett volna. — Hány éves volt? — Nyolcvanhat. — Ki tudja ezt? — A tanács. — Akkor jó. — Nem ez a baj. — Hát mi az isten! — Megöltétek öregapátokat, gyerekeim. — Mit csináltunk? — Megöltétek. — Felelnetek kell — csak most böffentett Dani Sándor a beszélgetésibe, szájáról neon csöppen fölöslegesen egyetlen szó sem. Zoli laposat pislantott bátyjára, aki már az elején is unta az egészet. Meghalt az öreg, hát meghalt Eleget élt. — Mondj ei mindent, amit akarsz, aztán menjünk a fenébe! — mondta az becsének. A rövid várakozás Zolinál nem a gondolkodási időt, hanem nyelvének stimme- lését jelentette dadogasa miatt. — Hát az úgy volt — kezdte Zoli —, hogy tegnap délután, amikor hazajöttünk, nem voltatok itthon. — T5 is tudjátok, hogy munkahelyet kerestünk — zsörtölődött Ormai Kati. — Ti az egyik szőlőhegyen. mi meg a másikon — szivárgott Jancsi szájából a mondat. — Szóval nem voltatok itthon — folytatja Zoli. — A Jancsival megittunk egy pohár bort. Amikor a másodikat töltöttük, az öreg valamit motyogott a priccs- ről. Nem értettük. Azt gondoltuk, hogy inni akar. Töltöttünk neki. Megitattuk. Nem szólt semmit, csak a keze járt összevissza a levegőben. Megint adtunk neki egy pohárral. A harmadikat is a szájába öntöttük. Közben mi is ittunk. Egyszer csak arra figyeltünk föl. hogy az öreg félrecsapta a fejét, a szemei megmerevedtek, aztán nyekk. Vége. — Te még egy vasbottal is megpiszkáltad — mondta Jancsi. — Meg. De nem mozdult. — Szóval megöltétek öregapátokat — mondta Ormai Kati néhány másodpercnyi szünet után, amely másodpercekben nem volt semmi feszültség, csak idő. — ölte az öreg isten — mondta Zoli. — Apátok akkor is ítéletet hirdet. Fellebbezésnek' helye nincs. Dani Sándor a helyzet komolyságához illően lassan tette az egyik kezét a másikra az asztalon, szájából rekedten döcögött a mondat fha valaki nem ismeri, azt hihetné, hogy fáradt): — Megöltétek öregapátokat, ezért bűnhődnötök kell. Jancsi fiam, te vagy az idősebb és az erősebb, te ásod meg a sírt — Ki fizeti? — Máj a tanács. — Akkor jó. — Zoli fiam, te a halotti torhoz szerzel bort. — Honnan ? — Az Óváros utcában a Laci bácsitól. — Még a múltkorit sem fizettük ki. — Kapsz egy százast, ez a múltkori törlesztése. A mait is megadjuk majd. Amikor a harangszó hullámainak második áradása is áthöm- pölygött a falun, Dani Sándor és családjának fontosabb tagjai ismét együtt ültek. Az asztalon az ötliteres demi- zson, a körülötte ácsorgó — bisztróból lopott — poharak beletörődéssel tűrték a gyanús színű bort. A szoba sarkában támaszkodó tűzhelyen levő fazékból gőz tekerget! az ivók között, keresve a konyhából való szabadulás útját: Dani Sándor élettársa tyúkot forrázott — Laci bácsiéknál újabban naponta kettő is megdöglik —, mert egy tisztesseggel elhalt öregember halotti torához hús is kelL Nyina Paulina eleinte férfiasán tűrte a szemrehányásokat, aztán kifakadt: — Jó, jó, tudom: bűnös vagyok. De te? Te is szép ember vagy ám! Csak ülsz az újságnál, s eszedbe sem jut a fiacskád. Az ifiúrnak félregörbült az útja, te meg oda se neki ... Mikola Jákovics ugyancsak elismerte az építő bírálat jogosságát. Majd némi elmélyült tépelődés után összeszedte magát, s eme szónoklatot intézte fiához: — Tudod-e, fiú, milyen zengzetes, erőteljes, gazdag, színes kincsestár a mi nyelvünk? Ezen a nyelven alkotott és beszélt Sevcsenko, Leszja Ukrajinka, Jván Franko, KocjubinszHJl Maga Majakovszkij i aaffasz- talta az ukrán n, nagyságát és egyszerűséget. S erre te . .. Hát miféle bükkfa- nyelven beszélsz te velem? Nekem, a szerkesztőnek, a nyelv művelőjének édes-egyszülött gyermeke nem tud ukránul! Hát mit mondok én az embereknek? — sóhajtott, majd tovább oktatta Andrijkót. — Tanulj, tanulj sokat, gyermekem, de nem am az utcán! Olvass minél több könyvet vagy újságot, hogy ne hozz szégyent apád fejére! Mikola Jákovics pár napig Ivan Hajdaj Nyelvóra A hatodikos Andrijko eképp