Somogyi Néplap, 1982. július (38. évfolyam, 152-178. szám)
1982-07-13 / 162. szám
Tisztelt Szerkesztőség! Balázs János, Hetes, Felsőmajor n. 2. sz. alatti lakos június 17-én megjelent panaszára az alábbiakat válaszolom. A tíz éve gyártott iv-készüléke javításához szükséges anyag ma már nincs. A televíziót ennek ellenére a jelenleg kapható, de nem csereszabatos alkatrész beépítésével megjavítottuk. A helyettesítő anyag beépítéséhez a készülék teljes előlapját át kellett alakítani, s az új előlap legyártása sajnos megnövelte a javítási időt. A televíziót egyébként a panasz megjelenése előtt magja vitva az ügyfélnek átadtuk. Tisztelettel: Bakos Antal a Gelka Somogy megyei Kirendeltségének vezetője Tisztelt Szerkesztőség! Július 9-én reggel Kaposváron a Mártírok téri kenyér- boltban vásároltam burgonyás kenyeret. Érdeklődésemre az eladó azt mondta, hogy a kenyér friss. Mivel nem volt nálam szemüveg, csak otthon tudtam elolvasni a címkéjét, s július 6-i dátum volt rajta. Mivel a kenyeret a hétvégére vásároltam, és nem dkartunlc vasárnap hatnapos kenyeret enni visszavittem a boltba, hogy cseréljék ki. Az eladó kérésemre azt válaszolta: nem tudja kicserélni, mert igazgatói utasítás, hogy 72 órás kenyeret még el kell adni. Megértem az eladót, csupán az volna a kérésem, hogy ilyen esetben ne friss kenyérként árulják a háromnapos terméket. Tisztelettel: Nadrai lános Kaposvár, Pete L. u. 8. fszt, 1. Sikeres bútorok és hiánycikkek Negyedik éve működik a marcali áíész lakberendezési áruháza. A tavalyi év kiemelkedő volt: 41 millió forint értékű bútort adtak el. Lengyel József, az áruház vezetője elmondta, hogy az idén az év első félévében már nehezebb helyzetben vannak: június 30-ig 16,5 millió forint volt a forgalmuk, 3 millió forinttal kevesebb a tervezettnél. Pedig bőséges, mintegy 4 millió forintos az árukészlet, rendkívül színes es gazdag a választék. — Honnan szerzik be az árut'.' — A Domus Aruház Vállalattól és a Skála-Coop hálózattól. Ezeken kívül közvetlen is veszünk nehány gyártól, például a zalaegerszegi es a pécsi bútorgyár- ráktól. Érdekesnek találom, hogy az idén a vásárlók többsége Marcali környékéről való. Azok vásárolnak nálunk nagyobb értékben, akik saját erejükből a falvakban építettek családi házat, vagy a Balatan-parton nyaralókat. — Melyek a sikeres bútorok? — Az első a Cardo S szekrénysor, melyet a Skála forgalmaz és amely Somogybán csak a siófoki és a marcali bútoráruházban kapható. Kedvelik a Budapest Bútoripari Vállalat Napfény szekrénysorát, a Nevada étkezőt, a zalaegerszegi bútorgyár Freddi szekrénysorát. — Van-e hiánycikk? — Az egész országot ösz- szejártuk azért, hogy kárpitozott székeket szerezzünk. Sajnos kevés eredménnyel tértünk haza. — Milyen szolgáltatásokat végeznek ? — Megszervezzük a bútorok házhoz szállítását, es ha a vásárló azt kéri, akkor a lakásban is segítjük összerakni a megvásárolt bútorokat I). Z. XXXVIII. évfolyam, 162. szám 1982. július 13., kedd FILMJECYZET Dögkeselyű A magyar krimi nem fogalom. Filmgyártásunk ugyanis ezt a műfajt ritkán produkálja, noha vonzza a közönséget. Valószínűnek ártom. hogy rendezőink is „rangon alulinak” ártják. Éppen emiatt meghökkentő, hogy András Ferenc vállalkozott bűnügyi film forgatására: ő, aki nemzetközi sikert aratott első filmjével, a Vert az ördög a feleségét című ársadalmi szatírával. S azóta sem jutott játékfilm rendezési lehetőséghez, csak a televíziónak forgatott egy munkát, az ugyancsak sikert hozó Vég kiárusítást. András Ferenc a krimit sem akarta hagyományosan csinálni. Ezért dönthetett Munkácsi Miklós Dögkeselyű című kisregénye mellett, mely először a Kortársban, majd a Magvető Kiadónál jelent meg, utóbbi helyen Kihívás címmel. András Ferenc és Munkácsi krimihőse nem szabványíigura. Ha jól sejtem, ugyanarról az irodalmi peremvidékről származik, ahonnan Sarkadi Imre Oszlopos Simeonjának an- tihöse, Kis Janos. Ez a „dögkeselyű” ez a Simon József — mérnökből lett taxis — is nekilát rombolni