Somogyi Néplap, 1982. december (38. évfolyam, 282-306. szám)

1982-12-24 / 302. szám

Fordulópontok

KopecsnJ Vincének »yug- díjba vonulásakor negyvenöt év igazolt munka vi szón va

van, ebből harminchárom évet töltött el állami gazdaságokban, huszonöt évet a Kutasd Állami Gazdaság élén.

A bronaplakett, amedret

emlékül az állami gazdaságok központjától kapott az országban negyedikként,

olyan, mint egy földrög. A föld. amelynek szeretete végigkísérte egész életét, amely annyi örömöt és keserűséget hozott számára; a föld ahonnan kinőtt és amiért dolgozott egész életében.

„Fiam, soha ne feledd, hogy honnan indultál; mindig becsülettel, tisztességgel dolgozzál!” Az apai intelem ma is elevenen elő parancsolat. Pedig harminchárom évvel ezelőtt hangzott el, amikor a csaLad aggódd környezetéből eiőször indult el a nagyüzemi mezőgazdaságot építő úton a Bölcske- An órás pusztai Állami Gazdaságba. Huszonhét évesen, igazgatónak. Akkor már jó néhány fordulópont volt a háta mögött.

— Tizenketten voltunk testvérek a csehszlovákiai Tardoskedd községben;

nyolcán ina is élünk. Sok kukoricakenyeret megettünk. lágy nyolcéves gyereknek búcsúra cejgruha és egy reggeli volt a fizetség a li- bapásztorkodasért. Nem voltam meg hatéves se, miikor elkezdtem iskolába járni. Sokszor elvert, hazazavart a tanító, hogy majd csak egy év múlva menjek, de nem hagytam magam. Szerettem a könyvet, és' legalább any- nyira a közösséget. Gyerekkoromtól emberek között dolgoztam. Korán átéltem és megéreztena az egymásrautaltságnak, a segitökesz- ségnek, egymás megbecsülésének nagyszerűségét.

Az 1948-as lakosságcsere során került a család Boíiv- hád—Börzsönyre. Az áttele- pülés fordulópont volt — éppúgy, mint az, hogy a fiatalemberből munkás lett a bonyhádi zománcgyárban. Ott lett kommunista, ott vált szervezett munkássá, s onnan indult vissza a mezőgazdaságba, Bölcskére.

pen nézte meg. hol )a var.

az a Bölcske. aztán elköszönt a családitól.

— Bátyám! Merne vwn Andráspuszta ?

— Odamegyek magam is. Ütközően beszélgettek.

Kiderült, hogy Ruöiea bácsi volt a gróf kertésze, ö őrizte meg a kastélyt a pusztulástól. Meg hogy a gazdaságban még csak ketten vannak: Bors Pista fóagro- nónmus meg egy Szondi nevű traktoros.

— Nincs még ott semmi!

— Nem baj! Mi majd megcsináljuk . . J

Rubica bácsi v«je lett a fógépész, ő segített a földek megkeresésében, kocsisok szerzésében. Elindult az élet, megkezdődött a munka.

— Nem volt senkinek gyakorlata. Sokat gyűiesez- tünfc, beszélgettünk. Iőcsös kocsikon jártunk este termelési tanácskozásra. Lelkes. igazi jó kis csapatot sikerült összehozni.

Az életút azonban Ismét egy kanyart irt le. Kopecs- ni Vince gyerekkori álma teljesült: tanulhatott. Elküldték. a gödöllői akadémiára; de ezt már úgy fejezte be, hogy az utolsó három hónapban fegyveres testűi eme; dolgozott.

