Somogyi Néplap, 1982. szeptember (38. évfolyam, 204-229. szám)

1982-09-04 / 207. szám

SOMOGYI TAJflK, EMBEREK

A barcsi Borókás

A 6-os főútvonalon Pécsről Barcs felé autózva, Bárány után, barátságosan hívogató autóspihenőhöz érkeznek az utazók. Rendszerint meg is állnak a Barcsi Borókás Tájvédelmi Körzet területén. Északra Istvándiig és Szolokig, délre a Dráváig, nyugaton a volt kaposvár—barcsi vasútvonalig terjed a 3400 hektárnyi védett körzet. Egyes területei fokozottan vedettek, csak külöp engedéllyel látogathatók.

A Belső-Somogyhoz tartozó tájat homok fedi, amelyet jó tízezer évvel ezelőtt, a jég- ' korszak idején dühöngő szelek rendeztek hosszú, lapos buckákba. Vándorlásukat a rajtuk megtelepedett gyepek, bozótok, erdők lassan megállították. Néhol a buckák közé vastag, vízzáró agyagréteg rakódott le. Az ilyen helyeken jöttek létre a berkek, mocsarak, az apró kis tavak. Átfolyik a területen a Rigóc- patak, amelynek elgátolásával keletkezett az úgynevezett Halastó.

A növényzet összetétele is érdekes'. E tájon találkozik a nyugati elemeket tartalmazó dunántúli, az ázsiai puszták vonásait viselő alföldi és a Földközi-tenger melléki növényekkel ékeskedő balkáni növényvilág. A félsivatagi homokpuszták növényeit, a lomb- és tűlevelű erdőket éppúgy megtaláljuk, mint a lapi növényszövetkezeteket Természetes, hogy ilyen szélsőségesen tarka környezetben igen sokféle és nagy számú állat találja meg eletfelté teleit.

Hosszú évek óta vizsgálom e kedves táj élővilágát, s mindig találok valami újat, érdekeset. Először 1975-ben mál- háztam föl gyűjtőfölszerelésemet kerékpáromra a darányi vasútállomáson. Hatalmas hátizsákokkal, gyűjtőládával karikásunk kutatótársaimmal a falun át a „Kúti őrház”-hoz, amely 'nagyjából a Borókás közepén áll. Ma kutatószállás ez a régi vasúti őrház.

__'’' .ä .jI'' y já&SnsNf m r

A kutatóház körül, nagy területen borókás—nyíres liget díszük. Az apró madarak élete zajlik itt a tavaszi verőfényben. Minden bokornak, odúnak van fészkelő gazdája. Poszáták, füzikék, gébicsek, seregélyek fújják, fütyülik dallamos vagy egyhangú szerelmi dalukat. Egy kiszáradt fatörzs odunyílásában legnagyobb harkályunk, a fekete harkály éhes .fiókája nyújtogatja nyakát. A magasban fekete gólya húz távoli fészke felé. Éles „kij-ő, kij-ő” kiáltással hívja társát az egerészölyv.

A szürkületnek, a sötétedő estének is megragadó, de más jellegű a hangulata. Még énekel a vörösbegy, utolsókat kiált a kakukk, de már hallatszik a fülemüle csodásán variáló éneke. Galamb nagyságú madarak mint óriási éjjeli lepkék lebbennek hangtalanul a ligetben idé-oda. Néha halk csattanás hallatszik, mintha tenyerét csapná össze valaki. lappantyúk tartják nászröpülésüket, szárnycsattin- tással hívjak párjukat a hímek. A fák ágain hosszan pirregnek: „errrrr — örrrr — errrr

— örrrr". Csendes, finom „daluk” a Borókás

tavaszi—nyári éjszakáinak alaphangja.

Holdvilágos estén, a kutatóháztól kissé távolabb gyalogolva, eljutunk a sással, náddal benőtt kis Tiva-tóhoz. Ritka élményben van részünk. A környék bokrain, fáin lakó zöld levelibékák százai gyűltek össze, hogy nászukat üljék és lerakják petéiket a vízbe. Minden évben csak egy alkalommal. — és csak néhány napig — tart a gyülekezés, amely óriási lármával jár. Vagy kétszáz hím recsegtet a vízen úszó növényeken hasalva és hangzacskóját a fejénél . nagyobbra felfújva. A harsogó kórus oly erős a' tó medrében, hogy mellettem álló társam hangját is elnyomja.

Látogassuk meg ezután a terület nevét adó borókást! A legjellegzetesebb ilyen társulást a 6. számú út mentén, az autóspihenő közelében találjuk.^ Száraz, víz nélküli terület. Itt még kopár, csupasz hóm okfelületek is vannak; többnyire azonban füves-gyomos ősgyep fedi a talajt. És elszórtan álló, hatalmas, kúp alakú borókacserjók, borókacsoportok. Különös látvány.

