Somogyi Néplap, 1982. augusztus (38. évfolyam, 179-203. szám)

1982-08-19 / 194. szám

Rend is lehet a bontásokban etőírásnkMjf megfelelően dolgoznak. Ilyenkor előírjuk a hiba kijavítását. Egy városhoz az fölbontá­sok is hozzá tartoznak. E munkában azonban a rend és a pontosság első számú követelmény. — A szabályokat ismerik — mondta Magyar József, az építési osztály munkatársa —: minden bontáshoz enge­dély kell, kivéve a közmű­vek meghibásodásait. Ebben az esetben azonban be kell jelenteni a munka elvégzé­sét. Van néhány vállalat, amelyik jól csinálja az en­gedélykérést. A Délviép pél­dául pontos nyomvonalter­vet mellékel kérelméhez, s megjelöli a kezdési, illetve befejezési időt — Tart.ja »? — A Május 1. utca efeő szakaszának — a Dózsa mtmka során megépítették a csapadékelvezető rendszert, kicserélték az ivó- és szennyvízhálózatot. beve­zették a gázt. Az út Vét ol­dalán járdát építettek, az idén tavasszal pedig a mun­kák befejezéseként aszfalt­tal borították az "utat. — Mennyibe került mind­ez? — KörülbeW?! tízmillióiba. Természetesen a szükséges szanálásokat, kártalanításo­kat is föl kell számítanunk. Említettem, hogy itt a ren­dezési terv szemszögéből messzebbre kellett néznünk. A kivitelező egyébként a Tanácsi Magas- és Mélyépí­tő Vállalat vott — A déli utcarész felújí­tása kevesebb pénzbe és idő­be kénül? — Mmdenbizosmyal. 11 A Mélyépítő Vállalat siófoki főépitésvezetósége nemrég kezdett a munkához, s a szerződés szerint szeptember 30-ig elvégzi a felújítást. Itt ugyancsak elavult közműhá­lózattal van dolgunk; a szenny- és ivóvízvezetékeket felújítják, az utat szélesítik, új járda és csapadékelve­zető rendszer épül. A beru­házást a DRVV-vel közösen vállalta a tanács, ugyanis a szenny- és az ivóvízvezeték felújítását a Dunántúli Re­gionális Vízmű és Vízgaz­dálkodási Vállalat finanszí­rozza. A Széchényi utca dé­li szakaszának felújítása több mint négymillió forint­ba kerül. Ilyen hírek hallatán ter­mészetesen arra is kíván­csi a nagyatádi lakos, hogy milyen változásokat hoz majd a nyár végi, ősz elejei hajrá? Jó hír, hogy a So- mogyszobi utcában nem ter­veznek forgalomkorlátozást. A Lőcseiben azonban lesz néhány változás, akárcsak az Aradi utcában. Néhány közlekedő i biztosan bosszú­san fogadja majd a változá­sokat, de többnyire megér­tnek a lakók. Ebben bíznak az építők — hiszen ezekkel az építkezésekkel gondokat orvosolnak majd. Ahogy a tanácson elmondták: ők a több útbontás hívei, hiszen ha dolgoznának a nagyatádi utcákban, az azt jelentené, hogy van pénz fejlesztésre, a regi kívánságok teljesíté­sére. György és a Kossuth Lajos utca közötti résaneSe — a befejezési határideje szep­tember 15-e. Néhány napon belül végieznek vele. Ezt a Kossuth Lajos utca (és a Kossuth tér közé eső szakasz követi, s az építők eddigi munkájának eredményeként az október 15-i határidőnél minden valószínűség szerint korábban készül el. — Azzal vége lesz a Má­jus X. utca bontásának? — Egyelőre. Ha elkészül­nek a sétálóutca közvilágí­tási tervei — öntöttvas lám­paoszlopokat akarnak Itt föláll! tárni —, akkor a ká- beláthelyeaós miatt föl kell majd bontani az utcát Bon­tással jár majd az is. hogy az északi oldalon • járda