A somogyi útra 1952 júliusában indult Ismét előkerült a térkép, hol is van az a Vörösmezői Kísérleti Gazdaság. Az emberek idegenkedve fogadták a központi üaemegvseg-vezetőt

(Bőröndbe kerültek a legszükségesebb holmik. Térké— Ezt a falat át keTl

tömöm — határozta el. Minden hajnalban kinn volt az etetésnél, beszélgetett, akivel csak tehette, ezüstkalászos gazda tanfolyamot

szervezett, a puszta tizenöt fiataljából kultúrcsoportot alakított; ott táncolt, énekelt, játszott köztük. Maguk építették a színpadot, a reflektort egy maxiim lampa mögé helyezett tükör jelentette — és az ■ előadás hatalmas sikert hozott. A feszültség feiaidoaott. Akkor már érezte, hogy mindenki magi*; közé tartozónak tekinti.

— Főagronóra-us tettem,

nagyszerű csapatban dolgoztam. Olyan munkatársaim voltak, mint Bácsi Sarolta, dr. Nyéki Jenő, meg

egy nagyszerű régi gazdatiszt, Tölgyesinek hívták.

(Nem mindennapi tény, hogy két, egymást soha nem ismerő ember harmipc év különbséggel szinte szóról szóra ugyanazt mondja a harmadikról. 1952-ben a kísérleti gazdaságtól távozó Tölgyesi, 1982-ben pedig Varga Péter, a megyei pártbizottság első titkára, a Munka Érdemrend arany fokozatának átadásakor

mondta: „A Kopecsnire vigyázzatok, figyeljetek rá, mit mond, értékes ember”.

— ötvenkettőben nem hitte«, hogy még egyszer hallom ezekét a szavakat.)

— Mikor a kísérleti gazdaságok megszűntek, So- mogytamócára kerültem fő- állattenyésztőnek. Szörnyű állapotok voltak ott, mindent elölről kellett kezsdeni. Mondták: este eligazítás

van. Bementem az irodába, nem jött senki. Másnap az igazgató felelősségre vont, miért maradtam távol. Kiderült, hogy az eligazítás három és fel deci mellett a kocsmában zajlik. Megmondtam, ne haragudjatok, én a kocsmába nem megyek eligazításra.

Összeütközések és kemény viták árán sikerült fordítani a gazdaság szekerén. Jó szakgárda, „lelkes csapat”

kovácsolódott össze, óvodát, művelődési házat, kuglizót építettek. Ma is megvan.

— Kinn voltam mindig

tcz üzemben. Mindenről, mindenkiről tudtam mindent Kiss Lajos bácsival, Simon Vili bácsival olyan pontos operatív kutatási rendszert dolgoztunk ki. ami a mai napig is hatékony. Ha azt kérdi, mennyi volt 1972. december 18-án a napi tejtermelés, pontosan megmondom. Ezeket a füzeteket átadtam az utódomnak. Kirkovics Pistának.

1955-ben újabb szétzilált gazdaság következett a fel- sóbogati. A rendcsináláshoz erős kéz kellett

— Ittak, züllöttek, loptak, nem volt takarmány, a termés elrohadt Mint élet- utarnon mindig, ott is oktatással, neveléssel, esti összejövetelekkel kezdtem. Vallom, ha valamit el akarunk érni, először az emberek közeiébe kell jutni. Bizalmat teremteni, mert ha valaki az egyik kezével folyton védekezik, az csak egy kézzel tud dolgozni. Már akkor Vince bácsinak hívtak es az emberek kilencven százalékát 4 keresztnevén szólítottam. Kezdett helyreállni minden, amikor ötvennyolcban Kutasra helyeztek.

Kilenc év alatt tizenöt igazgató, alacsony műszaki ellátottság, már építéskor korszerűtlen majorok, sárba ragadt gazdaság. Talán életében először kifakadt

— Most már elég a fecskeéle öböl. Veréb szeretnek lenni, veréb, aki befészkeli magát- Itt maradta« huszonöt évig.

Decemberi szemerkélő, hideg esőiben járkálunk. A csapatról beszél, amellyel olyan nagyszerű eredményeket sikerült elérni; arról, hogy több mint tizennégy százalékos nyereségrátává! termelnek, ami nagy szó ott, ahol csak alaptevékenység folyik. A modern szárítónál eszébe jut, hogy kilenc éve itt még mocsaras, vizenyős mélyedés volt; s említi a kezdetben ellenkezést kiváltó emeletes házakat, amelyeket ők építettek.

