Somogyi Néplap, 1982. augusztus (38. évfolyam, 179-203. szám)
1982-08-19 / 194. szám
Aikotmánynapi ünnepség Meltácsnn Arafat Tuniszba távozik (Folytatás az 1. oldalról.) lépésekkel, a jogrend megteremtésével, erőnk és tehetségünk megmutatásával arról, hogy miközben elfogadjuk az európaivá válás feltételeit. azok akarunk maradni, akik voltunk: önállóak, függetlenek. Ezt a függetlenséget és önállóságot gyakran veszélyeztették a külső ellenséges törekvések, és azok. akik a mindenki szabadságát szívesen áldozták volna fel a kevesek hatalmának fenntartása érdekében. A honfoglalás óta, I. István államalapító tevékenysége óta jó es rossz időben egyaránt es mindig napirenden volt a let és a függetlenség kérdése. S bár gyakran közel volt a teljes megsemmisülés veszélye, túléltük a történelem viharait. Múltunk minden vészterhes korszakában nem kevesen voltak azok, akik Hunyadi, Dózsa, Rákóczi, Kossuth hívó szavára fegyvert, s ha más nem volt, kaszát, kapát ragadtak, hogy megvédjék vagy visszaszerezzék a haza szabadságát és függetlenségét. És mindig tekintélyes volt azok száma is. akik Bessenyei, Martinovics, Kölcsey, Petőfi és Táncsics gondolatait elfogadva álmodoztak a jobb jövőről, s vállalkoztak az erre való politikai es társadalmi harcra A XX. század embere gazdag örökséggel a tarsolyában lepett a közelet színterére. S ha ezt az örökséget okosan kapcsoljuk össze a ma haladó eszmeivel, akkor valóban hű és jó képviselői vagyunk és leszünk a szocializmusnak. a szocializmus szellemében élő és cselekvő Magyarországnak. — Helyünk a világban, szerepünk a nemzetközi életben minden tekintetben kiemelkedőbb, mint valaha volt — hangsúlyozta a továbbiakban Sarlós István. — Európai és azon kívüli partnereink egyaránt tudják, hogy hazánk nem azonos többé az 1945 előttivel, népe jobban, szabadabban él, mint valaha. Sikereink azok előtt is ismertek, akik világnézetünk, társadalmi viszonyaink, szocialista mivoltunk miatt — enyhen szólva — nem kedveinek bennünket, ök is tisztában vannak azzal, hogy mi a vállalt köte- lezettsegeinknek mindig eleget teszünk, jól tudják, hogy minden lépésünkkel erősítjük a hazánkhoz hasonlóan szocializmust építő országokhoz fűződő barátságunkat, s tapasztalják, hogy támaszai vagyunk minden olyan törekvésnek, amelynek — a világ bármely sarkában — a béke, a szabadság és a függetlenség kivívása a célja Megváltozott helyzetünk a felszabadulás óta végzett eredményes országépítő munkának köszönhető. Sokszor hajlamosak vagyunk arra, hogy egy adott időszak nehézségei, elkövetett hibái aiapján alkossunk általánosított véleményt. Ez a módszer nem helyes, mert végső soron azt sugallja, hogy a sikertelenségek és a nehézségek a bennünk meglevő fogyatékosságok termé- ♦ szetes következmenvei. Holott ha az elmúlt 37 és fél esztendő egészet vizsgáljuk, akkor azt kell: mondanunk: népünk tehetsége, a dolgoSzókimondó tv-interjú „Még Begin úr kijelentései sem tesznek engem Izrael ellenfelévé ...” — Francost Mitterrand televíziós interjújának ez az elegánsan ironikus mondata aratta a legnagyobb sikert a világsajtóban. És nemcsak a szellemessége. hanem a tartalma es az időzítése miatt, A Francia Köztársaság nagy erkölcsi tekintélynek örvendő elnöke a kamerák