Somogyi Néplap, 1982. augusztus (38. évfolyam, 179-203. szám)
1982-08-13 / 189. szám
Autumn Forge — Reforger Lesz-e bék a cédrusok alatt 7 A legújabb merénylet. Párizsban ezúttal az iraki konzulátus elölt robbantottak bombát. Négy személy megsérült, az anyagi kár jelentős Határozatok Kuba ellen Kétségek már aligha maradtok Izrael libanoni szándékait illetően. Néhány napja fellélegzett ugyan a világ. hírét véve, hogy megegyezés született a Nyugat- Bejrutban bekerített palesztinok távozásáról. A politikai rendezéssel veget ér a vérontás Libanonban — vélték az optimisták, de sajnos, nem nekik lett igazuk. A cédrusok országú ban folytatják az embervadászatot, a céltalan öldöklést: az izraeli tüzérség szinte szüntelenül lövi a fővárost. Légiereje megállás nélkül bombázza a nyugati szektort és az izraeli tartalék csapatok összevonásával minden eddiginél nagyobb erőt csoportosít Bejrut körül. Észak- Libanon újabb pontján jelentek meg az izraeli katonák: egy páncélos ék Büb- losz kikötőváros közelébe érkezett. Tel Aviv ugyan arra hivatkozik, hogy csupán „a palesztinok kivonulását akarja katonailag biztosítani”, úgy tűnik azonban, hogy ideje leszámolni az illúziókkal. Lehet, hogy a megmaradt palesztinok végül épségben távoznak Libanonból, hacsak Sáron hadügyminiszter héjai nem eszelnek ki valamilyen, a fizikai leszámolásra ürügyet nyújtó provokációt De ezzel meg nem lesz béke a cédrusok alatt. Philip Habib amerikai különmegbízott csaknem kéthónapos ténykedése gyakorlatilag azt a célt szolgálta, hogy közös neveLesz-e béke a cédrusok alatt? — E kép tanúsága szerint aligha. Képünk az izraeli páncélosok riadóját mulatja a „zöld vonalnál ' söre hozza Wusningion is Tel Aviv taktikai nézetelté- reseit. Mivel a stratégiát illetően teljes volt az egyetértés, a napokban eljutottak a Libanonra kidolgozott Pax Americana első szakaszának kiteljesítéséhez. A ,,békét” három NATO-ország katonái: amerikaiak, franciák és olaszok „tartják fenn” majd Bejrutban, kirekesztve a: ENSZ-megfigyelőket, vagy minimálisra korlátozva szerepüket. És az izraeliek mikor vonulnak ki Libanonból? Az „illetlen” kérdésre Sáron elég nyíltan válaszolt, — Csak a Szíriái erők távozása után — mondta. Ez világos beszed. Magyarán any- nyit jelent, hogy a bejrúti dráma esetleges lezárása meg nem vet véget Libanon tragédiájának. Az izraeli csapatmozdulatok arra utalnak, hogy Tel Aviv már a „palesztinok utáni időszak" katonai akcióit készíti elő. A palesztinoktól mentes Libanon, meggyengíteti baloldali és megerősödött jobboldali erőkkel, „alkalmassá” válhat az amerikai és az izraeli tervekben neki szánt szerepre. Még részekre szabdalva is. De mindenképpen agy, hogy „Izrael biztonsága" — egyszersmind az USA stratégiai érdeke — ne szenvedjen csorbát. Lehetséges, hogy az Izraellel határos dél-libanoni térség végül a szomszéd egyfajta protektorátusává süllyed, esetleg az izraeli (katonait jelenlét al- Landósitasával. A Közel-Kelet békéje, az igazi rendezés így egyre távolabb kerül. Messzebbre, mint bármikor volt. Az Egyesült Államok kongresszusa 48 órán belül két, Kuba-ellenes provokatív határozatot hozott: a képviselőház jóváhagyta a „Jósé Marti” elnevezésű felforgató rádióadó felállítására szánt pénzösszeget, a szenátus pedig elvi határozatot szavazott meg arról, hogy „az Egyesült Államok kész minden eszközzel, beleértve a fegyveres erő alkalmazását is meggátolni a kubai agresz- sziót az amerikai fodrászén”. A „Jósé Marti” rádióadó Szünet Gentben Csütörtökön Genfben teljes ülést tartott a hadászati fegyverzetek korlátozásáról és - csökkentéséről június 29-én Kezdődött tárgyalásokon részt vevő szovjet és amerikai küldöttség. A csütörtöki üléssel véget ért a tárgyalások első fordulója. A küldöttségek október 6án folytatják tárgyalásaikat. működésének beindítására az 1983-as