Járunk a faluban, és mindenhez fűzi valami. József Attila közismert sorait idézi: „Dolgozni csak pontosan, szépén, ahogy a csillag megy az égen, úgy érdemes”.

Tekinteteben derű.

— Amíg éiek, ezt vallom.

A vasúti sínen szerelvény

csattog, a vagonokon Frigó felirat. A híres kutasi alma útnak indul.

Vörös Márta

Karácsony

Minden ünnep nyugalmát,

meghittségét, elsősorban magunknak kell kialakítani, körülöttünk harmóniát, békességet teremtve. A családban és a nagyobb közösségben.

Karácsonykor is.

Elat a kötelességet senki te nem veheti rólunk. Igaz. többnyire nem is akarjuk. Mert igy természetes. Mert törekvéseink végső értelme, hogy elégedettségben, biztonságban tudjuk azokat, akiket szeretünk. S hogy semmiféle baj, megrázkódtatás ne fenyegesse a társadalmat, amelynek előmenetelétől mindnyájunk jóléte függ.

Ez utóbbi már nemcsak személyes dolgunk, hanem mindnyájunké. Ezért az ünnepi asztalbontás utam néhány perc közös gondolkodásra hívom önöket.

Milyen a karácsonyunk 1962 decemberében? Mielőtt jót vagy rosszat mondanánk, nézzünk körül a világban! Mert hazánk lakossága csepp csupán a nepek tengerében. A kép, bizony, nagyon változatos. Nyugtalanító és reményt keltő, fenyegető es józanságra intő. Az óceánon túl soha nem látott fegyverkezési versenybe akarják kényszeríteni világunkat azok, akiknek nem kifizetődő a béke. Az emberiség elpusztítására szánt eszközök ott lapuinak rejtekhelyükön. Mindent megteszünk — meg kell leniniünk —. hogy azokat ekő ne vehessék onnan.

Hazánk lakossága talk a sohasem volt olyan tájékozott és világlátott, mint napjainkban. A magyar turisták sorra látogatják a vüág országait. Sajat tapasztalataik alapján is fölmérhetik, hogy a megélhetési költségek mindenütt nőnék. Sajnos, mi sem menekülhetünk meg ettől; de abban bizonyosaik lehetünk, hogy a mostani megnehezedett körülmények között sem kell félnünk a holnaptól, mert mindig lesz munka és kenyér.

A tök ésonsza gokban étő

több mint harmincmillió munkanélküli tudna igazán meggyőzően szólná arról, milyen nagy érték a lét- biztonság. Csak azok tudják igazán értékelni, mit jelenít a munka, akik évek óta hiába kopogtatnak a munkaPostai elosztó- és feldolgozóközpont épfll. az országban először BalatonszeMgyürgyon. \ s/.á/ötvenniiilio forintos brru- háatiHM a Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat készíti.

Retus nélkül

Ilyenkor év végén mindig átlapozom a régi noteszokat, itt is, ott is megakad á tekintetem egy-egy nagybetűvel írott szón. Olyanokon, mint Z. DOBOZ, SZAMOVÁR.

Kosztolányi Dezső szerint az élményeket el kell felejtenünk, hogy megint életre keljenek. A nagybetűs jelzések mo6t újra elém idézik a honapoKkal korábbi hangulatot A zenélő doboz ott álR a riportalany asztalán, én pedig — elnézést kérve gyermeki kíváncsiságom miatt — ismét es ismét végiggyönyör- Ifödtem Mozart tündén melódiáját, pedig a végén, amikor a rugó megpetyhüdik, lassabban forgatva a kis hengert, már lomha ritmusban ván- szorgott a vidám melódia. Az utolsó hang,előtt a doboz elhallgatott, mintha megpattant volna benne a lélek. A másik szó nyomán visszaemlékezem a pocakos, sok díszszel hivalkodó szamovárra, kisebb társainak karéjában. Milyen kár, hogy ezek a díszítő résizletak sorra kimaradtak.