azt, ami körülötte van. Mivel azonban bűnügyi filmről van szó, oka van rá: két idős tolvajnó — a szakara koronázatlan királynői — ; meglopják, Simon nem bízik a rendőrségben. Ezt a kisregényben Munkácsi Miklós jobban motiválja, mint András Ferenc a filmben. Azt a közegét azonban, ahonnan hősünk, az „igazságosztó” jött, András is jól festi meg. A Dögkeselyű azt bizonyítja, hogy a magányos hős — ez az anticowboy — napjaink körülményei közölt törvényszerűen válik maga is bűnözővé, törvényen kívülivé. Olyan krimi ez tehat, melynek élő társadalmi háttere van, annak nagyonis húsbavágó konfliktusaival. András Ferenc azonban tud mozit csinálni. A fordulatok, az üldözések egészen profi stílusban készültek. Van itt nagymenő szerelőüzem tulajdonos, aki fekete ügyekbe keveredik, van idegen névvel élő személy, van emberrablás, ördöngős autólopás stb. Az elején ugyan a ritmus néha egyenetlen, de egyre gyorsulnak az események, melyek előrevetik a tragédia árnyékát. Simon Joe dögkeselyű sem lehet: a dögkeselyű nem tépi. föl saját mellét... Cserhalmi Györgyre mintha rászabták volna ezt a szerepet. Udvaros Dorottya, Temessy Hédi, a hazahívott Perczel Zita, Papp Vera és a lengyel Maria Gladovoska is jó formát árul el játékával. A nyomozást háttérből irányító felügyelő a regényhez képest vesztett életességéből, s ez nem is csak a halvány Szabó László hibája. Ragályi Elemér volt az operatőr; néha nem irigyeltem a „veszélyességi pótlékért”. L. L. Eoységcsumapk kedvezményesen Tegnap reggel, nyitáskor már jó néhány szülő, és gyermek tolongott Kaposváron, a La- tinca házban lévő tapéta bolt előtt. Kivételesen nem a tapétákra voltak kíváncsiak, hanem azért jöttek, hogy megvásárolják az iskolakezdéshez szükséges tanszereket. Tegnaptól ugyanis, a hónap utolsó napjáig kedvezményesen kaphatók az egységcsomagok. A kedvezmény harminc százalékos, és a félreértések elkerülése végett kizárólag az egységcsomagokban árusított füzetekre vonatkozik. A Fiért egyébként láthatóan készült a tanévkezdésre, hiszen bőven van iskolatáska, s minden ami a táskába kell. A kedvezmény egyelőre azonban csak a/, említett tanszerekre vonatkozik. Jól indult az Agrotechnika Nem biztonságos a széllovas Egy hete 104 ember volt veszélyben A kisválallkozási rendeletek megjelenése után a megyeben gyors egymásutánban három kisszövetkezet alakult, méghozzá olyan profillal, amely hiányt, eddig kielégítetlen szolgáltatási igényt pótol. Azóta az is bebizonyosodott, hogy ezekben a kisszövetkezetekben jo szakemberek, tómörifltek ... A megyeszékhely körzetében működő — es elsőként megalakult — Agrotechnika Gépipari Kisszövetkezet tartotta először a közgyűlését. A szövetkezet elnöke, Aío- tucza József elmondta, hogy az eddig eltelt időszak alatt 752 ezer forint volt a bevételük, amellyel — az indulás zökkenőit figyelembe véve — elégedettek. Ebből mintegy 650 ezer forint al- katrészj a vitásból származik. Nagyobb részt olyan alkatrészeket javítottak, melyeket külföldről szereztek be a felhasználók, s a pótlásról is importból kellene gondoskodni. 35 ezer forintért olyan termékeket állítottak elő, melyek korábban hiánycikknek számítottak. Összegezve: rövid működésük alatt több mint 2,2 millió forint értékű alkatrészt juttattak vissza a termelésbe, illetve állítottak elő. Az elnöki beszámolóban hallottuk: a továbblépés elengedhetetlen feltétele a fejlesztés. Elsősorban gépparkjukat kell javítani. Tervezik, hogy több mint százezer forintot fordítanak a Somogy- sárdon lévő lakatos műhelyük korszerűsítésére. Kaposváron pedig majdnem harmincezer forintos beruházást terveznek. A kisszövetkezet a közeljövőben tovább bővití szolgáltatásainak korét: vállalják a gépkocsik mosását, gyorsjavitasát es nyílászáróikat is gyártanak majd. Olyan fontos horgász- kellékeket, mint például az ólom, kiselejtezett mezőgazdasági akkumulátorok anyagából készítenek. Egyre népszerűbb a széllovaglás, a szörf szerelmesei órákon át parányi vitorlákba fogják a