szólt a maga gyermeki közvetlenségével Mikola Jákovics Zavirjuh lapszerkesztőhöz a családi ebédnél: — Tudod, fater, ma a Pávellal beslattyogtunk a parkba, megpiáltunk egy köcsög málnalöttyöt, aztán elszövegeltünk egy darabig... Mikola Jákovics úgy bámult a csemetéjére, mintha az merő tévedésből sündisznót rakott volna az asztalra. — Ho-ho-hol szedted föl ezt a nyelvet? Ki tanított ezekre a szavakra, te csibész? És egyáltalán: miféle beszéd ez? A gyerek — behúzott nyakkal, lógó orral — fohászkodó pillantást vetett az anyjára. — Te fneg merre pislogsz? — förmedt asszonyára Mikola Jákovics. — Talán nem látod, mivé nevelted ezt itt? > nyakig merült a munkába, de szombatra remek hangulata lett. Este hazatérve máris faggatni kezdte a fiát. — No, hogy mennek a dolgok, fékomadta? — Magas szinten, apu! — Khm ... Vacsoráztál már? — Fokozódó hatékonysággal, apu! Mikola Jákovics gyanút fogott, de azért óvatosan tovább kérdezősködött. — No, és mit hoztál az ellenőrződben? — Anyunak adott szavamat megtartva és úttörő becsületbeli kötelességemnek eleget téve ötöst'- munkáltam ki énekből! — És tegnap? — A rendkívüli nehézségek ellenére és az akadályokat . elgördítve — amelyek azzal kapcsolatban alakultak ki, hogy a tanár minden puskát összeszedett — harmas szintű érdemjegyet kaptam tollbamondás bál. — A többiből? Tovább, tovább! — sürgette Mikola Jákovics. ■— De ebbe én nem nyugszom bele. és a következő tollbamondás problémáit még nagyobb lendülettel oldom meg olyan magas szinten, amelyet elvár tőlem a tanár elvtárs és minden tekintetben megfelel úttörő becsületemnek. — Mondd csak, te kölyök! Sokáig akarsz így társalogni velem? — No de, apa! — nézett Mikola Jákovicsra őzike ár- tatlansagú szemmel AndrijAz afrikai kultúrák reneszánsza Aligha van olyan könyvszeret» ember, aki tizenéves kamaszként át ne esett volna azon a korszakon, amikor szakadatlanul hónapokon, éveken át habzsolta az útikönyveket. Az útleírások azonban — egy-egy kitűnő leíró részleiten kívül — csak e távoli világok felületét, az utazók „világmegismerésé- npk” különféle szakaszait, személyes benyomásaikat örökítik meg Az érettebb olvasó már a mélyebb ismeretet is igényli. * Kitűnő költő-műfordítónk, Tornai József a „Bőidig látomások” című törzsi költészeti fordításgyűjteménye előszavában írja, hogy itt az európai civilizáció kellős közepén aligha van vagy lesz módunk megérteni eredeti környezetéből — például bonyolult, több napon át tartó rituális ceremóniákból kiszakított- vers- szövegeket. Marad tehát a régi gyakorlat, átformálni azokat saját igényeink szerint, s így csak hozzávetőlegesen mutatni fél az olvasóknak azt, ami ezeknek az „ősköltészeti” alkotásoknak a lényege. Az Európám kívüli kultúrák, s így Afrika sajátos hagyományos világának megismeréséhez éppen ellenkezőleg csak az az állandó és folyamatos erőfeszítés vezethet el, amely a törzsi társadalom, a rítusok, szokások, hiedelmek, ünnepek, vadászatok, mindennapi tevékenységek, illetve a közöttük lévő szoros összefüggés mind teljesebb megértésére törekszik. Ne feled- j ük, Shakespeare drámáit több évszázados irodalom- kutatási tevékenység után vehettük igazából birtokba. Afrika sokszínű kulturális hagyományainak birtokbavételéhez is valószínűleg évszázadok kellenek, csak (itt a mi országunkban is) neki kell fogni e szép eredményekkel kecsegtető munkának. Igaz — mivel nem voltunk gyarmatosító ország — nincsenek gazdag tudományos előzményeink, néhány világitó csillag azonban mégiscsak utat mutat számunkra ebben az újszerű megismerési tevékenységben. Magyar László hagyatéka, még ha csak töredékeiben is maradt ránk,' az 1 afrikamisztika legértékesebb adalékai közül való Amint hogy az előbb belga, majd utóbb angol szolgálatba lépett Torday Emil munkásságát is az európai etnológia élvonalába számítják tekintélyes kutatók, szakértők. ko. — Lehetőségeim fokozott minőségű kihasználásával