alatt húzódó csapadékcsa­tornát — amelybe néhány ház van bekötve — meg­szüntessük. Erre azonban csak a rekonstrukció »tán kerülhet sor. — Lehet-e tervezni az üt- bontásokat? — Lehet — mondta Ma­gyar József, és bizonyításul elővett egy kimutatást, arrielyben 1985-ig évente föl írták, hogy hol milyen bon tásokra kerül sor. — Gond akkor van, ha a vattaiatok az általuk készített ütemet nem tartják be. A Bajcsy- Zsilinsaky utca például a Dédász 1983. éivi tervében szerepelt, a Dózsa György és a Kossuth Iajos utca vi­szont az ideiben. osztály vezetőjét ötezer fo­rintra bírságolták. A vízmű kaposvári kirendeltségének vezetője háromezer forint büntetést kapott az, Ady Endre utcai átkötéseket kö­vető helyreállítások késése miatt A Kaposvári Cukor­gyár a Nyugat-Ivánfa utcá­ba földet hordatott. A tanács építési osztálya kötelezte a vállalatot, hogy építsenek egy vízelvezető árkot a te­rület mellett. Nem tették meg. A mulasztásért felelős dolgozót bírságoló határozat ötezer forintról szól... Szervezetten Az útfelbontások korát éljük — mondja Budafai László, a Marcali Városi Ta­nács elnökhelyettese, mi­közben az utcákon kalauzol. A fejlődő város hétköznapi arca igazolja a vezető szá­mút. Főleg a bitumenezett utak és járdák között talál­hatók nyitott munkaárkok: gáz-, víz-, telefon- és villa­mos kábel-vezetékeket he­lyeznek el bennük. Csak el­vétve láttunk útfelbontást; a város közlekedési ritmu­sát ritkán zavarják meg — akkor is csak rövid időre — a* ideiglenes lezárások. Marcali boa* tiszták az vi­cék. Tíz érvel ezelőtt még csak 15 —36 kilometer beton­vagy hitmaeaes útja volt a MSÉtoegnek, ma a város belterületi útjainak: 98 ázá­saiéba (36 ki kanéiért stá- káed anyagból készült. A fiálöút csak ötszáz nyárvégi mpsxaxfScnt •ok hordalékot mosnak ki a mélyebben fek­vő területeken. Alig tíz ások azedték le a Morvát­Ősszel kezdődik f ■ W " 2—Z Nagyatádon még mutató­sé« látni felbontott irtat. Ügy tetszik, hogy a kisváros nagy szabadságolá­si lázában az utak felbon­tói is megérdemelten pi­hennek. Ez annál is való­színűbb, mert a városi ta­nács műszaki osztályától ka­pott felvilágosítás szerint a következő hetekben viszont több utcában is megjelennek majd kompresszorok. A Lőcsei, a Somogy szobi és a Rózsa utca egy kis szaka­szán gázvezetéket fektetnek le a költségvetési üzem dol­gozói. A Délviép munkagé­pei az Aradi utcában dübö­rögnek majd: ott felújítják a szennyvízvezetéket. Ha vé­geztek, akkor a Koch Ró­bert utcában vonulnak. Űt- bontás lesz a Jókai-lakóte- lepen is — gázvezeték ké­szül. kútS utcán a* iszapot, s most megint 50 köbmétert hor­dott az útra a víz. — Járdával elég rosszul állunk — tájékoztat Takács József, a városi tanács mű­szaki és ellátási osztályá­nak vezetője. — Választa­nunk keli: vagy út, vagy járda. Tömegközlekedési szempontok miatt inkább utakat építünk, ennek elle­nére minden évben hatszáz­ezer forintot költünk a jár­dákra. Az idén nyoicszáz métert terveztünk, s már egy kilométert — a Kapos­vári utat — fel is újítottunk. Jelenleg hatvan kilométer­nyi járdánk van, a kiépített­ség hatvanszázalékos. A tizenháromezer lakosú városban — költségkímélés miatt — útfelbontást nem nagyon végeznek. Ha