Továbblapozva újabb szavak ötlenek szemembe: POFON, RÁK. Ez mar egeszen más terület. Itt nem hangulatokról, hanem érzelmekről van szó. Trágediák, apró emberi drámák izzanak a rég leírtak mögött.

A tapintat arra indítja a krónikást, hogy tartsa tiszteletben azt, akiről írni szándékozik, s egy keveset retusáljon a képen Az arc vonásai nem változnak meg. de a „fotó” — mint az igazi fényképész kis ecsete nyomán —

mégis más lesz, hiszen eltűnnek a ráncok a homlokról vagy a keserű görbület a száj sarkából.

Ilyen 'történet a pofon is. Ott ültem a jóságos arcú, élénk tekintetű párttítkárral szemben; kérdést kérdés Követett, válasz választ. Érdekes életút tárult elém, hiszen a nyugdíj előtt álló férfi valamikor kanász, napszámos, szőlőmunkás, brigádvezető volt, azután lépett egyr<j magasabbra. Pályája nem volt nyílegyenes, egy ponton megtorpant, sőt visszabukott oda, ahonnan indult. Ügy derült ki ez a régi história, hogy űrt éreztem két évszám között — s .talán egy kicsit elővigyázatlanul — firtatni kezdtem azt az időszakot.

— Nyugodt ember vagyok, sohasem ragadtatom el magam. Életemben egyszer, 1956 nyarán mégis megesett velem . . . Nem bírtam elviselni annak a fiatalembernek a nyegleségét, durva szidalmait. Eljárt a kezem. Mit szépítsem? Megpofoztam. Képzelheti, hogy mit éreztem, amikor fegyelmi elé állították. Búcsút mondhattam a párttitkári tisztségemnek is. Ez nagyon letört. Hogy mi lett a fiatalemberre!? Később nyolc évet ült. Amikor kiszabadult, összetalálkoztunk. Tisztelettudóan odaállt elém, s azt mondta: „Nezze. bátyám, nagyobb pofont is adhatott volna akkor...” A szemébe néztem megenyhültem s így válaszoltam, igen halkam: „Fiam, en azt az egyet is megbántam."

Megesik, hogy előre figyelmeztetik az újságírót, vigyázzon ezzel vagy azzal, mert aknásított zóna van a riportalany lelkében. Ez történt velem, amikor régi jó barátom, a sokat megélt szakszervezeti titkár—ujját fölemelve — óvott a kényes kérdéstől: „Nehogy érdeklődj a családjáról! Ketten maradtak a feiesegéveL Az asszonylánya rákban halt meg.”

Szigorúan, tartottam magamat a figyelmeztetéshez, meg véletlenül sem kalandoztam el a munkahely és a közélet párosától. Így aztán meglepett, amikor a főbizalmi magától kitárulkozott. A belső zsebéből piros Agfa-fénykép- tartót húzott elő, majd a lánya fényképét tette elém.

— Ö volt a szemünk fénye ... Ugye, milyen szép volt? Páratlanul büszkék voltunk rá. hiszen nemcsak a munkáját végezte kifogástalanul, hanem belevetette magát a közéletbe is; tiszteltek- becsülték. — Elcsuklott a hangja. —t Aztán jött a betegség, a korház. A rák fiatalon elvitte... Megért bennünket”

Alig eszrevehetően fölemelte a hangjai, aztán kérdően nézett ram Ereztem, hogy mondanom kell aiarmt.

— Megettem. Nekem az unokámat... — itt meg én nem tudtam folytatni.

— Mikor?

— Egyévesen ...

Melegséget ereztem a kezemen. Rátette az övét. Percekig nem beszéltünk, mégis olyan közel kerültünk egymáshoz, mint meg senkivel.