elhatároztam, hogy belső tartalékaimat állandóan mozgósítva csakis így fogok írni és beszélni. Az apa a fejéhez kapott, és a fotelba hanyatlott. Az anya kétségbeesve rohant a szobába. — Mi van veled, Mikola? Mi történt? — Api bizonyára minden innovációs erejét beleadta, hogy olvasmányosabbá tegye az újságját, s ebbeli törekvésében alighanem problematikussá vált az ellenálló képessége, tehát most elsősegélyben kell részesíteni — magyarázta szaporán Andrijko. — Tűnj el a szemem elől, mert kitépem a nyelvedet, te pokolfajzat! Hát mái megint honnan szedted ezt a hülye bikkfanyelvet? — förmedt rá az apja. > — Elöl.. .vas .. .elolvas . . .- tam — dadogott megszeppenve a fiú — a cikkeidéi az újságban... (Ukránból fordította Ferencz Győző) Ezek az európai tüdő- mámyosság égboltján fényesen világító csillagok kísérték el útjára az ELTE Bölcsészkar Folklór Tanszékének legfrissebb próbálkozását is: a tanszéken létrejött alrikanisztikai kutatási csoport (laza, de minden szómbavehető szakemberre kiterjedő tudományos társulás) nemzetközi konferenciát rendezett „Folklór & mai Afrikában” címmel, E konferencia többszörös tanulsággal szolgált. Az eredetileg tervezett létszám megháromszorozódása jelzi a téma iránti nemzetközi és hazai érdeklődés mértékét. Az elhangzott előadások ugyanakkor jól érzékeltetitek az afrikai folklór- kutatás mind témákban* mind sajátos problémákban jelentkező, szinte beláthatatlan mélységeit. Ízelítőt kaptunk például az alacsony növésű egyenlítői pigmeusok zenei ritmusaiból, amelyek — meglepő módon — a legutóbbi évtizedek európai, modem zenéjének bonyolult asszimetrikus ritmusaival vethetők össze Megtudhattuk, hegy nemcsak a szajha^ gyomanyoktól vezet út a* írásbeliségig, hanem például a nigerbeli szomgaá griot-ok (hivatásos énekesek) régi, elveszettnek hitt arab kés- iratok tartalmát, egyes részeit őrzik az emlékezetükben, természetesen sajátos „szájhagyományozott” átfogalmazásban. Képét kapunk az elmúlt két évtized nagyarányú epikus szöveggyűjtéséről, s az afrikai hősepika létezésével kapcsolatos széles körű vitákról. Vagy például arról, milyen szerepet játszik a nyugat-afrikai mesékben a tréfacsináló, kötekedő* minden lében karnál kópé figurája. Ugyanakkora hazai tudományosságban először kapott hangot az immár két évtizede világszerte népszerű diszciplína: hogyan, miképpen hámozható ki az írás nélküli kultúrával rendelkező népeit múltja a szájhagyományban megőrzött elbeszélésekből, torténeJjmd Jegemdákból, királyok és dinasztiák felsorolását tartalmazó kronológiák,bői. Több évtizedes kutatómunka alapján születeti összefoglalás tárta fel azt a tudományunk kezdetei óta sokat emlegetett kérdéskört, amely a szólásokban, pro- verbiumokban rejtőző afrikai moralitás, bölcselkedés, filozófiai gondolkodás feltérképezésére irányul. Végül elhangzott olyan előadás is a konferencián, amely azt a fontos kérdést járta körül, hogy a mai afrikai országokban milyen nagy jelentőségűek a hagyományok a nemzeti önismeret kialakításában, ez milyen nagy szerepet játszhat majd a jövőben a világ nemzetei közötti viszonyrendszer újjárea- deaődesében. Az afrikai folklórkutatás napjainkra mérhetetlenül kiterjedt. A nyugati vagy a szocialista országokban, az USA-ban működő .számtalan tudományos kutatóintézet, egyetemi tanszék mellé egy sor kitűnő afrikai kutatóbázis sorakozott fel. Könyvek és folyóiratok ezrei ontják évente az újabb és újabb izgalmas gyűjtési adalékokat. E széles körű tevékenység azonban rendkívül szétszórt, töredezett, a kutatóknak kevés a lehetőségük arra, hogy egymás munkáját megismerjek. Ez a nyilvánvaló tény sarkallta arra a budapesti . konferencia résztvevőit, hogy nemzetközi afrikai íolklórtársaság létrehozását javasolják, és új információs folyóiratot alapítsanak. Egyúttal elhatározták, hogy két év múlva a jelenleginél jóval szélesebb keretek között megismétlik a budapesti találkozást. B. Sz.