pénzügyi évre 7,5 millió dollárt hagyott jóvá a képviselőház. A cinikus módon a legnagyobb kubai költőről, a szigetország szabadságáért mártírhalált halt Jósé Martiról elnevezett adó ugyanahhoz a bizottsághoz tartozik majd, amely a „Szabad Európa” és az „Amerika hangja” felforgató adókat irányítja. Az amerikai szenátus ugyanakkor elvi határozatot hozott arról, hogy az Egyesült Államok kész akár fegyveres erőt is alkalmazni a „kubai agresszió megakadályozására”. A határozat kimondja, hogy Washington a „szabad kubaiak” — azaz az Egyesült Államokban élő kubai elienforradalmárok — felhasználásával igyekszik biztosítani „a kubai nép önrendelkezési jogát”. Feiforgatókat A Szolidaritás nevében tevékenykedő két illegális felforgató csoportot lepleztek le tegnap Gdanskban. A szervezkedés részvevői olyan illeK G. Sowjntfrcíw Srttr-JMßisi»típ<»n 4«t»tmwt-Sl<ííftrupp: * tinim túntogw Wtto timmkrüg hömeti «fatrikaníKfin tatwwMl*» *tí* w» ftttad*SiM*tt8*A ah«#»* lfe<»A. «» H8fe *0* K<*©tAW*ft kütMV»« Ú** f «IntN&itiMtt 4wn {m fr»a>rtr*um d*r »«ufttöhf* and tUi gr4* {W>tw*ct>l trydw ___ K eon«<íy SpaVtStrt*' 5uri » vnd v»n<i«pUtr KOZMIKUS HÁBORÚ? Amerikai űrhadviselési tervek Az amerikai Columbia űrrepülőgép starthelyzetben űrben, anélkül, hogy ezzel kockára tenné az emberiség fizikai létet. Ez persze képtelenség. További logikus következtetés. hogy ha az USA nem tudta megőrizni hajdani hadászati fölényét, technikai elsőségét, mi a garanciája arra, hogy az űrben sikerülhet elérnie azt, amit a földön képtelen eierm? Súlyos számítási hibának tűnik ez, olyannak, amely — addig is, amíg a kijózanító tények jobb belátásra bírhatják majd a kozmikus hadviselés eszelős híveit — kiszámíthatatlan, súlyos kö- v 'kezményekhez vezethet. Seríőző László alezredes A nyugatnémet Der Spiegel szerint az első „lézer- ágyút” várhatóan 1985-ben juttatják el a kozmosz.ba. Az Egyesült Államokban 10—25 éves fejlesztési programba kezdtek. Az utóbbi egy teljesen új kozmikus szállítási rendszer kidolgozására vonatkozik; s több. mint 100 miiiiárd dollárba kerül majd. Az árháború meg.száilot- tainak űrfegyver-tervei szorosan összefüggenek a katonai fölény kiharcolásával, a „megelőző” nukleáris csapással kapcsolatos elgondolásaikhoz. Az első számú célpont — es ezt nem titkoljak — nyilvánvalóan a Szovjetunió, amelynek kormánya pedig mindig és követKeze- tesen azért szállt síkra, hogy a világürkutatas csak békés célokat szolgáljon. Erőfeszítéseinek eredményeként 1963- ban nemzetközi szerződést kötöttek, amely — egyebek között — betiltotta a nukleáris robbantásokat a kozmoszban. A kozmikus térség — így a hold és más, égitestek — kutatására és békés felhasználására 1967-ben kötött sokoldalú államközi szerződés, majd a hasonló céllal 1977-ben tető alá hozott szovjet—amerikai egyezmény arra irányúit, hogy elejét vegyék a világűr milita- rizálasanak. Az 1972-es SALT—1. és az 1979-es SALT—2. megállapodás— közvetlenül vagy közvetve — ugyancsak tartalmazott ilyen jellegű tilalmat. A műholdelharitó rendszerek korlátozásáról 1978-ban és 1979-ben folytatott sokoldalú tárgyalás amerikai részről történt befagyasztása azonban mar jelezte, hogy az Egyesült Államok kormánya nem kívánja a kozmosz békés kutatásának útját járni. Nem kell katonai szakértőnek lenni ahhoz, hogy megértsük: olyan háború el nem képzelhető, amely kizárólag az űrben zajlik le, hiszen a feltételezhető hadviselő felek nem valamely távoli égitesten vannak, hanem itt, a földön. Ezt hangsúlyozni kell, mert régebben voltak olyan gyermeteg nézetek, amelyek szerint a két vezető nukleáris hatalom „megmérkőzhetne egymással” kizárólag a világA Newsweekben közölt vázlat azt szemlélteti, hogy az űrrepülőgép robotkarjaival miként „ejtheti fogságba” az ellenséges műholdat. (Szakértők azóta bebizonyították, hogy ez egyelőre hiú