kereszttüzében, tehát a legnagyobb nyilvánosság előtt, kimondta azt, amit más országokban is oly sokan gondolnak. Azt, hogy a jelenlegi izraeli kormányfő, Mená- hem Begin politikája és stílusa nemcsak a közel-keleti rendezés egyik fóakadálya, de mérhetetlenül sokat árt — maganak Izrael államnak. Ez a politika olyan mértékben indulati töltésű, immár minden irányban vagdalko- zon, olyan mértékben hány fittyet a nemzetközi közvéleménynek, sőt a legfontosabb szövetségesei érdekeinek, hogy mind • világpolitikai, mind a hazai porondon elérte „a tűrési határt”. A Mitterrand-beszéd jól érzékelteti ezt a tényt. Az elnöki interjú előzménye az volt, hogy a felháborító — és a hivatalos Párizs által természetesen embertelen gaztettnek minősített — antiszemita merényletek nyomán Begin példátlan hangnem ben intézett kirohanást a Francia Köztársaság és annak vezetői ellen. Olyan ország is olyan vezetők ellen, ü SOMOGYI NÉPLAP Francois Mitterrand elnök a párizsi televízióban éles hangú nyilatkozatban utasította vissza Begin izraeli miniszterelnök vádjait, s egyben terrorista-ellenes intézkedéseket jelentett be. akik mindig igyekeztek őszinte, konstruktiv segítséget nyújtani a közel-keleti kibontakozáshoz — valamennyi fél létérdekeinek figyelembevételével, tehat az egyetlen lehetséges alapon. Miközben a nyugati közvélemény U megdöbbenéssel figyeli a libanoni polgári lakosság meg próba Halasait, miközben a begins vapdal- kozás magában Amerikában is ellenérzést vált ki (a látogatásra jelentkező Saront alig akarták fogadni), a Francia Köztársaság elnöke a maga higgadt módján precízen fogalmazta meg a lényeget: azt, hogy hosszabb távon egyszerűen tarthatatlan Begin viselkedése, aki minden józan figyelmeztetésre, minden fenntartásra azonnal rásüti az„Izrael-el- lenesség”. sót az „antiszemitizmus” bélyegét. Nemcsak Izrel, de az egész világ számára fontos tény, hogy Begin potenciális utódja, az Izraeli Munkapárt vezetője, Simon Peresz — a Mitteranddal folytatott másfél órás beszélgetés után —. SZÓ szerint a következőket mondta: „Elégedett vagyok az elnök kijelentéseivel .. És nemcsak ő elégedett, öt kontinensen, sőt Izraelben is sokan értenek vele egyet. S ez a rohamosan terjedő egyetértés immár rohamosan mossa a la • Begin-kabinet alapjait. zók nagy többségének munkaszeretete. az általuk támogatott és gyakorlott politika életünk minden vonatkozásban fokozatos es ma is érvényesülő javulást eredményezett. Újra es újra el kell mondanunk — mert a történelmet és az igazságot mindenkinek ismernie kell —, hogy fejlődésünknek sok kiemelkedő e.s sorsunkat meghatározó állomása volt. Néhányat említek csupán: az élet megindítását és a háborús nyomok eltüntetését; új iparágak létrehozását, a mezőgazdaság szocialista átszervezését es technikai színvonalának magasra emelését; a gazdaságirányítás folyamatos korszerűsítését; új települések építését — a régiek korszerűsítését; a múltban megálmodottnái lényegesen magasabb életszínvonal; lakosságunk általános és szakmai műveltsége megteremtését, Ezek együtt tették lehetővé, hogy sikeresen építsük az országot és csökkentsük a kétségtelenül meglevő fogyatékosságainkat: a döntősekben olykor érvényesülő bizonytalanságot és lassúságot; a sokszor jelentkező