szelet, és sik- lanak a hullámok hátán. Ez a parányi deszka nem számít vízi közlekedési eszköznek; ezért általában a sportszerekre vonatkozó előírások érvényesek rá is. Ebből gyakran származik baj: mert a Valóban az? Egy hét alatt ketten fulladtak a Balatonba, s mindketten szörfről estek vízbe. A számok tehát egészen mást mondanak. És ha már a számoknál tartunk, említsük meg azt is, hogy az egy héttel ezelőtti vihar statisztikája elkészült. Ezek szeÜstökősház Tardon széllovas piros jelzés esetén is a vízre merészkedik, sőt, egyesek szerint akkor az igazi! rint tűi emnert mentett ki a hullámokból a rendőrség, a Mahart és a vízügyi igazgatóság mentői. Baleseti krónika Tardon megnyitották Borsod megye hetedig tá.fházát, az üstökösházat; vagy ahogy a tarJiak mondják: bugyborékos házat, amely tetőszerkezetéről kapta nevét. Az üstökösliá zat századeleji népi bútorokkal, használati eszközökkel rendezték be a mezőkövesdi Matyó Múzeum munkatársai. FölboruBf esz csúfé Az elmúlt hét a baleseti statisztikát nézve, nem éppen szerencsésen alakult. 5-e és 11-e között 14 személyi sérüléssel járó baleset történt megvenk útjain, ezek közűi 3 halálos. 4 súlyos kimenetelű volt, 7 esetben pedig „csupán” könnyű sérülés történt. Mindezt figyelembe véve a hét végét szerencsésebbnek nevezhetjük. Szombaton reggel Kaposfőn a 18 éves Kiss Ferenc helybeli gépész egy mezőgazdasági vontatóval nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel közlekedett, s jármüve egy kanyarban felborult. Kiss könnyebben megsérült. Szabálysértési eljárást indítottak ellene. Ezen a napon délután az M 7-esen történt baleset. A 26 éves Apor Veronika, műszaki rajzoló, román állampolgár személygépkocsijával egy előzés befejezese után letért a jobb oldali füves padkára, és a kocsi ott felborult. A baleset oka: gyakorlatlan vezetes. Az autós ugyan csak könnyebben sérült meg. utasát, a budapesti Atzél Endrét viszont súlyos sérülésekkel szállították kórházba. Tárlat SOROKI Tud számolni / A vendég odahívja a pincért, fizetni akar. Amikor megtekinti a számlát, felkiált: — Pincér, ha nálunk maga végezné a népszámlálást, akkor Csehszlovákiának ötmilliárd lakosa lenne! Férfiak — Jenő, te tényleg abbahagyod a piálást? — Igen, Géza. Már megtettem az első lépést. — Mit tettél? —i Vettem egy olyan kést, amelyen nincs dugóhúzó. Női dolgok Cíevarekné és Brahovácné beszélgetnek. — Csak azt szerelném tudni, miről beszélgetnek a férfiak, ha egy nő sincs köztük? — Hát miről? Pontosan arról, amiről mi, ha nincsenek a társaságunkban férfiak. Mire Cíevarekné. — Fúj, a szegyentelenek'. Dopping Apró emberke rohan lélekszakadva, körbe a lóversenypályán. Tarka selyemingben, csizmában. — Maga megőrült! — kiált az istállótulajdonos az edzőre. — Hányszor mondjam, hogy a lónak kell beadni a doppingot, nem a zsokénak. Színészek Az egyik színész mondja a tarsanak. — Tegnap este láttalak az autóbuszban. — Igen? Ma, voltam? és milyen Kacsa — Tehát azt SHftod, hogy te lőtted ezt a kacsát? — kérdi bizalmatlanul az asszony a vadászatról hazatérő férjétől. — Hát perszel — De hiszen már meg van kopasztva! — Mit képzelsz, előbb meg kellett volna vizsgálnom. és csak azután puffan thattam volna le? Az MSZMP Somos? mezről Bizottságának íapja. Főszerkesztő: JÁVORI BÉLA Főszerkesztő-h.: Paáf Szerkesztőség - Kaposvár, Latinai Sándor a. 2. Postacím: Kaposvár PL: 31. 7401. telefon: 11-510. 11-511. 11-512. Kiadja a Somogy megy kí Lapkiadó Vállalat. Kaposvár. Latinca Sándor n. Z, Tel.: 11-516. Postacím: Kaposvár. PL: 31. 7401 Felelős kiadó: Baia.ic/a Játíos. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a hi-iankézbesitő postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési dii egy hónapra 34 Ft, negyedévre 102 Ft, fél évre 204 Ft. egy évre 4t>0 Ft. Index: 25 967 ISSN 0133—0608 Készült a Somogy megyei Nyomdai Darí Vállalat kaposvári üzemeben. Kaposvár. Mäiu» 1. u. l*L Felelős vezető: Farka« Béla igaz£»té. Kéziratokat nem őrzőnk me£. és nem adunk vimmta.