remény: a Columbiának nine« annyi üzem anyaga, bogy képes legyen műhold melle manőverezni magát). NATO-hatigyakorlatok Szeptember 2-án kezdődne*, a NATO hagyományos őszi hadgyakorlatéi — jelentették be , Brüsszelben. „Autumn Forge” néven a huszonnégy gyakorlatból álló manővereket Norvégiától Törökországig a NATO-ban részt vevő államok területén folytatják egészen november közepéig. A hadgyakorlatok célja az együttműködés és a felkészültség növelése — mondotta Bemard Rogers amerikai tábornok, a NATO európai haderőinek főparancsnoka. A manőver-sorozat csúcspontja Ghotbzadeh bíróság előtt Holnap állítják bíróság elé Szadegh Ghotbzadeh volt iráni külügyminisztert — jelentette az írna hírügynökség. Ghotbzadehet áprilisban tartóztatták le, és azzal vádolják, hogy részt vett jz iráni rendszer megdöntésére szőtt szervezkedesben. Az írna szerint egy katonai bíróság bejelentette, hogy a • tárgyalást a teheráni Evin-börtön- ben fogjak megtartani. A tárgyaláson jelen lehetnek iráni újságírók is. A volt külügyminiszter perének megnyitását eredetileg júliusra tervezték, de Ghotbzadeh kérésére egy hónappal elhalasztották A Land og Folk ünnepe A Dán Kommunista Párt vezetőségének meghívására szovjet pártküldöttség érkezett Koppenhágába a Land og Folk, a DKP központi lapjának ünnepére. Az SZKP küldöttségét, amelyet M. Nyenasev. a Szovjetszkaja Rosszija főszerkesztője vezet, tegnap fogadta Jörgen Jensen, a DKP elnöke. a „Reíorger” nevű gyakorlat lesz, amelynek során az Egyesült Államokból csapatokat dobnak át légi úton a Német Szövetségi Köztársaság területére. A NATO őszi hadgyakorlatai 1975 óta rendszeresen megrendezésre kerülnek. A résztvevő erők létszámáról részleteket nem közöltek, de — amint azt az elmúlt időszak hasonló jellegű katonai csapatmozgásai megmutatták —, az „Autumn Börge” hadgyakorlatokon . feltehetően mintegy 300 ezer fő vesz részt. Spadolini kijelölt miniszterelnök egymás után fogadja az olasz pártok vezetőit. Képünkön: Enrico Berlinguer, a kommunista párt első titkára nyilatkozik az újságíróknak Spadolini tői tagoztában fogtak le gális nyomtatványokat készítettek és terjesztettek, amelyek valótlan információkkal társadalmi nyugtalanságot próbálták előidézni. A gdanski rendőrség lefoglalta a nyomdagépeket, a terjesztésre váró felforgató anyagokat. es a csoportok szervezeti felépítését tartalmazó dokumentumokat. A lengyel belügyminisztérium közleménye szerint az internáló táborokból júliusban szabadon bocsátottak közül néhány személy ismét a lengyel állam biztonságát veszélyeztető tevékenységet fejtett ki. Ezért e személyeket újból internálták. Mint ismeretes, júliusban 1221 internáltat bocsátottak szabadon, vagy engedtek szabadságra Lengyelországban. Robbanás a Boeingen Pokolgép robbant a Pan am légitársaság Tokióból Honoluluba tartó Boeing—747 típusú gépén. A gép fedélzetén 185 utas tartózkodott. A robbanás következtében meghalt egy 16 éves japán utas, akinek az ülése alatt volt az ismeretlen eredetű szerkezet. A robbanás megsebesített tizennégy másik japán utast és tetemes. egyben veszélyes károkat okozott, aminek következtében az utastérben hirtelen leesett, a légnyomás. Szerencsére a i'obbanás a hosz- szű út utolsó 20 percében, Honolulutól mintegy 200 kilométerre következett be. A pilótának sikerült biztonságosan leszállnia. A KAPOSVÁRI cukorgyár fölvesz 2 hegesztő-lakatost, 6 tehergépkocsi vezetőt, 1 traktorvezetőt, 1 Weimar T—174-es forgo rakod ógép-kezelőt. 1 merlegszerelőt, 10 rakodómunkást, 2 konyhai segítőt, 1 takarítónőt. Jelentkezés a munkaügyi osztályon. (204814) FIGYELEM! Hulladék tüzelőanyag ingyen elszállítható Lakberendező Ipari Szövetkezet Kaposvár, Berzsenyi n. 15 s*. (204846) A SIÓFOKI ÁFÉSZ GYAKORLATTAL RENDELKEZŐ toheryépkocsivezeioket Jelentkezni lehet az üzemeltetési osztályvezetőnél (87107)