A borókatársutlások kitűnő búvóhelyet nyújtanak az állatoknak. Vizsgáljunk meg egy ilyen „várat”! A ház magasságú, szobányi területű borókacsoport szúrós, tűlevelű ágai zárt, sűrű növényfalat alkotnak. A kúp belül „üres'’,. Talaján az évek során lehullott tülevelek barna halma. Lakója, egy arasznyi

hosszú, zöld gyík jöttünkre. csendesen kisurran ... A borókaillatú félhomályban, mély csendben végzett szemlélődésünket zaij, mozgás töri meg: egy széncinege robajük föl a lábam mellől, és menekül a zöld falon át. Zseblámpám fölvillantott fényében megpillantom a fészkét: öreg, korhadt tuskó üregében1 tojások és frissen kikelt fióka ötlik a szemünkbe. Sürgősen elhagyjuk a boróka belsejét: ne zavarjuk tovább a természet rejtett életét.

Várunk „valakire”. Végre megpillantjuk: az előbb kifutott zöld gyíkot. A veszély elől most is a fára menekült. A természet remeke ez az izmos hüllő. Pikkelyruhájának pompás színei tanúskodnak melegebb (mediterrán) vidékekről való származásáról. Felül csillogó zöld, alul élénk sárga, a hímek torka ragyogó kék. Hazánk legnagyobb gyíkja, a tájvédelmi körzet egyik legértékesebb állata, Számuk országszerte erősen megcsappant, de a Borókásban nagyobb populáció él. Fölemelt fejjel, ragyogó, merev szemmel figyel valamit, majd villámgyorsan átlendül egy másik ágra. Közben elkap egy repülő bogarat Szinte telhetetlen ragadozó, rengeteg rovart pusztít.

Szállásunktól dél leié haladVa megkapó környezetbe jutunk. Az 'egykori legelőn járunk. Közepén szürkére öregedett gémeskut ágasa árválkodik. A káva nélküli kútgödör- ben egész páfránygyűjtemény zöldell. Közelében több emelet magas, kiszáradóban levő, igen öreg akácfa. Agai mint a mesebeli boszorkány haja, kuszáltan, mégis gömbbe rendeződve merednek az égre. Körültekintve mintegy fél kilométer átmérőjű kört látunk,' amelyet egyik oldalon haragos zöld égeres határol; túlfelén fiatal nyíres világosabb foltja látszik. Előttünk, a körszegélyen borókacsoportok bizarr kúpjai. Hátul magasabbak, idősebbek, közelebb — a-központ felé — mindig kisebbek és fiatalabbak. Ékes bizonyíték, hogy a legeltetés fölhagyásával hogyan tör előre és veszi birtokába a gyepet a szívós, edzett boróka.

Az elmúlás, kiszáradás bizonyítékai mellett mindenütt az élet lüktetését tapasztaljuk. A korhadozó kútgémen „szerelmesen” búg a gerle. Verébnyi madár zizegi az öreg akác száraz ágán „zsürürü-zsürürü”. Zöldike ...

A törzs egyik repedésébe szorgalmasan jár ki-be a pompás fejdíszű búbo6 banka. Fiókáit eteti. Hét seregély szállja meg most a fát: kicsinyeit vezető család. És sorra megjelenik a fan a bagoly tollazatú kis nyaktekercs, a trillázó erdei pityer, a nagyfejű meggyvágó, a sárga mellényű széncinege és a többiek. Vagy ötven madár, 14 fajból. Másfél óra alatt! Jellegzetes „beszálló- fa” ez.

. Következő nhmk a tá jvédelmi körzet egészen más jellegű részébe vezet. A. mocsarak, vizek világába igyekszünk. A kutatóháztól észak felé egyre sűrűbb erdőben haladunk. A boró- kás-nyíres . liget nyirkos talajú borókáserdd fenyvesbe, majd zárt állományú, kocsányos tölgyes -ry: résbe, nyüresbe, végűi nedves talajú égeresbe megy át. És el jutót- /tunk az állandó vízhez, a laphoz. Itteni neve Nagyberek.

Erdei utunkat számos helyen keresztezte

szarvasok, őzek csapája. Vaddisznók és szarvasok sáros dagonyáit találtuk a csöndes erdő zöld félhomályában.

A Nagyberek szélén megfigyelőtomyot épített a természetvédelem. .Onnan szemléljük távcsövünkkel a láptó színeinek csodás sokféleségét, zajló életét. Az ipszilon alakú berek szélét égerfák zárják le. Közöttük néhány öreg tölgy terpeszkedik. Előttünk a szürkéskékes víz jó részét öklömnyi, világítóan fehér virágokkal nyíló tündérrózsa fedi. A szellőfutamok sötét korongként emelik levegőbe vízen úszó, óriás leveleit. Másutt a napsütést sárgás-zölden tükröző, összefüggő moszatpap- lan takarja a víz tükrét. A lápi tó szegélyzónájában fél méter, egy méter magas, nagy, kerek zsombékokat alkot a sás.

A lápnak ez a pompája, feltárulkozása teljesen megnémít és mozdulatlanná tesz bennünket. Csak távcsövünk pásztázza a vizet, s kezünk jegyzi sebesen naplónkba a megfigyelt adatokat. Jutalmunk hamar jelentkezik: a sásos-nádas jellegzetes, de igen óvatos kis madara, a foltos nádiposzáta mellénk ül egy égerfára, és fújja érdes, mégis dallamos nótáját : „tiri-tiri-zek-void-void”.