kell — mert az útátfúrás, átsajtolás drága — engedélyt ad a ta­nács a Dédásznak, a postá­nak, a gázszolgáltatónak és a vízműnek. Természetesen — a KPM állásfoglalásá­nak megfelelőt«» — az öt éven bélül korszerűsített utakra nem adnak ilyen en­gedélyt. A városi tanács szi­gorú határidőhöz köti az eredeti állapot visszaállítá­sát: telefon- és villamos­földkábel esetén huszonnégy óra ez, gázvezetéknél — a bonyolult nyomáspróbák mi­att — hosszabb idő, de a tíz napot az sem haladhatja meg. Csőtörés esetén, a hi­baelhárítás után huszonnégy órával sosem marad — nem maradhat — nyitva az uta­kon a munkaárok. Marcaliban, ahol lehet, kerülik az útbontást. A Ber­zsenyi utcában, az ötszáz méteres gázvezeték munka­árkából csak a föld került az útra. Egyedül itt van íor- galomkorlá tozás. — A városban egy időben több helyen gáz-, víz-, tele­fon- és földkábelvezetéket építenek. Miért nem „közös árokban”: közműalagútban vezetik a csöveket? — Űj városrésznél elkép­zelhető —• válaszol Takács József —, de itt, Marcali­ban a kisebb lakótelepeken nem indokolt. Tízszer többe kerülne, mint a jelenlegi:, hagyományos közművesítés. Kaposváron tavaly 103 út- baritási engedélyt adott ki a városi tanács építési osztá­lya, az idén pedig több ha­tározatot is hozott az enge­dély nélküli útbor>tá;sok fe­lelősei nek megbírságolására. Közöttük akadnak egészen furcsa esetek: a Dédász ka­posvári üzemigazgatósága például engedélyt kért a Dó­zsa György és a Kossuth La­jos utca fölbontására — ká­belcserék miatt —■, aztán makor megkapta, feltörte a Bejcsy-Zsilinszky utcát A vi lüaimoshá lózat-szere lés i Panaszok és milliók A parifmznk wtrá ja. .. Kez­detben az őszi és a tavaszi sár, a széles, hullámzó po­csolyák, nyáron pedig a vas­tag portakaró, amit minden szellömozdulás meglébegte­tett __ A siófoki Széchenyi u tca lakói szóban, levélben panaszkodtak, elmarasztaló cikkeket követeltek az új­ságíróktól, és bírálták a ta­nács illetékeseit, a költség- vetési üzemet. Majd egy na­pon — ha jól emlékszem, a balatoni szezon küszöbén — munkások jelentek meg az utca északi szakaszán, s nagy igyekezettel bontani kezdtek. Jött a szezon, az üdütóvendégek együtt buk­dácsoltak a dombok-völgyek között a helybeliekkel, majd a nyár után ősz, az ősz után pedig a tél következett. Az idén tavasszal fejezték be a munkát, s a lakók föllé­legeztek. Ám hamarosan az utca déli szakaszán jelentek meg a munkások, t immár — a esücsidénybem — ugyancsak nagy itt a felfor­dulás, tekintettel arra, hogy építkezni is nyárom lehet — A Széchenyi utca fel­újításának, akárcsak magá­nak az utcának, két szaka­sza van — mondta Müller István, a városi tanács mű­szaki osztályának csoport- vezetője. — Az északi részen a rendezési terv merőleges csatlakozást írt elő a 70-es útra, s erre a posta terve­zett terjeszkedése, illetve a leendő korszerű autóbuszpá­lyaudvar miatt volt szükség. Nem mellőzhető tény, hogy az utcának nem volt csapa­dékelvezető rendszere, gáz- vezetékje, s a közműháló­zata elavult Nos, e megle­hetősen hosszúnak tetsző A szigor mfrndannyiunk érdekét, a városi közlekedés biztonságát szolgálja. — Aki engedély nélkül vagy az engedélytől eltérő módon végez munkát, nem