szervezetlenséget; a fegyelmezetlen munkát, az új dolgok „szaimaláng”-sze- rű elfogadását és az azt követő lanyhulást Történelmi eredmények adnak tehát szilárd alapot a bizakodásnak: a jövőben is úrrá leszünk munkánk gyengeségein — mondotta Sarlós István. A beszéd elhangzása után magyar, német, horvát népviseletbe öltözött lányok új búzából készült kenyeret és óbort nyújtottak át Sarlós Istvánnak. A nagygyűlés a Szózattal ért véget. Az alkotmány ünnepe alkalmából a Mohácsi Farost- lemezgyárban munkás-paraszt találkozóra került sor a faipari üzem dolgozóinak és az Új Barázda Tsz tagjainak részvételével. Az eseményen, amelyen munkásokat tüntetlek ki, részt vett Sarlós István is. Visszafoglalták a rádióadót A Seychelle-szí get eken a kormányhoz hű csapatok es a segítségükre sietett tanzániai egységek szerdán visz- szaíoglaliták a kormányzat rádióadóját. valamint a Victoria szelén fekvő laktanyát, ahonnan a keddi lázadás kiindult — jelentette az ország hírügynöksége. Eziek után — közölték hivatalos helyről — most már minden a kormánycsapatok ellenőrzése alatt áll. Hír szerint a lázadók által foglyul ejtett túszokat sikerűt kiszabadítani. Minit párizsi diplomáciai forrásból jelentették, Fiance Albert Renének, a Seychelle- szigetek köztársasági elnökének kérésére a szigetek felé tart a francia hadiflottának az Indiai-óceánon tartózkodó egyik hajója. Érkeznek a nemzetközi erők egységei A libanoni kormány hivatalosan is felkéri a francia, az amerikai és az olasz kormányt, hogy csütörtöktől kezdődően küldjék Libanonba a nemzetközi erőkben részt vevő egysegeiket — jelentette be tegnap Safik el- Vazzan miniszterelnök a libanoni kormány ülése után. Fuad Butrosz libanoni külügyminiszter a kabinetülés után kijelentette, hogy a palesztin fegyveresek távozása szombaton vagy vasárnap kezdődik. A libanoni kormány ülése előtt Szárkisz libanoni államfő. el-Vazzan miniszterelnök és Butrosz külügyminiszter találkozott Philip Habibbal, Reagan einök kü- lönmegbizottjával. A libanoni vezetőkkel folytatott megbeszélései után HabiD közölte, hogy az előzetes hírekkel ellentétben nem utazik Damaszkuszba. A diplomata viszont tárgyalt Valid Dzsumblatt-tal, a libanoni baloldal vezetőjével és Ariel Sáron izraeli hadügyminiszterrel is. Az izraeli katonai rádió szerint Menahem Begin miniszterelnök szerdán megkapta Habib amerikai különmegbízottól a palesztinok kivonulásával kapcsolatos megállapodás végleges tervezetét. Az izraeli kormány mai rendkívüli ülésén alakítja Olasz katonák Brindisiben behajózásuk előtt. Feladatuk less nemzetközi érőként ellenőrizni a palesztin harcosok távozását Bejrutból fTelefotó - UPI-MTI-KS) ki álláspontját a dokumentummal kapcsolatban. Hírügynökségek szerint még vannak vitás kérdések a kivonulás körül: Izrael továbbra is elutasítja azt a palesztin követelést, hogy bocsássa szabadon a PFSZ mintegy 7000 fogságban lévő tagját. Az Asz-Szafir című lap értesülése szerint pénteken érkezik meg a több nemzetiségű haderő első, francia egysége. Szombat reggel kezdődik meg a Nyugat-Bej- rútban bekerített palesztin fegyveresek két hétig tartó kivonása. A bejrúti rádió értesülése szerint a Palesztinái Felszabadítási Szervezet vezetősége Jasszer Arafa ttal, a végrehajtó bizottság