Kis vöcsök vezeti úszva a vízen négy csíkos fiókáját. A lemaradó legkisebbet az anyamadár féltőén mindig bevárja. Szaggatott „kekk- kekk-kikikik” hangját hallatva úszik az egyik zsombékhoz a piros csőrű vízityűk. Fészkét ülő párja a vízbe siklik, hogy a másik fölválthassa a tojások melegítésében.

1».* »' o

Hápogó vészhangok a »nemben levő

békosban. Tökéeréce tojója röpül föl riadtam. Jókora vörös farok tűnik elő egy pillanatra. Róka zsákmányolt ott! A hely háborítatlanságát mutatja, hogy ez az állat nappal is jár eleiem után.

Hirtelen, szárnyra kapnak a berek széle*

eddig mozdulatlanul álldogáló vorosgemelt,

Föiriasztotta őket valami? Erős vizcsobogas, gázolás zaja hallatezik. Nagy termetű aü*t közeledhet. És íme, a késó délutáni nap ferde sugarai nagyfülű, öreg sízarvastehén bosz- sz-ú árnyékát vetik a vízre! Óvatosan cuppog a parti csatákban, majd szügyig gazol a mélyebb vízbe. Mohón eszi a tündérrózsa levelét. A levélnyelek hosszan kilógnak szájából, Ostermészetet idéző, ritka látvány ez.

S folyik tovább a mocsárvilág színjét^«. Minden élet a vízhez kötődik. És ha nines víz? Láttuk azt Í6. Hosszan tartó nyári szárazságban kiszáradt a láp. A mikroorganizmusok és a fejlett szervezetek müliardjai pusztultak el. Nemely faj egyed« az iszapban találtak menedéket, míg az is ki nem száradt. Mások elvándoroltak. Ijesztő, visszariasztó, az élet csontváza ilyenkor a láp. S újra megindul az élet, ha vizet kap a mocsár. Évek kellenek azonban, amíg egy-egy ilyen katasztrófa után a szervezetek lépcsőzete» rendszere újra kialakul, a természetes körforgás helyreáll.

A Halastó eknoesarasodott parti övezetében figyeljük a sekély, fölmelegedett vizet. Rit-, kásán nőtt nádszálak, magas sás, köztük fél- arasznyi vastag vízimoha. Elbböl áll a tosze- gely növényzete. Sorra megmozdulnak most a távoli, majd közetti nádszálak. Víz alatt közeledő állat kanyargós útvonalat jelzik. Éppen felénk tart a hangtalan • vándor. Az aránylag nagy hullámok elárulják, hogy eléggé otromba test mozog a vízben. Most tas szögletes fej emelkedik a víz fölé; mocsári teknős mászik nehézkese» a partra.

Kopár partszakaszokon, öreg zponmbékofc. korhadt csonkján, órákig napoznak mozdulatlanul a teknősök. Veszélyt sejtve meglepő gyorsan — és hangtalanul — csúsznak a vízbe, buknak le a fenékre. Néhol fél tucat is sütkérezik. Egy alkalommal tizenkilencet számoltam meg egy vízbe dőlt fatörzsön. Hazánkban ma már kevés helyen található eny- nyi mocsári teknős. Legtöbb tarunkon kipusztulóban, eltűnőben van. E ritka nagy teknős- állomány a tájvédelmi körzet egyik különleges értéke.

A halastöiáncófat déli, záró tagjának partján ügyes kilátó-pihenőt építettek. Ha irmon végig tekintünk a tavon, hosszú, keskeny partján náddal benőtt vízfelületet látunk, amelyet helyenként olyan sűrű • és vastag úszóhínár fed, hogy a csónak is elakad benne.

A nyílt viz az úszó és bukó vízimadarak birodalma. Vöcskök, kacsáik, szárcsák változatos, tarka parádéjába* gyönyörködhetünk. A parti zónába* szürke- és vörösgémek lesnek zsákmányra. A nádasban apró madarak ssor- goskodnak. A vízszegély tavi békáira vízisiklók vadásznak. Az utóbbiak között fölfedezhetjük a ritka csíkoehátú változatot Í6.

Bejártuk a barcsi Borókás egyéni vonásokat mutató, legjellegzetesebb helyeit. Távolról sem az egész körzetet. Más tájai azonban, mint a Csikota-tó nádrengetege vagy a Kis- bók Dráva-holtága már nem mutatnak ennyire sajátos képet.

Ha végezetül egy gandolatvilianással megkísérelnénk egységes képbe foglalni a bemutatott kis tájakat, rá kellene jönnünk, hogy lehetetlen. Sokarcú a barcsi Borókás néven összefoglalt táj. Mintha a természet egy szabadién múzeumban összegyűjtve kívánná elénk tárai » különböző snm<>gyi élőhelyeket.

Dr. Marián Miklós