Lajos Géza

adók ajtajául. M5 nem érszzuk a löioslegesseg érzeteitek megaiazo Kínjait; csaladunkkal együtt viszonylag tehetősen terített asztam koré ülhetünk az ünnepen. Az idén is haziasszonyoK, dolgos» nők és férfiak egy- aráint csomagokkal megrakodva lotottak-fulottak, s kilöszámia vásárolták a húst, az édességeket, a ruhaneműt, a karácsonyi terített asztal finomságait es ajándékait

Jo érzés tudni ebben a napi gondokkal es feszüitse- gékkel terhes vtagban, hogy aki a keresetét megbecsüli, beosztja, emberhez méltó és nyugodt körülmények között éihet ebben az országban. Mint ahogyan arról sem szabad megieledkez- núnk, hogy nagyon sok család enneK ellenere gondoK- kal küzd. A javak elosztása ma még oalunit is egyenetlen.

ismét eltelt egy év. Vajon jól gazdálkodunk a gyorsan rmuo esztendőkkel ? Értjük-e, jól végezzük-e teendőinket a gyökeresen megváltozott kül- es belföldi gazdasági körülmények kozott? Vajon megtettünk e mindent azért, hogy továbbra is meg tudjunk állni a lábunkon ? Ta 1 ponmarada - saraktól függ a világban elfoglalt tisztes helyzetünk megőrzése, családunk biztonságos jelene és jövője. Továbbt munkánk eredményeitől függ. hogy elkészülnek-« az 1983-na tervezett lakások, újabb bölcsődei helyek. kórházi agyak, me lyekire nagyon nagy szükség van.

K uneneie tianai la harks II az olvasó ellenvetései: de hiszen mindenről sok. szó esetit mar. így iga^ de még többet kell beszélni, vitatkozni e mondatok érteiméről — míg azokat a kor követeimen vernek megfelelő tettek követik.

Életünk kikötője a család. Onnan indulunk, el naponta a közösségi élet szélesen^ desmek sohasem mondható tengeréi-e — dolgozni. E kis közösség a ha tuen-, ahol életünk kiteljesedik, gyér ekeink felnőtte cseperednek, (parsunkat döntően meghatározza: milyen a „hátországunk”. A nemreg lezajlott III. országos nőkemfe- rencia egyik fő téma ja volt e közösség erősítése Németh Károlynak. a Politikai Bizottság tagjanak felszólalásából idézek: „Pártunk

XII. kongresszusa külön kiemelte a csalad intézményéinek jelentősegét. Fontos követeiimeny. hogy társadalmunkban erősödjék a csalad iránt érzett felelősség. Védjük. támogatjuk társadalmunk e legkisebb, de a jelen és a jövő szempontjából döntően fontos közösségét".

Nincs olyan» házasság.

ahol kisebb-nagyobb konfliktusok: ne nehezítenék a család tagjainak együttélését. A kialakított kapcsolatokat mindig könnyebb rombolni, mint építeni. A tolerancia hiánya, az önzés, a felelőtlenség alapjaiban rendítheti meg a házasságokat. Mégis: a nem kévés gond és baj ellenéire az ország lakosságanalk túlnyomó többsége, 83 százaléka házasságban él. Életünk bizonyítja : ebben a keretben verhetünk gyökeret a világban. teljesedhet ki eietünk, szeretetek kaphatunk, boldogságot — mindenit, amiért élni érdemes.

Milyen az idei karácsony?

Az üzletekben, egesz hónapban kavangott a karácsonyi vásár. A gyerekeknek, szülőknek, rokonoknak vagy a barátoknak szánt ajándékok már várják gazdáikat. Kívánjuk az ünnepi hangulatban, hogy mindenki oivan javakkal gazdagodjék, amelyek hosszú évekre szóinak, s amelyek tudvalévőén semmilyen

boltban nem kaphatók: örömmel, szeretettel, békességgel.

ÜL L

SOMOGYI

1. NÉPLAP

Arcképvázlat