elnökével az élen, 900—1000 gerilla kíséretében Tuniszba, az Arab Liga székhelyére távozik. Ez » kép is tanúsítja az elkövetett gaztetteket ülésen a libanoni nem zeti mozgalom, a Palesztinái Felszabad itási Szervezet és az izraeli polgárjogi mozgalom vezetői is. A feltárt tényanyag b+zonvította. hogy az izraeli vezetés békeellenes bűnöket követett el, megszegte az alapvető nemzetközi normákat, és népirtással fenyegette a palesztinokat. Ebben az Egyesült Államok messzemenő támogatását élvezte. A 25 tagi! bizottság — amelynek főtitkára John Platts Mills brit jogász. s tagjai között van többek között Dorothy CrawfootHodgkin kémiai Nobel-díjas, Deszai, az indiai legfelsőbb bíróság tagja. Imts Carlson, Stockholm püspöke, Vlagyimir Kudrjavcev, a Szovjet Tudományos Akadémia állam- és jogtudományi intézetének igazgatója, Ernie Ross, az angol parlament munkáspárti tagja, Ceralt Horne amerikai jogászprofesszor. Pirko Työläjärvi, a Finn Szociáldemokrata Párt alelnöke — külön okmányban foglalta össze tapasztalatait, és felhívással fordult a világ orvosaihoz, az egyházi személyiségekhez, valamint az izraeli hadsereg tisztjeihez és katonáihoz. Nicosiában megalakult és augusztus 15—17-én ülést tartott az a nemzetközi bizottság. amely a libanoni és palesztin nép ellen elkövetett bűnöket vizsgálta. Tizenkilenc szemtanú tett drámai vallomást, köztük a szidom kórház kanadai sebésze. akit az izraeli katonai hatóságok két hétig tartottak fogva; a palesztin gyermekek rehabilitációs központjának norvég munkatársai, akik kormányuk segély- programjának kereteben tevékenykedtek, s megjárták a gyűjtőtábort; görög orvosok, akik tizenkilenc kórházat látogattak meg; egy finn újságíró, aki négy hetet töltött Nvugat-Bejrútban. Dr. Franklin Lamb annak az öttagú ténymegállapító bizottságnak a nevében tartott beszámolót, amely amerikai kongresszusi képviselők és szenátorok megbízásából azt tanulmányozta a helyszínen, hogy miként szegte meg az Egyesült Államok és Izrael az 1976-os fegyverexport-ellenőrzési törvényt. Maga a bizottság is megbízott három ismert közéleti személyiséget, hogy folytasson széles körű megbeszéléseket Libanonban, de csak ketten. Göran Frank svéd szociáldemokrata képviselő és Pierson Mathy asz- szony belga egyetemi tanár juthatott el a helyszínre. Helyzetjelentést adtak az Indira Gandhi fogadta az India!—szovjet barátsági hónap alkalmából Indiában tartózkodó szovjet küldöttséget. A képen: a miniszterelnök-asszony Szattar lmasevvel, a Szovjetunió legfelsőbb Tanácsa elnökségének elnökhelyettesével, a küldöttség vezetőjével , (Teletőto -— AP—MTI—KS) Az Új Skorpió együttes koncertje 1982. augusztus 26-án 19 órakor Kaposváron, a Killián György Ifjúsági és Úttöröművelödési Központban. Jegyek elővételben augusztus lS-töl a rendezvényirodában, illetve az előadás napján a helyszínen válthatók. (87189) A Dunántúli Regionális Yízmú- és Vízgazdálkodási Vállalat pályázatot hirdet k közművelődési és könyvtárosi előadói munkakör betöltésére. A pályázat előfeltétele: szakirány szerinti felsőfokú végzettség, könyvtárosi képesítéssel. A pályázatot a DRW személyzeti és oktatási osztályara kell benyújtani szeptember 30-ig. Siófok, Tanácshaz u. 7. mm Békeellenes bűnöket követtek el