kerülheti ki a bírságot — mondta León Gábor csoport- vezető. — Ez a felelősség akkor is fennáll, ha nem a műszaki előírásoknak meg­felelően végzik el: a gyakori útbeszakadások ugyanis arról tanúskodnak, hogy a mun­kák befejezései követő visz- szaiöltéseknél és tömöríté­seknél nem a technológiai Nem zavarja az idegenforgalmat A helybeliek, a turisták, az üdülők is tudomásul ve­szik, hogy most sokfelé dol­goznak Fonyódon. Van, ahol „csak” az út szélén kell job­ban vigyázni, másutt fél sáv áll a gépkocsik rendelkezé­sére. Kovács Béla, a Fonyódi Nagyközségi Tanács elnöke javasolja, üljünk gépkocsiba, s úgy nézzünk szét. — Mélyépítkezések kez­dődnek a nagyközség külön­böző részein. Különösen fontos a csapadékvíz-elveze­tés. Ez harminchat es fél millió forintos program a Várhegyen, a Kossuth-erdő- be'n. Az idén a tervek sze­rint huszonkétmilliót ruhá­zunk be. Ott dolgoznak — mutat ki az ablakon —, a Délviép munkásai. Megállunk, nem messze a várhegyi Tungsram-üdülőtól. Nagy a munka, épp a deszkákat fűrészelik a zsa­luzáshoz. Itt lesz az egyik uszadékcsapda. Ez gátolja meg, hogy a csapadékvíz a Balatonba follyon. Akárcsak máshol, itt is mindenhol kint vannak az építkezés miatti korlátozást jelző táblák. Fontos is, hogy vigyázzanak az autósok, mert itt éppen kanyarodik I az út. — Nem fordult elő baleset az cpitke/.c* miatt? Lásson megtanulunk együtt élni az útfelbontásokkal: ta­vasztól őszig a települések egy része kisebb csatatérhez hasonlít. A közművek javítása és rekonstrukciója elenged­hetetlen egy fejlődő településen. Az útbontásokkal járó forgalmi gondokat azonbon legföljebb megérteni lehet, megszokni azonban nem. Mai összeállításunkban munka társaink arra kerestek választ: az indokolt útbontások elő­készítése, megszervezése lehetővé teszi-e, hogy minél rö- videbb ideig okozzanak gondot. Jó és rossz példákat egy­aránt találtak. Következtetéseket mindegyikből le lehet vonni. — Nem mondja az elnök — Tudomást veszik az embe rek ezt a helyze tét? — Nem jött pa nasz a tanácsra megértik a hely beliek is, az id érkezők is. Ezek a munkák ugyan­is az ellátás szint­jét emelik. Ezen­kívül úgy szer­vezzük a munkát, hogy ilyenkor t legforgalmasabb utcákban ne aka­dályozzuk a forgalmat. Meg­említem, hogy a 7-es út mentén korszerűsítjük a közvilágítást; ez ötmillió fo­rintra rúg, a mostani befe­jező szakasz pedig ezen be­lül több mint kétmillió. A nyárra leállítottuk a mun­kát, az idegenforgalom • miatt. Közben megnézzük az út­építéssel egybekötött vízel­vezetési munkálatok helyeit, s a költségvetési üzembe megyünk. Ott elénk teszik a gázvezeték-építés tervraj­zait. — Hétfőn kezdte meg a munkát a költségvetési üzem — így az elnök —, azonban ez sem zavarja a közleke­dést. Az első ütem húszmii­lió forint, ebből az Mén csaknem négymilliót ruhá­zunk be. A fogadóállomást a Gov építi meg. Ügy dön­töttünk, hogy az építkezés akkor ér a központba, ami­kor már vége az idegenfor­galmi szezonnak. A fejlődés érdekében ás­nak árkokat mindenfelé, a munkát viszont a lehető leg­ésszerűbben szervezik. így nem okoznak bosszúságot a messziről ide látogató turis­táknak sem. SOMOGYI NÉPLAP Feltört utak ígérete

Next

/
Oldalképek
Tartalom